Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)

2015-05-06 / 103. szám, szerda

6 Kultúra ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 6. www.ujszo.com FÜLVIDÉK A legnagyobb hős PUHA JÓZSEF A Honeybeast az Eurovízi­ós Dalfesztivál magyarorszá­gi válogatójának eddigi leg­nagyobb győztese. Tavaly a zenekar a közönségszavaza­tokkal egészen a nyolcas dön­tőig menetelt. Ha nincs A Dal, akkor bizonyára megmarad „Petőfi rádiós” együttesnek. Nagy kár lett volna! Az electro-pop-rockot ját­szó Honeybeast első slágere a Portugál volt, amelyet még Czutor Anett énekel. Több változás mellett 2012-ben Anettet Tarján Zsófia váltot­ta. Ez nagyot lendített az együttes szekerén. Zsófi ka­rizmatikus frontember, aki egyszerűségével, szimpati­kus nyilatkozataival levette a lábáról A Dal nézőit. Szín­padra termett, pedig a műsorban korántsem énekelt tökéletesen. Ha kell nyuszi, ha kell oroszlán. A zenekar kivételes erőssége a gitáros Bencsik-Kovács Zoltán, aki - megkockáztatom - napjaink leghitelesebb magyar szöveg­írója. Kimondja, amit gondol és abszolút naprakész. Könnyen megszerethető, köl­tői szófordulatokkal gazdagí­tott, á mindennapok történé­seit figyelő szövegeit józan racionalitás, finom irónia, metsző szarkazmus, fanyar pesszimizmus és mély emberi érzések jellemzik. A két - még „Petőfi rádiós” - sláger, a faluhelyeken a két legfonto­sabb épületet, a templomot és a kocsmát is középpontba ál­lító Isten álma és Maradok című szerzemények szövegét tanítani kellene. A gazdagon hangszerelt felvételek sodró lendülete magával ragadja a hallgatót. A legnagyobb hős tavaly a magyarországi rádiók har­madik leggyakrabban játszott dala volt a magyar zenészek repertoárjából, 7023-szor hangzott el. A Honeybeast je­lenleg az Egyedül című számmal hódít, amely szintén telitalálat. „Egyedül élek a vi­lágban, erre vágytam. Egye­dül, én nem bajlódok a ba­bákkal meg a családdal. Egyedül, illetve hárman a magánnyal meg a kutyámmal.” Tökéletes kor­lenyomat. A CD többi dala kevésbé fülbemászó, ezért szinte kizárt, hogy újabb slá­ger szülessen róla. De sebaj, várjuk a következő lemezt! Bár a Bravó, nem baj vagy az Önök kérték címűekkel azért lehetne próbálkozni még. (Gold Record, 2014) Értékelés: »>HO RÖVIDEN Mark Twain-írásokra bukkantak San Francisco. Mark Twain fiatalkori írásaira bukkantak amerikai kutatók: a zömmel már 150 éves írások akkor szület­tek, amikor a 29 éves Twain San Franciscóban dolgozott új­ságíróként. A most előkerült levelek és történetek egy része a San Francisco Dramatic Chronicle szerkesztőségében szüle­tett, Twain feladatai közé tartozott, hogy naponta egy kétezer szavas történetet vagy „levelet” újon, amelyet postakocsival szállítottak kiadásra a nevadai Virinia Cityben megjelenő Ter­ritorial Enterprise újsághoz. Az írásokban mindenről beszá­molt a San Franciscó-i rendőrségtől kezdve a bányászbalese­tekig. A felfedezés a Berkeley egyetem Mark Twain Projektjén - az író digitális archívumán - dolgozó tudósoknak köszönhe­tő, akik átfésülték a nyugati újságok archívumait, így találtak rá az értékes úásokra, amelyeket Twain nem írt alá, de jelleg­zetes stílusa alapján azonosítani tudták őket. (MTI) Scorseset a vallás inspirálta Andrew Garfield a Tajpejben tartott sajtótájékoztatón (TASR/AP-felévétel) Tajpej. A vallás inspirálta Martin Scorsese új, Silence (Némaság) című filmjét. Az Endó Súszaku japán író regé­nyéből készült film egy 17. századi portugál jezsuita tör­ténetét mutatja be a keresz­tényellenes Japánban. „A val­lás témája kicsi korom óta sze­repelt az életemben” - fogal­mazott Scorsese a film hétfőn Tajpejben tartott sajtótájé­koztatóján. Az Andrew Garfi­eld, Liam Neeson és Adam Driver főszereplésével ké­szült produkciót az Oscar-dí- jas rendező Tajvanon forgat­ta. A filmdráma várhatóan jö­vőre kerül a mozikba. (MTI) Tegnapelőtt Pozsonyban játszott, ma Kassán lép fel az Andreas Várady Trió és Radovan Tariška A dzsessz határtalansága (A szerző felvétele) Várady Andreas négyéve­sen kezdett gitározni ta­nulni édesapjától, még Rimaszombatban. Kilenc­éves volt, amikor a család Írországba költözött. And­reas ma majdhogynem vi­lágsztár. Állandóan úton van, nagy példaképével, George Bensonnal is tur­nézott már együtt, pályáját a legendás Quincy Jones egyengeti, szerepelt a Gui­tar Player címlapján, nyert egy csomó díjat. És még nincs tizennyolc éves. JUHÁSZ KATALIN A családi trió tavaly októ­berben játszott először Po­zsonyban. Megelőzte őket a hí­rük (a szlovák sajtó szerényen csak „szlovák csodagyereknek” titulálta Andreast), a hétszáz férőhelyes terem dugig meg­telt. Tegnapelőtt egy kis klub­ban léptek fel Radovan Tariška szaxofonos társaságában, azaz négyesben. Basszusgitáron az apa, Várady Endre játszik, a dobok mögött a tizenkét éves kisöccs, Adrián ül. Andreas, a főszereplő pedig úgy gitározik, hogy szinte beszél a hangszere. A dzsessz az a műfaj, amelyet azonnal felismer az ember, ám nagyon nehéz szavakba öntenie a hallottakat. Már maga a meg­határozás sem könnyű, én leg­alábbis még nem találkoztam igazán frappáns definícióval a szakirodalomban. Az viszont tény, hogy a jó dzsessz-zené- szek azonnal felismerik, ha va­laki „közülük való”. A NuSpirit klub közönségének egy része a hazai dzsessz-szakma képvise­lőiből állt, élükön Peter Lipával, aki az első sorból bámulta meg­babonázva a színpadot. Az eset­leges véletlenül odakeveredett laikusoknak elég lett volna az ő arcát figyelniük, hogy felfogják: valami egészen rendkívüli do­logzajlik. Kezdjük ott, hogy Andreas A család, plusz egy vendég tényleges koránál is fiatalabb- nak tűnik, ezért a látvány fur­csa kontrasztot képez azzal, amit hallunk. Ha ugyanis be­hunyjuk a szemünket, egy tel­jesen kész, harmincas-negyve­nes dzsesszgitárost képzelünk magunk elé. Nem csak a tökéle­tes technika miatt. A YouTube- ra feltöltött videók alapján Andreas már négy-öt évvel ez­előtt is birtokában volt ennek a tudásnak, csak úgy sisteregtek a bonyolult akkordmenetek az ujjai alatt. Akkoriban azonban érezhető volt rajta a tökéletes­ségre való tudatos törekvés, a ,jótanuló-fíling”. Nos, ez már a múlté. Andreas most úgy hasz­nálja a műfaj megtanulható elemeit, mint ahogyan Picasso használta rajztudását az egy­vonalas állatrajzoknál. Élvezi az improvizációkat, az „alkotást”, a hangszerek között létrejövő párbeszédet, az alap­témákból kiinduló, játékosan burjánzó, majd ugyanoda visszatérő szólókat. Talán a já­tékosság a kulcsszó nála. Az a fajta lelkes hozzáállás, ami egyrészt életkorából adódik, másrészt a zene iránt érzett szeretetből. És ugyanez a szeretet látszik az édesapa arcán is, amikor fia­ival zenél. Nem csupán atyai büszkeségről van itt szó, ha­nem egy erős kötelékről, egy nagy, közös szenvedélyről, amelyben fiai egyenrangú partnerei. Radovan Tariška nekem valahogy „túl sok” volt ezen az estén, nem fért bele a harmonikus összképbe, pedig egyébként ő a kedvenc szlovák szaxofonosom. Várady Adrián sem protek­cióval került a dobok mögé, nem is azért, hogy cirkuszi ma­jomként mutogassák. Ütemér­zéke zavarba ejtő, átkötései fantáziadúsak, ha úgy tetszik, színpompásan dobol, nem csak az alapot nyomja. Szinte észre­vétlenül szólózik bátyja mel­lett, néha vele egyszerre. Tariška be is vonta őt a huncut­kodásba: duóban olyan pazar felelgetős játékot prezentáltak, hogy leesett az állam. Csak azért nem faggattam ki érzései­ről a közönség soraiban élvez- kedő másik dobos csodagyere­ket, az Andreasszal egyidős Hodek Dávidot, mert tizenegy­kor rohannom kellett az utolsó buszra. Közben azért átvillant az agyamon, hogy Adriánnak nem kellene-e már ágyban len­nie ilyenkor. Mivel koncert előtt beszél­getni is tudtunk egy kicsit, jöj­jön végezetül egy elgondolkod­tató tény. A Várady család - el­sősorban a fiúk karrierje miatt - az írországi Limerickből Los Angelesbe, a zeneipar egyik fő­városába szeretne költözni. Andreast már egy éve tárt ka­rokkal várják az angyalok váro­sában, legutóbbi lemezét is ott vette fel, egy hipermodern stú­dióban. Öreg mentora, Quincy Jones közelsége is bizonyára jó hatással lenne további karrier­jére. A család többi tagja azon­ban még mindig nem kapott ví­zumot. Nélkülük pedig Andre­as sem megy sehová. Amennyire örülök annak, hogy Hodek Dávid itthon ma­radt, annyira bosszant, hogy Váradyék nem élhetnek ott, ahol szeretnének. És ezt a kér­dést nem lehet elütni olyasfajta frázisokkal, hogy a zene nem ismer határokat... Aki kíváncsi az Andreas Vá­rady Trióra, plusz egy remek szaxofonosra, ma este a kassai GeS Klubban hallgathatja őket. Tegnap óta Budapesten látható Barabás Miklós Leiningen Károly grófot ábrázoló akvarellje Hazatért a vértanú Budapest. A Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta Bara­bás Miklós akvarelljét, az egyik aradi vértanút, Leiningen Károly grófot ábrázoló portrét az Angli­ában élő Ambrus Győző. Az al­kotás hollétéről több mint száz éven át nem lehetett tudni. „A magyar történelem számára minden' olyan tárgy fontos, amely az 1848-as nagy nemze­dékhez kötődik. Barabás a re­formkor legjelentősebb magyar arcképfestője volt; az 1844-ben készült, majd később átfestett akvareli gyönyörűen megjelení­ti a hős honvéd tábornok karak­terét, jellemét” - mondta Csorba László, az intézmény főigazga­tója. A 20-szor 25 centiméteres mű tegnap óta tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeum Kupo­lájában. (MTI) Barabás Miklós Leiningen Károly grófról készített portréja a festmény átadásán a Magyar Nemzeti Múzem kupolatermében (Fotó: MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents