Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-20 / 66. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁRCIUS 20. Pihenő 23 HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 20.) Egy ismerőse különös ötlettel állhat elő. Nem kellene mindjárt felkapnia a vizet, ugyanis jóindulat vezérli az illetőt! Elhatározta, hogy költözik, ami miatt kellemetlenségei lehetnek, de kárpótolja majd az új, szebb lakás és környezet. Bika (IV. 21.-V. 21.) Minden körülmény között ragaszkodnia kellene az elképzeléseihez, ugyanakkor ne tegyen felelőtlen ígéreteket! Egy önző, számító emberrel hozza össze a sors. Mielőtt bármit mondana, fontolja meg minden szavát és gondoljon a jövőjére! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Lehetősége nyílik munkahelyet változtatni. Egy próbát mindenképpen megérhet, de nem árt alaposan utánanézni a dolognak, mielőtt a tettek mezejére lépne! Nehogy a végén két szék között a földre essen! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Magánélete szerencsésen alakul. Kedvesével mindenben egyetértenek, teljes a harmónia önök között. Karrierjét illetően is több lehetősége lesz kibontakozni, s kreatív ötleteivel elnyerheti egy elismert ember támogatását. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Amennyiben még szingli, itt a nagy lehetőség arra, hogy megismerje élete nagy szerelmét. Ugyanakkor jó üzletet is köthet, de csak abban az esetben, ha még a legapróbb részekre is odafigyel! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Rengeteg energiával rendelkezik, ami munkahelyén és a háztartásában is megnyilvánul. Tudniillik sokkal több feladatot tud elvégezni a tervezettnél. Még mások segítésére is jut ideje, sőt, szeretteit is jó tanácsokkal látja el. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Munkahelyén végre elmondhatja ötleteit és megmutathatja mit is tud valójában, így hamarosan feljebb léphet a ranglétrán. Amennyiben meghívást kap egy üzleti ebédre, ne mondjon nemet. Befolyásos emberekkel ismerkedhet meg! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Sokkal több időt és energiát kellene szánnia családjára, szeretteire. Már nagyon hiányoznak nekik az őszinte beszélgetések, a közös programok. Ideje kárpótolnia őket az elmulasztott évekért, s önnek sem árt egy kis pihenés! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Ha lesz mersze kockáztatni, akkor komoly haszonra tehet szert egy különös képessége által. Amennyiben még szingli, felkeltheti valakinek az érdeklődését, de ne ugorjon bele a kapcsolatba! Előbb ismerje meg alaposabban a másikat! Bak (XII. 22.-I. 20.) Amennyiben nem lesz elég elővigyázatos az elkövetkező időszakban, valaki nagyobb összegtől szabadíthatja meg, ráadásul örökre! Éppen ezért, ne kölcsönözzön pénzt senkinek! Munkahelyén minden a legnagyobb rendben van! & Vízöntő (I. 21.-n. 19.) Új ismeretségeket köthet, s az egyik újsütetűnek sikerül az ön szívét jobban megdobogtatnia. Valamilyen anyagi nyereség van kilátásban, ami lehet egy jól sikerült pénzügyi tranzakció, de akár örökség is. Halak (II. 20.-III. 20.) Több időt kellene fordítania a kedvteléseire, de akár remek programokat is szervezhetne a családnak! Szerettei körében feltöltődik energiával és kreatív énje is új erőre kaphat! Ideje munkához látnia! AzX-Men-filmek, az EredetésaJuno Oscar-jelölt színésznője, a 28 éves Ellen Page tavaly vallotta be nagy nyilvánosság előtt, hogy leszbikus. Saját elmondása szerint azóta sokkal boldogabb a magánélete. „Minta teljesen kicseréltek volna! Az a dögnehéz súly, ami egészen odáig húzta a vállamat, és emellett majd' megfojtott, hirtelen eltűnt" - mesélte Ellen Page egy brazil tévéinterjú során. (SITA/AP-felvétel) MAI RECEPTÜNK Mangós-kókuszos csirkecurry Hozzávalók: 70 dkg csirkemellfilé, 1 közepes db vöröshagyma, 1 ek napraforgóolaj, 1 tk gyömbér (frissen reszelt), 1 tk mustármag 1 tk koriandermag, 1 tk római kömény, 1 kkkurkuma, 1 tkgaram masala, só ízlés szerint, bors ízlés szerint, 1 késhegynyi chilipehely, 1 ek sűrített paradicsom, 2 dl kókusztej, 1 közepes db mangó Elkészítés: Az olajat felhevítjük, megpirítjuk benne a fűszereket. Mikor már erősen illatoznak, hozzáadjuk a kockákra vágott hagymát és reszelt gyömbért, megdinsz- teljük. A mangót meghámozzuk, levágjuk a gyümölcshúst a magjáról, és késes darálóban pürésítjük. A csirkemellet kockákra vágjuk (3x3 cm), és azt is belekeverjük a fűszeres olajba. Sózzuk, borsozzuk. Addig pirítjuk, míg a hús felszíne kife- héredik. Ekkor hozzáadunk egy kanál sűrített paradicsomot, azzal is egy percig pirítjuk, aztán felengedjük kókusztejjel és a mangópürével. 8-10 perc alatt készre főzzük, (nosal) GONDOLKODÓ - MA ÚJ VERSENYFELADVÁNY Irudokurajong^' figyelem! Naponta csiszolhatja elméjét a Gondolkodóval (szudoku). A mai rejtvény megfejtését címükkel együtt március 26-ig levélben küldjék el szerkesztőségünk címére (Új Szó - Gondolkodó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava), a beküldők között Új Szó-nyereménytár- gyakat sorsolunk ki. Múlt heti feladványunk nyertese Csicsman Éva deáki olvasónk. Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 9 2 1 5 4 6 7 3 8 5 4 3 8 1 7 9 6 2 8 7 6 2 3 9 1 4 5 2 1 4 3 7 5 6 8 9 6 8 9 1 2 4 5 7 3 7 3 5 6 9 8 2 1 4 4 6 8 9 5 1 3 2 7 3 9 7 4 6 2 8 5 1 1 5 2 7 8 3 4 9 6 NYOLCIRÁNYÚ Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések: HAYS HEBI HENGJANG HEPU HERACLEA HÉRÁT HETA HETVEHELY HEVES MEGYE HEVESI-SÍK HÉVfZ HIALEAH HIDASLIGET HIERRO H E T V E H E L Y H H E Z í V É H H A E I 0 N S Y A H A E V D R I G H É E U L E A R B D J L E P A S S E E R C A V E I M L I H A Á R N H H E I H R A T E H G K G G E T H E R Á T í Y H H E V E S IS E Előző feladványunk megfejtése: Chimborazo. Mai időjárás Országszerte jobbára derült égbolt A nappali hőmérséklet 8 és 11 fok között alakul. A magasabban fekvő területeken 3 fok várható. Európai nagyvárosok időjárása ■ i .'Helsinki *7 Oslo 4°C Moszkva 7*C-London Varsó Berlin n »c 13 *C r< y Párizs f Budapest 16*£_^ 13 °C ■ĽaaľlS «č*« tt 'v"*>ladrié 16 °c f f Ró«!« Athén 1T*C IV Péntek Gvűqv 13 °C Rozsnvó 12 “C Szombat Vasárnap A 3 •£ Hójelentés Csorbató 95 cm Dunaszerdahely 14 "C Szene 13 °C Túlnyomórészt derült égbolt. Jobbára derült égbolt. Veľká Rača 35 cm Komárom 11 °C Csorbató 2°C Stará Myjava 30 cm Ôavalla 11 °C Párkánv 13 °C Pozsony 16 °C Pozsony íre Drienica-Čerqov 40 cm Léva 11 °C Naavszombat 13 °C Érsekújvár 15 °C Érsekújvár 10 °c Naavmihálv 10 °c Losonc 11 °C Losonc 12 °C Losonc Se 8°C Malinô Brdo 50 cm Naqvrőce 11 °c Tőketerebes 11 °C Kassa 12 °C Kassa Se 8 °C Relax Center Pleisv 45 cm Bachledova 55 cm Chopok-Otupné 45 cm Donovaly -Záhradište 35 cm Tále 40 cm Čertovica 70 cm Pavčina Lehota 40 cm