Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-19 / 113. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 19. Sport 15 Paulík József szerint kulcsfontosságú volt, hogy a komáromiak ne hagyják az ellenfelet kibontakozni „Elég jól kialakult!” Paulík József a komáromi kosárlabda sikerkovácsa A szezon elején nem beszéltek célkitűzésekről, az utolsó meccs után bajnoki címet ünnepelhetnek. Paulík Józseffel, a komáromi kosárlabdacsapat menedzserével a férfiextraliga döntősorozatának utolsó, 7. mérkőzése után Privi- gyén beszélgettünk. BŐDT1TAN1LLA A komáromi csapat 78:68-ra legyőzte a privigye- ieket, ezzel megszerezte a bajnoki címet. Mit érez most? Nagyon örülök. Ötven éve csinálom a kosárlabdát, rengeteg sok siker van mögöttem, nyertem a diákokkal, nyertem az ifistákkal, most mint menedzser a felnőttekkel... Az ember valahogyan el is várta, hogy a felnőttekkel is összejöjjön a bajnoki cím, most ez végre sikerült. Annak örülök a legjobban, hogy Komáromnak, a városnak óriási örömet szereztünk, azoknak is, akik itt voltak velünk, és azoknak is, akik otthonról szorítottak. Azok után, hogy otthon nem sikerült kiharcolni a bajnoki címet, mindenki a privi- gyeieket favorizálta. Hogyan sikerült innen felállni, és az ellenfél pályáján megnyerni a legfontosabb meccset? A hazai meccs nem úgy alakult, ahogy mi elképzeltük, nagy hibákat követtünk el, főleg a védelemben. Valahogy már a meccs előtt és alatt is arra gondoltunk, milyen lesz az ünneplés a mérkőzés után. Akkor nem sikerült, de hála Istennek itt igen. Hogyan telt a hatodik és a hetedik meccs közötti néhány nap? Szerdán volt a hazai meccs, a csütörtöki edzést kihagytuk, voltunk wellnessben és rehabilitáción. Pénteken másfélkét órán át kielemeztük az előző meccset, aztán pedig az edző és én leültünk az összes játékossal,, elmondtam mindenkinek, mit várok tőlük, mit vár tőlük Komárom, mit várnak egymástól... Elmondtam, hogy ha csak kirándulni jönnek Privigyére, akkor felesleges idejönnünk, de ha nyerni akarnak, akkor menjünk, és nyerjünk! Az első negyedben lehengerlőén kosárlabdáztak, tizennégy pont előnyre tettek szert. Hogyan tudták így meglepni a privigyeieket? Jól kellett védekezni, nem volt szabad hagyni az ellenfelet kibontakozni, nehogy meglépjenek, mint Komáromban. Ez volt a legfontosabb. Az előny azonban a negyedik negyedre majdnem elfogyott, a privigyeieknek egyenlítési lehetőségük is volt. Ez a csapat már x esetben bebizonyította, hogy van tartása, nagyon jó a kémia a csapatban, az utolsó leheletükig küzdenek. Kevesen tudják, hogy Sinisa Bilic sérülten játszott az utolsó meccsen, Bannister nem egészséges, Kozlík és Stojanov egyáltalán nem játszhatott sérülés miatt... Ennek ellenére megnyertük a bajnokságot, van tartás a csapatban. Ennyi sérülttel hogyan lehetett legyőzni a sokkal több játékost forgató privigyeieket? Ehhez óriási akarat kell, főleg a pályán lévő játékosoktól. Ki az, akit kiemelne a csapatból? Senkit. Az egész csapatot. Az egész szezont nézve mi volt az a kulcsmomentum, amikor bajnokcsapat született? Nem nagyon beszéltünk arról, hányadik helyen akarunk végezni. A szezon elején anyagi nehézségeink voltak, az volt az elsődleges cél, hogy megmentsük a komáromi kosárlabdát, bejussunk a playoffba, túljussunk az első fordulón, aztán majd kialakul. Elég jól kialakult! Ez a siker a szponzorokat is a csapathoz vonzhatja? Komáromban nagyon nehéz, mert az egy gazdaságilag eléggé lerombolt város. Nagyon kevés komoly cég van, a magánvállalkozók másra fordítják a pénzt... Várunk valamit, hogy valami lesz, de nehéz ezt előre látni. Ez a nap eddigi pályafutásának legszebb napja? Nyertem bajnokságot diákokkal, az ifikkel többször... Nekem a siker az, hogy elmentem az edzésre, a gyerekeket edzettem, kineveltem nagyon sok junior- és felnőttválogatottat, bejárták az egész világot. Nekem mindig örömöm volt, ha valaki jelentkezett a világ- bajnokságról vagy az olimpiáról, hogy jól érzik magukat... Ez a bajnoki cím a hab a tortán. A másodedző Kéry irányítja a gömörieket Szabadságra küldték Gerit ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Rimaszombat. A másodedző Miroslav Kéry irányította a rimaszombati futballcsapatot a Lokomotíva Košice otthonában játszott vasárnapi bajnokin a II. liga keleti csoportjának alsóházában, mivel Geri Gergely vezetőedzőt szabadságra küldte a klubvezetés. „Geri szabadságát tölti. Ennek az az oka, hogy kikaptunk Szepsiben és Tőketerebesen is, a leggyengébb csapatok otthonában” - indokolta a döntést Piszár József, a gömöriek sportigazgatója. A csapat azonban így is Kassán már nem Geri irányította a csapatot (Somogyi Tibor felvétele) 3:l-re kikapott Kassán, és már csak a második helyen áll az alsóházban, miután a Lokomotíva eléje ugrott. A rimaszombatiaknak ez volt zsinórban a harmadik vereségük. „Én nem voltam a meccsen, mert a kicsikkel voltam egy tornán, de azt az információt kaptam, hogy nem játszottunk rosszul - tette hozzá Piszár, aki Geri további sorsáról egyelőre nem akart beszélni. - A hátralévő három fordulóban Kéry vezeti a csapatot, aztán meglátjuk.” A rimaszombati labdarúgás további sorsa szempontjából kulcsfontosságú lehet a szerdai nap, amikor a városi képviselő- testület tárgyal a klub jövőjéről. A városi egyesület közgyűlése (gyakorlatilag a polgármester) pályázatot írt ki a klub ügyvivői és sportigazgatói posztjára is. Ez utóbbi pozícióra Piszár József is ismét pályázott. A rimaszombati futballklub 1995 óta folyamatosan az elsővagy a másodosztályban szerepel, ez a város legjelentősebb sportegyesülete. Szponzorok híján a városi költségvetésből támogatják. A felnőtt csapat jelenlegi 21-es keretében 8 saját nevelésű játékos van. Az utánpótlás-csapatokban összesen 220 gyerek futballozik. (bt) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 30. forduló: FC Spartak Trnava-FK Senica 4:2 (4:0). Góllövők: Cleber (4,17.), Mikovič (25., 41.), ill. Kalabiška (46.), Pillár (72.). Játékvezető: Smolák, 1211 néző. Sárga lap: Kosorin (Senica). TRNAVA: Kelava-Janeíka, Nikolics, Greššák, Con- ka-Hlinka (60. Casado)-Mikovič, Vlasko, Sabo, Cleber (83. Bortel)-Vojtuš (73. Vyskočil). SENICA: Sul- la-Pittner, Pavlik, Pillár, PrivreFHušek-Dolný (64. Mráz), Hlohovský, Krč (79. Komara), Kalabiška-Ko- sorin. A bajnokság állása: 1. Trenčín 2. Žilina 3. Trnava 4. Slovan 5. Senica 6. Myjava 7. Ružomberok 8. Košice 9. DAC 10. Z. Moravce 11. Podbrezová 12. G. Bystrica A besztercebányaiaktól a bajnokság végén három pontot levonnak. II. LIGA, a bentmaradásért, Keleti csoport, 7. forduló: Košice B-Trebišov3:0, g.: R. Jano (25., 52., 61.); Lokomotíva Košice-MŠK Rimavská Sobota 3:1, g. T. Labun (9., 29,11-esbôl), Kinský (57.), ill. Čertík (47.). Piros lap: J. Slovák (33, Rimavská Sobota). 30 21 5 4 63:26 68 30 18 9 3 63:23 63 30 14 8 8 47:27 50 30 15 3 12 43:41 48 30 10 10 10 44:47 40 30 11 4 15 36:48 37 30 9 9 12 36:39 36 30 10 6 14 36:46 36 30 8 11 11 29:39 35 30 8 7 15 26:50 31 30 7 8 15 30:43 29 30 4 10 16 27:51 22 A bajnokság állása: 1. Lokomotíva 2. Rim. Sobota 3. DolnýKubín 4. Košice 8 5. Moldava 6. Trebišov 29 11 7 11 48:43 40 29 1 0 8 11 32:35 38 29 10 4 15 32:45 34 29 8 7 14 40:47 31 29 6 9 14 23:47 27 29 5 5 19 16:73 20 NB 1,28. forduló: DVSC-Pápa 4:0 (1:0). Nagyerdei Stadion, 4254 néző. Góllövők: Szakály P. (44.), Mihe- lic (58,11-esből), Balogh N. (59,87.). Játékvezető: Fábián. Sárga lap: Tisza, Varga J, ill. Frizoni, Szűcs, Seye, Waltner. DVSC: Verpecz-Nagy Z, Mészáros, Máté, Korhűt (52. Ferenczi)-Jovanovic, Varga J, Szakály P, Mihelic-KulcsárT, (74. Szécsi), Tisza (46. Balogh N.j. PÁPA: Szűcs-Juhász D, Csizmadia, Bo- gunovics, Frizoni (63. Waltnerj-Király (77. Schmid), Nagy T„ Vankó (35. Csilus), Randjelovics, Gál-Seye. A bajnokság állása: 1. Videoton 28 21 5 2 63:12 68 2. Ferencváros 28 17 7 4 46:19 58 3.MTK 28 17 3 8 37:24 54 4. DVSC 28 14 8 6 39:19 50 5. Paks 28 12 9 7 38:26 45 6. Újpest 28 12 9 7 32:24 45 7. Diósgyőr 28 11 9 8 40:35 42 8. Kecskemét 28 10 8 10 30:35 38 9. Puskás Ak. 28 10 5 13 31:32 35 10. Győr 28 9 8 11 38:39 35 11. Nyíregyháza 28 8 6 14 31:45 30 12. Pécs 28 7 7 14 30:47 28 13. Honvéd 28 5 10 13 24:35 25 14. Haladás 28 6 4 18 23:51 22 15. Dunaújváros 28 5 7 16 25:47 21 16. Pápa 28 4 7 17 14:51 19 A Dunaújvárostól 1 pontot levontak. ■ Jégkorong VILÁGBAJNOKSÁG, döntő: Kanada-Oroszország 6:1 (1:0,3:0,2:1), g.: Eakin (19.), Ennis (22.), Crosby (28.), Seguin (29.), Giroux (49.), MacKinnon (50.), ill. Malkin (54.). NHL, Nyugati főcsoport, döntő, 1. meccs: Ana- heim-Chicago 4:1, az egyik fél négy győzelméig tartó sorozat állása: 1:0. ■ Kosárlabda NBA, playofl, Nyugati tőcsoport, elődöntő, 7. mérkőzés: Houston-Los Angeles Clippers 113:100, a sorozat végeredménye: 4:3, tj: Houston. ■ Tenisz NÜRNBERGI NŰI TORNA, 1. forduló: Miszaki Doio (japán)-Karolína Schmiedlová (szlovák, 5.) 6:2,6:1, Lara Arruabarrena (spanyol)-Babos Tímea (magyar) 6:2,7:5. FÉRFI-VILÁGRANGLISTA (zárójelben a korábbi helyezés): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 13 845,2. (2.) Roger Federer (svájci) 9235,3.(3.) Andy Murray (brit) 7040, 4. (5.) Tomáš Berdych (cseh) 5230, 5. (6.) Kei Nisikori (japán) 5220,6. (4.) Milos Raonic (kanadai) 4800,7. (7.) Rafael Nadal (spanyol) 4570, 8. (8.) David Ferrer (spanyol) 4490,9. (9.) Stanislas Wawrinka (svájci) 3845,10. (10.) Marin Cilic (horvát) 3325.. .. 35. (32.) Martin Kližan 1170,93. (92.) Lukáš Lacko (szlovákok) 567,105. (111.) Gombos Norbert (szlovákiai) 504. NŰI VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Serena Williams (amerikai) 936,2. (3.) Marija Sarapova (orosz) 7710, 3. (2.) Simona Halep (román) 7360,4.(4.) Petra Kvi- tová (cseh) 6760,5. (5.) Caroline Wozniacki (dán) 4940,6. (6.) Eugenie Bouchard (kanadai) 4167,7. (7.) Ana Ivanovics (szerb) 3655,8. (10.) Carla Suarez Navarro (spanyol) 3645,9. (8.) Jekatyerina Makarova (orosz) 3510,10. (9.) Andrea Petkovic (német) 3315.. .. 40. (43.) Dominika Cibulková 1163,51. (46.) Karolína Schmiedlová 999,58. (63.) Magdaléna Ry- báriková 926,59. (55.) Daniela Hantuchová (szlovákok) 915,83. (80.) Babos Tímea (magyar) 693. ■ Kerékpár KALIFORNIAI KÖRVERSENY, 8. szakasz (Los Angeles-Pasadena, 96,6 km): 1. Mark Cavendish (brit, Etixx-Quick-Step) 2:14:55,2. Wouter Wippert (holland, Drapac), 3, Peter Sagan (szlovák, Tinkotf- Saxo) azonos idővel. Az összetett végeredménye: 1. Peter Sagan 28:13:12,2. Julian Alapbilippe (francia, Etixx-Quick- Step) +3,3. Sergio Luis Henao (kolumbiai, Sky) +37. ■ Atlétika EURÚPA-KUPA, Murcia, férfi 20 km-s gyaloglás: 1. Miguel Angel Lopez (spanyol) 1:19:52,2. Matej Tóth (szlovák) 1:20:21,3. Yohann Diniz (francia) 1:20:37. ■ Sportfogadás A magyar TOTÓ 20. játékhete 2. fordulójának nyertes tipposzlopa a következő: 1,1,2,1,1, X, 1,1,2,2,2,1, X-1. NYEREMÉNYEK: A telitalálatos 41 033 915 forintot ér. 13 találatos nem volt. A12 találatosokra 116 920, a 11 találatosokra 12 340, a 10 találatosokra 2675 forintot fizetnek. GÖLT0TÖ: Telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A négyesek 13 495 forintot érnek. KENŐ: 4,6,12,16,18,25,26,27,28,30,31,40,42, 43,46,55,63,65,67,70. Kenő plusz-szám: 12. KENŐ JOKER: 925 598. Nyeremények -1„ 2. és 3. díj: nincs nyertes, 4. díj: 30 euró (3 nyertes), 5. díj: 2,50 euró (102),6. díj: 0,50 euró (1052). ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 31. forduló -16.30: Košice-Pod- brezová (játékvezető: Jaška); 17.15: Banská Bystri- ca-Trenčín (Straka): 19.00: Zlaté Moravce-OAC (Pavlík). II. LIGA, felsőház, 9. forduló, előrehozott mérkőzés -19.30: Poprad-Šaľa (Krivošík). 1. Skalica ■ 17 13 2 2 27:9 41 2. Michalovce 17 12 4 1 29:8 40 3. Prešov 17 8 4 5 24:20 28 4. Zvolen 18 6 6 6 17:14 24 5. L. Mikuláš 17 6 5 6 22:17 23 6. Bardejov 17 5 7 5 19:18 22 7. Nitra 17 5 6 6 21:22 21 8. Sered 17 6 3 8 24:26 21 9. Žilina 8 18 6 2 10 18:25 20 10. Šaľa 17 4 6 7 21:28 18 U.Senec 17 4 6 7 13:23 18 12. Poprad 17 2 1 14 17:42 7 11.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Strasburgi női tenisztorna 12.00 - EUROSPORT: Genfi férfitenisztoma 13.35 - SPORT 2 (magyar): Lóverseny 14.30 - EUROSPORT: Giro dltalia kerékpárverseny, 10. szakasz 15.00 - EUROSPORT 2: Belgium-Franciaország U17-es foci Eb-elődöntő 16.45 - EUROSPORT 2: Genfi férfitenisztoma 17.15 - DIGISPORT 1 (szlovák): Banská Bystri - ca-Trenčín labdarúgó Fortuna Liga-mérkőzés 17.30 - DIGISPORT 1 (magyar): Strasburgi női tenisztorna 17.45 - ČT SPORT: Tep- lice-Chrudim cseh bajnoki futsaldöntő, 1. meccs 18.00 - DUNA WORLD: Szeged-Veszprém bajnoki férfi-kézilabdadöntő, 2. mérkőzés 18.00 - EUROSPORT: Németország-Oroszország U17-es foci Eb-elődöntő 19.30 - NOVA SPORT: Sivaspor-Galatasaray labdarúgó Török Kupaelődöntő, visszavágó 20.00 - EUROSPORT 2: Salakmotor, svéd nemzeti liga 20.00 - ČT SPORT: Az év biatlonistája, ünnepi díjátadó 21.00 - SPORT 1 (cseh, magyar): Barcelona B- Valladolid spanyol másodosztályú labdarúgómérkőzés 3.00 (szerda) - SPORT 1 (cseh, magyar): Golden State-Houston kosárlabda NBA-főcsoportdöntő, 1. mérkőzés 3.05 (szerda) - NOVA SPORT, SPORT 2 (magyar): Anaheim-Chicago jégkorong NHL-főcso- portdöntő, 2. mérkőzés EGY MONDATBAN ♦ A következő szezonban a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában szerepel a norvég Linn Jörum Sulland, a jobbátlövő a Lárváktól érkezik. ♦ A Juventus labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását a legnagyobb argentin tehetségnek tartott Paulo Dybala. A komáromiak Privigyén vívták ki a bajnoki címet (SITA-felvétel