Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-04 / 78. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ 2015. ÁPRILIS 4. ÉRDEKESSÉG 15 (Fotók: etopark, képarchívum) megjelent, sok szülőben és pedagógusban félelmet keltett. Miféle mesehős az, aki kislány létére egyedül él, felemás harisnyát hord, nem jár iskolába, fütyül a rendőrökre, befal egy egész tejszínhabos tortát és egyáltalán, fittyet hány minden konvencióra, úgy él, ahogy neki tetszik? Mi lesz, ha a gyerekek Pippit akarják utánozni? Ma már fel nem foghatjuk, mekkorát szólhatott ez a könyv egy olyan világban, ahol .a nevelés megkérdőjelezhetetlen célja az engedelmesség és az erényesség volt, amiért az erőszaktól sem riadtak vissza a családok, sőt annak alkalmazását kifejezetten hatékonynak tartották. És bár jó néhány kritikus vészharangot kongatott a könyv megjelenésekor, Pippi, a kis anarchista, a 68-as nemzedék előfutára, az újfajta gyerekkoreszmény megtestesülése mégis átütő sikert aratott az egész világon. Pippi nem tiszteli a felnőtteket pusztán azért, mert idősebbek nála, nem fél a rendőröktől csak mert a hatalmat képviselik, és bátran kijelenti az iskoláról, hogy a fantáziátlanság, az unalom kínzókamrája. Pippi, a gyerekjogok előharcosa azt üzeni a gyerekeknek, hogy ők is lehetnek erősek, nem kell meghajolniuk a nagyok akarata és erőfölénye alatt. Mi, gyerekek - sugallja Pippi - nem vagyunk olyan gyámoltalanok, ahogyan azt a felnőttek el akarják hitetni velünk. Önálló személyiségek vagyunk, és jogunkban áll érvényesíteni az akaratunkat a nagyokkal szemben is. A Harisnyás Pippinek terapeutikus hatása van a gyerekekre, akiket a felnőttek világa sokszor értheteden és értelmetlen elvárásaival frusztrál. Lindgren fantáziavilága azért felszabadító hatású, mert nemcsak menekvést kínál a valóság elől, hanem vigaszt is nyújt: megmutatja, hogy létezik szabadság és önrendelkezés, még ha csak utópisztikus formában is. Pippinek emberfeletti ereje van, de soha nem használja arra, hogy hatalmat szerezzen mások fölött. Testi erejét csak akkor veti be, ha a felnőttek akarnak visszaélni saját Astrid Lindgren erőfölényükkel, hogy akaratukat a gyerekekre kényszerítsék, vagy más embereket, vagy állatokat kínozzanak. Astrid Lindgren így nyilatkozott erről: „Ha a Pippi- történeteknek van egyáltalán más funkciójuk a szórakoztatáson kívül, akkor az, hogy rámutassanak, lehet az embernek hatalma anélkül, hogy visszaélne vele. Ez az egyik legnehezebb dolog az életben.” Astrid Lindgren nemzedékének főként a gyereknevelést az akarat megtörésével azonosító úgynevezett fekete pedagógia megnyomorító hatásával kellett szembenéznie. Ök azért vívták ki nehezen autonómiájukat, men gyerekként nem lehetett önálló véleményük, szabad akaratuk. És bár az erőszak korántsem veszett ki a gyereknevelés eszköztárából (noha Skandináviában összehasonlíthatadanul jobb a helyzet ebből a szempontból, mint Európa keleti felén), a mi korunk gyermekeinek sokszor azért gyűlik meg a bajuk az önállósággal, men a család nem hagyja őket felnőni. Ma már természetes, hogy huszonéves (sőt akár 30-as) gyerekeink még mindig velünk laknak, és a háztartás, a pénzbeosztás gondjaival sokáig nem szembesülnek. Pedig a jó szülő ismérve éppen az lenne, hogy a gyereke nélküle is boldogul. Hogy megtalálja a helyét a világban, és mindazt a törődést, figyelmet és elfogadást, amit tőlünk tapasztalt, felnőttként a külvilágba szórja szét. Ezért aktuális ma is Pippi lázadása. Kicsit minden gyereknek Pippivé kellene válnia. Nem szabadna hagyniuk, hogy a felnőttek megfosszák őket gyermeki vadságuktól és elfoguladanságuktól. Hiszen csak abból a gyermekből válhat életrevaló, kreatív, kellő érdekérvényesítő képességgel bíró felnőtt, aki már kiskorában is hozhatott önálló döntéseket, és akitől nem vették el (túlféltésből vagy túlzott szigorból) a lehetőséget, hogy saját maga tapasztaljon meg dolgokat. (Scheer Katalin - origo)
