Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-04 / 78. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 4. _________________________________________________________________Húsvéti vendég 7 Sz tevanovity Zorán: „Bár nagyon szeretek turnézni, lemezt készíteni, szabadon szárnyalni, de ezt csak akkor élvezem, ha van hol landolni, földet fogni..." Szereti az ünnepeket, nagyon családcentrikus Gondolat- és érzelemgazdag dalaival, lelki körtáncra hívó szavaival Sztevanovity Zorán minden koncertjén magával ragadja évtizedek óta hűséges közönségét. SZABÓ G. LÁSZLÓ Kapukat nyit hallgatói előtt, a kezét nyújtja, miközben azt énekli: „Az utcán kürtöl az indulat.” Nem uszít és nem lázad, inkább halkan, hibát nem ejtve, a maga módján alkot véleményt, fordít új irányba régi szavakat. Értékrendje, szenvedélye, igazságérzete és szabadságvágya mit sem változott az évek során, s a nívó is konstans, amelyet Presser Gábor és Sztevanovity Dusán szerzeményeivel képvisel. Soha nem énekeltem még előadóművésznek, most mégis megteszem. Sőt, bele is kon- tárkodtam kicsit a szövegbe. Kivettem két szót, s beékeltem egy újat a helyükbe. A Romantika első sora ezen a tájon ugyanis úgy szólhatna: „Kedves, elviszlek oda, hol mindenki ismer, és értem a szót.” Jaj, de jó! Kedves gondolat. Elvégre ért szlovákul, sőt csehül is, hiszen Prágában is élt a szüleivel. Két évig, de még nagyon kisgyerekként, nem az eszmélet idején. Sőt, van egy harmadik szláv nyelv is, amely ismerősen cseng a fülében: az orosz. Budapesten orosz iskolába járt. Igen, ez mind nagy pluszt jelent. Pláne egy olyan országban, ahol még ismerik is a dalaimat. Ott, vagyis itt kisebb a küzdelem. Magyarlakta területen évtizedek óta szerepelünk ezekkel a dalokkal. Már a rendszerváltás előtt, a sorok közé írt üzenetek korszakában is félszavakból értettük egymást. Ez a mostani kor pedig azért jó, mert a szövegíró bármüyen szabadságfokot megengedhet magának. De kezdettől fogva érezzük azt is, hogy mivel nyelviig egy aránylag kis közösségbe vagyunk bezárva, ez nyüván nehezíti, hogy a gondolataink legalább európai szinten ismertté váljanak. Főleg a Metró együttes időszakában éreztük ezt. Korlátnak. Később voltak különböző próbálkozásaink, hogy ha másra nem, legalább szerbre kellene lefordítani a szövegeket. De ez sem működött, mivel Dusán szerbtudása kevés volt ahhoz, hogy költői szinten műfordíthasson. Belgrádban aztán találtunk valakit, aki tudott magyarul, Dusántól kapott is nyersfordításokat, de azzal sem ment sokra az illető, mert mint kiderült: nem lefordítani, hanem adaptálni kellett volna a dalokat. Egy Arany-balladát sem lenne könnyű lefordítani szerbre. Dusán nevében is köszönöm a hasonlatot, ez tényleg így van. így aztán magától értetődően benne maradtunk a magyar nyelvi közegben. Nekem ez így is komoly érték. A mostani műsorban is elég sűrű szövegű dalok vannak. Artikulálnom kell rendesen, hogy a közönség minden szót jól értsen. Dusán szinte megelőzte a korát, hiszen sokszor rapsebességű szövegeket írt, amelyek értékes gondolatokat tartalmaznak. Fontos, hogy kellemes és szórakoztató legyen a műsor, ugyanakkor pont a szövegek miatt elgondolkoztató is. Elképzelni sem tudom, hogy akár csak egyszer olyan szöveget kapott az öccsétől, amire azt mondta: „Ezen még csiszolni kellene!” Ez így van. Legutóbbi szólóalbumom, a Körtánc/Kóló címadó dalának is olyan a szövege, hogy ha Dusán legleglegaktívabb korszakában születik, akkor is gyöngyszemmé válik. Dusán nagyon igényes, minden szót százszor megrág, megcsócsál, és ez érezhető is a dalokban. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen testvérem van. Elég öntörvényű csapat a miénk, mert Presser Gábor is ugyanolyan igényes, mint Dusán és én. Először nekünk, hármunknak kell, hogy megfeleljen a dal, közben nagyon reménykedünk abban, hogy a közönségnek is tetszeni fog, hiszen az a legfontosabb Belgrádban, a szülővárosában vannak még rokonai? Vannak. Akkor duplán otthon érezheti magát a városban. Szeretem is nagyon, csak sajnos ritkán jutok el oda. Háromnégy éve is van már, hogy legutóbb ott jártam. Koncertfellépése volt már Belgrádban? Egyszer, anonim módon. Régi történet. A Taurus együttes basszgitárosaként, vagy háromnegyed évvel a Metró együttes felbomlása után. Rockfesztivál volt a városban, s a rendezvény zárózenekera voltunk. Amikor a színpadra hívtak bennünket, csak a zenekar nevét mondták be, a tagokat nem sorolták fel, tehát fel sem tűnhetett, hogy van egy Zorán nevű zenész a csapatban. Lejátszottuk a bulit, s a menedzserünk, akivel Budapesten tárgyaltunk meg mindent, a koncert végén egyszerűen eltűnt. Soha többé nem láttuk, a gázsit meg se kaptuk, és a kinti magyar nagykövetség segítségével jutottunk haza. Tehát nem egy kedves emlékként maradt meg bennem ez az egyetlen belgrádi szereplésem. Az utóbbi egy-két évben valaki ott kint felfedezte, hogy Magyarországon élek, x éve vagyok a pályán, és hálistennek nagyjából az élbolyban, s mert a belgrádi rádió és televízió műsorvezetője az illető, szeretne velem inteijút készíteni. Kivárom, lesz-e folytatás. Visszatérve udvari szerzőihez... az esetek többségében mi születik meg előbb? A zene vagy a szöveg? Az esetek többségében a zene. Előfordulhat persze fordítva is. Amikor készült a Körtánc című album, és raktuk össze a dalokat, éreztük, hogy kellene egy gyorsabb is a lemezre, s akkor Dusán benyúlt a fiókjába, és elővett egy két évvel korábban megírt szöveget, amelyről addig én sem tudtam. Ez volt a Kóló. Egyébként nehezebb is szövegre zenét írni. Nem véleden, hogy a megzenésített vers külön kategória. Bármilyen furcsán hangzik is, a zeneszerzőt jobban megköti a szöveg, mint szövegírót a zene. Hozzáteszem: Dusán rettenetesen figyel a magyar nyelv prozódiai szabályaira. Hogy hol van hosszú és hol rövid magánhangzó. Vagyis a dallamhoz kell igazodni, azt nem lehet megerőszakolni. Megtörténhet még, hogy Dusán mellett másvalakinek a szövegét is elfogadja egyszer? Akadémikus a kérdés, bár nem zárom ki ennek a lehetőségét sem. Csak éppen semmi nem indokolja, hogy ne pont Dusánt kérjem fel újabb dalok megírására. Apám hitte című dalát magamban én már Zorán-him- nusznak nevezem, hiszen egy élet esszenciáját, apa és fia legbensőségesebb viszonyát hordozza. Mikor is jelent meg lemezen? Hetvenhétben. Tehát harmincnyolc éve énekli. Egy ilyen erős érzelmi töltetű dalt ezredszer is meg lehet szólaltatni ugyanazon a lelki hőfokon? Nem mondhatom, hogy mindig ugyanazzal ä hevülettel adom elő, ez nem lenne igaz. Ilyen nem is létezik. Önvizsgálatot is tartok ebből a szempontból, mert engem is foglalkoztat, hogy hol a titok, hogy az ezredik eléneklésnél sem okoz gondot. Mert azt ki merem mondani: egyszer sem jutott még az eszembe, hogy a fene egye meg, nekem ezt megint el kell énekelnem. Olyan szoros szimbiózisban vagyok ezekkel a dalokkal, hogy szinte velük veszek levegőt. Ézek alkotják az én oxigénkészletemet, ha szabad ilyen profán hasonlattal élnem. Én még mindig nagyon élvezem az egészet, azon belül pedig a részleteket is. Van egy általános kép a szer- bekről: szenvedélyesek, lobbanékonyak, tekintélyelvűek... ... ebben a kérdésben nem nyilatkozhatok. Talán a környezetem többet tudhat erről. Én megelégszem azzal is, ha azt mondja: ismerős a képlet. Ismerős, bár mint minden sztereotípia, ez is csak részben igaz. Összességében nem. De ott legbelül, bár gyerekkora óta magyar közegben él, mégiscsak érez valami olyat, hogy máshova is tartozik. Hogy a gyökerei... ... például rendkívüli módon vonz a mediterránium. Hogy ez a véremben van-e, vagy egyszerűen nem az Északi-sarkra vágyom, hanem az Adriához és a Földközi-tengerhez, azt nem tudom eldönteni. De ezzel is sokan vagyunk így. Nem is biztos, hogy ehhez köze van annak, hogy délebben születtem, onnan származom. Ez csak egy érzés, amelyet szívesen dédelgetek magamban. Bár a Ballada a mamákról jóval fiatalabb dal, mint az Apám hitte, hiszen 2011-es születésű, a kettő között nagyon erős kapcsot érzek. Nem szívesen viszem bele üyen rangsorolásba a dalokat. Az Apám hitte egyébként sokkal személyesebb szerzemény, mint a Ballada a mamákról, az általánosabban szól az édesanyákról. S amikor az a dal született, négy évvel ezelőtt, még élt az édesanyánk. Később vált igazán balladává, amióta ő is elment. Meghatódva éneklem mindig, hiszen tudom, hogy Dusán neki dedikálta, egy az egyben mégsem vonok párhuzamot a két dal között. írt egy dalt Mama címmel is Dusán. Katona Klárinak. Azt énekelte valaha? Nem. Valahogy ez nem jött szóba. Nem is vágyik arra, hogy egyszer elénekelje? igazából nem, mert ez mégsem az én dalom. S ha Zorán-dalt énekel mondjuk valamelyik fiatal pályatársa? Soha nem éreztem szakmai féltékenységet. Oláh Ibolya énekelte A szerelemnek múlnia keilt. Nekem kimondottan tetszett, ahogy előadta. Én is éneklem mások dalát. Leonard Cohen, Chris Rea, Billy Joel, Mark Knopfler... a kiadójuktól, mivel lemezre énekeltem a dalt, meg kellett szerezni az engedélyt, sőt még vissza is kellett nekik fordítani a magyar szöveget. Értéktisztelő ember lévén a hagyományokkal, a húsvéti szokásokkal milyen a viszonya? Tisztelem és szeretem, sőt várom is az ünnepeket. Lassítani kell néha, körülnézni, magunkba fordulni. Az ünnepek erre adnak lehetőséget. Együtt lenni a családdal, foglalkozni kicsit önmagunkkal is, a környezetünkkel is. Leülhetünk egy szépen megterített asztalhoz, és kimondhatjuk, sőt kimutathatjuk, amit egész évben, rohanásaink közben nem vagy csak nagy ritkán. Nagyon jó, hogy ež így alakult ki az idők során. Nem véledenül ragadtak meg az életünkben a vallási ünnepek. A pravoszláv húsvét csak kicsit különbözik a katolikustól. Nálunk is van sonka, főtt tojás és tojásfestés is. Gyerekkoromból nagyon meleg húsvéti pillanatokat őrzök. Minden ünnepet megtartottunk, és meg is éltünk szépen. A locsolás sem idegen tőlem. Nem járok el sehova otthonról, de mivel négy nővel vagyok körülvéve, jelképesen mindegyiküket könnyedén, csak úgy vízzel meglocsolom. Én nagyon családcentrikus vagyok. Bár nagyon szeretek turnézni, lemezt készíteni, szabadon szárnyalni, de ezt csak akkor élvezem, ha van hol landolni, földet fogni. A biztonságos háttér nagyon fontos faktora az életemnek. Négy éve már, hogy a Kör- tántc/Kóló című albuma megjelent. Készülnek már újabb dalok? Bonyolult kérdés. Egy: a lemezkiadás kezd kimúlni. Kicsi ország, kicsi piac, sorra adják fel a kiadók. Kettő: már így is sok nehézséget okoz kivenni a meglévő repertoárból a régebbi dalokat, hogy beleféljenek az újabbak. Három: meg kell érnie az időnek ahhoz, hogy új számok születhessenek. Ezt mindhármunk nevében mondhatom. Amíg sem Gábor, sem Dusán, sem én nem szólalunk meg, hogy kellene már egy új dalt írni, addig nincs mit siettetni. De nem zárom le a témát, csak egyelőre egyikünk sem gondolkozik ezen. Eddig műiden lemezem természetes folyamat eredményeként született meg. S ez most már így is marad.
