Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-27 / 96. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 27. POPKULTÚRA 15 Puskás Peti több lábon áll a könnyűzenében Rendezőként is sikeres ISMERTETÉS Puskás Peti és csapata egyre több megbízást kap, ők készítették a Halott Pénz új videó- klipjét is. Úgy tűnik, a sokoldalúság a Puskás családban öröklődik, hiszen a The Biebers frontemberének édesapja, Puskás Tivadar színészként és rendezőként is sikeres, öccse, Dani pedig lemezlovasként tört be a magyar zeneiparba. A testvérek saját kreatív stúdiójukkal reklámokat, klipeket is gyártanak, legutóbb a Halott Pénzzel dolgoztak együtt. Puskás Peti (Képarchívum) „Nem ez volt az első közös munkánk a fiúkkal, hiszen amellett, hogy február óta együtt turnézunk az országban, ez már a második videoklip, amit a BigO Creative Studio készít a Halott Pénznek” - mesélte Peti, aki ezúttal is, ahogyan a Nem érinthet meg című dalnál, rendezőként dolgozott a kisfilm létrehozásában. Öccse, Dani az asszisztensi feladatokat látta el és fűzte össze Peti - olykor bonyolultnak tűnő - utasításait. „Peti megírta a storyboar- dot, rajzokat és. figurákat készített a forgatókönyvhöz, amiből az elején senki semmit sem értett, de a végére természetesen összeállt a kép” - mondta Puskás Dani. Hozzátette, eleinte azért látszott kaotikusnak a forgatás, mivel a szereplők a klipben többször találkoznak saját magukkal, így mindent pontosan meg kellett tervezni és a legkisebb részletek is óriási jelentőséget kaptak. Az Elkezdeni elölről című dalhoz készült videó néhány napja debütált a legnagyobb videomegosztó oldalon, és már százezer felett jár a nézettsége, így remélhetőleg hamarosan beéri Puskás Peti előző rendezését, a Nem érinthet meg klipjének sikerét, hiszen az már négymillió felett jár. (est, pj) Bővült a Sziget Fesztivál világzenei kínálata A cigányzenéé a főszerep ELŐZETES Idén a Sziget Fesztivál világzenei színpadának kínálatában a cigányzenéé lesz a főszerep. A roma kultúrából Indiától Egyiptomon át a Nyírségig merít a program. A Sziget 2015-ös világzenei felhozatala kaput nyit a keleteurópai és balkáni irányzatokra, de lesz fadoelőadó is, és fontos szerephez jutnak a roma kultúra képviselői. A VIP: Gipsy című sorozatban minden napra jut roma muzsika, a világ minden részéről. Lesz indiai előadó (Dhoad Gypsies from Rajasthan), román (Taraf de Haidouks), szerb (Goran Bre- govic, Boban i Marko Markovic Orkestar), egyiptomi (Egyptian Project), valamint a magyar roma színtér képviseletében a Romengo és a Pamo Graszt. Mellettük jelen lesznek a világzene klasszikusai, és napjaink aktuális sztárjai is. Fellép a Szigeten a portugál fadocsillag Mariza, a német rezes zenét forradalmasító LaBrassBanda, a legnépszerűbb európai klezmer együttes, a londoni She’Koyokh, mauritániai afrorockjával Noura Mint Seymali, a finn-benini af- robeatet játszó Helsinki-Coto- nou Ensemble, a görög rembeti- kát hiphoppal ötvöző Imam Ba- ildi, a latin ska szicíliai királya, Roy Paci & Aretuska Allstars és a belga Balkan Beat zászlóvivője, az Antwerp GipsySka Orkestar. Szintén eljön a fesztiválra a francia-algériai HK & Les Sal- timbanks, az ukrán „étnokáosz- ban” utazó DakhaBrakha, lehengerlő latin popzenéjével a Che Sudaka és a La Chiva Gantiva, valamint a pizzica-reneszánsz legnagyobb hatású együttese, a Canzoniere Grecanico Salenti- no. A magyar fellépők között lesz a PASO, az idén harmincéves Ladánybene 27, Szalonna és bandája, a Besh o droM, illetve a Söndörgő. A Sziget Fesztivált idén augusztus 10-től 17-ig rendezik meg. (sz, pj) A Pamo Graszt (Képarchívum) A magyar népzenéből merítő Holdviola (Képarchívum) Már készül a Holdviola negyedik lemeze, amely májusban jelenik meg Elismerés Amerikából Magyarországnak évszázadokat felölelő gazdag népzenei hagyománya van, amelyből szerencsére időről időre a könnyűzenei világ is ihletet merít. A magyar folkörök- ség továbbvitelének kiemelkedő példája a Fo- nogram-díjas Holdviola. ÖSSZEFOGLALÓ A zenekar a legtöbbünk által ismert népdalokat bújtatja modern köntösbe. Nemrégiben szenzációs megtiszteltetésben részesült, ugyanis az egyik legnagyobb amerikai sajtóorgánum, a Huffington Post szerzője számolt be róluk elismerően egy, a magyar népzenét bemutató cikkében. Stephen D. Winick népzenei szakértő igen tekintélyes név a szakmában, több száz cikket, beszámolót jegyez, tagja az Amerikai Folklór Szövetségnek, számos lapnak dolgozik, valamint doktori címet szerzett néprajz szakon. Hatalmas öröm a Holdviola és a cikkben szereplő zenekarok számára is, hogy külön riportban igyekezett felrajzolni az aktuális tendenciákat a magyar népzene és elektronikus folk műfajában, kiemelve a legsikeresebb produkciókat. A világon bármely zenekar számára megtiszteltetés, ha egy zeneileg olyan jelentős és fontos országban, mint az Amerikai Egyesült Államok felfedezik, azonban egy olyan kis közösségből érkezvén, mint Magyarország, talán a Holdviolának még nagyobb oka van az örömre. Egy ilyen kaliberű szakember, mint amilyen Stephen D. Winick, valószínűleg nem osztja könnyelműen dicséreteit, a Holdviolának pedig bőven kijutott belőlük. Miskolcról, a negyedik legnagyobb magyar városból indult a Holdviola, melyet az alapító, Farkas Péter egyszemélyes virtuális zenekarnak álmodott meg. Ez hamar átadta a helyét egy trió ötletének, így indult a tradicionális magyar dalokat rock- és popzenei elemekkel fűszerező, modern színpadképpel rendelkező Holdviola 2008-ban. Számtalan poszt-punk és szinti-pop együttes hatását hordozza, csakúgy, mint komolyzenei szerzőkét, Rahmanyinovét, Chopinét vagy Bartókét. Mindezidáig három nagylemezük jelent meg, melyek közül az egyik koncertalbum. Bemutatkozó korongjuk, a Madárka. A lemez legsikeresebb dala a Bánat utca, mely egyben a Holdviola első kislemeze is. „Egy táncra hívó darab, amelyről a Depeche Mode jut eszembe, vágyakozó versekkel és napsugaras kórussal, arról, hogyan jussunk túl egy szakításon” - írja Winick. 2013-ban Barta Zsófit a Junior Prima-díjas Török Tilla népdalénekes-hegedűs váltotta az énekesi poszton, aki új lendületet adott a csapatnak. Bár a Holdviola koncertjein már találkozhatott a közönség Tilla különleges tehetségével, most elérkezett az idő, hogy lemezen is hallható legyen. Nem kell már sokat vámunk ugyanis a negyedik albumra, a harmadik stúdiólemezre sem, hiszen a zenekar lázasan készíti a következő kiadványt, zajlanak a próbák és felvételek. A Túl a vízen című CD-t 2015. május 10-én a MOM Kulturális Központban nagyszabású lemezbemutató koncerten láthatja a közönség, amelynek vendégei Tolcsvay Béla Kossuth-díjas zeneszerző, Nikola Párov Fo- nogram-díjas zenész, zeneszerző és a Szinvavölgyi Néptáncműhely lesznek. (h, pj) Czutor Zoltán zenekarával, a Belmondóval jelentkezett új szerzeménnyel Dal a működésképtelen szerelemről ÖSSZEÁLLÍTÁS Új dalában egy olyan helyzetet dolgoz fel a Belmondo zenekar, amit szinte mindenki mégtapasztalt már. Az Én is akarom című szerzemény arról szól, amikor még a szerelem sem elég ahhoz, hogy egy pár- kapcsolat működjön. A Belmondo legutóbbi nagylemeze, a Kooperatív másfél éve jelent meg. Ä zenekar azóta is aktív, de a frontember, Czutor Zoltán külön utakon is jár. Januárban jelentkezett a Czutor című szólóalbumával, amelyen személyes, moralizáló, akusztikus dalok kaptak helyet, ezen kívül újra koncertezik az újjáalakult ős-zenekarával, a Nyerssel is. „Való igaz, hogy több helyen vagyok frontember, de ennek Czutor Zoltán (Képarchívum) csupán az az oka, hogy a sokféle stílusú zenei tevékenységem között különbséget szeretnék tenni. Ennek ellenére szakmailag természetesen továbbra is a Belmondo zenekar az elsődleges zenei projektem, amellyel dallamos rockzenét vagy ahogyan viccesen mondani szoktuk, britpop-karatemetált játszunk” - mondta Czutor Zoltán. A Belmondo az év végére tervezi a következő nagylemezét, amelyre már készülnek az új dalok. Az első nyilvánosságra hozott szerzemény az Én is akarom, amelynek premierje a Petőfi rádióban volt, és amelyhez egy speciális szövegvideó készült. ,A Belmondo dalai általában lírai hangvételűek, szarkasztikusak vagy viccesek, de ebben a számban egy komoly, szomorú témát dolgoztunk fel. Az Én is akarom két emberről szól, akik szerelmesek egymásba, mégsem működik a párkapcsolatuk. Mindketten akarják, de soha sincsenek egy hullámhosszon. Biztos vagyok benne, hogy mindenki érteni fogja a lényeget, hiszen életében egyszer mindenki átesik egy ilyen disz- funkcionális viszonyon” - tette hozzá Czutor. (mf, puha) mmmmm Itt a várva várt újdonság Július 17-én jelenik a manchesteri Chemical Brothers új stúdiólemeze, a Born in the Echoes, a BBC-n pedig csütörtök este bemutatták az első dalt is róla. A Some I Feel So De- sertedet nem bonyolították túl, mindössze két sor a szövege, nem is kezdődik valami meggyőzően, aztán a második felében mégis csak felrobban a bulibomba, és határozottan jó érzésekkel enged el. (o,p) Tarol a metál a magyar listán Paksi Endre vezette Os- sian átvette az uralmat a MAHASZ albumeladási listáján. A metálzenekar Lélekerő című új nagylemeze annyira lázba hozta a rajongókat, hogy a régebbi albumokat is vették, mintha ingyen adnák. Az első hat helyen csak Ossi- an van, de lejjebb is van még tizenkét nagylemeze. Sőt, ha teljes listát nézzük, akkor a negyvenből huszonnégy rock vagy metál olyanokkal, mint a Pokolgép, a Moby Dick vagy a Tankcsapda, (lg, p) Régi dalokkal próbálkozik Az 1997-es Tom óta nem sok emlékezetes dobása volt Natalie Imbrug- liának, ha csak a Johnny English című film főhősnőjének eljátszása nem tartozik ide. Most a tuti siker reményében férfielőadók slágereit dolgozza át a Male című nagylemezén. Az első dalt már felrakta a legnagyobb videomegosztó portálra. Az Instant Crush a Daft Punk és Julian Casablancas közös slágere, amit Imbrug- lia egy kicsit átdolgozott, és nem is sikerült rosszul. Az album július végén jelenik meg. (o, p) McCartney a leggazdagabb Továbbra is Paul McCartney vezeti a leggazdagabb brit zenészek listáját, mégpedig jelentős előnnyel. A The Sunday Times minden év tavaszán összeállítja névsorát a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról. A lap a teljes rangsor ismertetése előtt közzéteszi kimutatását a brit könnyűzenei élet leggazdagabb szereplőinek becsült vagyoni helyzetéről. A Rich List 2015-ből kiválogatott zenei vagyoniista szerint az aktív zenészek rangsorát Paul McCartney vezeti, akinek vagyona jelenleg 730 millió font. (z, p)