Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)

2015-05-15 / 110. szám, péntek

Sport 17 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 15. Hoki-világbajnokság Amerikai és kanadai továbbjutás A várakozásnak megfelelően mindkét tengerentúli váloga­tott bejutott a legjobb négy közé a csehországi jégkorong vb-n. Az USA az l:0-ra elvesztett első harmad után fordított, és fél gőzzel is 3:l-re győzött. Az amerikaiak az elődöntőben a lapzárta után véget ért svéd­orosz meccs győztesével talál­koznak. Folytatták sikersoroza­tukat a kanadaiak, az első tíz percben három gólt ütöttek a fehéroroszoknak, utána taka­réklángra kapcsoltak, de így is 9:0-ra győztek. Mivel kikaptak a fehéroroszok, biztossá vált, hogy Szlovákia egyenes ágon ott lesz a pjongcsangi olimpián. A kanadai csapat a fináléba ke­rülésért a finn-cseh párharc győztesével meccsel, (sz. z.) Jégkorong Olimpiai előselejtező Budapesten Prága. A Nemzetközi Jégko­rongszövetség (IIHF) Prágában zajló kongresszusán eldőlt, hogy jövő februárban Magyarország lehet a házigazdája az egyik olimpiai előselejtező tornának. A február 12-14-én sorra kerülő eseményen Lengyelországgal, Litvániával, és egy korábbi selej­tezőkörből érkező együttessel találkozik majd a világelitbe fel­jutott magyar válogatott. A jövő februári tornáról az első helye­zettjut tovább, s Lettországban, Rigában harcolhatja ki az ötka­rikás szereplés jogát. Annak a vi­adalnak a győztese szerepelhet a 2018-as pjongcsangi olimpián. A magyarok az 1964-es inns­brucki játékok óta nem játszot­tak olimpián. (MTI) Folytatódik a La Liga Vége a spanyol focisztrájknak Madrid. A spanyol Nemzeti Törvényszék felfüggesztette a játékosok szakszervezete (AFE) által meghirdetett sztrájkot, így a szövetség dön­tése után folytatódhatnak a labdarúgó-bajnokságok, közte a Printera Division, amelyből két forduló van hátra. A bíróság tegnap határozott arról, hogy illegális a munkabeszüntetés. A spanyol kormány múlt csü­törtökön hozta meg az eddigi­nél egyenlőbb pénzelosztást biztosító határozatát, amelyet a liga (LFP) támogatott, a szö­vetség (RFEF) és az AFE vi­szont ellenzett. Az RFEF ezért úgy döntött, hogy május 16-tól felfüggeszti a bajnokságokat, az AFE pedig sztrájkot hirde­tett. Az RFEF nem sokkal a bí­rósági döntést követően köz­leményt adott ki arról, hogy folytathatják a bajnokságot. A Primera Division soron követ­kező összecsapásait vasárnap rendezik meg. (MTI) A privigyei kosarasok 3:3-ra egyenlítettek az MBK Rieker Com-Therm elleni döntősorozatban Elmaradt a bajnokavatás Egyelőre nem írtak tör­ténelmet a komáromi kosarasok, a férfiextrali- ga döntőjének hatodik meccsén 90:85-ös vere­séget szenvedtek a privi- gyeiektől. A bajnoki cím­ről döntő hetedik talál­kozót szombaton a bá­nyászvárosban rendezik. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Az MBK Rieker Com-Therm csapata szerda estéig mind­össze két vereséget számlált házigazdaként a szezonban: februárban a Szlovák Kupa döntőjében az Inter tudott nyerni a Duna-parti városban, az Eurovia SBL-ben pedig még tavaly novemberben a Handlo­vá. A bajnokságbeli 18 meccses hazai győzelmi sorozat a privi- gyeiek ellen szakadt meg, a playoff nyolcadik komáromi ta­lálkozóján. Nehéz indulás A Krajnovic-Bilic affér miatt jóval több rendező és megerő­sített biztonsági szolgálat várta a feleket, de szerencsére dol­guk nem akadt. A vendégek edzőjét, Krunoslav Krajnovicot hatalmas füttykoncert fogadta, amikor a bemelegítés során el­sétált a cserepadokhoz (és a szpíker is jobbnak látta, ha el­tekint a trénerek bemutatásá­tól), a horvát szakember azon­ban érezhetően visszafogta magát a meccs folyamán. Pedig idegeskednivalója éppen lett volna miért, csapa­ta ugyanis az első negyed vé­gére kialakított tízpontos elő­nyét (18:28) négy perc alatt leadta, a 14. percben már 30:30 állt az eredményjelzőn. „Nem, nem leptek meg a pri- vigyeiek a jó védekezéssel az elején, mindig stabilan így játszanak, csakhogy nekünk időbe telt, míg felvettük a nál még volt némi elméleti esély a fordításra, a levegőben már nem volt benne a bravúr. Ez a csordulásig telt csarnok le­látóin is érezhető volt: a dobo­lás folytatódott, a tapsolás is csak ritkán szűnt, de valahol már mindenki azt emésztgette, hogy elmarad a várva várt baj­nokavatás. A fáradtság és Vaszilics Bilic (a labdával) 16 pontot dobott a privigyáeknek (SITA-felvétel meccs ritmusát” - magyarázta lapunknak Jan Kratochvíl, a komáromiak játékosa a talál­kozó után. Elszalasztott lehetőség Ekkortól kezdve hatalmas küzdelem folyt minden egyes kosárért, a csapatok fej fej mel­lett haladva számtalanszor vál­tották egymást a vezetésben. A csata szorosságát jól jellemzi, hogy a privigyeiek az ellenfél hárompontos előnyénél már időt kértek, csakúgy, mint a komáromiak a vendégcsapat kétpontos „megugrásánál”. A 34. perctől hullámvölgybe kerültek Bannisterék, három perccel a vége előtt, 72:84-nél a privigyei szurkolók már ün­nepelni kezdtek. És ugyan Ig- rutinovics hármasával, 79:86­„Voltak fázisok, amik nem sikerültek nekünk. A végén már látszott, hogy fogytán van az erőnk, amiben az is közre­játszott, hogy a csarnokban hi­hetetlen hőség volt, nehéz volt lélegezni, másrészt a privigyei- eknek is ugyanilyen feltételek mellett kellett kosarazniuk” - jegyezte meg Kratochvíl a 90:85-ös vereségről. A fáradtság komáromi rész­ről törvényszerű volt. Marek Kozlík kiválásával csak hét já­tékost rotált Miljan Csurovics vezetőedző (az irányító TJ Bannister nem is pihent, Bilic és Jankovic is alig-alig), míg a privigyeieknél tíz kosaras kö­zött oszlott el - aránylag egyen­letesen - a játékidő. De talán ennél is lényegesebb volt, hogy az alapszakaszgyőztesnél szin­te mindenki jó napot fogott ki, fontos helyzetekben sem re­megett meg a kezük, Vaszilics például 20 pontig jutott (mi­közben szezonátlaga 6 pont meccsenként). „Mindkét csapat megérdem­li, hogy csak a hetedik mérkő­zésen dőljön el a sorozat. Ha­talmas nyomás volt rajtunk, ez talán befolyásolt minket né­hány játékszituációban. így is egész jó teljesítményt nyújtot­tunk, de a privigyeiek tényleg jól játszottak. Részletesebben majd az öltözőben szeretnénk foglalkozni a történtekkel” - hárította el a mélyebb elemzést Csurovics. A sorsdöntő hetedik találko­zót szombaton rendezik Privi- gyén. (ot) SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY A nemrég befejeződött orosz csapatbajnokság nagyon iz­galmas csatákat hozott. Hosszabb idő után idén meg­változott a viadal rendszere, ez alkalommal nyolc csapat mérte össze erejét. Az együttesek sok neves nagymesterrel fűszerez­ték az erőlistájukat. Kramnyik, Áronján, Wojtaszek, Szvidler, Jakovenko, Dominguez Perez voltak talán a legnevesebb in­dulók, de a többi sakkozó játék­tudása is tiszteletre méltó. Nézzünk egy érdekes csatát: Szicíliai védelem Világos: Nepomjacsij - Sö­tét: Szjugirov l.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 Hc6 7.g4 (A Najdorf-változat egyik legélesebb ütközete került a te­rítékre.) 7...Vb6 8.Hb3 e6 9.f4 Fe7 10.Ve2 Hd7 ll.h4 Vc7 12.Fe3 b5 13.Fg2 Hb614.0-0-0 Hc4 15.g5 Fd7 16.KM Bc8 17.Bhel 0-0 18.Fel H6a5 19.Kal Ha3!? (Sötét egyrészt szétveri világos királyállását, másrészt viszont hatalmas erő­re kap a világos sötét mezőjű futó.) 20.bxa3 Vxc3+ 21.Fb2 Vc7 22.Hxa5 Vxa5 23.f5 Bfd8 24.f6 Ff8 25.BÍ1 b4 26.axb4 Vxb4 27.VÍ2 Fe8 28.h5 Vc5 29. Vg3 Vxc2? (Szjugirov lebe­csülte ellenfele támadását.) 30. g6! (A sötét királyállás lán­gokban áll.) 30...fxg6 31.hxg6 Fxg6 32.Fh3 Bc5? (Ez már egyenesen veszít.) 33.Fxe6+ Kh8 34.Fb3 Vxe4 35.Vxd6! sö­tét feladta, 35... Bxd6-ra 36.fxg7+ Fxg7 37.Bf8 matt következett volna! 2953. fejtörő Világos indul, és három lé­pésben mattot ad. I 4. ú * Ä Jl W Ellenőrző jelzés - világos: Ka5, Ve2, Be3, Ff3 (4 báb). Sö­tét: Ka7, Bb8, Fc8 (3 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eu- rós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorso­lunk ki. Beküldési határidő - a 2950., a 2951. és a 2952. fejtö­rőkkel együtt-2015. május 25. Nyerteseink A 2942. fejtörő megfejtése: l.f4! Mattligás nyertes: Renács Ferenc, Vága, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Csík József, Ipolynagyfalu, jutalma: 7 euró. A 2943. fejtörő megfejtése: l.Bc2! Mattligás nyertes: Mari­an Červenka, Pozsony, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Ko­vács Léna, Losonc, jutalma: 7 euró. A 2944. fejtörő megfejtése: l.Fe8! Mattligás nyertes: Szegi Viktor, Bátorkeszi, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Both Béla, Nagymegyer, jutalma: 7 euró. A 2945. fejtörő megfejtése: l.Ffó! gxf6 2.Kf8 f5 3.Hf7 matt. Mattligás nyertes: Lencsés Ferenc, Nagyszarva, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Hauser Károly, Szepsi, jutalma: 7 euró. SPORTMENÜ ■ Labdarúgás FORTUNALIGA, 30. forduló -19.00: DAC-Žilina (já­tékvezető: P. Hrčka). Urenöín 29 20 5 4 60:25 65 2. Žilina 29 17 9 3 62:23 60 3-Tmava 29 13 8 8 43:25 47 4. Slovan 29 14 3 12 42:41 45 5. Senica 29 10 10 9 42:43 40 6, Myjava 29 11 4 14 35:45 37 7. Ružomberok 30 9 9 12 36:39 36 8. Košice 30 10 6 14 36:46 36 9. DAC 29 8 11 10 29:38 35 10. Podbrezová 29 7 8 14 30:41 29 11. ZI. Moravce 29 7 7 15 24:50 28 12. B. Bystrica 29 4 10 15 27:50 22 NB I, 28. forduló- 19.00: Haladás-Nyíregyháza (Solymosi). 1. Videoton 27 21 4 2 62:11 67 2. Ferencváros 27 16 7 4 45:19 55 3.MTK 27 17 3 7 37:23 54 4.DVSC 27 13 8 6 35:19 47 5. Paks 27 12 9 6 38:25 45 6. Újpest 27 11 9 7 31:24 42 7. Diósgyőr 27 10 9 8 36:34 39 8. Kecskemét 27 10 8 9 30:31 38 9. Győr 27 9 8 10 37:35 35 10. Puskás Ak. 27 9 5 13 27:32 32 11. Nyíregyháza 27 8 6 13 30:42 30 12. Pécs 27 6 7 14 28:47 25 13. Honvéd 27 5 9 13 23:34 24 14. Dunaújváros 27 5 7 15 25:45 21 15. Haladás 27 5 4 18 20:50 19 16. Pápa 27 4 7 16 14:47 19 A Dunaújvárostól 1 pontot levontak. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás BL, elődöntő, visszavágd: Real Madrid-Juventus 1:1 (1:0), g.: C. Ronaldo (23., 11-esböl), illetve Mora- ta (57.) - az első meccsen 1:2, tj.: Juventus. ■ Jégkorong VB, Prága, Ostrava - negyeddöntő: USA-Svájc 3:1 (0:1,2:0,1:0), g.: Smith (31.), Coyle (32.), Larkin (52.) .ill. Josi (15.). Kanada-Fehéroroszország 9:0 (4:0,2:0,3:0), g.: Burns (1., 32.), Ennis (8.), O'Reilly (11., 54.), Seguin (18., 24., 51.), Spezza (56.). NHL, playofl-Keleti főcsoport, elődöntő, 7. mér­kőzés: New York Rangers-Washington 2:1 - a pár­harcvégeredménye: 4:3 a New York javára. ■ Kézilabda FÉRFIEXTRALIGA, döntő, 1. mérkőzés: Prešov- Hlohovec 40:25 (18:10), legeredményesebbek: Ur­ban 7/2, Rábek 6, Hl. Holdoš, Majbfk4-4. A 3. helyért, t. mérkőzés: Topofčany-Považská By­strica 27:24(13:11), Kucharik 6,ill. J. Kozák 5. Nűl WHIL, a szlovák bajnoki címért, elődöntő, 5. meccs: Safa-Partizánske 21:29 (10:16), legered­ményesebbek: Veselková 7, Trochtová 5, Bízik Bog­lárka 3, ill. Vaszics 10 - a végeredmény: 2:3. ■ Kosárlabda EUROVIA SBL (férfiextraliga), playoff-döntő, 6. mérkőzés: Komárno-Prievidza 85:90 (18:28, 23:16,24:20,20:26), legeredményesebbek: Bannis­ter 27, Bilic, Jankovic 16-16, Igrutinovics 14, ill. Va­szilics 20, Batina 18, - a négy győztes meccsig tartó sorozat állása: 3:3. NBA - Keleti főcsoport, elődöntő, 5. mérkőzés: Atlanta-Washington 82:81 - a négy győztes meccsig tartó sorozat állása: 3:2. Nyugati tőcsoport, elődön­tő, 5. meccs: Golden State-Memphis 98:78-3:2. ■ Kerékpár GIRO D'ITALIA, 6. szakasz (Montecatini Terme- Castiglione Della Pescaia, 183 km): 1. André Grei- pel (német) 4:19:42; 2. Matteo Pelucchi (olasz) a. i.; 3. Sacha Modolo (olasz) a. i. Összetettben: 1. Alberto Contador (spanyol) 20:25:43; 2. Fabio Áru (olasz) +2; 3. Richie Porte (ausztrál) +20. KALIFORNIAI KÖRVERSENY, 4. szakasz (Pismo Beach-Avila Beach, 172,2 km): 1. Peter Sagan (szlovák, Tinkoff-Saxo) 4:06:56; 2. Wouter Wippert (holland, Drapac) azonos idővel: 3. Mark Cavendish (brit, Etixx-Quick-Step) a. i. Összetettben: t. Toms Skujins (lett, Hincapie Racing) 18:10:57; 2. Sagan +22; 3. Rob Britton (kanadai, Team SmartStop) +43. ■ Tenisz RÚMAI Nűl TORNA, 2. forduló: Jankovics (szerb, 16.)-Rybáriková (szlovák) 6:4,7:6. B0RDEAUX-I FÉRFITORNA, 2. lordulé: Gombos (szlovákiai, 7.)- Hanescu (román) 6:4,3:6,6:3. ■ Sportfogadás KENŐ: 18,19,25,28,31,33,41,47,48,56,65,66, 67,70,72,73,74,76,80. Kenő Plusz-szám: 73. KENŐ JOKER: 720240. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1 nyertes); 4. díj: 30 euró (9); 5. díj: 2,50 euró (111); 6. díj: 0,50 euró (108). A magyar T0TÚ 20. heti első fordulójának helyes tipposzlopa: 1,1,1,2,1, X, 2, X, 1,1,1,2,2-X. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt. A12 találatosra 946 090, a 11 találatosokra 15 510, a 10 találatosokra 3200 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: 6 találatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos 67 950 forintot ér.

Next

/
Thumbnails
Contents