Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-14 / 61. szám, szombat

Szombati vendég

9

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁRCIUS 14.

Molnár Áron: „Eddig állandóan dolgoztam, fejlesztettem magam. Nem fecséreltem el egyetlen percet sem az életemből, de állhatnék máshol is..."

Pilzen színházi fesztiválján neki is tapsoltak

Két szerepet kapott Michal Dočekaltól, a prágai Nemzeti Színház igazgató-főrendezőjétől Molnár Áron a Vígszínházban. Brecht Jóembert keresünk című drámájában a Harmadik [stent, Bulgakov Mester és Margaritájában Hon- :alan Ivánt.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Harmadik Istenként még női uhában, magas sarkú cipőben s megjelenik a színen, Hontalan vánja láncra vert ápolt a bolon- iokházában.

Peter Pavlač pozsonyi író-dra- naturg Dolcsaja Vita című, valóságot és fikciót ötvöző darabjáén Galina Brezsnyeva „szovjet íercegnő” húsz évvel fiatalabb ;zerelmét, Oleget, a cirkuszi ar- istát formálta meg, majd villanod: egyet Cserhalmi Sára Karlovy Varyba is eljutod filmjében, a Drága besúgod barátaimban.

Molnár Áron az ifjú magyar ;zínésznemzedék talán legelevenebb, legszilajabb, legszenvedélyesebb tagja, ami fejled nozgáskultúrájában is megmu- atkozik. Csikótermészet. Még nindig betörheteúen. Szabadágvágya és kíváncsisága viszi ovább most is, mert az évad végén elhagyja a Vígszínházát, /isszatarthatatlanul, megy neki i világnak.

Miért döntőd úgy, hogy továbbáll? A Vígszínházban havi íuszonnyolcakat játszik, tehát gazán foglalkoztatod színésze a társulatnak.

Engem otthon is meg a szín- nűvészetin is szabadságra ne- 'eltek. Sosem kerestem a biz- onságot. Félek tőle. Nem vagyok usta alkat, nem bírok sokáig egy íelyben maradni. Vannak kollégáim, akik negyven éve játsza- tak a Vígszínházban. Számomra •z felfoghatadan. Én sűrűbben lek. Nálam nagyobb a szorzó- zám. Időnként új ingerekre, új mberekre, új tödénetekre van zükségem. Bodó Viktorral dol- loztam A revizorban, amellyel i pilzeni fesztiválon is komoly si- :errel szerepeltünk tavaly. Nagy .aland volt. Michal Dočekal az igyával, az életszemléletével fo- ;od meg. Gothár Péter az őrült- égeivel. Szász János az egészen iilönleges gondolkodásával. ?elük szívesen dolgoznék más lözegben is. A Víg oszlopai ma- ;ukba szívtak egy dadíciót, amit ĺ közönség igényel. Ebből a biz- onságból állok most fel, hogy lörülnézzek, mi történik más- ioL A függetleneknél, vidéken agy a nagyvilágban. Ezer dolog rdekel, el sem tudom mondani.

Újvidéken szüleied. Négy- it éves volt, amikor a szülei így döntödek, ádelepülnek /lagyarországra. Hogyan élte neg a nagy változást?

Elsőre Szombathelyre kötözöd a család. Húszezer fo- intunk volt és egy aranytoll, melyet a nagyapám azzal dód édesanyám kezébe, hogy: Nagy baj esetén váltsátok be!”

Kilencvenegyben jöttünk át, Szerbiában akkor még háború dúlt. Az aranytoll ma is megvan. Nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy be kelled volna váltani. Pedig van egy húgom, ő egyéves volt, amikor ártelepültünk. A szüleimnek nagyon komoly hivatása volt Újvidéken. Édesanyám pszichológus, édesapám gyógytornász. Szerbül, horvátul anyanyelvi szinten beszélnek. Szombathelyen, miután megérkeztünk, egy hétig csak tésztán éltünk, ezt nem fogom elfelejteni soha. Aztán Kecskeméde költöztünk, ahol dobozok közt éltünk. Veszprémben nővérszállón laktunk. Soha nem éreztünk olyat, hogy nélkülözünk. Édesanyáméit mindent játékosan fogtak fel. Az élet szép, mondták. A dobozokból autót építedek, a nővérszállót kastélynak nevezték, a fantáziájuk szerint mesében éltünk, miközben állandóan ide- oda csapódtunk. Édesanyám három évig naponta ingázod Veszprém és Budapest közöd. De ezt sem érezte tehernek.

Újvidékről maradtak emlékei?

Pontosan tudom, hol laktunk. Még a játszótereket is látom magam előd. Vagy ahogy a nagyapám galambokat etet. Az óvodában szerbül beszéltem. Mivel a rokonok ma is od élnek, minden évben visszajárok Újvidékre, így a nyelvet sem felejtem el. Minden szó visszajön. Érzem, hogy otthon vagyok. Érzem az energiát. Ha érvelek, mindig rám szólnak, hogy ne kiabáljak. Én sosem veszem észre magamon, hogy hangosan beszélek. Nem vagyok ideges, csak szenvedélyes.

Mennyit könnyíted a kamaszkorán, amikor „kiszakadt a karámból”, hogy az édesanyja pszichológus?

Nem tudom, hogyan csinálta. Ha az én génjeimet örökli majd a gyerekem, biztosan félni fogok, amikor majd elmegy otthonról. Veszélyes voltam és önveszélyes is kamaszként. Tizenöt-tizennyolc éves korom közöd valahogy kondollálatian volt az életem. Mások a gimnázium után, az egyetemen élik meg azt, amin én már akkor túl voltam. A bulik, a csibészségek, az éjszakák nálam már ki voltak pipálva. A gimnázium a magány, az egyedüllét, az árulás, a megalkuvás éveit jelentene. Miközben nagyon sok jó dolog is tödént velem. De a színművészeim is teljesen bezárkóztam. Zavad, hogy mások nem azt gondolják, amit én. Figyelmetleneknek tadottam az osztálytársaimat. Nem ládám rajtuk, hogy komolyan veszik a szakmát. Azt hidem, nem olvasnak, nem tanulnak, felkészületlenek. Én mindent faltam. Imádtam a görögöket. Mindennek utánanéztem, utánajártam. Bújtam a szakirodalmat. Ha Peter Weiss volt a téma, akkor még a tárgyalót is látni akadam, ahol a nürnbergi per zajlód. Tudni akadam, mi hol tödént. Lámom kelled a helyszínt, ismerni akartam a pontos körülményeket. Ebben senki nem tadod velem. A többieknek ez sok volt. Őket más érdekelte. A bulizás, az éjszakázás. Én a könyvtárban éreztem jól magam, ezéd maradtam egyedül. Húztam volna magammal a többieket is, de nem jödek. Meg akadam mutatni nekik, ha felfedeztem valamit, csakhogy nem érdekelte őket. Dühíted, hogy nem tadodak velem. Úgy érezherték, hogy túlzásba viszem a dolgokat.

Kiváló mesterei voltak. Lu- káts Andortól bizalmat kapod, Marton Lászlótól gondolkodást, Ács Jánostól praktikumot, Alföldi Róberttól pontosságot tanult. Az osztályfőnöke Gálffi László volt.

Ő tanítod meg arra, hogy igenis legyenek titkaim. Addig ugyanis minden titkomat fel akartam tárni. Mindenki előd. Gálffi László figyelt ránk, foglalkozód velünk. Kedőnk kapcsolatát sokáig mégis a mély egyet

nem értés jellemezte. Engem mindig zavart, amit mondod. S ez fordítva is érvényes volt. Semmiben nem ládám be az igazát. Mindenről mást gondoltam mesterségórán. Tizenkilenc- húsz évesen azt hidem, nem az a jó hány, amit ő mutat, nem azt kell követnem. Állandóan visszakérdeztem, kötözködtem. Nem figyeltem. Nem akartam elismerni a saját bukásomat, hogy kevesebbet tudok, mint ő, és hogy kedőnk közül én vagyok a tapasztalatlanabb. Harmadik évben aztán kezdtem egyenesbe kerülni magammal. Önazonos ledern. Beládam a tévedéseimet.

Másodszor is visszatérek az édesanyjához. Hivatásából eredően nyilván hatni tudod a fiára.

Eszméletlen, hogy milyen észrevétlenül csinálta. Soha nem az volt, hogy megmondta, mit kell tennem. Csak kérdezed. Ez volt az ő csodás taktikája, amire jóval később döbbentem rá. Kérdésekkel irányítod, és ez any- nyira érdekes volt! A válaszokat kelled megfogalmaznom. Finoman rákényszeríted ama, hogy fogalmazzak meg bizonyos dolgokat. Hogy mik a szándékaim, miért gabalyodtam hülyeségekbe, miért léptem arra, amerre nem kelled volna, mi az oka a késésemnek, az idiotizmusnak, amit képviselek? Hádanyalt haj, bőrdzseki, irdatlan viselkedés az utcán, állandó balhézás, verekedés, kezdegetés. Annyira szeretem őt!1

Nem kellert adói tartania, hogy...

... hülyeségekbe keveredek? Tudta, hogy ilyen téren bízhat

bennem. A lelkiismeretem mindig hazatereit, és rendbe ted. Soha nem mentem bele olyan történetbe, amivel őt bánthattam volna.

Mi volt a legmélyebb pokol, amit megélt?

Az egyedüllét. A teljes magányig eljutodam. Félelmetes tapasztalat. Nem voltak kapaszkodók, lehetőségek, kontaktok. Nem volt senki, akivel egyet- érthertem volna valamiben. Kegyetlen Canossa-járás volt ez. Mindenkitől elzárkóztam. A húgomtól, a szüleimtől, a barátaimtól, az osztálytársaimtól, az osztályfőnökömtől. Valami baj leheted velem. Sok dolog indukálta az egyedüllétet. A végeredmény tényleg ijesztő volt. Bizonyos helyzetekben most is szükségem van a magányra, de már ebben is kontrollálni tudom magam.

Eddigi színpadi szerepei közül melyik volt az, amely a legveszélyesebb útra terelte?

Két példát is tudok mondani erre. Mindkedő elvűt a veszélyzónába. Sütő András Álomkommandójában, amelyet Szász János virt színre a Pesti Színházban, a rendező, az író és a főszereplő valós és darabbeli fiát játszodam. Éles és félelmetes dráma. Különleges anyag. Mint József Attilától a Szabad ötletek jegyzéke. Olvasod, olvasod és egy óra múlva elveszel benne. Hol vagyok? Mi ez? Egy olyan helyzetben hagyja magára a fiát az apa, amit nem tud megoldani. Nem elég erős hozzá. A fia meg közben adói redeg, hogy lecsukják egy korábbi stiklije miad. Tizenöt

évesen felrajzolt valami hülyeséget a falra, amit politikailag felfújtak, és most, amikor már tizennyolc éves, le akarják csukni. Állandóan az apja segítségéért könyörög, aki mással van elfoglalva. A fiú a kezét nyújtja, az apa meg távolodik. Már egy nappal az előadás előd rosszkedvem volt. Rám telepeded a történet. Jöd, jöd, megfogod, és nem tudtam oldani. Hédől fél tízig teljesen beledöngölt a földbe. Gimnazista koromból hozod vissza egy problémát, amelynek ugyan más volt a mélysége, mégis rendre kikészíted. A másik példa: Hontalan Iván, a költő a Mester és Margaritában. Bulgakovnál od van a regényben, hogy bekadant állapotban megpróbál kiugrani az ablakon. De még az sem sikerül neki. Fedengtem a röhögéstől, amikor olvastam. Onnan építedem visszafelé a karaktert. Annyira akarja, hogy visszadobja a fal.

Neid is vetede magát rendesen a díszletfalnak. Az egyik próbán felszakadt a homloka, a másikon vérzed a kézfeje, a harmadikon...

... minden előadáshoz a véremet adom. Én már csak nevetek ezen. Nem is izgulok emiart. Másra figyelek. Aztán észreve- szem, hogy egyszer csak folyik a vérem. Megsérül a lábam, a bokám, az ujjam, a csuklóm, a könyököm. Á Makrancos Katában Nagy Ervin szétfejelte a szemöldökömet. Négy öltés led a vége. Nem ládám az arcomat a vértől. A Rómeó és Júliában baseballütővel csaptak a lábamra. Eltört. Gipsszel játszodam. A Maszat-hegyet két mankó tette emlékezetessé.

Valahogy meg is találják ezek azt extra szerepek, mint Hontalan Iván.

Különös, de valóban így van. Bulgakov dupla feladat elé állítja a színészt: megjárni a poklot és kijönni belőle. Veszélyes út ez, de nagyon élvezem. Michal Dočekalnak teljes mértékig alkotópartnere lehettem. Engedte. Minden próbára vittem valamit, ami aztán elindított bennünket a közös gondolkodásban. Hontalan Iván azt képzeli magáról, hogy remek költő, magabiztos, övé a világ, a bolondokházában aztán kényszerzubbonyban könyörög a Mesternek, hogy mondja el neki, mi történt a regényben. Mindkerten bejárják a maguk poklát.

Ehhez mi a kulcs? Bezárni a pokol kapuját.

Az én esetemben a család. Ha velük vagyok, bezárul a másik történet. Á démonok persze nem alszanak, de kezelni lehet őket. Kordában tartani, és csak akkor előhívni, amikor tényleg szükség van rájuk. Ha nagy a baj, és forrong a vérem, bugyog a pokol, és már kezelhetetlenné válik a helyzet, akkor körülnézek gyorsan, hogy mi van a világban. S akkor megnyugszom. Rájövök, hogy a rtagédia máshol van, nem nálam. Ez aztán más mederbe tereli az energiámat.

Most viszont kilép egy másik kapun. Megalapozod angoltudásával elindulhatna akár London irányába is.

Ez a lehetőség is nagyon vonz. Minden benne van a pakliban. Hívtak már külföldi produkciókba is. Egy koprodukciós akciósorozatban részeg oroszt játszodam. Az orosz dialektust kellert megtanulnom angolul. Megtörtént viszont már az is, hogy olvasópróba miad kelled lemondanom egy háromnapos forgatást. Ezért kell a függetlenség. Most majd ráérek, mehetek. Igen, kíváncsi vagyok arra is, hogy milyen kint, külföldön. Huszonhét éves vagyok. Ez a legjobb idő arra, hogy körülnézzek. Eddig állandóan dolgoztam, fejlesztedem magam. Nem fecséreltem el egyetlen percet sem az életemből, de állhatnék máshol is.