Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-19 / 65. szám, csütörtök

Ikert és udvar 2015. március • www.ujszo.com Díszkert - hirdetés 1151 AZ OLVASÓ KÉRDEZ - A SZAKEMBER VÁLASZOL A levendula formázása vágással Jelige: Levendula „Múlt évben ültettem ki a kertbe ked­venc növényemet, a levendulát. Azt hallottam, hogy ha megmetszem, azzal bőségesebb virágzást, szép formát érhetünk el! Mikor és hogyan kell helyesen meg­metszeni ezt az illatos növényt?" ügyelnünk, hogy sem­miképp ne metsszünk az első hajtás alá, mert a növény úgy nem tud miből kihajtani. Ez a metszés nagyon radikálisnak tűnhet, de így tudjuk csak elérni, hogy később megtartsa kompakt formáját, hogy sűrűvé váljon, s így a virágzása is gazdagabb legyen. Nyáron az elvirágzás után még egy ideig gyönyörködhetünk a kéken pompázó, már száraz virágfürtökben. Elvirágzás után érde­mes újra a tavaszitól mérsékletesebb, de radikális metszést végezni. Mivel ilyenkor már lassabban fejlődik, a hajtások is lassabban nőnek, viszont ezzel a metszéssel a bokor kompakt formáját tart­juk meg. Ha meleg a nyár és hosszú az ősz, a levendula másodszor is virágozhat, és sokáig díszítheti kertünket. Az első fagyok beáll­ta előtt csak enyhén vágjuk le, a virágszártól legfeljebb a növény 1/4-ét vágjuk ^ vissza, ** hogy télen is mutatós legyen. Azért nem ajánlatos ősszel mélyen visszavágni, hogy télen meg tudja magát véde­ni a kemény fagyoktól. Kedves olvasónk, köszönjük kérdését, annál is inkább, mivel egyre közkedveltebb a levendula, s egyre több kertben láthatjuk nyaranta romantikus virágait. Elsősorban azt kell tudni, hogy a levendula örökzöld, fagyálló bokor, mely a laza és szárazabb talajt kedveli, imádja a napfényes helyeket, a meleget, tehát a kert déli, illetve nyugati fekvésű részeit! Helyes nyírással attraktívvá, kompakttá alakíthatjuk és bőségesebb virág­zást érhetünk el. Már­ciusban a növényen pici hajtások jelennek meg. Ilyenkor kell elvé­gezni az első radikális metszést, mégpedig a tőtől számítva az első hajtás fölött kb. 3-4cm-re. Arra kell Kochanová Zsuzsanna, a Max Carden kert- és tájépítő mérnöke j I HIRDETÉS TAVASZI GYÜMÖLCS- ES DÍSZFA VASARI Szeretettel várjuk a Grandiflóra kertészetben! ^^^fcNyitya.tartás: Hé.-Pé.: 8:30-18:00, Szó.: 8:30-13:0.0^— GRANDIFLORA Komárňanská testa, Nové Zámky (A REPÜLŐTÉRREL SZEMBEN) 0903 972 139, 0904 874 414 wnww.grandiflora.sk, grandiflora.nz@gmail.com ■“ III ...mini I||"< P—1 VT iiíiM í * 1 Ý f-' Rili^F‘ i .OHT* «TV ■TPfi'jí* I.'hHIi ?l ’t? fá ti ; ! fW MP150209 Végre itt a tavasz! A Nyárasdi AGROCENTRUM- ban is vidám tavaszi hangulat­ban, és saját termelésű, friss tavaszi virágokkal várjuk a szé­pet kedvelő vásárlókat. A kíná­latban szerepelnek csodálatos kankalinok, szebbnél szebb százszorszépek, felejthetetlen nefelejcsek, kedves árvácskák, illatos jácintok - s mindez szo­katlanul gazdag választékban, mivel termelők vagyunk, s épp ezért termelői árakon! A széles választék jellemzi az ültető-burgonya kínálatunkat is. A csávázott minigumóból (ún. „biokrumpli") 12 fajta közül választhat, a hajtatás­ra is alkalmas szuperkorai fajtáktól az egészen júniusig eltárolható burgonyáig. Aki a hagyományos ültető burgonyát kedveli szintén válogathat vagy kilenc, Cl-es kategóriájú fajtából, mely túl­nyomó többségben a holland ACRICO burgonya termesztő óriáscég terméke. A jó minő­ség ellenére áraink elfogad­hatóak, erről győződjön meg HIRDETÉS-------------------------------------------------­s zemélyesen! - Ugyanis mi szeretjük és megbecsüljük a visszatérő vásárlókat. Tavaszi kínálatunk fontos részét képezik a gyümölcsfák-, és bokrok. A finomabbnál finomabb, bőtermő őszibarac­kok, sárgabarackok, meggyek, cseresznyék, körték, almák, szilvák mellett megvásárolha­tók nálunk klasszikus szeder­fák, naspolyák, törpenövésű cseresznyék, valamint oszlo­pos cseresznyék és meggyek is. Azokra is gondoltunk, akik tenni szeretnének egészségük megőrzéséért. Megtalálható a Nyárasdi AGFROCENTRUM- ban gránátalma, mandula, kamcsatkai és kanadai áfonya, goji - az egészség megőrzője, arónia, kiwi, füge. Említésre méltó diófa-oltványa­ink közül a közkedvelt Milotai 10-es, amit végre kiváló minő­ségben sikerült beszereznünk az érdeklődők nagy örömére. Gyökércsomagolt csemegesző­lő - választékunkat tovább bővítettük - főleg rezisztens és magnélküli fajtákkal, amit vásárlóink örömmel fogadtak. A borászoknak is igyekszünk a kedvében járni, ezért kezdtünk forgalmazni az idén tavasztól mi- nőséges borszőlő - oltványokat. Ugyan úgy, mint a gyümölcs­fáknál, a szőlő-oltványoknál is igyekszünk az árat minél inkább alacsony szinten tartani. Természetesen a Nyárasdi AGROCENTRUM-ban szintén kaphatók tavaszi lemosó permetek, már hagyomá­nyosan akciós áron, tavaszi gyomirtók, s több, mint 101 fajta hobby vetőmag. A hölgyeket új, fantasztikus virághagyma - kollekcióval vár­juk, s mert kicsit felgyülemlett a raktárkészletünk ebből a ter­mékből, ezért most kiárúsítási áron vásárolhatják meg azokat. Szívesen várjuk tehát kedves Vásárlóinkat Nyárasdon (To- pol'níky) a Csillag utca 87 alatt a Nyárasdi AGROCENTRUM- ban, naponta 8.00 órától 17.00 óráig, szombaton is! Természetesen kihasználhatják web-áruházunkat is, hiszen kitűnően működik futárszolgá­latunk: www.agrocentrum.sk. Gyökércsomagolt illatos TEAR0ZSAK és színpompás FUTÓ ROZSAK csávázott minigumók -12 fajta ÚJDONSÁG - Bergerac- az igazi lila burgonya! A csávázott miniburgonyát cca. 90 napig nem kell permetezni burgonyavész, burgonyabogár és drótférgek ellen. Mi hosszú évek óta ezt ültetjük, próbálja ki Ön is, nem fog csalódni!- szolid áron, megbízható minőségben! Különleges gyümölcsfák és bokrok (szederfa, gránátalma, mandula, füge, kiwi, áfonya, mézbogyó, goji, arónia, jostaj Gyökércsomagolt csemegeszőlő oltványok- klasszikus, rezisztens és magnélküli fajták Borszőlő oltványok - hagyományos és rezisztens fajták- Kérje fajtalistánkat! Használja ki szolgáltatásunkat: MEGRENDELHETŐ FÓLIAPONYVA MÉRETRE Figyelem, ha megrendeli márciusi hónapban, akkor a vasalás költségét nem számoljuk fel, ajándékba kapja! Utánvéttel is! ROROCERTRUm TOPOinfKV Webáruház: www.agrocentrum.sk e-mail: agrocentrum@agrocentrum.sk AG ROCENTRUM NYARASD: AZ ON MEGBÍZHATÓ PARTNERE A KERTBEN ES AZ UDVARBAN! » I Jöjjön el üzletünkbe Nyárasdon (Topoľníky), vagy keresse fel webáruházunkat, vásároljon otthonából, kényelmesen! Topoľníky, Hviezdna 233/89, ügyfélszolgálat: tel.: 031 55 82 664 MP150022

Next

/
Thumbnails
Contents