Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)

2015-04-27 / 96. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 27. Sport 19 A magyar hokisok szinte hazai környezetben ünnepelhették a nagy sikert Krakkóban (Fotó: a MJSZ hivatalos Facebook-oldala) Krakkóban megismétlődött a 2008-as szapporói csoda, Vasék négy meccset nyertek az ötből Feljutottak a magyar hokisok Krakkó. Feljutott a világ 16 legjobbja közé a ma­gyar jégkorong-váloga­tott, miután 2:1-re le­győzte a házigazda len­gyel csapatot a krakkói divízió I/A világbajnok­ság szombati zárómér­kőzésén. MT1-JELENTÉS A lengyeleknek alapjáték­időben kellett győzniük a felju­táshoz, de sokáig nem tudtak betalálni, Rajna Miklós bravúr­jai miatt. A 42. percben Hári János egy kipattanót értékesí­tett. A végén lehozott kapus mellett egyenlítettek a hazaiak, de ez nekik kevés volt. Az utol­só pillanatokban Szirányi Ben­ce üreskapus góllal „lőtte fel” a csapatot az élvonalba. „A játékosok maximálisan tudatában voltak annak, hogy miért jöttek Krakkóba - nyilat­kozta az ünneplés közben Rich Chernomaz szövetségi kapi­tány. - Rászolgáltak arra, hogy jövőre a világ legjobbjai között játszhassanak. Az első edzőtá­bor első másodpercétől a len­gyel meccs Utolsó pillanatáig maximálisan figyeltek. Büszke vagyok rájuk.” A magyarok négy győzelmet arattak a tornán (Japán 4:2, Olaszország 4:1, Ukrajna 4:2, Lengyelország 2:1), és csupán a szintén feljutó, százszázalé­kos Kazahsztán ellen nem volt esélyük a pontszerzésre (5:0). A csoport második helyét meg­szerezve így 2008 után ismét, történelmük során másodszor kerültek fel az elitbe, amelynek vb-jét jövő májusban rendezik Szentpéterváron és Moszkvá­ban. Vas Márton csapatkapitány mindkét sikernek részese volt, szerinte a csapatot egysége és hite repítette fel az elitbe. „Volt egy közös álmunk, egy cél le­begett előttünk, és mindenki ennek szellemében dolgozta végig az edzőtábort, játszotta végig a felkészülési és a vb- meccseket” - mondta Vas Már­ton. A vb előtt honosított Andrew Sarauer ugyancsak bízott ben­ne, hogy nem a kiesés ellen, hanem a feljutásért játszhat­nak. ,A többiek közül páran mesélték, milyen érzés volt 2008-ban feljutni. Azt pedig egyszerűen felemelő volt látni, miként él együtt a csapat a szurkolókkal. Köszönöm a le­hetőséget, hogy a magyar vá­logatottban játszhattam” - tet­te hozzá a Fehérvár kanadai születésű csatára, aki bekerült a torna All Star-válogatottjába is. A 40 éves Frank Banham ha­sonlóanvélekedett: „Kisfiúként volt egy álmom, hogy eljussak az NHL-be, ez sikerült. Most pedig végtelenül boldog va­gyok, hogy egy olyan váloga­tott fogadott a sorai közé, amely jövőre az A csoportban szerepelhet” - mondta Ban­ham. Egy-egy védő és támadó még kikerül a keretből Kopecký a csapatkapitány ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Lettország elleni két vereség (5:1, 3:2) után Vladimír Vűjtek, a szlovák jég­korong-válogatott szövetségi kapitánya tegnap négy játékos­sal szűkítette a május 1-jén raj­toló vb-re készülő keretét. Ivan Švarný, Rastislav Dej, Ján Sýkora és Radoslav Tybor már nem kapcsolódik be a felkészü­lés e heti, utolsó szakaszába. „A három támadó nem tudott gólt szerezni, és gólpasszokat sem adtak. Egyszerűen gynegébbek voltak a befejezéseknél, mint a többiek. A védő Švarný eseté­ben az játszott szerepet, hogy kevesebbet játszott a szezon­ban, ami meglátszott rajta” - magyarázta döntését Vűjtek, hozzátéve, egy-egy védő és tá­madó még kikerül a keretből. A válogatottól búcsúzó 67 éves kapitány a továbbiakban már Marián Gáboríkra (Los Angeles) és Vladimír Dravec- kýra (Trinec) is számít, de az első két sor ideális összetételét még nem árulta el az újság­íróknak - már csak azért sem, mert a tengerentúli bajnoksá­Vladimír Vűjtek (TASR-felvétel) gok alakulásától függően To­máš Tatar, Tomáš Jurčo, Jaro­slav Hálák, Martin Marínéin és Martin Hrivík is szóba jöhet. Az viszont biztosan kiderült, hogy Tomáš Marcinko nemrég el­szenvedett agyrázkódása miatt kihagyja a csehországi vb-t. Vűjtek megerősítette, hogy a tornán Tomáš Kopecký lesz a csapatkapitány, két assziszten­se Dominik Graňák és Milan Bartovič lesz. (ot) A szlovákok bő kerete Kapusok: Július Hudáéek (Örebro), Branislav Konrád (Trenčín), Ján Laco (Asztana) Védők: Ivan Baranka, Michal Sersen (mindketten Slovan Bratislava), Marek Ďaloga, Juraj Mikuš (mindketten Sparta Praha), Dominik Graňák (Fribourg Gottéron), Adam Jánošík (Košice), Christián Jaroš (Luleaa), Milan Jurčina (Dinamo Riga), Andrej Mészáros (Buffalo) Támadók: Mário Bližňák (Plzeň), Marko Daňo (Columbus), Vladimír Dravecký (Tŕinec), Marián Gáborík (Los Angeles), Marcel Haščák, Michel Mikiik (mindketten Habarovszk), Li­bor Hudáček, Ladislav Nagy, Milan Bartovič (mindhárman Slovan Bratislava), Tomáš Kopecký (Florida), Patrik Lušňák (Junoszty Minszk), Richard Pánik (Toronto), Martin Réway (Sparta Praha), Tomáš Surový (Banská Bystrica), Marek Viedenský (Hämeenlinna) HÉTVÉGI EREDMENYEK Az Everton 3:0-ra leiskolázta a Manchester Unitedet (TASR/AP) ■ Labdarúgás ANGLIA, 34. forduló: Southampton-Tottenham 2:2, g.: Pellé (29., 65.), ill. Lamela (43), Chadli (70); Burnley-Lelcester 0:1, Duff (61., öngól); Crystal •Palace-Hull 0:2, g.: N'Doye (51., 90); Newcastle- Swansea 2:3, g.: Pérez (20), 87. De Jong (87), ill. Oliveira (45), Sigurdsson (50), Cork (71.); Queens Park Rangers-West Ham 0:0; Stoke-Sunderland 1:1, g.: Adam (27), ill. 1. Wickham (1); West Bromwich-FC Liverpool 0:0; Manchester City-Aston Villa 3:2, g.: Agüero (3), Kolárov (66), Fernandinho (89), ill. Cleverley (68), C. Sanchez (85); Everton-Manchester United 3:0, g.: McCarthy (5), Stones (35.), MiraUas (74). NÉMETORSZÁG, 30. forduló: Mainz-Schalke 2:0, g.: Bell (28., 31); Dortmund-Frankfurt 2:0, g.: Au­bameyang (24., 11-esbó'l), Kagava (32); Hamburg-Augsburg 3:2, g.: Olic (11), Lasogga (19., 71), ill. Bobadilla (25), Werner (69); Hanno- ver-Hoffenheim 1:2, g.: Stindl (24., 11-esbó'l), ill. Modeste (1), Schipplock (83); Köln-Leverkusen 1:1, g.: Finne (83), ill. Brandt (60); Stuttgart- Frei­burg 2:2, g.: Ginczek (24), Harnik (27), ill. Petersen (58., 85., az elsőt 11-esből); Bayern München- Hertha Berlin 1:0, g.: Schweinsteiger (80); Padenborn-Werder Bremen 0:0. OLASZORSZÁG, 32. forduló: Udinese-AC Milan 2:1, g.: Pinzi (58), Agyemang-Badu (74), ill. Pazzini (88); Internazionale-AS Roma 2:1, g.: Hernanes (15), Icardi (88), ill. Nainggolan (63): Atalanta-FC Empoli 2:2, g.: Gomez (43), Denis (90), ill. Sapona- ra (41), Maccarone (60): Genoa-Cesena 3:1, g.: Bertolacci (38), Perottl (45), Pavoletti (53), ill. 69. Carbonero (69); Lazio-Chievo Verona 1:1, g.: Klose (45), ill. Paloschi (75); Torino-Juventus 2:1, g.: Darmian (45), Quagliarella (57), ill. Pirlo (35); Parma-Palermo 1:0, g.: Nocerino (22., 11-esböl); Hellas Verona-Sassuolo 3:2, g.: Gomez (30), Toni (63.,71.), ill. Moras (35., öngól), Flores (89). SPANYOLORSZÁG, 33. forduló: Cordóba-Athletic Bilbao 0:1, g.: Etxebarria (56); Espanyol-FC Barce­lona 0:2, g.: Neymar (17), Messi (25); Atlético Madrid-Elche 3:0, g.: Griezmann (55., 77), Garda (63); Getafa-Levante 0:1, Casadesus (35); San Sebastian-Villarreal 0:0; Malaga-La Corona 1:1, g.: 47. Amrabat (47), ill. Riera (61.). CSEHORSZÁG, 25. forduló: České Budéjovice-Hra- dec Králové 2:2, g.: Varadi (67), Volešák (89., 11-esből), ill. Vanéček (32), Čermák (45); Pííbram-Dukla Praha 3:0, g.: Moulis (5), Hnaníček (10), Zeman (72); Jablonec-Slavia Praha 2:1, g.: Novák (4), Pospíšil (62), ill. Skoda (11); Bohemi­ans 1905 Praha-Teplice 1:0, g.: Mikuš (21); Slo- vácko-LIberec 2:3, g.: Valenta (13), Došek (49), ill. Košút (10., öngól), Dzon (38), Frýdek (82); Plzeň-Mladá Boleslav 1:2, g.; Kolár (78), Hl. Skálák (31), Zahustel (50). FRANCIAORSZÁG, 34. forduló: Marseille-Lorient 3:5, Paris Saint-Germain-OSC Lille 6:1, Girondins Bordeaux-Metz 1:1, Caen-Guingamp 0:2, Evian- Bastia 1:2, Rennes-Nice 2:1, Toulouse-Nantes 1:1, St. Etienne-Montpellier 1:0. HOLLANDIA, 32. forduló: Den Haag-Vitesse Arn­hem 1:0, Heerenveen-Willem II Tilburg 1:1, NAC Breda-Heracles Almelo 1:3, Go Ahead Eagles Deventer-FC Utrecht 0:2, Excelsior-PSV Eindhoven 2:3. BELGIUM, a bajnoki címéért, 4. torduló: Charlero-St. Liége 1:0, Anderlecht-Kortrijk 5:1. Az Európa Liga-szereplésért, 4. forduló: Genk-Me- chelen 1:0. AUSZTRIA, 30. forduló: Red Bull Salzburg-SV Ried 2:1, Rapid Wien-Admira Wacker 1:1, Wolfs- berger-Grödig 2:1, Wiener Neustadt-Sturm Graz 4:4. OROSZORSZÁG, 25. forduló: Ufa-Kubany Kraszno- dar 3:2, Mordovia Szaransk-Ural Jekatyerinburg 2:1, Amkar Perm-Tyerek Groznij 2:1, Torpedo Moszkva-CSZKA Moszkva 0:2, FK Krasznodar-Lokomotiv Moszkva 1:0. SKÓCIA, 34. forduló: FC Dundee-St. Johnstone 0:2, Inverness-Aberdeen 1:2, Ross County-Partick 1:2, St. Mirren-Kilmarnock 4:1, Hamilton-Motherwell 2:0, Dundee United-Celtic Glasgow 0:3. ■ Jégkorong NHL, péntek - Keleti főcsoport, negyeddöntő, 5. mérkőzések: New York Rangers-Pittsburgh Pen­guins 2:1, hosszabbítás után - a párharc végered­ménye: 4:1 a New York Rangers javára; Montreal Canadiens-Ottawa Senators 1:5-az állás: 3:2. Nyugati főcsoport, negyeddöntő5. meccs: St. Louis Blues-Minnesota Wild 1:4-2:3. Szombat, Keleti főcsoport, negyeddöntő, 5. mér­kőzés: Tampa Bay-Detroit - 0:4 - 2:3; 6. meccs: New York Isländers-Washington 3:1 - 3:3, Hálák (NYI) 38 lövést védett). Nyugati főcsoport, negyeddöntő 6. meccsek: Chícago-Nashville 4:3 - tj.: Chicago 4:2-vel; Calgary-Vancouver 7:4-tj.: Calgary 4:2-vel. DIVÍZIÓ l-ES VILÁGBAJNOKSÁG, Krakkó, 5. fordu­ló: Magyarország-Lengyelország 2:1 (0:0, 0:0, 2:1), g.: Hári (42), Szirányi (60), illetve Bryk (57), Kazahsztán-Olaszország 3:0, Japán-Ukrajna 3:1. A végeredmény: 1. Kazahsztán 15 pont, 2. Magyaror­szág 12,3. Lengyelország 6,4. Japán 6,5. Olaszor­szág 5,6. Ukrajna 1. az első két helyezett feljutott az A csoportba. ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉSEK, Riga, péntek: Letlország-Szlovákia 5:1 (3:0,1:0,1:1), g.: Sprukts (13., 19.), Cipulis (17), Bukarts (40), 60. Daugavins (60), ill. Jurčina (42). Szombat: Letlország-Szlovákia 3:2 (0:0,1:0,1:2- 0:0,1:0), g.: Daugavins (36., 47.) sorsdöntő ráveze­tés: Damns, ill. L. Hudáček (53), Surový (59). SZLOVÁKIA: Laco-Ďaloga, Graňák, Mészáros, Ba­ranka, Sersen, Jurčina, Švarný, Jánošík-Daňo, Surový, L. Hudáček-Réway, Kopecký, Miklík-Pánik, Bližňák, Bartovič-Dej, Lušňák, Haščák. ■ Kézilabda NŐI SZLOVÁK KUPA. elődöntő: luventa Michalovce-Sporta Hlohovec 44:16 (21:9), leg­eredményesebbek: Habánková 8/1, S. Nagyová 7, Levcsenko 6, ill. Krajčovičová 4/2; Slovan Duslo Šafa-Slávia Partizánske 36:18 (18:9), Bízik Réka 8, Veselková 5, ill. Szőkeová 4, Bettáková 4/1. Döntő: luventa Michalovce-Slovan Duslo Sara 32:27 (17:16), Trehubová 9/1, Holešová, Homáková 7-7, ill. Klučková 6/4, Bízik Boglárka, Bízik Réka, Trochtová 4-4. ■ Kosárlabda EUR0VIA SBL (férfiextraliga), döntő, első mérkő­zés: BC Prievidza-MBK Rieker Com Therm Komár­no 77:89 (18:19,18:30,18:17,23:23), legeredmé­nyesebbek: Maries 20, Batina 16, Klaric 7, ill. Bannis­ter 20, Jankovic 19, Alawoya 14, Igrutinovics 13. A 3. helyért, 3. mérkőzés: Inter Incheha Bratislava-MBK Handlová 106:78 (32:18, 28:19, 21:24,25:17), Ward 20, Kuffa 17, M. Rančík 16, ill. Vido 18, Szmiljanics 14,0. Haviar 9. Az Inter 2:1-es összesítéssel lett bronzérmes NBA, péntek, Keleti főcsoport, negyeddöntő, 3. meccsek: Washington Wizards-Toronto Raptors 106:99 - a négy győztes meccsig tartó párharc állá­sa: 3:0. Nyugati főcsoport, negyeddöntő, 3. meccsek: San Antonio Spurs-Los Angeles Clippers 100:73 - 2:1; Dallas Mavericks-Houston Rockets 128:130-0:3. Szombat, Keleti főcsoport, negyeddöntő, 3. meccsek: Milwaukee Bucks-Chicago Bulls 92:90 - 1:3, Brooklyn Nets-Atlanta Hawks 91:83-1:2. Nyugati főcsoport, negyeddöntő, 3. meccs: Port­land Trail Blazers-Memphis Grizzlies 109:115 - 0:3. 4. meccs: New Orleans Pelicans-Golden State War­riors 98:109 - 4:0-val a Golden State jutott tovább. ■ Vízüabda FÉRFIEXTRALIGa, rájátszás, A csoport, 5. forduló: ŠKP Modrí Draci Košice-Staré Mesto - ÓH Hornets Košice 6:4 (1:1,2:1,1:0,2:2), legeredményeseb­bek: K. Bačo 3, Šuster 2, ill. Vídumanský, Zareva, Ratkov, Mitruk 1-1; Slávia UK Bratislava-KVP No­váky 6:6 (4:2,1:0,1:3,0:1), Gyurcsi 3, Brezina 2, ill. Nižný 2, Marek Tkáč 2. ■ Tenisz BARCELONAI FÉRFITORNA, elődöntő: Nisikori (ja­pán, 1 .(-Kližan (szlovák, 14.) 6:1,6:2. Páros, elődöntő: Murray, Peers (brit, ausztrál)- Kližan, Qureshi (szlovák, pakisztáni) 6:4,7:6. BUKARESTI FÉRFITORNA, elődöntő: Veselý (cseh, 7.)-Gimeno-Traver (spanyol) 2:6, 6:1, 6:4; Garcia- Lopez (spanyol, 5.)- Months (francia, 2.) 6:7, 6:4, 6:2. Döntő: Garcia-Lopez-Veselý 7:6,7:6. STUTTGARTI NÓI TORNA, elődöntő: Wozniacki (dán, 4)-Halep (román, 2.) 7:5,5:7,6:2; Kerber (német)-Brengle (amerikai) 6:3,6:1. ■ Sportfogadás KENŐ (szombat): 4,10,11,13,15,17,25,28,29,30, 32,41, 42, 45,53,68, 71,72, 74, 76. Kenő Plusz­szám: 13. KENŐ JOKER (szombat): 081587. Nyeremények: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 éuró (2 nyertes); 4. díj: 30 euró (15); 5. díj: 2,50 euró (112); 6. díj: 0,50 euró (1031). A vasárnapi nyerőszámokat lapzártáig nem tették közzé. A magyar OTOSLOTTÚ nyerőszámai: 2,50,55,65, 84. Joker-szám: 360695. Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatosok 2 726 480, a 3 talá­rosok 27370, a 2 találatosok s 1705 forintot érnek. HATOSLOTTÓ: 1,3,10,13,15,38. Telitalálatos szel­vény nem volt, az ötösökre 399 575, a négyesekre 6745, a hármasokra pedig 1395 forintot fizetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents