Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)

2015-05-27 / 120. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 27. www.ujszo.com A felperes szerint rosszul számolták a kamatokat 8 helyett 14 milliót fizethet Turócszentmárton 1B0S EMESE Turócszentmárton. A rosszabbnál rosszabbra is for­dulhat a közel 60 ezer lakosú város sorsa. Elképzelhető ugyanis, hogy 8 helyett több mint 13 millió euró kifizetésére kötelezheti a bíróság a várost. A ciprusi cég azt a vagyont követeli a várostól, amelyet állí­tásuk szerint Turócszentmár- tonnak a helyi síközpontot ke­zelő részvénytársaság alaptőké­jének megemelésére kellett volna fordítani még 1995-ben. 3,4 millió eurót követelnek, a város viszont kezdettől fogva azt állította, fiktív követelésről van szó. Ugyanilyen álláspon­ton voltak a bíróságok is, hiszen négy alkalommal a város javára döntöttek. 2010-ben a helyettes főügyész, Ladislav Tichý rend­kívüli fellebbezést nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságra, melyben a korábbi ítéletek eltörlését kér­te. A Legfelsőbb Bíróság másod­szor a ciprusi cég javára dön­tött, a városnak ki kell fizetnie a követelést, amely mára, a ka­matokkal együtt 8,3 millió eu- róra nőtt. A ciprusi cég most azt állítja, követelésének összegét, illetve a kamatokat rosszul számította ki a bíróság és immár több mint 13 millió eurót köve­tel a várostól. A Legfelsőbb Bíróság dönté­sét követően Andrej Hrnčiar polgármester a főügyészhez fordult. Jaromír Čižnár rendkí­vüli óvást emelt az ügyben, vé­leménye szerint a bíróságok hi­bát követtek el, mivel a követe­lés már elévült. Čižnár óvásáról és a ciprusi cég új követeléséről a Legfelsőbb Bíróság dönt. Az évi 29 millió euró költségvetés­sel működő Turócszentmártont már a 8 millió euró kifizetése is térdre kényszerítené. Egyedül a kényszerfelügyelet mentheti meg attól, hogy a végrehajtók lefoglalják a város vagyonát és számláit. RÖVIDEN 100 eurós karácsonyi nyugdíj Pozsony. A kormány újra megadja a 100 eurós karácsonyi nyugdíjat a legalacsonyabb járadékkal rendelkezőknek. A kabinet ma tárgyalja, hogy idén is járjon a 12,74 eurós kiegé­szítés azoknak, akiknek a nyugdíja alacsonyabb a létmini­mum kétszeresénél, vagyis 396,28 eurónál. A karácsonyi nyugdíj maximális összege a kiegészítés nélkül idén is 87,26 euró lesz, ami azoknak jár, akiknek a járadéka pontosan a létminimummal azonos, vagyis 198 euró. (lpj) Az alkotmánybírák kinevezésének ügye újra visszakerülhet az Alkotmánybíróságra Az AB mást mondott és mást írt Pozsony/Kassa. Eddig pél­dátlan, súlyos szakmai hibát vétett az Alkot­mánybíróság: nem egye­zik a szóbeli és az írásbeli indoklása annak a dön­tésnek, amely szerint Andrej Kiska államfő jogsértően járt el akkor, amikor a hat jelöltből csak egyet nevezett ki az Alkotmánybíróság (AB) bírájává. 1BOS EMESE Az Alkotmánybíróság három bírájának mandátuma tavaly nyáron járt le. Tavasszal a par­lament - a hatályos jogszabá­lyok értelmében - hat jelöltet választott, közülük Andrej Kis- kának hármat kellett volna ki­neveznie. Ám az államfő sze­rint csak egy jelölt, Jana Bari- cová rendelkezett kellő szak­mai tapasztalattal a poszt be­töltéséhez. Az öt sikertelen al­kotmánybíró-jelölt panasszal fordult a taláros testülethez, ügyükben két tanács jár el. Március 17-én az egyik tanács eltörölte az államfő döntését, a lépést azzal indokolták, hogy Kiska határozata nem tartal­maz olyan súlyos érveket, ame­lyek miatt elutasíthatta volna a kinevezést. .Andrej Kiska csu­pán általános és személyhez nem köthető megállapításokat sorakoztatott fel” - áll az állás- foglalásban, amely azt is hang­súlyozza, hogy Kiskának volt Ivetta Macejková. Mosná a kezét. választási lehetősége, hiszen hatból kellett kiválasztania hármat. Szóban és írásban A gyakorlat szerint a bírósá­gok szóbeli és írásbeli indoklá­sainak egyeznie kell, emiatt a Legfelsőbb Bíróság és az Alkot­mánybíróság már több alka­lommal eltörölte az alacso­nyabb bíróságok döntéseit. Az államfő hivatala május 14-én kapta meg az írásbeli indoklást. Ebben az áll, hogy az államfő­nek nem áll módjában elutasí­tani a jelöltek kinevezését. „Az alkotmányból egyértel­műen kitűnik, hogy az államfő köteles kinevezni a megválasz­tottjelöltek felét” - olvasható az írásbeli indoklásban. Viszont a szóbeli indoklásban azzal érvelt az AB, hogy Kiska nem sorakoz­tatott fel olyan súlyos érveket, amely miatt ajelölt alkalmatlan lenne a poszt betöltésére. Ján Mazák, volt alkotmány- bíró, Andrej Kiska jogi képvise­lője és tanácsadója szerint sú­lyos jogsértés történt. „Nagyon meglepett, hogy a két indoldás nem egyezik, ilyen hibát az AB eddig még nem követett el” - mondta Mazák, hozzátéve: ha ez a Legfelsőbb Bíróságon tör­ténik, akkor az Alkotmánybíró­ság semmisnek nyilvánítja a döntést azzal az indokkal, hogy sérült a jogi védelemhez való alapvető jog. Az Alkotmánybí­róság döntése azonban kötele­ző érvényű, nem lehet eltöröl­ni. Mazák szerint a jogállami­ság és az igazságos eljárás megsértésének tankönyvi pél­dájával állunk szemben. Nagy a zűrzavar Az ítéletet a Ľubomír Dobrík, Jana Baricová és Rudolf Tkáčik összetételű tanács mondta ki. Tkáčik különvéleményt fogal­mazott meg - vagyis alapvető­en nem ért egyet vele -, ami azt jelenti, hogy a részben érintett Baricová - Kiska egyedül őt ne­vezte ki - és a harmadik tag, Ľubomír Dobrík döntött. Ivetta Macejková, az AB el­nöke kezdetben azt állította, az ügy őt nem érinti, mivel nem áll módjában befolyásolni a ta­nácsok döntését. Később közöl­te, a tanácstagokat arra kérte, írásban adjanak magyarázatot a történtekre. Az AB más hibát is vétett, egy­részt arra kötelezi Kiskát, hogy nevezze ki a jelölteket, másrészt a bírók kinevezését nem utalta vissza Kiskának további eljárás­ra. E miatt az államfő való­színűleg ismét az Alkotmánybí­rósághoz fordul és magyaráza­tot kér az ellentmondásra. A to­vábbi két alkotmánybíró-jelölt ügyében a tanács várhatóan jú­nius 23-án dönt. Megújul a főpályaudvar előtti tér Új pályaudvar helyett virágok és új padok Naponként számolják majd össze a szolgálati éveket Minimáljövedelem is kell a minimálnyugdíjhoz Mekkora jövedelem kell a minimálnyugdíjhoz? Év Minimális éves bevétel Év Minimális éves bevétel 1993 15 550,00 Sk 2004 45 747,00 Sk 1994 18 195,00 Sk 2005 49 936,00 Sk 1995 20 800,00 Sk 2006 54 235,00 Sk 1996 23 572,00 Sk 2007 58 239,00 Sk 1997 26 671,00 Sk 2008 62 968,00 Sk 1998 28 917,00 Sk 2009 2152,30 EUR 1999 31 013,00 Sk 2010 2223,10 EUR 2000 33 042,00 Sk 2011 2272,20 EUR 2001 35 745,00 Sk 2012 2327,10 EUR 2002 39 058,00 Sk 2013 2382,10 EUR 2003 41 527,00 Sk 2014 2480,40 EUR ® Forrás: Szociális Biztosító ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Kisebb átalakításon fog átesni nyár végéig az elha­nyagolt pozsonyi főpályaudvar előtti Liszt Ferenc tér, amely már öt éve hiába vár a felújítás­ra. Ivó Nesrovnal főpolgármes­ter tegnap bejelentette, a város saját költségén, körülbelül 220 ezer euróért fogja felújítani a te­ret. Ez a döntés is igazolja, hogy a város szerint is évekig eltart­hat, míg a főpályaudvart és kör­nyékét teljesen felújítják. A tér jelenleg hajléktalanok gyüleke­zőhelye. A város júniusban lát neki a munkának, megjavítják a jár­dákat, kicserélik a szemétkosa­rakat és egyszemélyes padokkal váltják fel a jelenlegieket. Nes­rovnal ígéri, hogy a térről eltün­teti a reklámfelületeket és óri­ásplakátokat. A munkák három hónapot vesznek majd igénybe, s ha minden jól megy, akkor a felújított teret augusztus végén fogják átadni. Ezalatt az idő alatt befejezik a villamossínek felújítását is a főpályaudvarra vezető Štefanovič utcán, így a város három hónapra ismét le­állítja a villamosforgalmat az állomáson. Nesrovnal tegnap nem tudta megmondani, mikorra készül­het el a pozsonyi főpályaudvar és környéke teljes felújítása. A területet a Transprojekt társa­ságnak kellene átépítenie, vi­szont 2010-től, a szerződés alá­írásától még nem látott neki a munkáknak, (dem, SITA) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem mindegy, hogy mekkora fizetése volt a nyugdíjasnak aktív éveiben, ha minimálnyugdíjat szeretne kapni. A Szociális Biztosító a napokban elfogadott törvény alapján kiszámította, hogy mi­lyen jövedelmet kellett elér­nie a biztosítottnak 1993-tól, hogy az adott évet figyelembe vegyék a minimálnyugdíj megítélésénél. A nyugdíjki­egészítésre ugyanis csak az jogosult, akinek legalább 30 ledolgozott és beszámítható éve van. Az 1993 előtti évek esetében nem vizsgálják a jövedelem nagyságát, ezt követően azon­ban csak azokat veszik figye­lembe, amelyekben a biztosí­tott legalább az átlagkereset 24 százalékát megkapta az adott évben. 1993-ban például mi­nimum évi 15 550 korona be­vétellel kellett rendelkeznie, 2000-ben viszont már évi 33 042 koronával. Beszámítják azt is, ha egy adott évben csak egy bizonyos időszakban dolgozott, de csak azokat a napokat, amikor biz­tosítással' rendelkezett. „Ha például a biztosított 2013-ban 150 biztosítási nappal rendel­kezik, akkor csak ezt az idő­szakot számítják be neki - tá­jékoztat a biztosító. - Az összes beszámítható évek számát azoknak a napoknak az összege adja ki, amikor ér­vényes biztosítása volt.” Júliustól a legalább 30 év szolgálati idővel rendelkező nyugdíjasok járadéka nem le­het alacsonyabb 269,50 euró­nál, pontosabban a létmini­mum 136 százalékánál. Ha ennél kisebb a nyugdíjuk, ak­kor a Szociális Biztosító ki­egészíti majd erre az összeg­re. A minimálnyugdíj a ledol­gozott évek száma alapján emelkedik, 39 szolgálati évig évente 2 százalékponttal nő az arány, vagyis aki 39 évet dolgozott le, az a létminimum 154 százalékára számíthat. A jogosultság megállapításánál a nyugdíjas által a Szociális Biztosítótól kapott teljes összeget veszik figyelembe, vagyis például annak, aki öz­vegyi és öregségi nyugdíjat is kap, csak akkor emelkedik a járadéka, ha a két nyugdíj összege alacsonyabb a neki járó minimálnyugdíjnál. (lpj) Az állomás még nem, csak a tér lesz új (SITA-felvétel) Az alvázat gyárthatjuk Nem jön a Lamborghini Pozsony. Szlovákia helyett Olaszországban fogja gyártani a Lamborghini vadonatúj SUV modelljét - közölte tegnap a Bloomberg ügynökség. Az au­tómárka képviselői az informá­ciót nem akarták alátámaszta­ni, az új modell gyártásának helyszínét állítólag ma fogják bejelenteni Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel tartott sajtó- tájékoztatón Rómában. Egy évvel ezelőtti hírek sze­rint a Lamborghini a pozsonyi Volkswagen (VW) gyár iránt is érdeklődött, ám mivel az olasz kormánytól jelentős anyagi támogatást, 80 mülió euró adókedvezményt kaptak, in­kább Róma mellett döntöttek. A VW tulajdonában van az Au­di, amely a Lamborghini anya- vállalata. Az új olasz gyárban 500 új ember talál munkát. A Bloomberg szerint Pozsony nem esik ki teljesen a Lam­borghini luxusmodelljének gyártásából, az alvázat minden bizonnyal a VW pozsonyi gyá­rában fogják készíteni, ott, ahol a Porsche Cayenne-t. A Lamborghini tavaly re­kordeladásokat könyvelt el, amikor 2530 autót értékesített, ami 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az új mo­dellből évi 3000 darabot akar­nak eladni, (dem, TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents