Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)

2015-05-15 / 110. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 15. www.ujszo.com Az igazgatók szerint túl szigorúak a feltételek Néhány kórház több pénzt kap a VsZP-től ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Csak a kiskórházak felének növeli az Általános Egészségbiztosító (VŠZP) a ke­zelésekért fizetett árakat, azt állítja, hogy a 66 kórházból csak 27 teljesíti az általa előírt követelményeket. A követel­mény az volt, hogy a másik két biztosító árai is elérjék a VŠZP árainak szintjét. A biztosító a januári béreme­lés kompenzációjaként emelte januárban a kórházaknak fize­tett összeget. Akkor ígéretet tett, hogy ha a többi biztosító is megadja az ő árait, akkor újabb emelés következhet. Áprilisban azonban csak két kórház felelt meg a biztosító elvárásainak. Marián Petko, a kiskórházakat tömörítő Szlovákiai Kórház- szövetség (ANS) elnöke szerint a biztosító követelményei ak­kor szinte teljesíthetetlenek voltak. „Az árakat az egyes osz­tályok szintjén hasonlították össze, ha például egy 12 osztá­lyos kórházban akárcsak egy­ben is alacsonyabb árat adott valamelyik biztosító, akkor azt már a feltételek nem teljesíté­seként értékelte ki a VŠZP” - mondta akkor Petko. A biztosító most nem tájé­koztatott, hogy pontosan ho­gyan számították a feltételek teljesítését, és azt sem árulta el, hogy melyik az a 27 kórház, amely megfelelt a feltételeik­nek. Marcel Forai, a VŠZP ve­zérigazgatója úgy véli, hogy je­lenleg a többi kórház esetében nem lát lehetőséget arra, hogy emeljék az árakat. „Egyes ese­tekben más biztosító 10-20%- kal alacsonyabb árakat fizet, mint a VŠZP” - jelentette ki Fo­rai. A kórházak a januári újabb kötelező béremelés miatt ke­rültek nehéz anyagi helyzetbe, mintegy 20 millió euró hiány­zott a költségvetésükből. (lpj) RÖVIDEN Nyugdíjat kapnak az élsportolók Pozsony. Jóváhagyta a parlament az élsportolók nyugdíj- kiegészítését. A jogszabály alapján az állami támogatásra az olimpiai, a paralimpiai és a deflimpiai játékok, valamint a vi­lágbajnokságok érmesei, illetve az Európa-bajnokságok első helyezettjei jogosultak. A nyugalmazott sportolók járadékát úgy fogják kiegészíteni, hogy az aranyérmet szerzett sporto­lók havi nyugdíja 750, az ezüstérmeseké 600 euró legyen. A bronzérem és az Európa-bajnokságon szerzett aranyérem 500 eurót ér. (TASR, ie) Kiska kivár az alkotmánybírókkal Pozsony. Csak a második ítélet után dönt Andrej Kiska a ki nem nevezett alkotmánybírók sorsáról. A köztársasági elnök már megkapta az Alkotmánybíróság ítélet és annak indoklását, amely három alkotmánybíró-jelölt esetében kimondta, hogy sérültek alkotmányos jogaik azáltal, hogy Kiska nem választott közülük alkotmánybírót. Egyben semmissé nyilvánította Kiska döntését. A parlament tavaly hat alkotmánybíró-jelöltet választott, Kiskának hármat kel­lett volna közülük kinevezni. Ő azonban csak egy bírót ne­vezett ki, ötöt nem talált alkalmasnak erre a feladatra. Az Alkotmánybíróság egyik tanácsa áprilisban három jelöltnek igazat adott, egy másik tanácsa azonban még nem döntött a maradék két jelölt beadványáról. Kiska ezt az ítéletet akarja megvárni, (lpj, SITA) Telekbiznisz a Slavínon Pozsony. Az SaS képviselői szerint Juraj Šaštinský, a Pen- ta gazdasági csoporthoz köthető oligarcha telekbizniszét ta­karja a Iuventa ifjúsági szervezetnek a Slavínon található központból történő kiköltöztetése. Lucia Nicholsonová sze­rint a vállalkozó a rendkívül lukrativ területen - a pozsonyi várdombon - szeretne építkezni, ezt támasztja alá az is, hogy Šaštinský megszerezte a szomszédos parcellát. Lapértesülé­sek szerint az Ekoiuventa néven ismert történelmi épületet és a hozzátartozó telket az oktatási minisztérium igazgatja, állítják, eladásáról még nem döntöttek. (SITA, ie) Szigeti László: nem vagyok bűnös Pozsony. Csalás vádjával állt tegnap a Pozsonyi III. Járás- bíróság elé Szigeti László. A volt oktatási minisztert azzal vádolják, hogy 116 ezer euró uniós támogatáshoz segítette Nemesócsa községet. Szigeti azt állítja, minisztériumi mun­katársai nem tájékoztatták arról, hogy a község nem jogosult a támogatásra. Azt viszont elismerte, Nemesócsa személye­sen neki küldte el a támogatásra vonatkozó kérvényt, amit ő továbbított a tárca illetékes osztályához. Ezt az állítását két korábbi munkatársa nem erősítette meg. Eva Bizoňová és Jozef Kosár nem emlékeznek a pályázatra. Azt vallották, a pályázat Szigeti kérésére kapott pozitív elbírálást, és sorol­ták a győztes pályázatok közé. A tárgyalás augusztusban folytatódik. (SITA, ie) Soňa Pőtheová az új adatvédelmi biztos - megfelelő tapasztalatok nélkül kapta meg a posztot Trafikot kapott Paška sajtosa Az új biztos (SITA-felvétel) Pozsony. Titkos szavazás­sal választotta meg a par­lament az új adatvédelmi biztost, Soňa Pőtheovát. Kihívója nem volt, a posztra a kormányjelöl- te. Csak a smeres képvi­selők voksoltak rá. 1BOS EMESE Tapasztalat és kvalifikáció hiánya előny - az adatvédelmi hivatalt Soňa Pőthevá vezethe­ti a következő öt évben. Pőt­heová korábban újságíróként dolgozott a Markíza tévében, majd PR-ügynökséget hozott létre, ügyfelei között találjuk a Pentát és Ladislav Rehákot is. A nagyvállalkozó akkor fogadta fel, amikor a rendőrség őrizet­be vette. Az újságíró Pavol Paška el­nöksége alatt a parlament saj­tóosztályának vezetője volt. Áz ellenzőid képviselők éppen ezt, és szakmai tapasztalatlanságát rótták fel a jelöltnek. „Soňa Pőtheová életrajzából egyér­telmű, hogy szakmai szem­pontból alkalmaüan az adat­védelmi biztos posztjának be­töltésére. Újságírói tapasztala­tai nem teszik alkalmassá a hi­vatal vezetésére” - mondta Erika Jurinová (OLaNO). A parlament alelnöke emlé­keztetett, hogy 2013-ban a par­lament a Smer kezdeményezé­sére módosította az adatvédel­mi törvényt, a jogszabályból tö­rölték a tízéves jogi és informa­tikai gyakorlat követelményét. Jelenleg bármilyen végzetség­gel és szakmai gyakorlat nélkül lehet vezetni a hivatalt. Jurino­vá arra is figyelmeztetett, hogy a hivatal komoly jogkörökkel és rendkívül érzékeny informáci­ókkal dolgozik, ezért is lenne fontos, hogy szakmailag alkal­mas ember kerüljön az élére. Alojz Hlina (független) és Peter Beblavý (Sieť) képviselő­je úgy vélte, Pőtheová jelölésé­vel a Smer teljesíti Paška ko­rábbi ígéretét. Alojz Hlina sze­rint politikai jelölések helyett versenypályázat keretében kel­lene kiválasztani az adatvé­delmi biztost. „A Smer mun­kamódszere: nem kell a leg­jobbnak lenned, elég, ha közü­lünk való vagy” - mondta a képviselő, hozzátéve, ebből az országból azért mennek el a tehetséges fiatalok, mert nem tudnak érvényesülni. Soňa Pőtheová Eleonóra Kročianovát váltja a poszton, aki családi okokra hivatkozva idő előtt távozik. Az SNS-hez közeli Kročianová is politikai jelöltként került a hivatal élére: korábban a vámhatóságot ve­zette, az adatvédelmi szakterü­leten minimális tapasztalata volt. A csődbiztos olyan kárigényeket is elismert, amelyekre a törvény alapján nem lett volna joga Ismét csőd fenyegeti a Váhostavot 1BOS EMESE Pozsony. A Váhostav csődegyezségének a végét is je­lentheti, hogy Petra Garbišová csődbiztos indokolatlanul a vállalat hitelezői közé sorolta annak egykori munkatársát. Martin Buňák áprilisban távo­zott a Váhostav igazgatótaná­csából, 14 937 euró lelépőben állapodott meg a vállalattal, ami háromhavi bérének felelt meg. Mivel a vállalat nem fizet­te ki az összeget, a pénzt a csődvédelmi eljárásban igé­nyelte. A hatályos jogszabályok ér­telmében azonban Buňák kö­vetelését, mivel belső ember volt és belelátott a Váhostav anyagi helyzetébe, csak az utolsók között lehet kifizetni. Azután, hogy a Váhostav ren­dezte a beszállítóknál felhal­mozott tartozását. Petra Garbišová megsértette a jog­szabályt, mivel a férfi követe­lését a többi hitelező közé so­rolta, aminek következtében Martin Buňák 747 euró he­lyett 2800 eurót kaphat, ha az ügyben eljáró bíró jóváhagyja a csődegyezséget. Korábban volt már példa arra, hogy a követelések helytelen besoro­lása miatt, a Nagyszombati Járási Bíróság nem hagyta jó­vá egy cég csődvédelmi eljá­rását és az adott vállalat csődbe ment. Katarína Bartalská bírónak május 22-ig kell döntenie a Vá­hostav csődegyezségről. A Sme napilap információi szerint a csődvédelmi eljárásban több vitatható követelés is szerepel. A Finasist cég 2014 májusában 7 millió euró hitelt adott a Vá- hostavnak egy másik offshore cégen keresztül. Lapértesülé­sek szerint nincs rendben a Lomark offeshore cég - mely­nek vezetésével éveldg a Vá­hostav jelenlegi igazgatója, Marián Moravčík volt megbíz­va - követelésének besorolása sem. Az ügyben az utolsó szót Bartalská mondja ki jövő pén­teken. Sokkal nehezebb lesz hatástalanított fegyverhez jutni, nyilvántartásba veszik az eszközöket „Franciaországba géppuskát nem kézbesítünk” ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nehezebb lesz ha­tástalanított, úgynevezett ex­panziós fegyverekhez jutni, tartásukat is szigorította teg­nap a parlament. Az elfogadott törvényjavaslat megtiltja az ilyen fegyverek árusítását az interneten, és szigorítja a nyil­vántartásukat. Ezeket a fegyvereket ugyan hatástalanították, tehát éles töltények kilövésére alkalmat­lanok, de hozzáértő kezekben nagyon könnyen újra használ­hatóvá tehetők. Jelenleg inter­netes üzletekben is könnyen megvásárolhatók, elég hozzá egy internetes regisztráció. A csehszlovák és a szlovák had­sereg legelterjedtebb támadó fegyvere, az Sa. vz. 58 gépka­rabély például 300 euróért megkapható hatástalanítva, de az Sa. vz. 61, vagyis az úgyne­vezett Skorpió már 200 euróért is megrendelhető. A belügyminisztérium éppen a fegyverek viszonylag széles A rendőrség nagyobb jogkö­röket kap az ilyen fegyverek le­foglalására is. „Olyan esetek­ben is lefoglalható lesz a fegy­ver, ha kétségek merülnek fel a fegyvertartási engedéllyel ren­delkező személy egészségi vagy pszichikai alkalmasságá­val kapcsolatban” - állítja a belügy. A törvény módosításának előkészítését már tavaly meg­kezdte a belügyminisztérium, a folyamatot az idei januári pári­zsi merénylet gyorsította fel. Felmerült ugyanis, hogy a Charlie Hebdo nevű szatirikus lap szerkesztőit meggyilkoló muzulmán terroristák Szlová­kiából származó, előzőleg ha­tástalanított, majd működő­képessé tett fegyverekkel gyil­koltak. Az említett szlovák interne­tes fegyverkereskedés figyel­meztet is arra, hogy jelenleg Franciaországba nem kézbesí­tik a megvásárolt fegyvert. A jogszabály július elsején lép életbe, (lpj, SITA) Hatástalanított Skorpió körű elterjedésével magyaráz­za a törvény szigorítását. ,A fegyverek masszív elterjedése valós veszélyt jelenthetnek Szlovákia közbiztonságára” - érvel a belügy. A jogszabály kö­telezővé teszi az ilyen fegyver birtoklásának bejelentését a rendőrségen, be is kell mutatni a nyilvántartásba vétel miatt. (Jón Krošlák felvétele) Ezt követően fegyverigazol­ványt állítanak ki hozzá, mint bármilyen más kategóriájú fegyverhez. Az interneten csak fegyvertartási engedéllyel ren­delkező személy adhat el ilyen fegyvert és csak olyan sze­mélynek, akinek a vállalkozói tevékenysége kiterjed a fegy­verkereskedelemre.

Next

/
Thumbnails
Contents