Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-18 / 89. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 18. _____________________________________________________________________Szombati vendég 9 Kim Novak: „Hollywoodban mindig mások döntöttek felettem, tüskék még sincsenek bennem, hiszen sérelmek nélkül léptem ki a gépezetből..." Ma már képeket fest, és hatalmas farmja van Chicagóban született, mégis csehnek tartja magát. Volt lifteslány, bolti eladó, fotómodell, statiszta, 1954-ben epizodis- ta, 1955-től viszont már színésznő. Ha Csehországban élne, Marie Pavlina Nováková lenne. Amerikában: Kim Novak. SZABÓ G. LÁSZLÓ Kim Novakként pedig Hollywood aranykorának egyik fényes csillaga volt. Azután, hogy eljátssza Hitchcock Szédülés (Vertigo) című filmjének női főszerepét, a brüsszeli világkiállításon minden idők legkedveltebb színésznőjévé avatják. Díjat kap. Meghajol előtte a világ. Amerika 1961-ben választja kedvenc színésznőjévé. Arról, hogy ősei csehek, csak akkor beszél, ha rákérdeznek. Akkor viszont büszkén emlegeti, kinek mit köszönhet. „Szélvihar volt az életem - mondja nyolcvankét évesen Prágában, a Febiofest vendégeként. - Szüleim vonatra ültettek, könnyeiket morzsolgatva integettek, s amikor viszontláttak, én már hollywoodi filmcsillag voltam. Elutaztam tőlük mint névtelen senki, és hazalátogattam mint Hollywood új felfedezettje. James Dean életének utolsó évében indult a pályám, apám Josef Novak néven kereste a kenyérrevalót, anyám Blanka Kralként mutatkozott be, de már tudom, hogy Csehországban Královának hívták volna.” Feketébe csomagolt elegancia, visszafogott gesztusok, arcán a plasztikai beavatkozások látható nyomai, lelkében a teljes harmónia. Szótlanul nézem hosszasan. Rám kacsint, hogy kezdjük. Nem megy a fejembe, hogy hívhatták az édesanyját Blanche-nak. Nálam ez a név egyébként is foglalt. Tennessee Williams A vágy villamosával egy életre lefoglalta. A nagyszüleim sem Blanche- nak hívták anyámat. Blankának. Honnan származik a család? Honnan vetődtek a tengerentúlra? Dél-Csehországból. Hallott már arról a faluról, hogy Tuk- leky? Soha. Na látja! És az, hogy Písek, mond valamit? Az már igen. Akkor helyben vagyunk. Illetve ők, a nagyszülők. Ők voltak helyben. Aztán átszelték az óceánt, és lehorgonyoztak Chicagóban. Én már ott születtem. És járt már... Úristen, elfelejtettem a falu nevét. Tukleky. Tuklekyben? Igen, egyszer. Valamikor a hatvanas években. Akkor jártam először Prágában is. Sétáltam a Károly-hídon, elvittek egy csodás bábszínházba, voltam a Laterna magicában, és eljutottam Tuklekybe is. Fura érzés volt. Majdnem elsírtam magam. A rokonaink olyan szegényes körülmények között éltek, hogy a konyha és a malacól össze volt kötve. És most? Újra elment Tuklekybe? Alig vártam, hogy elvigyenek. Jött velem a féljem is. Csodás nap volt. Este már Prágában vacsoráztunk. Knédli, disznóhús, dinsztelt káposzta. Imádom. De a féljem azt mondta, az én knéd- lim százszor jobb. Nem hiszem el! Chicagóban knédli a vasárnapi ebéd? Ó, ha egyszer megkóstolná! Vepfo, knedlo, zelí! Ájulok! Még a kiejtése is tökéletes. Beszélhetünk csehül is, ha akarja. Annyira jól azért nem beszélem a nyelvet. Vannak szavak, amelyek egy életre belém ivódtak. Főzni mindenesetre imádok, pedig nem ártana egy kis fogyókúra. Hollywood legfényesebb éveinek utolsó élő legendája. Elképzelni nem tudom, mit jelenthet ez egy ember életében. Örömet vagy inkább szívszorongató érzést? Ha hiszi, ha nem, én ezzel nem foglalkozom. Pedig Amerikában lépten-nyomon ezt hallom. Nekem sokkal fontosabb, hogy tudom, honnan származnak az őseim, és ezzel mit kaptam tőlük. A Columbia filmstúdió igazgatója annak idején az új Marilyn Monroe-t látta önben. Ugyan már! Marilyn Monroe csak egy volt. Ne gyártsunk másolatokat. Felesleges. Nem is örültem, ha új Monroe-ként emlegettek. Én Kim Novak vagyok, aki csak 1965-ig volt színésznő. Azóta festek. A filmezéssel végérvényesen szakítottam. De hogyan került kapcsolatba vele? Besétált az álomgyár kapuján, hogy színésznő akar lenni? Soha nem akartam színésznő lenni. Nem éreztem semmiféle indíttatást a pálya iránt. A képzőművészet érdekelt. Rajzol- gattam, festegettem, azt tanultam, abba az hányba haladt az életem. Közben modellkedtem is, hogy legyen egy kis pénzem. így kerültem be egy fridzsiderreklámba, és abban figyelt fel rám egy hollywoodi producer. Szőke voltam, állítólag csinos is, abban az időben divatos arcnak számítottam. Sokáig kellett várnia, hogy megkapja az első jelentős szerepet? Egy évvel azután, hogy megjelentem a mozivásznon, főszerepet kaptam a Piknikben. Az aranykezű emberben, ami még a Piknik előtt készült, Frank Sinatra partnere lehetett. Igen, ő egy drogfüggő bűnözőt játszott mellettem. Ez jól ment neki. Az ilyen zűrös alakokat remekül hozta. Két évvel később, 1957-ben egy romantikus musicalben kerültünk össze, Fickós Joey volt a címe. Abban már nem érezte olyan jól magát. Nem talált fogódzót a figurán. Ön kitől kapta a legjobb szerepet? Egyértelműen Hitchcocktól, a Szédülésben. Hitchcock filmjei ma is roppant népszerűek, így a Szédülést is gyakran műsorra tűzik különböző tévécsatornák. A lélektani krimi mestereként emlegetjük őt, minden egyes alkotása olyan, mint egy tökéletes bűntény. A személye is ilyen volt? Ennyire rejtve tudta tartani? Semmi szenzációsat nem tudok mondani róla. Ami viszont kétségtelen: igényes volt és a legapróbb részletekig felkészült. Mindent előre átgondolt, és a tökéletesség jegyében végig is vitte. Előre megrajzolta az ösz- szes jelenetet, skiccei, vázlatai voltak, hatalmas papírlapokat hordozott magával, amelyeket aztán kirakott egymás mellé, és 'úgy állított be minden színészi akciót. Csodáltam a precizitását. A legelső találkozásukra emlékszik még? Alfred, drága Alfred! Olyan varázslatos voltál! De tényleg! Be kell hogy valljam, én egy kicsit tartottam tőle. Mindenkitől azt hallottam, hogy szigorú és mogorva is néha. Én nem ezt tapasztaltam. Mivel kettős szerepet játszom a filmben, kíváncsi volt a véleményemre. Én meg csak mondtam, mondtam, beszéltem vagy húsz percig anélkül, hogy engedtem volna közbeszólni, aztán hirtelen elszégyelltem magam, hogy ez a szegény ember csak néz rám a nagy szemeivel, és vátja, hogy elhallgassak végre... de csak intett, hogy folytassam, nincs baj. Nyilván tudni akarta, mit érzek a figurával kapcsolatban. Kedves volt és udvarias. Kifinomult ízlésével világosan látott mindent. Ezzel meg is könnyítette a dolgát mindenkinek. Nekem is. Megértettem, mit akart, elfogadtam az instrukcióit, a többit pedig már rám bízta. Egyvalamit kellett csak erősen szem előtt tartanom. Hogy mi az, amit elvár tőlem. Ha azt megkapta, a magamét is hozzátehettem. De ha nem tévedek, a kosztümével akadt némi gondja. Némi? Nagyon sok! Egyszerűen nem tetszett. Fel sem akartam venni. Hogyan lehet csábító egy nő, ha szigorú szabású, szürke ruhát adnak rá? Úgy éreztem benne magamat, múlt egy adóellenőr. Szólt Hitchcocknak, hogy szeretne másikat? A cipőmtől sem voltam elragadtatva, nemcsak a kosztümömtől. Persze hogy közöltem vele. „Igen, igen - mondta -, de tudja, ezt a filmet én rendezem!” Nem volt hangos. De nem kért nekem sem másik kosztümöt, sem másik cipőt. Ezzel annyira meglepett, hogy amint magamba szálltam, azonnal rájöttem, mennyire igaza van. Madeleine ugyanis valójában Judy volt, aki a végzet asszonyának képzelte magát. Ezért jött végül is jól, hogy nem úgy néztem ki, ahogy szerettem volna. Hitchcock nagyon okosan gondolkodott. Az volt a stratégiája, hogy kényelmetlenül érezzem magam a külsőm miatt. Ezzel segített a figura megformálásában. Pályája legmagasabb csúcsán állt, amikor 1965-ben visszavonult. Tíz évig bírta. Miből lett elege? Legfőképpen Hollywoodból. Az ottani stúdiórendszerből. Nem is tudtam beilleszkedni soha. Nem tetszett, ahogy kezeltek bennünket. Valahogy mindig a színész szava számított a legkevésbé. Mindig mások döntöttek felettem, miközben az én arcommal dobták piacra a filmet. Tüskék még sincsenek bennem, hiszen sérelmek nélkül léptem ki a gépezetből. Jó filmekben vettem részt, imádtam játszani, remek partnereim voltak, csak egyre inkább szorított a skatulya, amelybe belekény- szerítettek. Semmi örömöm nem volt nekem abból, hogy szexistennőként emlegettek. Ugyanis nem voltam az. Én teljesen hétköznapi ember vagyok, aki az utolsó percig élvezni fogja az életet. Nem is hiányzott soha a film? Hazudnék, ha azt felelném, hogy nem, de álmadan éjszakáim nem voltak emiatt. A festészet teljes mértékben megnyugtat és kielégíti minden alkotói vágyamat. Elég, ha valami érdekeset látok az utcán vagy a természetben, már fogom is az ecsetet. Színészet és festészet között miben látja a legmarkánsabb különbséget? Könnyű kérdés. A színész végrehajt. Teljesíti a rendező elvárásait. De meg kell felelnie a producer és a partnerek elvárásainak is. A festészet magánügy. Abba nem szólhat bele senki. A vásznon mindent kiadhatok magamból, azt is, amit csak a legélesebb szem vesz észre a kép hátterében. És még valami: ha Hollywoodban maradtam volna, még jó pár évig ugyanazt a szerepet játszottam volna. A leghalványabb jelét sem láttam annak, hogy a dögös, csábító nők mellett számíthatnék valami másra is. Fejlődni akartam, de nem volt hova. S ha útját állják az embernek, akkor más irányba kell elindulnia. Én meg aztán visszatértem arra az ösvényre, amelyről annak idején letértem. Sokat festettem az utóbbi években, és most is ez a legkedvesebb időtöltés számomra. Hollywoodot elhagyva hol telepedett le az Államokban? Először a Csendes-óceán partján. Ott vettem kezembe újra az ecsetet. A táj, a természet valósággal kikényszerítette belőlem, hogy újra fessek. S ma hol lakik? Oregonban. Van egy farmunk a féijemmel, aki állatorvosként ment nyugdíjba. Negyven éve élünk együtt szép, kiegyensúlyozott házasságban. Lovakat nevelünk, konflissal közlekedünk. Csehek élnek a közelükben? De még mennyien! A kivándorlás idején nagyon sokan itt találtak új otthonra. Apámat is ide vezérelte a sorsa. Nagy családból származott, tizenhármán voltak testvérek. A nővére is itt élt. Oregonban és Chicagóban is vannak rokonaink, rendszeresen eljárok az ottaniak összejöveteleire. Cseh lány vagyok, le nem tagadnám soha. Jsem česká dívka! Nahát! Megint remekelt. Tényleg csak néhány szót, pár mondatot tudok csehül. Pedig cseh iskolába jártam Oregonban, de annyi év után mi marad meg az ember fejében? Nagyon kevés. A szüleim mindig csehül beszéltek otthon, és én élvezettel hallgattam őket. A knédlin kívül köti még valami a cseh konyhához? A vadas és a gyümölccsel töltött kelt gombóc. Ebben egyszerűen legyőzhetetlen vagyok. Kérdezze csak meg a féijemet!
