Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-27 / 120. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 27. Iskola utca 21 Tóth Kinga a Comenius Egyetem magyar tanszékének hallgatóival is találkozott AZ SZMPSZ XXIV. NYÁRI EGYETEME Pozsonyi „zajongás” Tóth Kingának valóban örülhettek a pozsonyi Comenius Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének hallgatói. A Visegrádi Alap pályázatának köszönhetően jelenleg Pozsonyban tartózkodó és alkotó művésznő május 16-án koncertet adott a kortárs művészetek központjában (Kunsthalle). MELLÁR DÁVID De még a koncertélmény előtt a tanszék hallgatói személyesen is (nem csak a zenéjén keresztül) betekinthettek Tóth Kinga eddigi munkásságába. A hallgatóság Tóth Kinga első kötetének köszönhetően bepillanthatott a mondókák véres valóságába. A ZSÚRral (Prae.hu, 2013) kapcsolatban Tóth Kinga bevallotta, számára mindennél fontosabb a gyerek- és állatvédelem. A hallgatókkal folytatott barátságos beszélgetésből érezhető volt, Tóth Kinga maga is tanárnő, és nemcsak a gyerekekkel, hanem a fiatalokkal is tökéletesen megérteti magát. Bár a ZSÚRban szereplő mondókákat főleg felnőtteknek ajánlja, ezzel is megszólalásá- nak sokrétűségét bizonyítja. Egy másik, egészen eltérő megszólalási hangja a zaj. A hang- és vizuális költészettel foglalkozó költőnő tavaly megjelent kötete, az All Machine (Magvető, 2014) már a kísérleti zenével és a vizuális installációkkal átszőtt gépies hangszín kiváltotta tapasztalatok rögzítése. Bár a zajtól nem szabadulhattunk a beszélgetés során sem az egyetem rekonstruálása miatt, ami viszont tökéletes aláfestése volt a kötetből felolvasott verseknek. így kaphatott a hallgatóság kevésbé zajos, sőt, tiszta és teljes képet a művésznő által képviselt kísérleti zenéről és „zajköltészetről”. A kérdések után, lezárásképp, az alkotó kedvű fiatalok figyelmébe ajánlotta a József Attila Kör és a Fiatal írók Szövetségének pályázatait, mivel Tóth Kinga mindkettőt egy személyben képviselte. A szerzőnő és „zajzenésznő” látogatása újabb művészi és interpretációs lehetőségeket nyitott meg a magyar tanszék hallgatói számára, és megpróbálta felkelteni a figyelmet a napjaink „zajongó” művészei iránt. A beszélgetést Száz Pál vezette. Virággal is kedveskedtek az édesanyáknak (Fotó: EAI A POSTA HOZTA Anyák napjára szeretettel A POSTA HOZTA Képzőművészeti és fotótábor Az Egyházgellei Alapiskola zeneiskolásai idén is színvonalas műsorral köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat. A helyi kultúrházban a rajziskolások alkotásaiból készült kiállítás adta meg a koncert különleges hangulatát. Felléptek a legkisebbek és a már régebben zenélők is a szép számban összegyűlt közönség előtt. A kiállítást és a műsort Kovács Éva, a képzőművészeti tagozat és Vontszemű Gilbert, a zenei tagozat pedagógusa készítette. Községünk óvodásai és alapiskolásaink május 10-én közös előadással köszöntötték az édesanyákat a kultúrház nagytermében. Cséfalvay Sára szavalata nyitotta a műsort, a község óvodásainak és iskolásainak ünnepi műsorát Bódis András, kiváló néptáncosunk ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Fellépett iskolánk énekkara Gróf Jolán tanító néni vezetésével és néptánccsoportunk Purczell Katalin és Makó Zsuzsanna tanító néni irányításával. A szeptemberben alakult néptánccsoportot a Pósfa zenekar kísérte. Köszönjük a zenekar minden tagjának, hogy sok elfoglaltságuk mellett is felkarolták kis táncosainkat, időt találtak a közös próbákra és fellépésekre, ezzel is népszerűsítve a népzenét és a néptáncot. Trencsík Anikó, az Egyházgellei Alapiskola igazgatója Május 11-től 13-ig tartott a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola, a Magán Szabadidőközpont és az SZMPSZ által szervezett tehetséggondozó rajztábor, amelybe 30 hazai, valamint határon túli alapiskolás kapcsolódott be. A részvétel egyik feltétele az volt, hogy a győri Fekete István Általános Iskola és a KZAI 15-15 diákja fényképeket készítsen a korábbi kiírásnak megfelelően. Mivel a tábor témái kapcsolódtak A Fény Nemzetközi Éve rendezvénysorozathoz, a diákoknak fotókat kellett készíteniük „FÉNY-képek” címmel. Gyönyörű természetképek, állatfotók készültek, de a legkülönfélébb nézetből is sikerült érdekes pillanatokat megragadni diákjainknak, jól érzékeltetve a fény-árnyék jelenlétét a képeken. A három nap során a résztvevők múzeumpedagógiai feladatokat oldottak meg, különböző képzőművészeti technikákat próbáltak ki és sajátítottak el. A jó hangulatú foglalkozásokon nemcsak rajzlapra, hanem cserépre, kőre és fotópapírra is alkottak, sőt, a vasalással is sikerült megbirkózniuk, melynek köszönhetően nem mindennapi képek születtek. A több száz alkotásból a városi művelődési központ első emeletén nagyszabású tárlat készült: kiállításra került a három nap alatt született képek nagy többsége, mintegy 60 fénykép, és a szervezők erre az időre időzítették a Magán Szabadidő- központ egyes csoportjainak egész éves munkáiból válogatott alkotások bemutatását is. Fodor Mária Kodály Zoltán Alapiskola, Dunaszerdahely A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2015. július 5. és 11. között szervezi a XXIV. Nyári Egyetemét párhuzamosan 3 helyszínen: Komáromban, Rimaszombatban és Kassán. A meghirdetett szakcsoportok száma Komáromban 9, Rimaszombatban 4, Kassán3. A szakcsoportok minimálisan 15 bejelentkezett hallgatóval indíthatók. Az iskolákban és az iskolai intézményekben dolgozók mellett valamennyi programra jelentkezhetnek a pedagógiai pályára készülő egyetemi hallgatók is. Jelentkezési határidő 2015. június 10. Jelentkezni az SZMPSZ honlapjáról letölthető jelentkezési lapon (www.szmpsz.sk) lehet. Az SZMPSZ által kiadott jelentkezési lapot elektronikusan az (irodavezeto@szmpsz.sk) vagy postai úton, az akkreditációval kapcsolatos jelentkezési lapot kizárólag postai úton (SZMPSZ/ZMPS P. 0. BOX49., 945 01 Komárno) kérjük elküldeni. Részletes tájékoztatást a www.szmpsz.sk honlapon találnak az érdeklődők. Kovarčík Sára németországi diákversenyen Címert tervezett SZÉNÁSSY EDIT A Selye János Gimnázium terciós diákja, Kovarčík Sára januárban benevezett a németországi Észak-Rajna-Westfália tartomány és Münster város kerületi önkormányzata által meghirdetett „Találkozás Kelet- Európával” című diákversenybe. Sári az egyedi munkák kategóriájában egy címert tervezett, amelyen kedvenc állatai láthatók. A kiírás szerint német nyelven rövid indoklást és leírást is hozzá kellett fűzni. Sárinak ez sem volt gond, hiszen 14 évesen kitűnő a németnyelv-tudása. A sikeres részvételt igazoló oklevelet, egy kis ajándékkal együtt, a napokban kapta mega verseny védnökétől, a tartomány Család-, Gyermek-, Ifjúsági, Kulturális és Sport Minisztériumától, illetve az ottani Iskolaügyi Minisztériumtól. A verseny története 1953-ig nyúlik vissza, napjainkig több mint 3 millió diák nevezett be kb. egymillió munkával. Idén mintegy 1700 versenyző küldte be pályamunkáját, melyeket kategóriák szerint szakavatott zsűri értékelt. Figyelembe vették az eredetiséget, a Nemeskajali „kiskatonák" (A szerző felvétele latok vannak. A ló az erdei lovakat szimbolizálja, amelyek néhány évszázaddal ezelőtt vadon éltek a Kárpátokban. Ők a szabadságot, az eleganciát és az erőt jelképezik. A szarvast nemessége és a szépsége teszi érdekessé, a farkas pedig bátorságáról, erejéről és kitartásáról nevezetes. Ő az egyik legelterjedtebb ragadozónk. A sas a távollátást és szabadságot jelképezi, az emberi kéz az őszinteséget.” (Fotó: SJG) kreativitást és a technikai igényességet. A verseny célja, hogy megszűnjenek az emberekben élő előítéletek és határok. A POSTA HOZTA Honvédelmi nap Nagy élményben volt részük a minap a nemeskajali iskolásoknak és óvodásoknak. Nyolc katona látogatott el hozzájuk, két hölgy és hat férfi. A katonák állomásokat állítottak fel, ahol különféle érdekességeket mutattak be a gyerekeknek. Magukra vehették a vegyi támadásnál alkalmazott védőruhát, a golyóálló mellényt, és a géppisztolyt is kipróbálhatták. Ízelítőt kaptak elsősegélynyújtásból, elsajátíthatták a mesterséges lélegeztetés és a szívmasszázs alapjait, s a kötözést is megpróbálták. Aki akarta, annak arcát terepszínűre festették. A katonák bemutatták, hogyan kell viselkedni, ha megtámadják őket - de ezeket a fogásokat kizárólag önvédelemből szabad alkalmazni. A gyerekek legnagyobb élménye az volt, amikor a katonai dzsippel és mentőautóval szirénázva tettek néhány kört a faluban. Futó Mária Tóth Kinga (Fotó: tothkinga.blogspot.com)