Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)

2015-05-26 / 119. szám, kedd

8 Külföld ÚJ SZÓ 201 5. MÁJUS 26. www.ujszo.com Átrendeződhet a politikai színtér Lengyelországban - a lengyel sajtó attól tart, hogy végletesen megosztott országgá válnak Andrzej Duda lesz az új lengyel államfő Sikeresen jelentkezett a lengyel elnöki székért. Andrzej Duda a lányával, Kingával, és a feleségével, Agatával ünnepelte a győzelmet pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) varsói központjában. (SITA/AP] Újra börtön Olmertnek Jeruzsálem. A jeruzsá- lemi körzeti bíróság újabb 8 hónap letöltendő bör­tönbüntetésre ítélte Ehud Óimért volt miniszterel­nököt a Talansky-ügyben- közölte tegnap az izraeli közszolgálati rádió. Az ügyészség legalább egy év elzárást kért, mert’ Óimért összesen több tízezer dol­lárt tartalmazó borítéko­kat fogadott el Morris (Móse) Talansky gazdag amerikai üzletembertől, majd a pénzt részben saját céljaira költötte el, de a bí­róság végül csak 8 hónap letöltendő és 8 hónap fel­tételes börtönnel sújtotta, mert figyelembe vette a vádlottnak az ország javá­ra végzett tevékenységét is. Olmertet korábban már hat év börtönre ítélték a Holyland-ügyben, mert je- ruzsálemi polgármester­ként és gazdasági minisz­terként csúszópénzt foga­dott el a Holyland nevű la­kóparképíttetőitől. (MTI) Merénylet az elnök fia ellen Iszlámábád. Merényle­tet követtek el Pakisztán­ban az államfő fia ellen tegnapra virradóra, Mam- nún Tálát nem sérült meg. A támadás Hub települé­sen történt a Pakisztán déli részén fekvő Beludzsisz- tán tartományban. Az el­követők pokolgépet rob­bantottak az államfő fiát szállító gépkocsioszlop mellett. Három ember meghalt, 13 megsebesült, közöttük négy rendőr. Egyelőre egyik terrorszer­vezet sem vállalta a fele­lősséget a merénylet elkö­vetéséért. (MTI) Lövöldözés Tunéziában Tunisz. Lövöldözni kezdett tegnap egy tunézi­ai katona a hadsereg egyik támaszpontján Tuniszban, a férfi hét embert agyon­lőtt, tizet megsebesített, mielőtt végeztek vele. Az ámokfutó nem is viselhe­tett fegyvert, ezért egy má­sik társáét vette el, majd válogatás nélkül lőni kez­dett a parlament közelé­ben lévő bázison tartózko­dó katonákra. Egy ezredes is életét vesztette. A lövöl­dözés pánikot okozott a környéken, egy közeli is­kolát kiürítettek., A hadse­reg ura a helyzetnek” - hangsúlyozta a fegyveres erők szóvivője. Hozzátet­te, egyelőre nem tudni, mi lehetett a katona indítéka. A belügyi tárca szóvivője közölte, nem terrortáma­dásként kezelik a történ­teket - márciusban a Bar­do Múzeumban volt ter­rortámadás. (MTI) Varsó. A legerősebb el­lenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) jelölt­je, Andrzej Duda nyerte meg a vasárnapi len­gyelországi elnökválasz­tást. A délutáni adatok szerint a konzervatív Du­da 51,5%-ot, a hivatalban lévő elnök, Bronislaw Komorowski 48,5%-ot kapott. A becsült részvéte­li arány viszonylag ala­csony, 55,3%-osvolt. MT1-ÖSSZEF0GLALÓ A vasárnapi eredmény azért óriási meglepetés, mert pár hónappal ezelőtt minden elemző Bronislaw Komorows- kinak adta a győzelmet. A leg­nagyobb kormánypárt, a Pol­gári Platform (PO) által indí­tott Komorowski februárban még simán, 60 százalékkal ve­zetett, ám népszerűsége hétről hétre zuhant, míg a végére el is fogyott. Az ország keleti fele többségében Dudára voksolt, míg a nyugati vajdaságokban Komorowski diadalmaskodott. Duda most azonban Sziléziá­ban is nyert, amely eddig Ko­Varsó. Az elnökválasztást megnyerő Andrzej Duda 45 éves jogász, államtitkár-he­lyettesi posztot töltött be Lech Kaczynski elnöki hivatalában. 2011-től parlamenti, 2014-től pedig európai parlamenti kép­viselő. Győzelme azért óriási meglepetés, mert februárban, amikor jelölt lett, még alig volt ismert hazájában, és a kutatók 20 százalék körül mérték a tá­mogatottságát. Kampányában fontos szerepet kapott család­ja. Felesége, Agata Kornhau- ser-Duda némettanár, apósa MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Damaszkusz/Bejrút. Több száz embert kivégeztek az Isz­lám Állam (IÁ) dzsihádista szervezet tagjai Szíriában, a nemrégiben elfoglalt Tadmur- ban (ókori nevén Palmüra) és körzetében - közölték szíriai kormányforrások. A szunnita fegyveresek a múlt héten kerí­tették hatalmukba az értékes római kori emlékeket őrző, 50 ezer lakosú várost. A szíriai mé­dia szerint ezt követően leg­alább 400 embert kivégeztek (köztük nőket és gyerekeket is) azzal az ürüggyel, hogy a kor­mánnyal működtek együtt, és nem követték a parancsaikat. A szíriai légierő harci gépei teg­nap a dzsihádisták állásait bombázták Palmürában és kör­nyékén. Az állami televízió je­lentése szerint a hadsereg 15 különböző célpontra mért légi csapást a körzetben, köztük a morowski bázisának számított. Dudát a fiatal választók mint­egy 60%-a támogatta. Az első fordulóban harmadikként vég­zett, független Pawel Kukiz vá­lasztóinak 60 százaléka is mel­lette tette le voksát. A leköszö­nő Bronislaw Komorowski rö­vid beszédében gratulált Andr­zej Dudának. Mint mondta, a választási eredményt „nem­csak tudomásul venni, hanem tisztelni is kell”. Ami Duda javára dönthetett - írja a Reuters -, az az, hogy a lengyelek többsége egyre ke­vésbé érzi ennek a fejlődésnek a hatásait, és a jelenleg Ewa Ko- pacz vezette PO-kormányra mutat bűnbakként, amiért csak szűk társadalmi rétegek része­sülhetnek a jólétből. „Gazdasá­gi fejlődés? Azt az átlagember alig érzi” - mondta erről a brit hírügynökségnek Zbigniew Pe- la, egy 53 éves vasúti munkás. A lengyel sajtókommentárok az ellenzéki Ándrzej Dudának a győzelme következményeként a kormányzó jobbközép Polgári Platformon (PO) belüli feszült­ségek kiéleződését és a lengyel politikai színtér átrendeződését várják, és a politikai törésvona­lakat áthidaló, a nemzeti érde­keket szem előtt tartó külpoliti­Julian Kornhauser neves költő. A jelöltsége elején sokak által másodrangú politikusnak mi­nősített Duda a nagystílű, amerikai stílusú kampány so­rán fokozatosan növelte támo­gatottságát. Szociális és gaz­dasági témákat helyezett elő­térbe, külpolitikai kérdések­ben a nemzeti szuverenitáson alapuló európai integráció, a NATO erőteljesebb lengyelor­szági jelenléte mellett állt ki. Gazdasági témákban több te­kintetben - az adókérdéseket, a devizahitelesek támogatását, katonai hírszerzés és a városi kórház épületére. Homsz tar­tomány kormányzója bejelen­tette, a haderő offenzívát indít a romváros visszafoglalására. A Hezbollah libanoni síita ra­dikális milícia vezetője, Haszan Naszrallah bejelentette, hogy a szervezet immár Szíria teljes te­rületén fellép az Iszlám Állam ellen, segítve a kormányerőket. Az Izrael dél-libanoni kivonulá­sának 15. évfordulójára Nabati- jéban tartott gyűlésen Naszral­lah sejk azt mondta, hogy a szunnita IÁ és néhány más szer­vezet példátlan veszélyt jelent a térségre, ezért a Hezbollah nö­veli jelenlétét Szíriában. A Hez­bollah korábban csak annyit ismert be, hogy a szíriai kor­mánysereg oldalán harcol az el­lenzéki fegyveresek és a dzsi­hádisták ellen. Az iraki kormányerőknek si­került visszafoglalni vasárnap az Iszlám Állam fegyvereseitől kát szorgalmaznak. A leköszö­nő elnök, Bronislaw Komo­rowski választási vereségéért a Rzeczpospolitajobbközép napi­lap ä kormányzó Polgári Plat­form (PO) „népszerűtlen, hibát hibára halmozó, határozott ve­zetést nélkülöző, a botrányok és az arrogancia megtépázott” politikáját okolja. Boguslaw Chrabota főszerkesztő úgy véli, hatástalannak bizonyult Komo­rowski kampányának legfőbb a külföldi nagycégek szerepét illetően - a magyar megoldá­sok követését javasolta. Világ­nézeti, bioetikai témákban kö­vetkezetesen kiállt a katolikus tanítás mellett. A győztes Duda arról beszélt, hogy neki szim­patikusak a Fidesz alatt Ma­gyarországon bevezetett kü­lönadók, bár tény, pártja ideo­lógiai irányvonala inkább a Torgyán József-féle egykori Független Kisgazdapárthoz áll közel. Külpolitikai vonalon vi­szont nem kapott szövetségest Orbán Viktor, Duda ugyanis a egy jelentősebb területet a stra­tégiai jelentőségű nyugat-iraki Ramádi városának, el-Anbár tartomány székhelyének a kö­zelében, miközben a dzsihádis­ták ugyanebben a tartomány­ban ellenőrzésük alá vonták az egyik fontos átkelőhelyet az negatív érve, miszerint Duda nyugodt „álarca” mögött igazá­ból az ellenfelei által radikális­nak minősített Jaroslaw Ka­czynski, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke rejlik. A főszer­kesztő rámutatott: Andrzej Du­da „a véglegesen megosztott Lengyelországban” lesz elnök, a gyengülő PO-t is belső feszült­ségek gyötrik, ezért sikere a po­litikai színtér „teljes át­rendeződését” vetíti elő, ami az még radikálisabb oroszellenes fellépés híve. A lengyel elnök­nek viszonylag erős jogosítvá­nyai vannak, mivel bármilyen törvényt megvétózhat. Ezért az eddiginél jóval nehezebb dolga lesz az Ewa Kopacz ve­zette kormánynak, a jelképes legitimációs problémákon túl. Érdekes, hogy megint mennyi­re erősen kijöttek a történelmi­földrajzi dimenziók a szoros­nak tűnő eredmény mögött: a mérsékeltebb jobboldali párt inkább a korábban németek ál­tal uralt részen erős, míg az iraki-szíriai határon. Az iraki kormányerők a síita milíciák és a kormánypárti szunnita törzsi egységek támogatásával visszafoglalták az előző nap a dzsihádisták kezére került Hu- szejba várost, amely Ramáditól 10 km-re fekszik. őszi parlamenti választásokon következhet be. Komorowski stábja azon bukott el, hogy túl­ságosan biztos volt győzelmé­ben - vélte Jaroslaw Flis neves krakkói szociológus a Gazeta Wyborczának adott interjúban. ,Amennyiben a PO elköveti a PiS korábbi hibáját, és dühöd- ten támadja politikai ellenfele­it, a választók a következe nyolc évre ellenzékbe küld­hetik”-véli Flis. Oroszország, illetve Ausztria- Magyarországhoz tartozó ke- letebbi részek elég masszív fö­lénnyel szavaztak a radikáli­sabb Dudára. A lengyelek egy része attól tart, hogy Duda elnökségével újra egy Kaczynski-érához ha­sonló időszak köszönt be az or­szágban, amikor Lech Ka­czynski államfő és az ikertest­vére, a jelenleg PiS-elnök Ja­roslaw Kaczynski vezetése alatt Varsó Berlinnel, Moszk­vával és az unióval is a feszült­séget kereste. (MTI, 444.hu) Helyhatósági választás Nehezen nyert a Néppárt Madrid. Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) nyerte a helyhatósági választá­sokat a tegnap közétett előzetes adatok szerint. A dél-európai ország legnagyobb közigazga­tási egységének számító 17 au­tonóm közösség közül 13-ban tartottak választást most, ezek közül 11-ben győzedelmeske­dett a PP, kettőben pedig a szo­cialista párt (PSOE). A Néppárt egyik autonóm közösségben sem szerezte meg az abszolút többséget, amelyet az elmúlt négy évben még 9 régióban ma­gáénak tudhatott. A helyi ön- kormányzatokért vívott küzde­lemben a PP-re a választók 26,98%-a voksolt, a szocialista párt a szavazatok 25,1%-át sze­rezte meg. Mindkét párt ered­ménye elmaradt a négy évvel ezelőttitől. Az új pártok közül a középpárt Ciudadanos 6,5%-os támogatást kapott. (MTI) KICSODA ANDRZEJ DUDA, AZ UJ LENGYEL ALLAMF0? Az iraki kormányerők és az Iszlám Állam fegyveresei egyaránt katonai sikerekről számoltak be Több száz embert végeztek ki a dzsihádisták Szélsőségesek a szélsőségesek ellen. A libanoni síita Hezbollah milí­cia totális háborút hirdet a szunnita Iszlám Állam ellen. (TASR/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents