Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-19 / 65. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁRCIUS 19. Sport 21 Büntetőpárbajban nyertek a csallóköziek Kassán Kupaelődöntős a DAC ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Bajnokok Ligája: hiába nyert az Arsenal; 11 -esek segítettek az Atléticónak Wenger, ez kínos! A NAP JÁTÉKOSA Fernando Torres (Atlético Madrid) Ősszel még az AC Milán­nál sorvadozott, most vi­szont a BL negyeddöntőjére készülhet, miután csapata utolsó tizenegyesét ő érté­kesítette a nyolcaddöntő visszavágóján. A futballista kedden lépett pályára elő­ször BL-mérkőzésen a Vi­cente Calderón Stadionban Atléti-mezben - 30 évesen. Kassa. A DAC az l:l-re vég­ződött rendes játékidő után ti­zenegyespárbajban 3:2-re le­győzte a kassai MFK-t a labda­rúgó Slovnaft Cup (Szlovák Kupa) negyeddöntőjében, s be­jutott a legjobb négy közé. A kassaiak a 65. percben Viazanko révén szereztek ve­zetést, a 88. percben Ljubicic 16 méteres lövéssel egyenlí­tett. A kiírás szerint nem volt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Jövő hétvégén ke­rül sor a pozsonyi maratón 10. kiírására - a jubileumi verseny­re rekordszámú résztvevőt várnak, a különböző távokon több mint tízezer futó indul. A maratoni táv iránt ezernél is több az érdeklődő, a félmara- tonra csaknem 2500 regisztrá­ció érkezett. Akik ilyen hosszú távra nem vállalkoznak, indul­hatnak váltóban, vagy választ­hatják a szombati versenyek valamelyikét: a tíz kilométeres távot vagy a 4,2 km-es minima- ratont. A gyerekek 300, 600 és 800 méteren indulhatnak, s idén sem marad ki a legkiseb­beknek szánt „tipegők verse­nye”. Aki szeretné a futást egy kis városnézéssel egybekötni, pénteken vagy szombaton is csatlakozhat a History Run me­zőnyéhez, amely kb. 6 kilomé­teres távot teljesít az óváros 15 nevezetességét érintve, ide­genvezetői kísérettel. Ivó Nesrovnal, Pozsony pol­gármestere maga is szeret fut­ni, de a maratonon nem indul el., Alig három hónapja vagyok hivatalban, de már kétszer volt bronchitisem. Az orvosok fi­gyelmeztettek, nem bírok min­dent, nem lehet a polgármeste­ri munka mellett annyit spor­tolni, mint régen szoktam. Fájó szívvel, de ki kell hagynom a maratont. Viszont remélem, 14 hosszabbítás, büntetőkkel dőlt el a továbbjutás. A dunaszer- dahelyi játékosok közül Szar­ka, Szabó és Michalik értékesí­tette a tizenegyest, egyedül Sarr hibázott, a kassaiaknál csak Viazanko és Pačinda volt eredményes, Osztojics, Novák, valamint Šinglár kihagyta a büntetőt. A DAC az elődöntőben a se- nicai csapattal találkozik oda- vissza alapon, április 7-én és 21-én. (sz. z.) hónapos kislányom méltóképp képviseli majd a Nesrovnalokat a tipegők versenyében” - mondta a főváros első embere. Jozef Pukalovič verseny- igazgató felidézte a kezdete­ket: ,Az első évben 760 részt­vevőnk volt, kiöntött a Duna, újra ki kellett mérnünk a pá­lyát, mert az eredetileg terve­zett útvonalon nem lehetett ha­ladni. Sok mindent átéltünk ez alatt a tíz év alatt, s nagy ál­munk teljesül azzal, hogy most tízezer résztvevővel ünnepel­hetünk.” A pálya útvonala az elmúlt évekkel megegyező: az új nemzeti színhá^ elől indul, majd Ružinovon, az óvároson és a Duna-parton át halad. A maratonisták kétszer teljesítik a kört. Az érintett területeken jövő vasárnap tíztől délután háromig a pozsonyiak forga­lomkorlátozásokra számíthat­nak. (bt) 2006 , 760 futó 2007 1057 futó 2008 1668 futó 2009 2246 futó 2010 3653 futó 2011 5723 futó 2012 6693 futó 2013 7530 futó 2014 8036 futó Sorozatban ötödször állt meg a labdarúgó BL nyolcaddöntőjében az Arsenal. A tavalyi döntős Atlético tizenegyesek után örülhetett. KISS TIBOR NOÉ Ismét megállt a BL nyolcaddön­tőjében az Arse­nal, amely a ha­zai 3:l-es vereség után hiába győzött 2:0-ra Monacóban, ke­vesebb idegenben lőtt gólja miatt búcsúzott. Ez több szem­pontból is kínos Arséne Wen­ger menedzser számára. Kínos azért, mert az Ágyúso­kat sorozatban ötödször múlja felül egy csapat a BL ezen fázi­sában. Egymás után ötször ki­esni a legjobb tizenhat között - ez elgondolkodtató. Kínos az is, hogy most nem a Milan, a Barcelona vagy a Bayern Mün­chen győzött az angolok ellen, hanem a Monaco. Ráadásul - s ez is felettébb kínos - ez a Mo­naco nemcsak a nevében, ha­nem a pályán látottak alapján is sokkal gyengébb csapat az Arsenalnál. A franciák 3:l-re nyertek Londonban, s már ak­kor is látszott, hogy játékosai lassabbak, körülményesebbek, mint az Arsenal sztárjai. A játé­kintelligenciájuknak köszön­hették a sikert. Monacóban már ordított a különbség a két csapat között, az Arsenal a já­ték képe alapján simán meg­verhette volna három vagy akár négy góllal is a francia él­vonal negyedik helyezettjét. Nem véletlen, hogy Wenger dühösen hagyta el a stadiont, kezdeti sikerei helyszínét. Kínos továbbá azért is ez a vereség, mert a Monaco - hiába az orosz multimilliomos, Dmit- rij Ribolovljev pénze - jelenleg elfeledett, középkategóriás fo­cisták gyűjtőhelye. Ricardo Carvalho, Joao Moutinho, Di- mitar Berbatov és az időközben megőszült Jeremy Toulalan jónevű focistának számított - öt-hat éve. Az Arsenal viszont csak a ManCityhez és a Chel- sea-hez képest számít „kiscsa­patnak”, tavaly nyáron Wenger 120 millió eurót költött új játé­kosok leigazolására. Legfőképpen azonban az an­gol futball számára kínos a ku­darc. Az csak lapzárta után de­rült ki, hogy a City képes lesz-e idegenben megfordítani a Bar­celona elleni párharcot. Ha nem, akkor a legjobb nyolc közé egyetlen angol csapat sem jut be idén. S bár ez nem lenne akkora szenzáció (két éve is ez volt a helyzet), a kétezres évek végé­nek zajos sikerei után a tenden­cia egyértelmű: az angol gárdák hegemóniája megtört. A másik keddi mérkőzés után a Leverkusen képviselői bosszankodhattak - volt okuk rá. A hazai l:0-ás győzelmüket követően kaptak egy peches gólt Madridban az Adéticótól, majd hosszabbítás után, tizen­egyesekkel kaptak ki a tavalyi döntőstől. Pedig a Leverkusen a pályán minimum egyenrangú ellenfele volt az Atléticónak, s könnyen megszerezhette volna 120 perc alatt azt a gólt, amely aranyat (azaz továbbjutást) ért volna. „Talán nem voltunk elég bátrak” - mondta a lefújás után a vendégek csapatkapitánya, Simon Rolfes, amiben van va­lami. Az viszont német csapat­tól szokatlan volt, hogy a Bayer focistái az ötből három bünte­tőt is elrontottak. A meccs ne­gatív hősének Ömer Toprak bi­zonyult: a gólnál az ő lábáról pattant a kapuba a labda, a büntetőpárbaj során pedig a török a kapu fölé lőtt. Angol klubok a BL negyeddöntőjében 2015 0 vagy 1 (Manchester City?) 2014 2 (Chelsea, Manchester United) 2013 0 2012 1 (Chelsea) 2011 3 (Chelsea, Manchester United, Tottenham) 2010 2 (Arsenal, Manchester United) 2009 4 (Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester United) 2008 4 (Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester United) 2007 3 (Chelsea, Liverpool, Manchester United) 2006 1 (Arsenal) A pozsonyi polgármester helyett kislánya indul Tízezren a tizediken ANGLIA, 29. forduló: Swan- sea-Liverpool 0:1, Martin Škrtel (L)-90 perc. NÉMETORSZÁG, 25. forduló: Hertha-Schalke 2:2, Peter Pekarík (H) - 90 perc; Dort- mund-Köln 0:0, Dušan Šven- to (K) - a 83. perctől; Hoffen- heim-Hamburg 3:0, Szalai Ádám (H) - a 86. perctől, Stie- ber Zoltán (H) - 90 perc. OLASZORSZÁG, 27. forduló: Verona-Napoli 2:0, Marek Hamšík (N) - a 82. percig; FC Genoa-Chievo 0:2, Juraj Kuc- ka (G) - a 77. perctől. CSEHORSZÁG, 20. forduló: SlaviaPraha-Ml. Boleslay3:4, Tamás Krisztián (S) - 90 perc; Michal Ďuriš (MB) - a 70. perctől; Teplice-Brno 0:1, Miroslav Keresteš (B) - 90 perc, Fábián Slančík (B) - a 83. perctől; Pŕíbram-Slovácko 1:0, Tomáš Hájovský (P) - 90 pere, Patrik Šimko (S) - a 88. percig, Tomáš Košút (S) - 90 pere; Ostrava-Liberec 3:3, Patrik Mišák (O) - az 58. perc­től, Lukáš Hroššo (L) - 90 pere, Michal Obročník (L) - 90 pere, Tomáš Ďubek (L) - a 71. perc­től, Michal Breznaník (L) - a 60 percig, Marek Bakoš (L) - a 60. perctől; Č. Budéjovice- Jihlava 1:3, Jaroslav Macho- vec (ČB) - a 70. percig, Vladi­mír Kukol (J) - 90 pere, Matúš Marcin (J) - a 73. percig; Jab­lonec-Sparta Praha 0:0, Ján Greguš (J) - 90 pere; Dukla Praha-Plzeň 2:3, Lukáš Šte­tina (D) - 90 pere, Matúš Kozá- čik (P) - 90 pere, Patrik Hrošovský (P) - 90 pere; Hra­dec Králové-Bohemians 1905 1:0, Lukáš Pauschek (B) - 90 pere, Matúš Mikuš (B) - 90 pere, Ivan Lietava (B) - a 83. LÉGIÓS FOCIHÉTVÉGE perctől; Slovácko-Teplice 2:2, Tomáš Košút (S) - 90 pere, Patrik Šimko (S) - a 84. percig. HOLLANDIA, 27. forduló: Eindhoven-Groningen 2:1, Albert Rusnák (G) - 90 perc; Heerenveen-Ajax 1:4, Otigba Kenneth (H) - 90 perc. BELGIUM, 30. forduló: Stan­dard Liége-Genk 2:1, Köteles László (G) - 90 perc. MAGYARORSZÁG, 20. fordu­ló: Újpest-Paks 1:2, Hudák Dávid (Ú) - 90 perc, Molnár Péter (P) - 90 perc; Puskás Akadémia-Honvéd 1:1, Ľuboš Hajdúch (PA) - a 46. perctől, Harsányi Zoltán (PA) - 90 perc; Dunaújváros-Kecskemét 0:2, Tomáš Tujvel (K) - 90 perc; Nyíregyháza-FTC 0:0, Juraj Halenár (Ny) - 90 perc, Igor Žofčák (Ny) - 90 perc. LENGYELORSZÁG, 24. fordu­ló: Cracovia-Gliwice 3:1, Erik Jendrišek (C) - az 53.perctől + gól, Dobrivoj Rusov (G) - 90 perc, Horváth Csaba (G) - az 57. perctől; Bialystok- Leczna 2:1, Patrik Mráz (L) - 90 perc, Lukáš Bielák (L) - 90 perc, Miroslav Božok (L) - a 76. percig; Zabrze-Bielsko- Biala 3:3, Roman Gergel (Z) - 90 perc, Erik Grendel (Z) - 90 perc, Róbert Jež (Z) - a 65. perctől, Richard Zajac (BB) - 90 perc, Kristián Kolčák (BB) - 90 pere, Pavol Staňo (BB) - 90 pere, Róbert Demjan (BB) - a 68. perctől; Légia Warszawa- Wisla Krakow 2:2, Ondrej Du­da (L) - 90 pere, Guzmics Ri- chárd (WK) - 90 pere; Kielce- Wroclaw 2:2, Peter Grajciar (W) - a 72. percig, Róbert Pich (W) - a 46. perctől + gól; Bel- chatów-Ruch Chorzów 0:1, Matúš Putnocký (R) - 90 pere; Zawisza-Poznan 1:0, Lovren- csics Gergő (P) - 90 pere, Ká- dárTamás (P) - a 24. perctől. OROSZORSZÁG, 19. forduló: Ufa-Perm 1:1, Martin Jakub- ko (P) - a 68. perctől; Loko­motív Moszkva-Tula 0:1, Ján Ďurica (LM) - 90 perc, Ján Mucha (T) - 90 perc, Lukáš Tesák (T) - 90 pere; Szpartak Moszkva-Dinamo Moszkva 1:0 - Dzsudzsák Balázs (DM) - a 76. perctől. AUSZTRIA, 25. forduló: Rapid Wien-Grödig 4:0, Novota Já­nos (R) - 90 perc; Salzburg- Sturm 2:1, Gulácsi Péter (S) - 90 perc. SKÓCIA, 29. forduló: Hamil- ton-Ross County 2:2, Filip Kiss (RC) - 90 perc; Kilmar- nock-St. Mirren 1:0, Marián Kellő (SM) - 90 perc. ■ Labdarúgás BL. nyolcaddöntő. visszavágók: Atlético Madrid- Leverküsen 1:0, tizenegyesekkel: 3:2-azelső mér­kőzésen: 0:1 -továbbjutott: Atlético. Góllövő: M. Su­árez (28). Tizenegyesek: Raul García kihagyta, Cal- hanoglu kihagyta, Griezmann 1:0, Rolfes 1:1, M. Su- árez 2:1, Toprak kihagyta, Koke kihagyta, Castro 2:2, Torres 3:2, Kiessling kihagyta; AS Monaco-Arsenal 0:2, g.: Giroud (36), Ramsey (79) - 3:1, tj.: Monaco. CSEHORSZÁG, 23. forduló: Slovácko-Teplice 2:2. g.: Valenta (62), Kalouda (87,11-esbôl), ill. Hora (36), Krob (74,11-esbôl). MAGYAR LIGAKUPA, negyeddöntő, első mérkőzé­sek: Pécs-MTK 0:1, Honvéd-Nyíregyháza 3:0, FTC- Szigetszentmiklós 7:1. SLOVNAFT CUP (Szlovák Kupa), negyeddöntő: Košice-DAC 1:1 (0:0), tizenegyesekkel: 2:3, tj.: DAC. G.: Viazanko (64), ill. Ljubicic (87). ■ Jégkorong NHL: Carolina-Ottawa 1:2 - hosszabbítás után, New Jersey-Pittsburgh 2:0, Boston-Buflalo 1:2 - ráveze­tésekkel, Florida-Montreal 2:3, Nashville-Minnesota 2:3 - hosszabbítás után, Winnipeg-San Jósé 5:2, Chicago-NY Islanders 4:1, Marián Hossa (Cb) 2+0, Calgary-St. Louis 0:4, Vancouver-Philadelphia 4:1. TIPSPORT EXTRALIGA, SLOVNAFT PLAYOFF-ELÖ- DÖNTŰ, 2. mérkőzés: Košice-Poprad 2:1 (1:1,1:0, 0:0), g.: Hmka (17), Bicék (30), ill. Matis (1.) - az egyik fél négy győzelméig tartó sorozat állása: 2:0. ■ Vízüabda FÉRFI VILÁGLIGA-SELEJTEZO, A csoport, 5. fordu­ló: Románia-Magyarország 5:14 (2:2, 1:5, 1:3, 1:4), legjobb magyar góldobók: Erdélyi 4, Vámos 3; Görögország-Szlovákia 11:6 (2:2, 4:1,3:1,2:2), legjobb szlovák góldobók Faméra 4. ■ Kosárlabda NBA: Detroit-Memphis 105:95, New York-San An­tonio 104:100 - hosszabbítás után, Houston-Orlan- do 107:94, New Orleans-Milwaukee 85:84, Los An­geles Clippers-Charlotte 99:92. NŐI EXTRALIGA, playoff-negyeddöntő, 2. meccs: Ružomberok-Piešfanské Čajky 50:58 (29:25), leg­eredményesebbek: Kmefová 12, ill. Tatham 15 - az egyik tél három győzelméig tartó sorozat állása: 0:2. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, playoll-negyeddöntö, 3 meccs: Sp, Nová Ves-Myjava 3:2 (22,19, -11, -27,6) - az egyik fél bárom győzelméig tartó sorozat állása: 2:1. ■ Alpesi sí VK-VIADAL, Méribel, női lesiklás: 1 Lindsey Vonn (amerikai) 1:29,87; 2. Elisabeth Görgl (osztrák) 1:30,11; 3. Nicole Hosp (osztrák) 1:30,17;... 11. Mik­lós Edit (magyar) 1:31,08. A szakági Vk végeredménye: 1. Vonn 502 pont, 2. Anna Fenninger (osztrák) 399,3. Tina Maze (szlovén) 356, ...21. Miklós 116. Az összetett Vk állása 29 verseny után (még 3 van hátra): 1. Fenninger 1373 pont, 2. Maze 1361,3. Vonn 942,... 29. Veronika Velez-Zuzulová (szlovák) 243,47. Miklós 125,81. Petra Vlhová (szlovák) 34. Férfilesiklás: 1. Kjetil Jansrud (norvég) 1:40,86; 2. Didier Detago (svájci) 1:41,10; 3. Georg Streitberger (osztrák) 1:41,17. Aszakági Vk végeredménye: 1. Jansrud 605 pont, 2. Hannes Reichelt (osztrák) 511,3. Guillermo Fayed (francia) 389. Az összetett Vk állása 34 lutam után (még 3 van hátra): 1. Marcel Hirscher (osztrák) 1248 pont, 2. Jansrud 1184,3. Alexis Pinturault (francia) 898. ■ Tenisz DRUMMONDVILLE-I FÉRFITORNA. 1. forduló: Gombos (szlovákiai, 4)-Ymer (svéd) 6:1,6:0. ■ Sportfogadás KENŐ - kedd: 1,11,12,17,18,34,36,39,42,45,49, 50,52,68,70,72,75,78,79,80. KENŐ Plusz-szám: 75. Szerda: 2,4,10,17,25,33,36,38,43,44,49,52, 54,56,57,65,69,70,72,74. KENŐ Plusz-szám: 72. KENŐ JOKER - kedd: 823161. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (7), 5. díj: 2,50 euró (129), 6. díj: 0,50 euró (1149). Szerda: 847541. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (3); 4. díj: 30 euró (13), 5. díj: 2,50 euró (115), 6. dö: 0,50 euró (1180). EUR0MILLIÚK, a 11. játékhét (kedd) nyerőszámai: 8,15,17, 28, 30, 31, 33, pótszám: 3. NYEREMÉ­NYEK: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 3258,00 euró (1); 5. díj: 79,20 euró (47); 6. díj: 17,20 euró (216); 7. díj: 9,20 euró (656); 8. díj: 5,90 euró (2750); 9. díj: 3,30 euró (3750); 10. díj: 2,30 euró (9919). LOTO, 12. játékhét (szerda), I. húzás: 3,6,35,37, 39, 49; pótszám: 16. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1147,10 euró (10); 4. díj: 33,50 euró (494); 5. díj: 4,70 euró (10 718). JACKPOT: 829 331,84 euró. II. húzás: 2,12,20,24,28,37; pótszám: 3. NYERE­MÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 637,30 eu­ró (18); 4. díj: 19,60 euró (845), 5. díj: 3,60 euró (13 989). JACKPOT: 649 773,44 euró. JOKER-szám: 276002. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (2); 3. díj: 330 euró (12); 4. díj: 33 euró (125); 5. dfp 3,30 euró (1324). L0T0 5 a 35-ből: 2,9,24,27,35. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 1098,28 euró (2); 2. díj: 84,00 euró (90), 3. díj: 3,30 euró (1861).

Next

/
Thumbnails
Contents