Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-13 / 60. szám, péntek
Továbbra is védeni kell az őshonos nemzeti kisebbségeket Berényi József, az MKP elnöke március elején részt vett az Európai Néppárt soron következő, kétnapos Politikai Gyűlésén. A párt elnöke a munkaértekezlet mellett több kétoldalú találkozót is beiktatott programjába. Berényi Józsefet és Csáky Pált (EP- képviselő, MKP) fogadta parlamenti irodájában Manfred Weber, az Európai Néppart európai parlamenti frakciójának vezetője. A találkozó során áttekintették a szlovákiai politikai helyzetet, különös tekintettel a jövő tavasszal sorra kerülő választásokra. A tárgyalófelek megegyeztek abban, hogy az Európai Néppártnak az őshonos nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatban a jövőben is tartania kell magát a Néppárt stratégiai dokumentumaiban rögzített célkitűzésekhez. Az MKP két képviselőjét fogadta Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke is. Az első kép a Manfred Weberrel való találkozón készült, a második a Joseph Daullal folytatott tárgyaláson. Megmozdul valamiP Néhány héttel ezelőtt örömmel számoltam be magam is arról, hogy az eddiginél erőteljesebb felállásban, 65 taggal alakult meg a kisebbségi frakcióközi munkacsoport (intergroup), amelynek tagjai 21 országból verbuválódtak. Akkor többen feltették a kérdést, hogy ez csak egy látványos felvonulást jelent-e, vagy tényleg komoly igény van a kisebbségi témákkal való foglalkozásra az EP-ben. A válasz megfogalmazásával akkor magam is óvatos voltam. Ma viszont örömmel jelenthetem, hogy öt olyan kezdeményezés is napvilágot látott, amely az őshonos kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekre igyekszik ráirányítani a figyelmet. Időben az első az ún. európai polgári kezdeményezések témája. Ez egy új lehetőség, amely a Lisz- szaboni Szerződésen alapszik. A kezdeményezés lehetővé teszi, hogy egymillió - és a tagállamok legalább egynegyedéből származó - polgár közvetlenül felkérje az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő jogi aktusokra vonatkozó javaslatokat a hatáskörébe tartozó területeken. Tény, hogy az eddigi kezdeményezéseket a Bizottság mind megbuktatta. Ez a helyzet sokakat felháborított, engem is. Úgy érezzük, hogy a Bizottság - tehát az európai kormány - csak játszadozik az állampolgárokkal. Októberben részt vettem egy tanácskozáson, ahol sokan kritizálták a Bizottság ilyen hozzáállását. Kezdeményezésünkre az Európai Parlament vizsgálatot indított, melynek lefolytatásával két bizottságot, a Petíciós Bizottságot és az Alkotmányos Ügyek Bizottságát bízta meg. A Petíciós Bizottságban a néppárti frakció engem bízott meg az ügy vitelével. A jelentésünk vélhetően júniusban kerül az asztalra. Március elején úgy éreztem, ismét fel kell hívni a figyelmet Maiina Hedvig ügyére, mivel a szlovák ügyészség tovább kíván keménykedni. Felszólalásom komoly visszhangot váltott ki, s örömmel számolhatok be arról, hogy amennyiben a lányt Szlovákiában bíróság elé állítják, az eseményen jelen lesz az EP több nemzetiségű megfigyelő csoportja is. Ki kell állnunk Hedvig mellett, nem tehetjük ki őt a sötét erők játékának. Április 22-én az őshonos kisebbségek helyzetéről tartunk meghallgatást, mely akkor nyeri el az értelmét, ha egy írásos dokumentum születik a nyomvonalán, amellyel tovább lehet dolgozni. Magam elkészítettem egy javaslatot, most erről tárgyalunk. Ősszel az MKP autonómia-tervezetét, illetve a felvidéki magyarság problémáinak elemzését és jövőképe alaptéziseit szeretném napirendre tűzetni a kisebbségi munka- csoportban. Fontos, hogy európai kollégáinkat is megismertessük elképzelésünkkel helyzetünket és jövőnket illetően. Nemrégiben pedig az anyanyelv hivatalos napja alkalmából szervezett esemény zajlott az EP-ben. A rendezvényen többek közt elhangzott, hogy a világon körülbelül hatezer nyelvet beszélnek, ebből háromezer veszélyeztetett nyelvnek számít. A megdöbbentő azonban az, hogy ezek közül havonta két nyelv tűnik el. Ezért nagyon fontos, hogy mi is megbecsüljük anyanyelvűnket, ápoljuk és használjuk az élet minden területén. Csáky Pál