Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-18 / 89. szám, szombat
SZALON 2015. április 18., szombat 9. évfolyam, 16. szám Érdemes észben tartani: a moralitás nem „okoz" politikai irányultságot, egyazon morális háttérrel más-más következtetésekre is lehet jutni Morális központ kerestetik Egy nagy téma kerülgetése. Ernst Hermanns alkotása a kölni nemzetközi képzőművészeti vásáron. (Illusztrációsfelvétel - SITA/AP) Az elmúlt hónapokban új erőtérbe kerültek a morális kérdések a szlovákiai politikában. Ennek fő okaként az jelölhető meg, hogy a jobboldal szétesése miatt az eddig legfontosabbnak tűnő bal-jobb gazdasági és politikai konfliktus helyére a Jobboldali” (mondjuk inkább úgy: ellenzéki) pártok közötti vetélkedés került. A gazdasági és szakpolitikai kérdések helyét így világnézetiek vették át. RAVASZ ÁBEL A jobboldal egykori központi ereje, az SDKÚ ma önmaga árnyéka, három százalékpontot sem tud felmutatni a korábbi 15 százalék feletti támogatottságból. A helyén tátongó űrt eleddig egy pártnak sem sikerült betöltenie. A létező jobboldal egyes erői rétegpártok, azaz nem is törekednek a széles tömegek megszólítására - ilyen a keresztény elkötelezettségű szavazókat megszólítani próbáló KDH, a libertáriusokra utazó SaS és a kizárólag a magyarok iránt érdeklődő MKP. Megint mások új képviseleti formákkal kísérleteznek, mint a laza szövetségként működő OĽaNO és az interetnikus Híd. Erejük eddig nem közelíti meg az SDKÚ- ét annak fénykorában. Közben az új, központi jobbos néppárt megalkotását célzó kísérletek csúfos kudarcot vallottak: a NOVA az ötszázalékos küszöböt is alulról nézi, a Sieť a biztató indulás után csökkenő, lassan egy számjegyű támogatottságú és egyszemélyes politikai erővé aszik össze (nem ok nélkül). Új SDKÚ tehát nincs (a „létező” SDKÚ-ra pedig kár vesztegetni a szót).A vetélkedés ideje A jobboldal széttöredezése fokozta a fenti pártok versengését a Smert választani nem tudó (vagy nem akaró) szavazókért. Sokszor ez éppen a morálisideológiai kérdések felszínre töréséhez vezetett. A keresztény tradicionalisták a család, a közösség, a vallás és a hagyományok védelmében szólalnak fel, a libertáriusok (és a néhány liberális) az emberi jogokkal, az egyenlőséggel és a szabadságokkal foglalkoznak, a populisták pedig a közvetlen demokrácia, a korrupcióellenes törvények és az antipolitika napirendre tűzésével próbálnak új támogatókat szerezni. Az idők, amikor a jobboldal az SDKÚ vezetésével közös pontjait kereste, elmúltak, a koalícióformálás helyét a vetélkedés vette át. A legtöbb ilyen morális vita esetében (lásd például a „családvédelmi” népszavazást) é- les, de szerintem roppant félrevezető frontvonalak álltak fel. A többségi vélekedés szerint, ha valaki morálisan konzervatív, akkor ez az elvi alapállás szükségszerűen a „keményvonalas” konzervatív politikai intézkedések támogatásában ölt testet. Azaz a konkrét példára koncentrálva: egy igaz konzervatív három igennel az egynemű házasságok és az egynemű párok általi örökbefogadás kizárása, valamint a fakultatív szexuális oktatás mellett foglal állást. A liberális morálú polgároktól pedig éppen ennek az ellentett- jét várják el. A politikai pártok is mintha ezt a vélt törvényszerűséget követnék álláspontjuk kialakításakor. A rétegpártok viszonylag könnyen vallottak színt a „családvédelmi” népszavazásnál is: a KDH és az MKP mellette, az SaS ellene kampányolt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A centristább irányultságú erők azonban nehezen találtak helyes választ a helyzetre. Az ideológiai középpont három legrelevánsabb pártjának (Híd, NOVA, Sieť) ugyanis van egy közös tulajdonsága: miközben szavazói bázisuk egy elég jelentős része - vagy akár többsége - liberális(abb), vezetőiknek egytől egyig kereszténydemokrata gyökereik vannak, ilyen pártokból érkeztek jelenlegi pozíciójukba. A Hídban ezt a problémát tovább súlyosbítja az a különlegesség, hogy magyar szavazói jóval konzervatívabbak, mint a párt szlovák szimpatizánsai. Ennél fogva talán nem meglepő, hogy végül e három párt egyike sem volt képes egyértelmű állásfoglalásra a népszavazással kapcsolatban - tétova igenek, „el kell mennik” és lelkiismereti szavazásra buzdítás tette nyilvánvalóvá a káoszt, ami a politikai jobbközépet eluralta. Márpedig ennek nem kellene így lennie. A konzervatív moralitást valló politikusoknak és pártjuknak nem kell automatikusan a konzervatív politikai megoldásokat választaniuk; és a liberális irányultságúaknak sem kell csakis liberális politikai cselekvésben gondolkozniuk. Ezzel vágható át a centrista politikai erők által jó szorosra kötött gordiuszi csomó: lehet úgy cselekedni, hogy az morálisan is helyes legyen (a politikusok szempontjából) és politikailag is vállalható maradjon (azaz a választók is egyet tudjanak vele érteni). A domináns etika A kulcs annak megértése, hogy a politika morális alapjai nem azonosak a politika gyakorlati kimeneteivel. Mit értünk ebben az esetben morális alapokon? Az úgynevezett morális alapok elmélete (amely Jonathan Haidt, Craig Joseph és Jesse Graham amerikai kutató nevéhez köthető) arról számol be, hogy a legtöbbünk gondolkodásában ismétlődő etikai megfontolások dominálnak. Vannak, akiknek a gondolkodásában a méltányosság, az igazságosság és egymás megóvása áll a középpontban. Ezek a világot személyek összességeként képzelik el, és ezen személyek egyéni jogait próbálják megvédeni. Ők azok, akik liberális morális alapokkal rendelkeznek. Mások a csoportokra, a lojalitásra, a hagyományokra, a tiszteletre és a a törvényekre hivatkoznak a vitás kérdésekben. Ők a világot önálló tulajdonságokkal bíró csoportok összességeként tudják elgondolni, és e csoportok túlélése és boldogulása foglalkoztatja őket a legjobban. Ők a konzervatív morális alapokkal rendelkezők. A harmadik csoport pedig azoké, akik a szentséget, a tisztaságot őrzik a szennyeződéssel és a bűnnel szemben. A világot testekbe zárt lelkek összességeként képzelik el, és a lelkek üdvözülésével foglalkoznak. Ők azok, akik vallásos moralitással rendelkeznek. Felénk ez utóbbi két csoport gyakorta fedi egymást, nem utolsósorban a történelmi egyházak kettős szerepe (csoport és szentség) okán. Ezek tehát a morális alapok. Észben kell azonban tartani, hogy a morális alapok nem diktálnak politikai irányzatot. Másképpen fogalmazva, az egyéni (liberális) morális orientáció nem jelenti azt közvetlenül, hogy valaki haladáspárti. Az amerikai libertáriusok például éppen az egyéni jogokból kiindulva védik a „hagyományos” amerikai életformát, fegyverekkel, templommal, miegymással. A nyugati kékgalléros, szakszervezeti baloldal pedig éppen a kollektív moralitásra alapozva harcol a haladásért és az egyenjogúságért. A skandináv egyházak a szentségre hivatkozva progresszívek. Összefoglalva és újra: a moralitás nem „okoz” politikai irányultságot, egyazon morális háttérrel más-más következtetésekre is lehet jutni. A centrum feladata Mi ennek a gyakorlati jelentősége? Elsősorban az, hogy szétzúzza a fent leírt, fals szembenállást „liberálisok” és „konzervatívok” között morális-politikai kérdésekben, és lehetővé teszi a centrista erők számára, hogy olyan válaszokat adjanak ezekre a kérdésekre, amelyek relevánsak és megfelelők. A szlovákiai jobboldali politikai központ irányából nézve két lehetőség adódik. Az egyik ezek közül az, hogy pártjai olyan kompromisszumokat keresnek, amelyekben a párt vezetésének konzervatív politikai orientációját a jelentős részben liberális bázisnak liberális morális érvekkel magyarázzák el. Hogy a megszokott példánál maradjak: a Sieť például a „családvédelmi” népszavazás kampányában mondhatta volna azt a választóinak, hogy el kell menni szavazni, méghozzá három igennel, mert egy gyermek számára az az igazságos, és az érdekeit az védi, ha ugyanolyan minőségű családban nő fel, mint a többiek. Nehezemre esik ilyen érveket gyártani, de belátható, hogy a példák sora folytatható. A másik - számomra izgalmasabb - lehetőség az lett volna, ha ezen pártok vezetősége olyan válaszokat talál, amelyek megfelelnek saját konzervatív morális elvárásaiknak és szavazóbázisuk zömében progresszív politikai elvárásainak is. Példának okáért, el lehetett volna mondani (és van, aki ezt "el is mondta), hogy a homoszexuális személyek is megérdemlik a tiszteletet, döntéseik tiszteletét, így a házasság lehetőségét is. Hogy a társadalom alapja a család, és az egyneműek házassága épp az ilyen családokat stabilizálja, ezzel a társadalom szövetét erősítve. Hogy a regisztrált partnerség pusztán jogi kérdés, és hogy a törvénynek mindenkire vonatkoznia kell, szexuális orientációtól függetlenül. Hogy az örökbefogadás méltó életet biztosít a gyerekeknek, az örökbefogadó személy nemi identitásától függetlenül. Satöbbi, satöbbi. Hogy nem így történt, és hogy a politikai centrum pártjai pánikszerű reakciókat adtak a felmerülő morális-politikai kérdésekre, az sokat ártott az országnak, sokat ártott a társadalmi kohéziónak. Ahelyett, hogy a jobbközép érvekkel támasztotta volna alá a morális és politikai eltérések áthidalható- ságát (khm...), egy olyan kampányt kaptunk, melyben szomszéd szomszéd ellen fordult, melyben elszaporodtak a poláris álláspontok, a dialógus pedig minimálisra csökkent. Az nem dialógus, ha mindenki teli pofával üvölt egymásra. Az kocsmai hőzöngés. Ezért a tényállásért pedig senki mást nem terhel felelősség, mint a jobbközépet - meg a szinte már nem is létező balközépet. Hiszen a rétegpártok abban voltak érdekeltek, hogy minél jobban felkorbácsolják az indulatokat. Ha belegondolunk, a „kék” SDKÚ pont azért volt működőképes a maga idejében, mert egyszerre volt „D” és „K", ebben a sorrendben, sőt Ú mint unió. Úgy tudott mérvadóan konzervatív maradni, hogy közben liberális elemei is megkapták, ami járt. Avagy: úgy tudott liberális maradni, hogy közben a konzervatívoknak is hiteles és hasznos maradhatott. A jobbközép pártjainak, akik ma az SDKÚ által hátrahagyott űr betöltésének lehetőségeit keresik, ez fontos lecke lehetne. A centrizmus nem hogy a kettősség, de a többesség ígéretét rejti magában, és ez a morális eltérések összeegyeztetésének kötelességét is magába foglalja. Azt gondolom, ez nemcsak nehéz, hanem szép dolog is. Nagy formátumú politikusokat kívánó, de hálás feladat.
