Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-30 / 123. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 30. ____________________________________________________________Szombati vendég 9 K erekes Vica: „Londonba megyek nyelvet tanulni. Nyitok egy újabb kaput. De már nem vagyok egyedül, így talán minden könnyebb lesz..." Már nyugat-európai filmesek is foglalkoztatják Három ország vallja magáénak, bár a legtöbbet mostanában a csehekkel forgat. Budapesten most éppen „egynyári kalandozik”, Pozsonyban már kiválasztották egy előkészületi fázisában tartó szlovák játékfilmhez. Kerekes Vica napjaink legkelendőbb magyar színésznője. SZABÓ G. LÁSZLÓ A lengyelek is lefoglalták már egy nagyszabású kosztümös produkcióhoz, előbb viszont Jean-Pierre Jeunet francia Casa- nova-sorozatában áll kamera elé a címszerepet alakító, nem kevésbé híres, mexikói Diego Luna partnereként. Röviden és tömören: viszik, mint a cukrot. Pedig az „édes csajszik” sorából, legalábbis a mozivásznon, rég kilépett. Szerepei egyre színesebbek, egyre izgalmasabbak, már nem minden esetben fontos, hogy mennyire mutatós, mennyire érzéki színésznő. Lelki és érzelmi síkon ugyanolyan jól mozgatható. Nőiessége természetesen továbbra is komoly vonzerő, ettől nem tudja megfosztani egyeden rendezője sem. Nemcsak a cseh sajtó, a cseh közönség - a cseh kritikusok is szeretik. Alakításairól elismerően írnak, szakmai berkekben pedig ugyanazon a listán szerepel a neve, mint Aňa Geislerovának, Tatiana Vilhelmovának vagy Martha Issovának, a cseh filmrendezők három nagy kedvencének. Érzi, mennyire kedvelik a csehek? Érzem. Lukáštól, a cseh barátomtól is ezt hallom, de én ezzel egyáltalán nem foglalkozom, hiszen nem Prágában, hanem Budapesten élek. Ha pedig azt kérdezik tőlem, ki vagyok, mindig azt mondom: szlovákiai magyar színésznő. Nem tudom, mi lenne, ha ott élnék Csehországban. Akkor is ugyanúgy szeretnének? Vagy így, hogy állandóan utazom, és nem töltök ott csupán heteket, hónapokat, érdekesebb vagyok számukra? Azt viszont, hogy a sajátjuknak tekintenek, igazából csak idén kezdtem tapasztalni, miután két alapítvány fővédnöke, vagy ha úgy tetszik, arca lettem. Az egyik alapítvány a mozgássérült gyermekeket támogatja, a másik a lelki betegeket. Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy engem választottak e nemes feladatra. A Fedőneve: Holec című osztrák-cseh koprodukcióban készült modem kémdráma főszerepét is ön kapta. 1968 augusztusában indul a történet, amelyet Jan Némec, a hatvanas évek egyik legendás filmrendezője írt Olasz kapcsolat címmel. Főhőse egy fiatal filmes - ő maga -, aki a 68-as szovjet megszállásról készült felvételeit kalandos úton csempészi ki Bécsbe, hogy aztán átadja őket a világsajtónak. Kryštof Hádek játssza a filmrendezőt, én a barátnője vagyok, aki vele tart a veszélyes úton. Franz Novotny. A film osztrák rendezője hogyan talált önre? Vicces, amit elmesélek. Először Táňa Pauhofovát választotta ki a szerepre, engem pedig Filip Renč hívott a Lida Baarováról készülő filmjébe. Táňa aztán megbetegedett, az osztrák rendezőhöz el sem jutott, én viszont Renéhez nem tudtam elmenni, mert Franz Novotny eljött hozzám Bécsből Budapestre, és anélkül, hogy próbafelvételre hívott volna, rám osztotta a szerepet. De azt, hogy végül is milyen úton jutott el hozzám, nem kérdeztem tőle. Annyit tudok, hogy látta pár fotómat, néhány filmrészletet a világhálón, és László Péter Felnőttfilmjét, amely röviden arról szól, hogyan késleltessük szexuális kielégülésünket. Politikai krimihez a legjobb recept. Nevettem én is, amikor a rendező elmondta, miben látott, de úgy tűnik, ehhez a filmhez jutott hozzá a leggyorsabban. Vagy ez érdekelte őt a legjobban? Mindegy. Fontosabb, hogy jó szerepet kaptam tőle. Én játszom az ifjú titán bátor színésznő szerelmét, aki aztán átpártol egy osztrák férfihoz, majd elhagyja őt, és visszatalál a korábbi, prágai szerelméhez. Vagyis a fiatal filmrendezőhöz. Franz Novotny nem beszél csehül, bár cseh ősei vannak. Ennyi bizalmat rendezőtől én még soha nem kaptam. Megcsináltam, amit kért, aztán elfogadta, amit megoldásként én kínáltam fel neki. „Mutasd meg, hogyan gondolod!” - mondta. Es meg tudtam győzni az igazamról. Kryštof Hádekkel harmadszorjátszott most együtt. Egy televíziós krimisorozatban és egy játékfilmben voltunk már partnerek, de most láttam rajta először, hogy igazán kinyílt. Kérte, hogy beszéljünk a filmbeli kapcsolatunkról^ és próbáltunk is elég sokat. Ő az a típusú színész, aki csak olyan szerepben tud teljes mértékben megmutatkozni, amelyben felfedezi önmagát. S a német partner, Johannes Zeiler, akit a Tetthelyből és a Rex felügyelőből ismerhetnek a nézők? Mivel a stábtagok túlnyomó része cseh volt, ő szegény nyel- vüeg érezte kirekesztve magát. Próbált hozzánk csatlakozni, de nem mindig sikerült neki. Neki is remek szerepe van a filmben. A történet elején még újságíró, később az osztrák televízió elnöke, majd Bécs elismert polgár- mestere, de mint kiderül róla: besúgott a cseh titkosrendőrségnek. Václav Havel ezért is utasította el annak idején, hogy állami kitüntetést adományozzon neki. Helmut Zilk 2008-ban bekövetkezett haláláig tagadta, hogy besúgóként dolgozott, a csehszlovák titkosrendőrség aktái azonban mindenről pontosan beszámoltak. Azokat a jeleneteket, amelyek hozzá körnek a filmben, Bécsben vettük fel. A Cseh Televízió számára forgatott Csendőrügyek voltaképpen a Csendőrhumoreszkek folytatása. Ebben is, abban is szerepet kapott. De az újabb részekben nem vagyok végig jelen, csak fel-fel- bukkanok, viszont annál érdekesebb szerepben. A második világháború idején, egy dél- morvaországi falucskában feltűnik egy vérbajos kurtizán - ez vágyókén. Üldözik a csendőrök, de újra és újra kisiklik a kezükből. Ügyes, furfangos a nő, tele energiával. Rengeteget kellett futnom, másznom, ugranom. Ha csak tettem-vettem volna magam a bordélyban, és egymást váltották volna a férfiak az ágyamban, az nem lett volna annyira érdekes számomra. így viszont kimondottan élveztem a szerepet. De azzal is levettek a lábamról, hogy rögtön az elején közölték velem: külső helyszíneken forgatunk, nem műteremben. És szép helyeken, kosztümben! Megfogott a sok akciójelenet. A végén aztán elcsípnek, de megint valami olyan történik a nővel, hogy nem zárul le a története. Ami azt jelenti: ha folytatódik a sorozat, ismét számolnak velem. A magyar filmrendezők közül legutóbb Dyga Zsombortól kapott szerepet. A Duna tv-n futó Egynyári kalandban dolgoztunk együtt. Egy érett doktornő vagyok a sorozatban, aki gusztust kap egy helyes, húszéves srácra. Felkeresi őt a fiú, hogy van egy meglehetősen intim problémája, és elkezdődik közöttük egy érzéki kaland. Zsombor kedvéért is elvállaltam a szerepet, hiszen korábban már dolgoztam vele, a szerep is azonnal megtetszett, a partnerem, Vécsei Miklós pedig nagyon rokonszenves volt. De be kell hogy valljam: sem szlovák, sem cseh, sőt még az osztrák film forgatásán sem izgultam annyira, mint ahogy akkor izgulok, ha magyar filmben játszom. Nem tudom megfejteni, mitől van ez. Magyar közegben valahogy mindig úgy érzem, sokkal nagyobb a felelősség rajtam, s ez terhel meg annyira. Budapesten nem tudom úgy elengedni magam, mintha folyton nyomna le valami. Idegen közegben jóval többet adok magamból. Nekem is furcsa, hogy így működöm. Örülnék, ha ez a jövőben változna. És most mi következik, milyen film? Egy cseh, egy szlovák és egy magyar. AVolt egyszer egy édenkertet ugyanaz a Josef Urban írta, aki A bűn 7 napját, amelyben gyönyörű szerepem volt. Peter Bebjak egy szlovák-svájci krimit készít elő, amelyben rendőrnő leszek. Ha már egyszer rendőrakadémiára készültem annak idején! Ukrán-szlovák határ, embercsempészek, megölik az apámat. Gyilkos történet lesz a magyar film is. Sopsits Árpád rendezi majd. Most viszont fut egy kört Diego Lunával a Casanovában. Két napom van a filmben, én leszek Casanova egyik szeretője, de már közölték velem, hogy vetkőznöm nem kell. Álomszerű jelenet lesz. Jean-Pierre Jeunet, aki az Amelie csodálatos életét rendezte, szintén a fotóim alapján választott ki. Meglátott, és azt mondta: „Öt akarom!” Nem mellesleg: Miranda Richardson is játszik a filmben. Zenés szerepről is olvastam a cseh lapokban. Igen, arról is szó van. Prágában. De legyen ez meglepetés. Filmmusicalben mindenesetre nem dolgoztam még. Az énekléssel komolyabban soha nem foglalkoztam. A Szomorú vasárnappal viszont már közönség elé léptem egy divatbemutatón. Egy szál gitár kísért a pódiumon. A sárga kabát című lengyel filmről se feledkezzünk meg. Az most csúszik egy kicsit. Már a kosztümpróbán is túl voltunk, amikor lelépett a producer. Remélhetőleg új kezekbe kerül a film. Stachu Przybyszewski lengyel író és Dagny Juel norvég zongoraművésznő szerelmi viszonyáról szól a történet valamikor az 1800-as évek végén. Dagny azonban nemcsak az írónak volt a múzsája, sokakat inspirált a művészeti életben. Edvard Munch, a vüághírű festő is belőle merítkezett egy ideig. Én végig németül fogok beszélni a filmben, ami nem kis kihívás lesz számomra. De hiszen az osztrák filmben is németül beszélt. És csehül. A sárga kabátban nem lesz menekülési útvonal. Szerencsére anyukám annak idején német nyelvre íratott be. Logikusan gondolkodott. Meg sem fordult a fejében, hogy színésznőként majd az angol is fontos lehet számomra. Minden oka megvan a boldogságra. És nemcsak szakmai téren. A cseh lapok már azt is hírül adták: ismét megtalálta a szerelem. Nem szeretném elkiabálni, de tényleg boldog vagyok. Csabával elváltak az útjaink, a barátságunk azonban nem szakadt meg. Nem siettettem az időt, hogy újra találjak valakit, akit szerelemmel szerethetek. Műiden egyes történés az életemben azt bizonyítja, hogy hagyni kell a dolgokat, nem jó, ha az ember rágörcsöl valamire. A válás után kellett a teljes lelki tisztulás. Minden szálat el kellett varmom. Mintha éreztem volna, hogy valami újra történni fog velem. Történt is. Prágában forgattam, november 5-e volt, az ügynökömmel mentem el egy színházterem átadójára. Már jöttünk kifelé, amikor belebotlottam Lukášba. Jézusom, fordultam Petrához, láttad ezt a nyakig tetovált fiút? Volt benne valami, ami annyira megfogott, hogy azon kezdtem töprengeni, hogyan tudnék a közelébe kerülni? Akkor látta őt először? Nem tudtam, ki ő. Mint később kiderült: ó ismert engem. Nem színésznőként, mert egyetlen filmben sem látott. A La Putyka előadásán voltam Prágában, a kolléganőm vitt el, Lukáš a színfalak mögött figyelt fel rám. Ő készítette az előadás díszletét. Korábban jégkoron- gozó volt, de a képzőművészet mindennél jobban érdekelte, így lett előbb tetováló művész, majd festő. A hlubokái kastélyban lesz nagy kiállítása. Szóval egy évvel ezelőtt kinézett magának, és megszerezte a telefonszámomat. Egy évvel ezelőtt? Ez akkoriban volt, amikor elutaztam San Franciscóba, intenzív angol nyelvtanfolyamra. Már kint voltam Amerikában, amikor kaptam egy SMS-t, hogy egy prágai tato artistnak, aki nemsokára repül, próbáljak meg olcsó szállást szerezni. Félreértettem az egészet. Azt raktam ki belőle, hogy egy művész papája érkezik majd Amerikába. Válaszoltam is neki rögtön, hogy én nemcsak tanulni, hanem felejteni is jöttem San Franciscóba, ne haragudj, engem most semmi más nem érdekel. Mikor tudta meg, hogy az a bizonyos tattoo artist Lukáš volt? Most, nemrég. Ő maga mesélte el nekem. De a legelső beszélgetésünk is megtévesztő volt. Odajött hozzám, sokáig csak nézett, és mosolygott. Azt hittem, be van drogozva. De nem! Zavarban volt. Haza akart kísérni. Nem engedtem. Másnap újra találkoztunk, majd meghívtam őt Bécsbe, oda mentem forgatni. Volt ott egy érdekes kiállítás, gondoltam, kíváncsi lesz rá. El is jött. Azóta együtt vagyunk. Hogyan együtt? Ő Prágában, a szerelme Budapesten? Vagy én vagyok nála, vagy ő van nálam. De majd Pestre fog költözni. Most New York csalogatja. Én is megyek majd Londonba, nyelvet tanulni. Nyitok egy újabb kaput. De már nem vagyok egyedül, így talán minden könnyebb lesz.
