Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-17 / 63. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. AAÁRC1US 17. Sport 21 Labdarúgó BL: nagy csata várható Madridban A kiesés szélén az Arsenal MTl-ELŐZETES Nehéz helyzet­ből vág neki az Arsenal az AS Monaco elleni ma esti (20.45) visszavágónak a Bajnokok Ligája nyolcaddön- tőjében, mivel az első mérkő­zésen, hazai pályán 3:l-re ki­kapott. A londoni együttes az oda- vágók legnagyobb meglepeté­sét okozta kilátástalan játéká­val és sima vereségével. A her­cegségbeli együttes ugyan ősszel az élen végzett csoport­jában, ennek ellenére a szak­emberek előzetesen nem adtak neki sok esélyt Arsene Wenger gárdájával szemben. Az Arsenal hívei számára ugyanakkor bizakodásra adhat okot, hogy a kijózanító kudarc óta a jobbik arcát mutatja a csapat, amely három bajnoki mérkőzést nyert meg sorozat­ban, az FA-kupában pedig bú­csúztatta a nagy rivális Man­chester Unitedet. „Egy ilyen kudarc után sok mindenen változtatni kell, és mi éppen ezt tettük - nyilatkozta Francis Coquelin, az angol együttes francia középpályása. - Kevés gólt kaptunk, sokat rúg­tunk a legutóbbi találkozóin­kon. Nem veszítettünk a Mona­co elleni meccs óta, így most na­gyon magabiztosak vagyunk.” A londoniak jó formája elle­nére a hétvégi bajnokiján 3:0-ra győztes francia együttes kényelmes helyzetben van, mi­vel az Arsenalnak legalább há­rom gólt kell szereznie Mona­cóban a továbbjutáshoz. A másik párharcban a tavalyi döntős Atlético Madrid csak egygólos hátrányba került, rá­adásul hazai pályán szerepel­het, ám mivel Leverkusenben nem rúgott gólt, a helyzete nem könnyű. Diego Simeone tanítványainak úgy kell futbal­lozniuk német riválisuk ellen, hogy kapujukat megóvják a góltól, ugyanakkor a másik ol­dalon veszélyesek legyenek. Márpedig az utóbbi időben ép­pen a támadójátéka akadozik a madridi együttesnek, mely legutóbbi négy mérkőzésén mindössze egyszer volt ered­ményes. A Leverkusen ugyanakkor nem küzd gólínséggel, utolsó öt meccsén 11-szer talált a ka­puba, és ezeken a találkozón ráadásul gólt sem kapott. „Természetesen a kapott gól nélkül lejátszott mérkőzések növelik az önbizalmunkat, többek között a mai BL-össze- csapásra is - szögezte Bernd Leno, a Leverkusen kapusa. - Nyilván nem bánnánk, ha még egy pár meccsig kitartana ez a sorozatunk.” A madridiak helyzetét to­vább nehezíti, hogy a védelem alapembere, Diego Godin eltil­tás miatt nem szerepelhet, mint ahogy a védekező közép­pályás Tiago sem. A spanyol bajnokcsapat hívei ugyanak­kor abban bízhatnak, hogy ha­zai pályán ezúttal is eredmé­nyesen futballoznak majd kedvenceik, az Atlético ugyan­is az európai kupaporondon legutóbbi 22 mérkőzéséből 20-at megnyert a Vicente Cal­deron Stadionban. SPORT A TEVEBEN 4.30 - DIGISPORT 2 (ma­gyar): Indian Wells-i női te­nisztorna 11.30 - EUROSPORT: Kanada-Dánia női curling vb-csoportmérkőzés 13.35 - SPORT M: Lóver­seny 14.00 - EUROSPORT 2: Walesi snookertorna 14.30 - EUROSPORT: Tirreno-Adriatico kerékpá­ros körverseny, 7. szakasz 16.15 - EUROSPORT: Walesi snookertorna 16.45 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): Románia-Magyar- ország férfivízilabda Világli- ga-mérkőzés 17.00 - STV 2: Košice-Pop- rad bajnoki jégkorongmér­kőzés, elődöntő 17.00 - ČT SPORT, DIGI­SPORT 3 és 4: Pardu- bice-Litvínov cseh bajnoki jégkorongmérkőzés 17.45 - DUNA WORLD: Veszprém-Csurgó NB I-es férfi-kézilabdamérkőzés 18.00 - SLOVAK SPORT TV2: Görögország-Szlová- kia férfivízilabda Világliga- mérkőzés 18.00 - SPORT 1 (magyar): Ferencváros-Szigetszentmik- lós labdarúgó Ligakupa, ne­gyeddöntő, 1. mérkőzés 18.00 - EUROSPORT: AS Roma-Manchester City ifjú­sági labdarúgó BL-mérkőzés 18.30 - SLOVAK SPORT TV1: Linköping-HV71 svéd bajnoki jégkorongmérkőzés, negyeddöntő 19.00 - NOVA SPORT, DI­GISPORT 1 (szlovák), DI­GISPORT 2 (magyar): Indi­an Wells-i férfitenisztoma 20.00 - EUROSPORT: Walesi snookertorna 20.30 - ČT SPORT: Bohe- mians-Bulldogs Brno cseh bajnoki florballmérkőzés 20.45 - EUROSPORT 2: Valencia-Himki férfikosár­labda EuroKupa, negyed­döntő, 1. mérkőzés, 20.45 - DIGISPORT 4, DI­GISPORT 1 (magyar): Monaco-Arsenal labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcad- döntő, visszavágó 20.45 - DIGISPORT 3, SPORT 1 (magyar): Atlético Madrid-Bayer Leverkusen labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó 23.35 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): Indian Wells-i női te­nisztorna 0.05 (szerda) - NOVA SPORT: New Jersey De- vils-Pittsburgh Penguins jégkorong NHL-mérkőzés 2.30 (szerda) - NOVA SPORT: Indian Wells-i férfi- tenisztorna 4.30 (szerda) - DIGISPORT 1 (szlovák): Indian Wells-i női tenisztorna A komáromi kosarasok az Interrel fognak játszani a legjobb négy között Pontcsúccsal az elődöntőbe Marek Kozlík (a labdával) 12 pontot dobott a besztercebányaiak­nak (Fotó: Facebook) A lehető leggyorsabban, 3:0-s összesítéssel bú­csúztatták a komáromi kosarasok a beszterce­bányai csapatot az Euro- via SBL playoff-negyed- döntőjében. OROSKYTAMÁS A komáromiak rögtön az el­ső meccslabdájukat kihasznál­ták, és vasárnap este lezárták a negyeddöntős sorozatot - nem is akárhogyan. A széria harma­dik mérkőzésén 128:86-ra ver­ték a besztercebányaiakat, ez­zel a dobotr pontok számát te­kintve szezoncsúcsot értek el. Sőt, a Szlovák Kosárlabda-szö­vetség hozzáférhető adatai szerint az utóbbi hat évben egyszer sem szereztek ennyi pontot a komáromiak egy meccsen, még hosszabbítás után sem. ,A három playoff-meccs kö­zül a vasárnapi találkozón va­lósítottuk meg igazán a mi já­tékunkat, azt, amivel egész év­ben sikereket arattunk. Min­den nagyon összeállt. Megvolt a motiváció, hogy a legjobb négybe kerüljünk, hogy ne kell­jen még egyszer Besztercebá­nyára utazni, a dobásaink be­potyogtak, és mindenki auto­matikusan tudta, mit kell tennie” - nyilatkozta lapunk­nak Ladislav Stojanov, a komá­romiak játékosa. Az MBK Rieker Com-Therm gárdája idén sokpontos, gyors meccseket játszik, a beszterce­bányaiak elleni volt a tizedik extraligás mérkőzésük, amikor a bűvös száz pontot is túllép­ték. „A vendégek most is nyerni akartak, de mi harciasabbak, gyorsabbak, jobbak voltunk. Ennek hatására viszont elég gyorsan feladta a meccset a Grznár-csapat” - jegyezte meg a magyarul kitűnően beszélő Stojanov. A 26 éves játékos szerint egyértelműen az első, jóval iz­galmasabban alakult meccs volt a kulcsfontosságú a soro­zatban, amikor a komáromiak 90:85-re győztek. „A playoff- ban az első találkozó a legfon­tosabb. Azután, hogy ezt meg­nyertük, már pszichésen könnyebb volt a folytatás. Besztercebányán a hazaiakon volt a győzelmi kényszer. Két­szer is vezettek 8-10 ponttal, de mi vissza tudtunk jönni a meccsbe, és végül 110:107-re nyertünk hosszabbítás után. A Szlovák Kupát is beleszámítva az idei szezonban mind a nyolcszor legyőztük ellenfe­lünket, teljesen megérdemel­ten jutottunk tovább - mondta Stojanov, aki nem tartja nega­tívumnak, hogy a pozsonyi In­ter elleni elődöntő csak jövő szombaton kezdődik meg. - Legalább több időnk lesz a re- negerálódásra. És az Inter is egészen más kosárlabdát ját­szik, Miljan Csurovics edzőnek lesz lehetősége alaposan felké­szíteni minket erre.” (ot) A Gliwice hátvédje nem a teljesítménye miatt került ki a kezdőcsapatból Horváth Csaba mellékvágányon SZABÓ ZOLTÁN Horváth Csaba 2013 nyarán a Zaglebie Lubin együttesétől került a lengyel élvonalban szereplő Piast Gliwice futball­csapatához. Másfél évig a gár­da kulcsemberei közé tartozott az egyszeres válogatott hátvéd, ám az őszi idény hajrájában ki­került a kezdőből. A 32 eszten­dős középső védővel beszélget­tünk. Mi az oka, hogy az utóbbi időben csak a cserepadot koptatja? Ezt én is szeretném tudni. Az őszi szezon végéig állandó he­lyem volt a védelem tengelyé­ben. Angel Perez Garcia edző - egykoron a Real Madridban fo­cizott - gyakran dicsérte a játé­komat. Általában a fiatal len­gyel Kornel Osyrával szerepel­tem a hátvédsor közepén. Szeptemberben Hebert szemé­lyében brazü védő érkezett, aki egyre több lehetőséget kapott, és novembertől a spanyol tré­ner a drága új szerzeményt fa­vorizálja. így nekem jutott a Fekete Péter. Az is bizonyítja, hogy nem a játékommal volt baj, hogy egy 5:0-ra megnyert Horváth Csaba kupameccs után kerültem ki a csapatból. Két márciusi tétmeccsen viszont újra kezdő volt, egyen pedig csereként lépett pályára. A sereghajtó Bydgoszcz ellen. a sárga lapok miatt hiányzó Osyra helyett jutottam szóhoz. Nem játszottunk rosszul, de 2:0-ra kikaptunk. A Zawisza a télen szinte egész keretét kicse­rélte, és tavasszal még veretlen. A Podbeskidzie elleni 2:l-re el­vesztett hazai kupameccsen Garcia edző Hebertet pihentet­te, s én játszottam a helyén. Az­óta viszont minden visszazök­kent a régi kerékvágásba, a Górnik Zabrze csapatával vívott bajnokit (2:2) már újra a cse­repadról néztem. A múlt pénte­ki, a krakkói Cracovia otthoná­ban vívott, 3:l-re elvesztett bajnokin megsérült a balhátvé­dünk, a helyére én álltam be. Nem adom fel, vissza akarok ke­rülni a kezdőcsapatba. Mi a klubvezetők elvárása? Egyértelmű célunk, hogy az alapszakaszt az első nyolc kö­zött zárjuk, mert akkor a me­zőny kettéválasztása után nyu­godtan focizhatnánk. Jelenleg a tizenegyedik helyen állunk, két ponttal vagyunk lemaradva a gdanszki Lechiától és há­rommal a Podbeskidzietől. Bí­zom benne, hogy a hátralevő hat forduló alatt ledolgozzuk a hátrányunkat. Mikor jár le a szerződése? Június végén, de a vezetők már jelezték, azt szeretnék, ha továbbra is náluk maradnék. Még nem döntöttem el, hosz- szabbítok-e, mert elsősorban játszani akarok. Már öt éve Len­gyelországban játszom, az is el­képzelhető, hogy hazatérek. a Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, nyolcaddöntő, visszavágók - 20.45: Atlético Madrid-Bayer Leverkusen (az első meccsen: 0:1), AS Monaco-Arsenal (3:1). SLOVNAFT CUP (Szlovák Kupa), negyeddöntő - 15.00: Trnava-Senica (jv.. Jaška); 16.30: Banská Bystrica-Šaía (Valášek). B Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, SLOVNAFT PLAYOFF, elő­döntő, 2. meccs-17.00: Košice-Poprad. ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 22. forduló: Slovan Bratis- lava-DAC 0:1, g.: Štepanovský (3). 1. Žilina 2. Trenčín 3. Trnava 4. Senica 5. Slovan 6. Myjava 7. DAC 8. Košice 9. Podbrezová 10. Ružomberok 11. Zlaté Moravce 12. Banská Bystrica 22 12 8 2 45:16 44 22 13 5 4 43:23 44 22 9 7 6 34:21 34 22 8 9 5 29:29 33 22 10 2 10 27:31 32 22 9 2 11 24:31 29 22 6 10 6 25:27 28 22 7 5 10 28:35 26 22 6 7 9 22:25 25 22 5 8 9 27:33 23 22 5 6 11 16:35 21 22 3 9 10 22:36 18 ■ Jégkorong NHL: Pittsburgh-Detroit 1:5, New York Rangers- Florida 2:1, Columbus-Carolina 2:3, M. Daňo (Co) 0+1, Dallas-St. Louis 0:3, Anaheim-Nashville 4:2, Washington-Boston 2:0, Ottawa-Philadelphia 2:1 - rávezetésekkel. ■ Kézilabda NŰI BL, középdöntő, 2. csoport, 6. forduló: Metz- Győri Audi ETO KC 20:27 (8:12), legeredményesebb győriek: Kovacsics 6/3, Knedlíková 4, Löké 4.. NŐI KEK, negyeddöntő, visszavágó: Blomberg- Lippe-FTC 33:33 (16:17), az első meccsen: 25:34, tj: FTC. NŰI EHF-KUPA, negyeddöntő, visszavágó: Esbjerg- Érd 28:29 (12:12), az első meccsen: 20:28, tj: Érd. ■ Kosárlabda NBA: Oklahoma City-Chicago 109:100, Los Angeles Clippers-Houston 98:100, New Orleans-Denver 111:118 - hosszabbítás után, Los Angeles Lakers- Atlanta 86:91, San Antonio-Minnesota 123:97, Toronto-Portland 97:113, Phoenix-New York 102:89, Orlando-Cleveland 108:123. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, playoff-negyeddöntő, 3. mérkő­zés: Prievidza-Trenéín 3:1 (18,15, -20,21), a soro­zat végeredménye: 3:0, tj: Prievidza. NŰI EXTRALIGA, playoff-negyeddöntő, 2. mérkőzés: Paneurépa Bralislava-UKF Nitra 1:3 (-13,24. -25,-20), a sorozat végeredménye: 0:2, tj: UKF Nitra. ■ Tenisz INDIAN WELLS-I FÉRFITORNA, 2. forduló: Rosol (cseh, 27.)- Kližan (szlovák) 4:6,6:0,6:3. ■ Kerékpár TIRRENO-ADRIATICO, 6. szakasz (Rieti-Porto Sant'Elpidio, 210 km): 1. Peter Sagan (szlovák, Tin- koff-Saxo) 5:04:13; 2. Gerald Ciolek (német, MTN) a. L; 3. Jens Debusschere (belga, Lotto) a. L). Összetettben: 1. Nairo Quintana (kolumbiai, Movis- tar) 24:58:58; 2. Bauke Mollema (holland, Trek) +39. ■ Cselgáncs CASABLANCA! VIADAL, férfi 81 kg: 3. Krizsán Sza­bolcs (magyar). ■ Sportfogadás LOT011 játékhét (vasárnap) -1. HÚZÁS: 12,22,35, 38,46,48; pótszám: 40. NYEREMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1056 euró (154 nyertes); 4. díj: 28,60 euró (745); 5. díj: 4,80 euró (13 562), II. HÚZÁS: 6,14,24,26,34,36; pótszám: 20. NYE­REMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 568,60 euró (26); 4. díj: 24,60 euró (866); 5. díj: 4,30 euró (15218). JOKER-szám: 301 620. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (12); 4. díj: 33 euró (154); 5. díj: 3,30 euró (1602). LOTO 5 a 35-ből: 11,19,24,29,31. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 10148,19 euró (1); 2. díj: 115,60 euró (81); 3. díj: 3,30 euró (2167). KENŐ (vasárnap): 1,2,4,13,20,24,27,31,35,39, 44, 48, 52,55,56, 57,58,60, 61, 67. Kenő Plusz­szám: 39. KENŐ JOKER (vasárnap): 793524. Nye­remények-1 ., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 eu­ró (5); 5. díj: 2,50 euró (96); 6. díj: 0,50 euró (1134). KENŐ (hétfő): 5,8,11,22,23,31,34,40,43,46,49, 50,55,60,67,74,75,77,78,80. Kenő Plusz-szám: 49. KENŐ JOKER (héttő): 172515. yeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (8); 5. díj: 2,50 euró (110); 6. díj: 0,50 euró (1105). A magyar TOT011. játékhete 2. fordulójának nyertes tipposzlopa: 2, X, 1, 2,1, X, 1,1, 2, X, 1, X, 1-X. NYEREMÉNYEK: Telitalálattá szelvény nem volt, a 13 találatosra 4 894 860, a 12 találatosokra 83 915, a 11 találatosokra 6325, a 10 találatosokra 1295 forin­tot fizetnek. GÚLT0TÚ: Telitalálatos és öttalálatos szelvény nem volt. A négyesek 7070 forintot érnek.

Next

/
Thumbnails
Contents