Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-14 / 61. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. AAÁRCIUS 14. Szalon 21 Nagycsalomjától Tinnyén át Bátig - egy honti köznemesi família, a Sántha család nyomában Jeles fiai voltak a hazának Nagycsalomja mai temetőjének feltételezhetően legrégibb, eredeti helyén megmaradt sírköve a bejá­rattól nem messzire látható, a 108 éves korában el­hunyt Sántha István nyugszik alatta. Sántha István jobb módú nemesember volt valaha. Az ilyenek sír­kövére azt is rávésték hajdan, ki állíttatta az emléket. Köznemesünk kereszt alakú, vörös márvány sírjelén ez áll: „Itt nyugszik az Úrban / Tek. SÁNTHA ISTVÁN Úr/élt 108éveket /és OBESKOVICS ERZSÉBET/ Asszony élt 60 éveket / Hála emlékül állíttatták/ e sírkövet Gyermekei Sántha Péter, Sántha Ágoston / és Onokái/ Plachý Amália, Plachý Ágoston /1880/ Áldás, béke hamvaiknak! CSÁKY KÁROLY A 108 éves korában elhunyt Sántha István síremléke a nagycsa- lomjai temetőben (A szerző felvétele) A Sántha családról Nagy Iván munkájában olvashatjuk, hogy Hont megyében ,főleg Deménden székel”, s a családta­gok közül „időnként többen a megyénél viseltek hivatalt. Egyik ágának törzse Sántha Mátyás, ennek Kelecsényi Annától fia István”. Az ő lányuk volt Sán­tha Teréz, akit a nagycsalomjai földbirtokos, Plachý László vett feleségül. Két gyermekük, Amália és Gusztáv tehát való­ban „onokái” voltak a 108 esz­tendős tekintetes Sántha István úrnak, aki a csalomjai temető­ben nyugszik. A sírkövet állítta­tó utódok közül a két fiúgyer­mekről, Ágostonról és Péterről, akiknek neve olvasható a szép emléken, csak későbbi búvár­kodásaim során tudtam meg, hogy jeles fiai voltak a hazá­nak. így joggal foglalkozha­tunk velük részletesebben. Kossuth Lajos barátja Az idősebb fiúról, Sántha Pé­terről (1806-1879) Bona Gá­bor Kossuth Lajos kapitányai című könyvében is olvasha­tunk. Egyebek mellett azt, hogy magyar földbirtokos gyerme­keként született Nagycsalom- ján 1806-ban. Tizenhat évig a 32. gyalogezredben szolgált, a szabadságharc kitörése előtt pedig Tinnyén gazdálkodott. 1848 nyarán választották nem­zetőr századossá, s először a Zomboron szerveződő 34. hon­védzászlóaljnál volt százados. 1849 januárjától a felső-tiszai hadtestben szolgált, majd be­tegsége miatt Debrecenbe ke­rült. Később, ugyancsak száza­dosként a bácskai hadtestben harcolt, s a péterváradi várőr­séggel tette le a fegyvert. Az 1850-es években Pesten tevékenykedett takarékpénztá­ri hivatalnokként. Egy időben (1867-1872) Pest megye fő- pénztárnoka, s a fővárosi hon­védegylet tagja volt. Tinnyei kisbirokán halt meg 1879. már­cius 2-án. A jeles férfiúról a szűkszavú életrajzi adatokon kívül egye­beket is sikerült megtudnunk. Például azt, hogy Tinnyén Kos­suth Lajos máig álló kúriájában lakott, melyet haláláig kegye­lettel karban tartott, s ő ado­mányozta Kiss György szob­rászművésznek a kúria ama fá­ját, melyből A haldokló honvéd zászlótartó című szobor ké­szült. A Vasárnapi Újság 1906. évi 6. számában az ugyancsak palócföldi Nyáry Albert báró (1871-1933), festőművész, történész, régész és néprajzku­tató közölt cikket Kossuth Lajos Tinnyén címmel. Ebben el­mondta, hogy a politikus bör­tönből való szabadulása után választotta lakóhelyül Tinnyét: ,A- ház, melybe költözött a csa­lád, földszintes kúria, mely előtt egy kis kertet körit be rácsos fa­kerítés, aholapelargoníummeg a tulipán nyílott. Mindössze négy ablakja néz az útra, de azért ké­nyelmes, elég nagy úri ház..." A Vasárnapi Újságban több cik­ket is olvashatunk a témáról. A Kossuth háza Tinnyén (1878/ 4) címűből például megtudhat­juk, hogy „a főépület négy szo­bát, konyhát és egy tágas termet foglal magába/.../A kertben egy kis nyaraló bódé, filagória, a nagy népvezér dolgozó szobája, annyi gyújtó, szabadító eszme Betleheme...” Jól választotta meg a helyet Pest és Buda közelében Kos­suth. Egyszerre volt itt csönd és nyugalom, egészséget táplá­ló tiszta levegő meg építő táp­talaja a léleknek. Ahogyan egy Kiss Ákos írásában olvassuk: „Különös jelentőséget ad Tiny- nyének, hogy Kossuth Lajos bu­dai rabságából szabadulva, megromlott egészségi állapota helyreállítása és a vidéki nyuga­lomkeresés céljából 1842-ben kisebb birtokot vásárolt itt, So­mogyi Antalnak, XIX. századi haladásunk egyik kimagasló harcosának mintegy 80 holdnyi birtokát, bensőséggel, szép kis kúriával, és ettől fogva csaknem négy éven át Tinnye lesz a vidéki reformkor egyik gyújtópontja, ahol a nagyszerű időszak ki- elmelkedő egyéniségeinek láto­gatásai egymást váltják, és a hazafiak levéláradata valóság­gal elárasztja a kis hajlékot. Tinnyén zajlik le a Hazai Első Takarékpénztár megalakulásá­nak több lényeges mozzanata is. Fáy András itteni barátai, Si- monchich János, Sántha Péter és mások révén - jelentékeny megvilágításba helyezik a kor mozgalmaiban erősen résztvevő közösséget, amely így a reform­korszaknak, lent, a magyar vi­dék világában végbement erje­déséhez lényeges adalékot nyújt. ” Büszkén mondhatjuk tehát, hogy földink, az egykori kisbir­tokos ott volt a haza legkiemel­kedőbb társadalmi áramlatai­nál: a reformmozgalmakban, a szabadságharcban, a haladást elősegítő közéleti-gazdasági kezdeményezéseknél. Barátjá­nak tarthatta Fáy Andrást és Kossuthot, s tekintélyt szerzett magának a megyében is. Kos­suth pedig Sántha Péter bátyjá­nak, a tinnyei közbirtokos Sán­tha István táblabírónak adta el itteni házát és birtokát. Azt az ingatlant, melyet annak idején Somogyi Antaltól, a szintén honti kötődésű birtokostól vá­sárolt. Sántha István 1846 és 1853 között élt a kúriában. Ekkor be­következett halála után szállt a vagyon testvérére, a nőtlen Sántha Péterre, aki itt él hosszú időn állt, s itt is hunyt el 1879- ben. Halála előtt, 1878-ban ír­ták a Vasárnapi Újságban a kú­riáról az alábbiakat: „Ha a nem­zet minden egyesfiában oly nagy és őszinte a kegyelet, hogy mindig találkoznak egyesek, kik vetél­kednek egy ily drága emlék meg­őrzésének dicsőségében; s azt hisszük, a míg e hazát magyar lakja, nem lehet könnyű és tán nem is lesz szükséges az államnak ez emlékezetes hajlékot kisajátí­tani, mert mindig fog találkozni egyes honfi, a kinek kezében a közkegyelet e tárgya »jó kézben lesz«. Jelenlegi birtokosa (Sán­tha Péter) is ilyen, kiről egy, a helységben lakó írótársunk meg­jegyzi, hogyazépületetjókarban tartja és »semmi áron« nem adja.” A nagycsalomjai temetőben nyugvó Sántha István szép sír­jele 1880-ra készült el a gyer­mekek jóvoltából. Sántha Péter ezt már nem élhette meg, hisz egy évvel korábban elhunyt. Neve azonban ott áll a sírkö- vön. Bár a régi csalomjai szüle­tési anyakönyvekben való bú­várkodásaim során nem buk­kantam rá a nevére, itteni kö­tődése így is vitathatatlan. Hisz itt nyugszik hosszú élettel megáldott édesapja és hatvan­évesen elhunyt édesanyja, s itt született Ágoston öccse is. Sán­tha Péter tinnyei sírjáról egy weboldalon találtam az alábbi sorokat: „A község régi temetőjét nevezik a helyiek nemesi temető­nek, ahol az általános iskolások évente rendbehozzák többek kö­zött Sántha Péter 48-as honvéd­századosnak, a takarékpénztár alelnökének sírját. ” Most, hogy felfedeztük őt, bizonyára a csa- lomjaiak is elhelyezik koszorú­jukat a síron. A nemzeti érzelmű plébános A fiatalabb gyermek, Sántha Ágoston (1813-1898?) nevét az említett családi sírkövön ol­vastam először. Az emléket ál­líttató gyerekek egyike volt hát ő is. Aztán rábukkantam a neve a Vasárnapi Újság 1883. évi 39. számában is a Haldokló hon­védzászlótartó című cikkben, abban a fejezetben, melyben a tinnyei ház sorsáról olvasha­tunk: „Sántha Péter nőtlen és gyermektelen volts a házat köte­lezettségeivel együtt testvér- öccsére: Sántha Ágoston báthi, hontmegyei r. kath. esperes plé­bánosra hagyta. A nem jövedel­mező házat és kertjeit az egy­másra következő Sánthák, kik mindig saját másik úri házuk­ban laktak, mindekkorig, mint nemzeti emlékkincset, a legjobb karban tartottákfenn, s ezen ha­gyományos kötelességének az utolsó örökös: Sántha Ágoston esperes plébános is híven megfe­lelt. Üres ház, bármit költsenek isrá, mégis pusztul... ’’Idővel az­tán Sántha Ágoston eladta a hajlékot. Abban azonban neki is nagy érdeme volt, hogy a kú­ria évszázadokon át aránylagjó állapotban fennmaradt. Sántha Ágostonról a Néme- thy-féle Siries parichiarum et parochorum is közöl adatokat. Innen tudjuk, hogy Sántha de Nyitravicsap et Pusztaszántó Augustinus 1813. december 13-án' született. Nagyszombat­ban végzett filozófiai és teoló­giai tanulmányokat. 1837-ben pappá szentelték, majd ipoly- szakállosi és lévai káplánná ne­vezték ki. 1849. augusztus else­jétől a báti plébánia adminiszt­rátora, decembertől plébánosa lett. Ebben a tisztségben 1898- ban váltotta fel Stibló Ágosoton. Közben, 1891-ben Sántha Ágoston a Szent Adalbert Inté­zet munkatársa lett. Halála pontos dátumát nem tudjuk. Az idézett mű születési helyét sem közli. Ám adatait megtaláltuk az egykori nagycsalomjai szüle­tési anyakönyv lapjain, az 1813-as esztendőnél. Eszerint édesapja valóban az a Sántha István, édesanyja pedig az az Obeskovics Erzsébet volt, aki­nek nagycsalomjai nyughelyé­ről már többször szóltunk. Sántha Ágoston neve a Va­sárnapi Újság korábbi számá­ban is felbukkant már, konkré­tan a Magyar Tudományos Aka­démia palotájára szervezett gyűjtések kapcsán. Innen tud­juk, hogy Báton, ahol több évti­zeden át plébános volt, „egy dí­szes gyülekezet azzal fejezte be a Széchenyi-gyászünnepélyt, hogy nemzeti közczélra, az Akadémia palotájára áldoztak.” A jelenle­vők 50 forinttal járultak hozzá az építkezéshez, maga Sántha Ágoston 7 forintot adott. A nemzeti eszmék, a reformgon­dolatok, a Kossuth-kultusz, az Akadémia ügye tehát megérin­tette és áthatotta Nagycsalomja papszülöttének eszme- és ér­zésvilágát is, amiért évtizedek távlatából is tiszteletet érdemel. A tinnyei Kossuth-ház Tinnye nemesi temetője, ahol Sántha Pétert is végső nyugalomra helyezték (Képarchívum) Bút középkori eredetű római katolikus temploma, ahol Sántha Ágoston évtizedeken át szolgált Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents