Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-11 / 106. szám, hétfő
10 Autó-motor-hirdetés ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 11. www.ujszo.com A SZÉLVÉDŐ BALESETBEN JAVÍTÁSA, {KÁROSULT AUTÓ CSERÉJE JAVÍTÁSA Trstená na Ostrove 3, tel.: 031/5547 211,0905 631393 MP140898 Az őszi Frankfurti Autószalonon már megismerhetjük a márka legújabb típusát, melyről egyelőre csak annyit tudni, hogy prémiumkategóriás lesz Ilyen volt és milyen lesz? Újraéledő Borgward! A Teslának már sikerült a visszatérés, most valami hasonlóval próbálkozik a Borgward, amely Genfben bemutatta új márkajelét (SITA, Bogrward-felvételek) Az autóipar manapság óriások harcáról szól, amelybe a kisebb gyártóknak nem könnyű beleszólni, hacsak meg nem találnak egy olyan aprócska rést, amelyen keresztül eljuthatnak a vásárlókhoz - persze ilyenkor is csak kisebb eladásokról beszélhetünk. Éppen ezért manapság kevés olyan próbálkozásnak lehetünk szemtanúi, amely a semmiből sikereket tudna elérni. ÖSSZEFOGLALÓ Üdítő kivétel persze mindig akad, mint például a Tesla, de vajon az idei Genfi Autószalonon feltűnő Borgward is képes lehet erre? A furcsa, németes hangzású név talán még az igazi autórajongóknak is csak emlékezetük legmélyéről felidézett, valamikori autós lexikon lapjairól lehet ismerős, hacsak valaki nem szenvedélyes megszállottja a veterán autóknak. Most azonban mindenki jegyezze meg a nevet, ugyanis a gyáriak ígérete szerint hamarosan az autóipar egyik ismert és elismert márkáját tisz- telhetjükmajd aképében. Nehéz elképzelni, ugye? Márpedig a Genfi Autószalonon méretes standot állító vállalat ezt állítja, mi több, 10 év múlva már több mint egymillió autót szeretne értékesíteni évente. Mindez persze abszurd elképzelés egy semmiből újjáélesztett márkától, mely utoljára 1960-ban mutatott be új modellt, és persze közben csődbe is ment. Christian Borgward, az alapító unokája azonban lelkes, és azt is elárulta, hogy az őszi Frankfurti Autószalonon már meg is ismerhetjük a márka legújabb típusát, melyről egyelőre nem sok mindent árult el. Az egyetlen dolog, ami szinte biztosnak tűnik, hogy a Borgward a prémiumkategória felé fog nyitni. A jövő tehát egyelőre még ködös, ezért nézzünk utána, hogyan lett a semmiből sikeres vállalat, amely végül a porba hullt. A kezdetek kezdete A történet 1890. november 10-én kezdődött Hamburg egyik szegénynegyedében, amikor is megszületett Carl Friedrich Wilhelm Borgward. Noha akkoriban még igencsak csekély számú autó járta az utakat, a fiatalember már egészen kiskorától megszállottja volt a négy- kerekűeknek, így a nehéz anyagi körülmények ellenére sikerült elvégeznie a gépészeti főiskolát. Borgward ezek után is mert nagyot álmodni, így a karrierjét egy időre megakasztó I. világháború után nem sokkal, egy rövid alkalmazotti státus után hamarosan már résztulajdonosnak mondhatta magát egy vállalkozásban, amely hűtőket és kerekeket szállított a brémai Hansa-Lloyd autógyárnak. A tehetséges, és akkor még ifjú Carl természetesen nem érte be ennyivel: mindenáron saját autót szeretett volna gyártani. Ez 1921-ben össze is jött, noha a kétütemű, 2 lóerős, háromkerekű járgányt nem véletlenül becézték el Bliztkar- rennek (villámtalicska). A kis haszonjármű azonban jól teljesített a piacon, így Borgward és társa 1928-ban egy autókarosszériákkal foglalkozó részvénytársaságot is megvett. Ugyanebben az évben jelent meg a Superior névre hallgató 11 tonnás teherautójuk is, de nem sokkal később megérkezett a háromkerekű utódja is, méghozzá Goliath Pionier néven - immár személyszállító verzióban. Eközben a háttérben az egykori üzlettárs, a Hansa-Lloyd komoly anyagi problémákkal küszködött, amit Borgwardék ki is használtak. 1929-ben még csak a bankok részesedését szerezték meg, azonban 1931-ben már a teljes vállalat a kezükben volt, amelynek új neve Hansa-Lloyd Goliath Werke Borgward 8c Trecklenborglett. Egyik modell követte a másikat Ezen a ponton nem árt tisztázni, hogy a gyártó ezzel tulajdonképpen a mai nagy konszernekhez hasonlóan több márkanevet is használt, így bár a legtöbb autó a Borgward jelvényével az orrán futott, a kisebb, olcsóbb modelleket Goliath, a komolyabb, újabb fejlesztésű típusokat Hansa, míg a teherautókat Borgward néven kínálták. A számunkra legérdekesebb típusokat a Hansa kínálta, mely 1934-től egy 1,1 literes, négyhengeres, 27,5 lóerős kupét és egy 1,7 literes, hathengeres, 46 lóerős kabriót kínált a vásárlóknak, négysebességes manuális váltóval felvértezve. Ezek egyébként - ahogyan a gyártó többi modellje is - a hengerűrtartalmuk alapján kapták a nevüket (1100 és 1700). Eközben persze a Borgward néven futó teherautók is megtalálták a célközönséget, de már megvoltak a tervei egy igazi luxusautónak, melynek orrán végre méltó fényében tündökölhetett volna az akkorra már befolyásos autógyáros neve. A vállalat ekkor már csodaszámba ment, ugyanis Németország akkoriban rendkívül kedvezőtlen anyagi helyzetben volt, ami a cégeket is megviselte. Ezzel ellentétben a főhősünk kezében levő gyártó egy 223 ezer négyzetméter alapterületű, akkoriban szupermodernnek számító üzemet húzott fel 1937-ben. Ugyanebben az évben egyébként egy nézet- eltérés miatt elváltak az útjaik addigi társával, Trecklenborg- gal, ám ez nemhogy megviselte, egyenesen feldobta Borg- wardot, aki ezentúl teljes egészében megvalósíthatta saját vágyait. Ennek örömére 1938-ban el is készült az előbb már emlegetett luxusautó, mely motorváltozattól függően 2000/2400 néven került forgalomba, és limuzin, valamint kabrió karosszériával is elérhető volt. Az akkor már közel 50 éves, kiváló üzletember a nemzetiszocialista vezetés figyelmét is felkeltette. Borgwardot behálózta a politika, ami természetesen a márkára is hatással volt. A gyártósorok nagy része átállt katonai teherautók és lánctalpasok készítésére, ami persze nem is csoda, hiszen Hitler gazdasági vezetőnek nevezte ki Cárit. Végzet utáni újjászületés Ami ez után történt, az a II. világháború végeztének ismeretében nem meglepő. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz köthető Borgward üzemének nagy részét lebombázták a szövetségesek, őt magát pedig 1948-ig börtönbe zárták - minden tekintetben nagy árat kellett tehát fizetnie. A történetnek itt akár vége is lehetne, azonban a német úriember még ekkor sem adta fel álmait. 1949-ben szinte a semmiből építette újra a márkát, melynek első lépéseként helyreállíttatta a brémai üzemét, hogy legyen kapacitás az új fejlesztésű modellekhez. Borgward ugyanis a többiekkel szemben - akik a nehéz gazdasági viszonyok között inkább csak frissítgették típusaikat - ismét az alapoktól indult. A Borgward Hansa 1500 volt az első fecske, amelynek felülvezérelt, 1,5 literes, négyhengeres erőforrása eleinte 48, később 52 lóerőt bocsátott a sofőr rendelkezésére. Sőt, a Sport-Cabriolet verzió már 60 lóerős teljesítménnyel és 150 km/h-s végsebességgel büszkélkedhetett. Később, 1952-ben szintén 60 lóerős teljesítménnyel jelentek meg az 1,8 literes változatok is, de ekkor már az ugyanekkora hengerűrtartalmú dízel is elérhető volt, 42 tagú ménest megmozgatva. Ekkor először a motorsporttal is kacérkodni kezdett Borgward, és az 1500-as alapjait használva meg is alkották saját versenyautójukat, mely először, 1950-ben 100 lóerőre volt képes, később, 1954-ben már 115, végül pedig 135 tagú ménest mozgósított - ami turbó nélkül egy 1,5 literes motortól ma sem különösebben rossz teljesítmény. Noha a vállalat anyagi lehetőségei végesek voltak, így is rengeteg sikert könyvelhettek el a versenypályákon, hiszen olyan diadalokat tudtak aratni, mint az első hely az Avuson, 198 km/h-s rekordsebesség és győzelem a Grenzlandringen, sőt, az 1956-os Mille Miglián is kategóriagyőzelmet ünnepelhettek. A sikerek tehát a mérsékelt büdzsé mellett sem maradtak el, miközben az utcai típusok terén is zakatolt a márka szekere. Mi okozta a csődöt? A konkurencia aztán nemes egyszerűséggel felemésztette a Borgwardot, mely bár nem volt kis vállalat, a nagy gyártókkal így sem tudta felvenni a versenyt. 1960-ban kiürült a pénztárca és - rossz nyelvek szerint a konkurensek által befolyásolt - bankok sem nyújtottak több hitelt a cégnek. 1961-ben jött el a vég, amikor az üzemeket bezárták, a dolgozókat pedig elbocsátották. Noha egy ideig Mexikóban még gyártották a P100-ast, míg Spanyolországban néhány teherautó készült a jól csengő névvel, azonban 1970-re eltűnt a süllyesztőben. A bukáskor már 71 éves Carl Borgwardnak már nem volt sem ereje, sem pénze harmadszor is feléleszteni a vállalatot, és az eset olyannyira megviselte, hogy 1963-ban szívrohamban el is hunyt. Azóta csak családja őrizte a nevét, azonban úgy tűnik, hogy unokája, Christian Borgward komolyan gondolja a visszatérést. Egyes hírek szerint egy emelt hasmagasságú modellel. Ha az örökös nagyapja küzdeni tudását és üzleti érzékét örökölte, könnyen elképzelhető, hogy egyszer még valóban régi fényében csillog az immár felújított márkajel, de addig is ékes példaként szolgálhat Carl Borgward a fiatalabb generációk előtt, hiszen lenyűgöző gépjárműveket alkotott, (autopult.hu)
