Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-30 / 74. szám, hétfő

10 Autó-motor-hirdetés ÚJ SZÓ 2015. AAÁRCIUS 30. www.ujszo.com Megelégelte a BBC Garkson primitív, nemegyszer rassszista kijelentéseit, a műsorvezető felmondása hatalmas port kavart az egész világon A Top Gear végét jelentheti Clarkson kirúgása London. Megválik a BBC a világ egyik legsikere­sebb, százmilliók által nézett autós műsora, a Top Gear frontemberé­től, Jeremy Clarksontól, aki nemrég tettleg bán­talmazta a program egyik producerét. ÖSSZEFOGLALÓ A BBC vezérigazgatója, Lord Tony Hall személyesen jelen­tette be szerda délután, hogy a brit közszolgálati médiatársa­ság nem újítja meg Clarkson hamarosan lejáró szerződését. Hall hangsúlyozta, hogy maga is rajong a műsorért, és Jeremy Clarksont „óriási tehetségnek” tartja, akinek fontos helye len­ne a BBC műsorkínálatában, de „nem bármi áron”. „Clarkson azzal lőtt túl a cé­lon, hogy fizikai erőszakot al­kalmazott egyik munkatársá­val szemben, akit ráadásul olyan szavakkal is szidalma­zott, amelyeket senki nem kö­teles eltűrni” - fogalmazott a BBC vezérigazgatója. Hall rá­adásul utalást tett arra, hogy a Top Gear - amelynek sugárzá­sát a BBC a két hete kirobbant botrány után felfüggesztette - idén már nem is kerül képer­nyőre. Kijelentette: elsődleges fontosságú feladat, hogy a műsor „2016-ban remek formában” térhessen vissza. Hozzátette azt is: el kell is­merni, hogy a Top Gear nem lesz ugyanaz, mint eddig. A BBC a műsor jelenleg futó so­rozatának három utolsó adá­sát is levette programjáról, és több, külföldön tervezett élő bemutatót is törölt. Hallt a felmondás közzététele után halálosan megfenyegették, ezért éjjel-napal rendőri őri­zetben van. A brit hadsereg kü­lönlegesen kiképzett egykori kommandósaiból álló bizton­sági szolgálatot a BBC bízta meg saját költségén a vezér- igazgató védelmével. A botrányt az robbantotta ki, hogy az 54 éves Clarkson - aki 2002 óta vezette a könnyed hangvételű, pergő ritmusú au­tós műsort - egy elmérgesedett vita végén orrba vágta a Top Gear producerét. A műsor­vezető azon dühödön: fel, hogy egy hosszú forgatási nap után a stábot nem várta meleg étel a szállodában. Clarkson a 36 éves Oisin Tymon produceren töltötte ki dühét, olyan erővel, hogy Tymon kórházi ellátásra szorult. Az ügy Nagy-Britanni- ában és világszerte is komoly vihart kavart, mivel a műsort - a BBC saját statisztikái szerint - 214 országban, vagyis gyakor­latilag az egész világon sugá­rozzák, és hetente 350 millióan nézik. Clarkson visszahelyezéséért és a műsor folytatásáért petíci­ót indított az egyik legismer­tebb brit-ír politikai blogger, a Guido Fawkes írói álnéven publikáló Peter Staines. A tá­mogató aláírások száma alig néhány nap alatt átlépte az egymilliót, ami a hasonló kez­deményezések nagy-britanniai történetében példátlan. Fawkes és hívei minap - a nagyobb nyomaték kedvéért - egy idegenforgalmi cég által működtetett, de igazi harcko­csival vitték az aláírásokat tar­talmazó íveket a BBC londoni székházához. Az ügyben a héten megszó­lalt David Cameron brit minisz­terelnök is, aki a BBC-nek kije­lentette: 11 éves leánya, Nancy éhségsztrájkot helyezett kilá­tásba, ha Clarksont nem helye­zik vissza a Top Gear műsorvezetői állásába. A Top Gear a BBC egyik leg­sikeresebb exportcikke: a prog­ram globális forgalmazásából a médiatársaságnak évente 300 millió font bevétele származik. A műsor saját színes magazin­ja, amely szintén a Top Gear címet viseli, hetente 1,7 millió példányszámban fogy. Clarkson és két műsorvezető társa, James May és Richard Hammond éppen most készült megkötni a három évre szóló újabb szerződést a BBC-vel. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz Clarkson utódja, és azt sem, hogy May és Hammond vállalja-e a folytatást Clarkson nélkül. Clarksonnak, aki a Top Gear műsorvezetőjeként évi 1,5 mil­lió font fizetést kapott, koránt­sem ez utóbbi volt az első bot­ránya. Tavaly rasszistának mi­nősített kijelentései miatt a BBC-től „utolsó figyelmez­tetést”. Néhány éve a bal szemére vak, skóciai születésű előző brit miniszterelnököt, Gordon Brownt „félszemű skót idió­tának” nevezte, és amikor a BBC bocsánatkérésre kötelezte, csak a „skót” és a „félszemű” jelzők negatív értelmű használatáért volt hajlandó elnézést kérni, az „idióta” minősítésért nem. Clarkson tavaly komoly dip­lomáciai botrányt kavart, ami­kor a stábbal Argentínában forgattak, és a műsorhoz használt egyik veteránautó, egy 1991-es Porsche a H982 FKL brit rendszámot viselte. Az argentin közönség és a kormány is azonnal provoká­ciót kiáltott, mivel úgy vették, hogy a Top Gear csapata ezzel a rendszámmal a Falkland- szigetekért 1982-ben megví­vott, Nagy-Britannia győzel­mével végződött véres brit-argentin háborúra akarta emlékeztetni a vendéglátó or­szágot. A stábot fizikai atroci­tások érték, és a műsor készí­tői a kocsikat hátrahagyva menekülni kényszerültek az országból. A BBC a tavaly októberi inci­dens után még egyszer meg­védte Clarksont, merő vélet­lennek minősítve a rendszám feliratát, (bevezetem.eu) Az ÚJ SZÓ ajanlja Aki szeret főzni, gyűjti is az emlékezetes recepteket, kiváltképpen a különlegeseket, az ünnepi alkalmakra, húsvétra, karácsonyra, szilveszterre, újévre, születésnapokra, baráti bulikra és gyerekzsúrokra valókat: a nagymama kacsasültjét, a tévében látott egzotikus finomságokat, a szomszéd néni tortáját, a barátok vendégváró falatkáit, vagyis az innen-onnan való recepteket. Vagy ha valami miatt különösen jól sikerült a vadragu, a bejgli, gyorsan leírja, mit változtatott a receptben, nehogy elfeledje Erre szolgál ez a napló! Él Rendelje meg nálug darab Keresztnév: Az ajánlat 2015. áprilislOjgtart EPIRECE 9 € / darab + postaköltség Vezetéknév: házszám: Postai irányítószám: E-mail: A külföldi autósok 10 napra 5,10 vagy 15 euróért vehetnek majd matricát Németországban a parlament megszavazta az autópályadíjat MTl-HÍR Berlin. A német törvényho­zás alsóháza (Bundestag) pén­teken elfogadta a külföldieket terhelő autópályadíjról szóló törvényt, amely szerint 2016-tól a német autópályák használatáért fizetni kell a személyautóval vagy lakóko­csival közlekedőknek. A németeket elkerüli a sztrádadíj A törvény alapján a Német­országban üzemben tartott személygépkocsik és lakóautók tulajdonosainak nem jelent új terhet a díj, mert ugyan auto­matikusan éves matricát kell váltaniuk, de ennek összegé­vel megegyező kedvezményt kapnak a gépjárműadóból. Az úgynevezett infrastruk­turális járulék így csak a kül­földieknek pluszteher. A kor­mány számításai szerint éven­te több mint 510 millió euró bevétel keletkezik a járulék ré­vén. A külföldi autósok 10 napra 5, 10 vagy 15 euróért vásárol­hatnak autópálya-matricát a motor hengerűrtartalmától és károsanyag-kibocsátástól füg­gően, míg a 2 hónapra szóló matrica 16, 22 vagy 30 euróba kerül. Az éves díjat ugyanúgy a kocsi környezetvédelmi be­sorolása alapján állapítják majd meg. A nagykoalíció szavazatai­val elfogadott törvényjavaslat záró vitájában Alexander Dob- rindt közlekedési miniszter ki­emelte, hogy az autópályadíj igazságos szemléletváltozást jelent, hiszen a közlekedési infrastruktúra finanszírozási rendszere elmozdul a haszná­latalapú finanszírozás felé, míg eddig kizárólag az adóbe­vételből fedezték a költsége­ket, vagyis mindenkinek fizet­nie kellett, függetlenül attól, hogy használta-e az autópá­lyákat. Az ellenzék szerint az autó­pályadíj hátrányos helyzetbe hozza a külföldieket, ami el­lentétes a diszkriminációt tiltó uniós joggal. „Kínos nap ez Németországnak”, hiszen tör­vénybe foglalták a bajor kon­zervatív CSU kocsmai törzs­asztaloknál zajló vitákat idéző lózungjait” - mondta Anton Hofreiter, a Zöldek vezérszó­noka. Hozzátette, hogy az au­tópályadíj hatalmas bürokráci­ával jár, ezért a kormány a leg­jobb esetben is csak a rendszer fenntartásához szükséges be­vételt éri majd el. A külföldi autósokat terhelő sztrádahasználati díj bevezeté­se a CSU - az Angela Merkel vezette CDU testvérpártja - nyomására került a koalíciós szerződésbe. A bajor konzerva­tívok arra hivatkoznak, hogy a német autósoknak Európában szinte mindenütt fizetniük kell az autópályák használatáért, a külföldiek viszont ingyen au­tózhatnak a német sztrádákon, ami szerintük tarthatatlan ál­lapot. Perrel fenyegetőző osztrákok Az osztrák konzervatív ÖVP egyik vezető közlekedési szakpolitikusa, Claudia Schmidt európai parlamenti (EP) képviselő a Deutschland­funk német országos közszol­gálati rádiónak korábban el­mondta, Ausztria várhatóan perre megy Németországgal, ha a Bundestag elfogadja a ja­vaslatot. Ausztriában minden­kinek egyformán fizetnie kell az autópályák használatáért, a tervezett német rendszer vi­szont csak a külföldieket ter­helné meg, ami egyértelműen diszkrimináció - vélekedik az osztrák politikus. Hangsúlyozta, hogy az uni­ós joggal teljes mértékben el­lentétes megoldás helyett in­kább arra kellene törekedni, hogy az EU-ban működő 24 különböző autópályadíj-rend- szert végre felváltsa egy közös, egységes szabályokon alapuló díjfizetési rendszer. Betelt a pohár, Jeremy Clarkson felmondást kapott a BBC-től

Next

/
Thumbnails
Contents