Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-14 / 85. szám, kedd
12 SERIE A FOCITIPP ■ 2015. ÁPRILIS 14. www.ujszo.com A Serie A 30. fordulójában a sereghajtó Parma hazai pályán Jose Mauri góljával 1—0-ra legyőzte a Monaco elleni BL-negyeddöntőre készülő éllovas Ju- ventust - ezzel a topligák legnagyobb meglepetését okozta a csődközeiben vergődő csapat. A vereségnek tulajdonképpen semmi jelentősége nincs a Juve szempontjából, így aztán valószínűleg akadt közöttük valaki, aki ha nem is örült a kudarcnak, de valószínűleg nem bánta. A született lázadó (Fotók: képarchívum) Dino Zoff után Gianluigi Button is kiérdemelte a szuperhősöknek járó tiszteletet Az olasz futball második Supermanje A Juventus kapusa, Gianluigi Button 1995 novemberében, mindössze 17 évesen mutatkozott be a Serie A-ban: a Parma kapuját védve gólt sem kapott a Milántól a 0-0-ra végződött mérkőzésen. Ekkor végleg bebizonyosodott, hogy ő a figlio d’arte - vagyis a következő a családban, aki folytatja az élsportolói hagyományokat. Azzal, hogy éppen labdarúgó lett, nem az atletizáló szülei hivatását vitte tovább, de nem is szakított a családi hagyományokkal: Lorenzo Buffon - Gianluigi nagyapjának unokatestvére - a Milánnál öt, az Internazionaléval egy bajnoki címet nyert kapusként. A védekezés és az élsport tehát mindig is ott volt Gianluigi vérében - mint ahogy a Parma szeretete is. Emiatt talán nem is bánta, hogy a hétvégi bajnokin nem ő, hanem Marco Storari védte a Juve kapuját. Buffon mindig is szoros kapcsolatot ápolt a szurkolókkal - különösen a Parma-szimpatizánsokkal. Többször bevallotta, hogy gyerekkorában ugyan a Genoának drukkolt, mivel gyakran utazott a környékre édesanyja szüleihez, ám később, mikor a Parmához igazolt, a közeli Carrarese csapatáért is kezdett szorítani. Az idegenbeli meccsekre együtt utazott az ultrákkal, a kapu mögül nézte a játékot, és később, 2012 nyarán meg is vette a klubot, amelynek élére a feleségét, Alenát jelölte ki. Egy alkalommal a Parma kapusaként Buffon ellátogatott az Artemio Franchi Stadionba, hogy megnézze csapata Fiorentina elleni Olasz Kupa-meccsét, amelyen ő maga nem szerepelhetett. A Parma és a Fiorentina ultrái összecsaptak a stadionon kívül, és ahogy Buffon arra haladt a Porschéjával, észrevette, hogy az ultrák vezére véresen, összeverve kóvályog a tömeg szélén. Megállt, kinyitotta az ajtót a srácnak, és intett, hogy szálljon be. A vezér, aki egyébként az „il Volpo” - a Róka - becenévre hallgatott, eleinte vonakodott otthagyni a társait, de végül belátta, nincs olyan állapotban, hogy segíteni tudjon rajtuk. Ahogy elhajtottak a helyszínről, a rendőrök hamarosan jeleztek nekik, hogy húzódjanak félre, de a Róka észnél volt, még idejében kiugrott az autóból, és elszelelt. Mivel az intézkedő rendőrök felismerték Buffont, így szabadon folytathatta az útját, és a következő sarkon újra felvette a vezért. Ezután egyenesen Parmába hajtottak, és hajnalig buliztak az éjszakában. Érzelmei ekkoriban még gyakran magával ragadták Gigit, a karrierjének volt, például egy olyan időszaka, amikor a kivédett tizenegyesei után kirohant a B-középhez, és felmászott a szektort a pályától elválasztó kerítésre, hogy együtt őrjöngjön az ultrákkal. Önéletrajzában, a 2008-ban megjelent Numero Unó-ban azt is elismerte, hogy fiatalon „a parmai haverokkal elpippantott néhány jointot”, de megállt a füves ciginél, ecstasyt vagy keménydrogokat sosem próbált ki, mert tisztában volt az élettani veszélyeivel, és a karrierjét sem akarta semmilyen szinten kockára tenni. Ez a beismerés is csak megerősítette azt a róla kialakult képet, hogy született lázadó, aki hajlandó áthágni a szabályokat, és fityiszt mutat a képmutatóknak. Talán emiatt is fogadják el a torinóiak, hogy ő már csak Parma- drukker. Buffon 1995-ben, mindössze 17 évesen került a Parmához, de már akkor tisztában volt a képességeivel - talán a kelleténél egy kicsit jobban is. A bemutatkozó meccs előtt sem volt ideges, pedig Fabio Capello Milánja volt az ellenfél. Később, mikor ráébredt, hogy debütálása ellenére Luca Bucchi marad a csapat első számú kapusa, azonnal távozni akart az egyesülettől. Az 1998-as világbajnokságra Cesare Maidini szövetségi kapitány azért vitte el, hogy tapasztalatokat szerezzen, minél többet tanuljon. Az egyik edzés alkalmával, mikor végleg világossá vált előtte, hogy csak harmadik a sorban Pagliuca és Toldo mögött, nem volt hajlandó rendesen dolgozni. „Minek vetődgessek, amikor úgysem fogok beállni?” - tette fel a kérdést a szövetségi kapitánynak, aki erre azonnal az öltözőbe küldte a magáról megfeledkezett ifjoncot. Tehetsége ennek ellenére lenyűgöző volt, és 2001 nyarán a Juventus 51 millió eurót fizetett érte és csapattársáért, Lilian Thuramért. Buffonnak nem kisebb nevet, mint a Fulhamhez távozó Edwin van der Sart kellett pótolnia. Később elmondta, hogy bár utólag kézenfekvőnek tűnik az igazolás, eleinte úgy tetszett, hogy a Roma fogja leigazolni, ám a fővárosi gárda végül Ivan Pelizzoli mellett döntött. A Barcelonával pedig azért futottak zátonyra a tárgyalások, mert ráébredt, Észak-Olaszor- szágot nem tudná elhagyni. Arról, hogy Torino az ideális célpont a számára, édesapja győzte meg, aki azzal érvelt, hogy itt esélyt kapna arra, hogy valóra váltsa gyerekkori álmát, és olasz bajnok legyen. Buffon édesapja volt az is, aki anno a végső lökést megadta a fiúnak, hogy kapus váljon belőle. „Egy nap - eleveníti fel önéletrajzában a történteket Buffon - az apám odafordult hozzám, és azt mondta: "Gigi, miért nem próbálod ki magad a kapuban egy évig?“ ... Azt hiszem, az apám elkapott valamit, egy villanást, egy pillanatot azon a kölyöktor- nán, amikor véletlenül én álltam a kapuban. 13 éves voltam. És a szavai hatására akkor, abban a percben eldöntöttem, hogy kapus leszek. Viszont kölyökklubom, a Perticata csak középső középpályásként számított rám, így aztán csapatot kellett váltanom. Az igazi pályafutásom Bonascolában kezdődött 1991 tavaszán. Magas voltam, vékony, igazi kapuspalánta. Kilenc hónappal később már elmondhattam: valóban az vagyok. A többiektől rengeteg biztatást kaptam, mondogatták, milyen jól védek, és egyre nagyobb klubok figyeltek fel rám. Egy idő után tudtam, hogy a Bologna, a Milan és a Parma is szeretne szerződtetni. Végül a Parmát választottam, ahol Érmes Fulgoni keze alatt beadásról beadásra, lövésről lövésre fejlődtem, míg végül a kapusedző szinte második apámmá, Parma pedig második otthonommá vált” - írja visszaemlékezéseiben Buffon. Az édesapja és Parma mellett egy harmadik ikonikus személy is jelen volt a fiatalságában. Hiába az olasz futball gazdag öröksége, Buffon egy kameruni példaképet választott magának. „A futball számtalan területen tört be az életembe, eleinte jórészt persze a televízión keresztül. Kamerunt először az 1990-es világbajnokságon fedeztem fel magamnak, de a kapusukat, Thomas Nkonót már ismertem, mert ő védte annak az Espanyolnak a kapuját, amely 1987-ben búcsúztatta Arrigo Sacchi Milánját az UEFA-ku- pából. Azóta is ő a példaképem” - meséli Buffon, aki annyira tisztelte idolját, hogy első fiúgyermekét Thomasnak nevezte el a tiszteletére. Buffon és Nkono alapvető védési stílusa megegyezik, elsősorban azért, mert az olasz hagyományokhoz hűen Buffon is elsősorban vonalkapus, aki nem szívesen hagyja el a tizenhatos területét, hogy söprögessen a védelem mögött. Uralja a büntetőterületet, fenyegetően magasodik a csatárok fölé, rendkívüli reflexekkel rendelkezik, de nem szívesen hagyja el messzire a kapuját. Ennek ellenére a 2011-12-es szezonban bebizonyította, hogy erre is képes, ha Antonio Conte vezetőedző ezt kéri tőle, és sokszor tanúbizonyságát adta, hogy ragadt rá valami a középpályás időkből, és nem jött zavarba, ha lábbal kellett megjátszania a labdát. Összességében persze Nkonónál jóval gyakrabban hasonlítják össze egy másik legendával: Dino Zoff-fal. Ök ketten az olasz fútballtörténe- lem legkiválóbb kapusai, ráadásul karrierjük legnagyobb sikereit a Juventusnál érték el, és az is ösz- szeköti őket, hogy világbajnokok. Ráadásul Buffon - Zoff után másodszor - is kiérdemelte a szurkolóktól a Superman becenevet. Ez aztán olyannyira hozzá nőtt, hogy egy ideig rendszeresen a szuperhős pólóját viselte a meze alatt a meccsein. Hegedűs Henrik
