Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-11 / 58. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2015. MÁRCIUS 11. www.ujszo.com Megtörik Andrej Kiska vétóját Éles vita az előjegyzési díj miatt a parlamentben Kérdéses, hogy a szerződés felbontásából kijöhet ki jobban: az állam vagy az olasz Énei Büntetőeljárás indult a villamos művek privatizációja miatt Robert Fico és az Énei vezérigazgatója 2008-ban. Akkor még bará­tok voltak, az olaszok ugyanis épp megkezdték a mohi atomerőmű - Fico kedvence - új blokkjainak építését (TASR-felv.) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Meglepően hosszú vitát váltott ki a köztársasági el­nök által megvétózott egész­ségügyi ellátásról szóló törvény tegnap a parlamentben, a kép­viselők nem is szavaztak a nor­máról. Ennek ellenére a vitában elhangzott álláspontok alapján nyilvánvaló, hogy a smeres többség újra elfogadja az ellen­zék által bírált jogszabályt. Az ellenzéki képviselők többsége Andrej Kiska indoklá­sában is szereplő okokra hivat­kozva utasította el a jogsza­bályt: homályos, nem oldja meg a különböző díjak kérdé­sét és még a jelenleginél is na­gyobb káoszt eredményez az egészségügyi díjak kérdésé­ben. Pedig az előterjesztő egészségügyi minisztérium szándéka éppen az volt, hogy rendet tegyen az orvosi rende­lőkben kérhető díjak ügyében. Ezért a jogszabály megtiltja, hogy az orvos olyan teljesítmé­nyért, beavatkozásért kérjen pénzt, amit számára az egész­ségbiztosító fedez. Egy smeres képviselő javas­latára a parlament eltörölte a betegek pénzdíjas előjegyzését is, a Smer szerint ugyanis ezt az orvosnak ingyen kell végeznie. Viliam Novotný független kép­viselő szerint a szaktárca ezzel csak azt éri el, hogy egyes orvo­sok a legkülönbözőbb címen kérnek majd pénzt a betegek­től. „Lehet, hogy a rendelő üzemeltetője kéri majd a díjat, de az is lehet, hogy az orvos »kötelező ajándék« formájában teszi majd el az eddigi díjat” - magyarázta a képviselő. Bastr- nák Tibor (Híd) szerint a Smer azt akarja elhitetni a lakosság­gal, hogy az egészségügy in­gyenes. „Az egészségügy soha­sem volt ingyenes, a betegek mindig vittek valamit az orvosnak” - állítja Bastrnák. Szerinte ma már sokan örülné­nek, ha csak a Rudolf Zajac egészségügyi miniszter által bevezetett 20 és 50 koronás vi­zit- és ágydíjakat kellene fizet­niük. Anton Martvoň smeres kép­viselő szerint azonban semmi szükség az előjegyzési díjra, nincs ilyen sehol az államigaz­gatásban sem. Simon Zsolt (Híd) szerint ebben az esetben a kormánynak el kellene törölni a kataszteri hivatalokban a gyor­sított eljárásért szedett pluszdí­jakat vagy az útlevél gyorsabb elintézéséért szedett felárat. A jogszabályról várhatóan ma szavaz a parlament, és áp­rilis elsején léphet életbe, (lpj, TASR) Pozsony. Két büntetőeljá­rás is kezdődött a Szlo­vák Villamos Művek (SE) 2006-os privatizációja kapcsán, tájékoztatta tegnap a képviselőket Robert Fico miniszterel­nök. ÚJ SZÓ-HÍR Minden bizonnyal a nyári rendőri razziák eredményekép­pen indult az eljárás, amikor az SE székhelyén a rendőrök sok dokumentumot foglaltak le. „Az egyik eljárás a bősi vízerőmű bérlete kapcsán indult, a másik a villamos művek vagyonának privatizáció utáni felértékelése kapcsán” - tájékoztatott tegnap Fico. A bősi vízerőművet rövid­del azt követően vette bérbe az SE, amikor a Dzurinda-kormány eladta azt az olasz Éneinek. A bérleti szerződést tavaly decemberben egyoldalúan fel­mondta a kormány, hétfőn pe­dig a bíróság is jogerősen ki­mondta érvénytelenségét. Fico szerint a vízerőmű bérbeadása rendkívül hátrányos volt Szlo­vákia számára, évente mintegy 35—40 millió eurót veszíthetett az üzleten. Az Énei azonban már jelezte, hogy nem nyugszik bele a bíróság ítéletébe, min­denképpen fellebbez ellene. Ezt már csak az Alkotmánybírósá­gon teheti meg. Kérdés azonban, hogy a szerződés felbontásából ki jö­het ki jobban, az állam vagy az Énei. A bíróság ugyanis a Köz- beszerzési Hivatal (ÚVO) in­dítványa alapján tette semmis­sé a bérleti szerződést, amely szerint az állam hibázott, mert a bérlőt nem a közbeszerzési törvénynek megfelelően vá­lasztotta ki. Ebben az esetben az államnak kell kártérítést fi­zetnie az Éneinek. Fico azon­ban úgy véli, a villamos művek felértékelése kapcsán indított eljárás lesz az érdekesebb, mi­vel ez arra utalhat, hogy a pri­vatizáció során csalás történt. Az SE 66 százalékos tulaj­donrészét 2006-ban több mint 840 millió euróért adta el a Dzurinda-kormány. A vállalat értékét akkor mintegy 32-33 milliárd koronára becsülték. „Röviddel a privatizáció után azonban felértékelték a vállala­tot, és az SE hirtelen 52 müli- árd koronát ért, ez arra utal, hogy a privatizáció az állam számára rendkívül hátrányos feltételek mellett valósult meg” - állítja a miniszterelnök. Fico beszámolója után több ellenzéki képviselő is reagálni szeretett volna az elhangzot­takra, de ezt Peter Pellegrini házelnök nem tette lehetővé. A képviselők azonban egyhangú­lag megszavazták Mikuláš Dzurinda javaslatát, aki azt kérte a kormánytól, hogy még ezen az ülésen terjessze be a parlament elé az SE privatizá­ciójáról szóló jelentést. A par­lamentben így hamarosan újra téma lesz a villamos művek magánosítása, (lpj, TASR) Az emberi jogi és kisebbségi parlamenti bizottság alelnöke volt Az exképviselő feleségének panaszát 2005-ben lesöpörték az asztalról Egy a Smer szürke 50 árnyalatából János egyszer már megúszta (TASR-felvétel ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Viliam Holeva, Pe­ter Šuca vagy Marián Kéry. Is­meri őket? Ok is a Smer parla­menti képviselői, immáron há­rom éve, ám az átlagos választó - beleértve a kormánypárt sza­vazóinak 95 százalékát is - nagyjából ugyanannyit hallott róluk, mint Vladimír Jánošról. A feleségét bántalmazó hon­atya egy volt a Smer ismeretlen képviselői közül, akik gyakor­latilag minden szavazáson ott vannak, minden bizottsági ülést végigülnek, a plénumban ritkán jutnak szóhoz, a médiá­ban pedig szinte sosem szere­pelnek. Hacsak nem verik meg nejüket, mint ahogy azt a man­dátumáról lemondott honatya tette. Pedig Vladimír János karrierje nem három éve kez­dődött, 2006-tól egészen a múlt hétig megszakítás nélkül a törvényhozás tagja volt. Az asszonyverő politikus jó időben volt jó helyen. Pedagó­giai főiskolát végzett, majd évekig tanított. A 2000-es évek elején belépett az akkor még magát harmadik erőként aposztrofáló Smerbe, 2006-ban pedig képviselő lett. A smeres szerepvállalással egy időben felhagyta a tanári pá­lyát és vállalkozni kezdett. Egy számítástechnikai cégben volt részesedése, emellett pedig a privigyei hőszolgáltató igazga­tótanácsában foglalt helyet. János járási pártelnökként a Smer helyi erős embere volt, Privigyén és környékén mindig megjelent, amikor Robert Fico vagy más smeres csúcspolitikus valamit átadott. Képviselői vagyonbevallásai alapján viszont nem volt na­gyon sikeres üzletember, a be­vételi részben évek óta csak parlamenti fizetését tüntette fel. Ez főként a privigyeieket ir­ritálhatta, mivel közben egyál­talán nem tűnt vagyontalannak a honatya, luxusautóval furi­kázott, 30 ezer eurós karóráját az egyik bulvárlap szúrta ki há­rom éve. Ám mivel nem tarto­zott az ismert és sokat szereplő képviselők közé, kevesen firtat­ták vagyoni helyzetét. Képviselőként szinte semmi­vel sem láttatta magát. A par­lamentben az emberi jogi és ki­sebbségi bizottság alelnöke volt (minden képviselőnek leg­alább egy bizottságban is dol­goznia kell), ám hiába keres­nénk tőle a kisebbségekkel vagy az emberi jogokkal kap­csolatos megnyilatkozást. A je­lenlegi törvényhozásban - há­rom év alatt - két törvényter­vezet alatt találjuk a nevét. Legutolsó jogalkotó mozzanata 2013. novemberi, akkor töb- bedmagával a kutyatartást szabályozó törvényt szerette volna módosítani, ám a parla­ment nem fogadta el a terveze­tet. (MSz) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztést róhatnak ki a Smer volt parla­menti képviselőjére, Vladimír Jánosra azért, mert kínozta fe­leségét és lányát. Miután teg­nap kifizette a 20 ezer eurós óvadékot, távozott a bíróság épületéből, az újságíróknak nem nyilatkozott. Felesége ügyvédje, Ivan Kat- rinec kijelentette: a bíróság döntését tudomásul veszik, bár nem értenek vele egyet. „Hisszük, hogy a bírónő min­dent megtett azért, hogy ügyfe­lem és lánya élete ne kerüljön veszélybe. A bírónő ugyanak­kor azzal, hogy szabadlábra he­lyezte a gyanúsítottat, magára vállalta a felelősséget minden jövőbeli cselekedetéért” - kö­zölte Katrinec. Sajnálatosnak tartja, hogy a férfi nem maradt vizsgálati fogságban, ugyanis egyértel­műen bizonyítható, hogy köz- veszélyes; még akkor is, ha há­rom legálisan tartott géppiszto­lyát már elkobozták. Mint mondta, Jánoš felesége félti sa­ját és lánya életét, ám bízik benne, hogy a rendőrségtől kel­lő védelmet kapnak. Azt, hogy titkos helyre viszik-e őket vagy saját lakásukban fogják őket őrizni, a rendőrség nem akarta elárulni. Annyi biztos, hogy János a bíróság utasítására egyikükkel sem léphet kapcso­latba, telefonon, e-mailben és személyesen sem, öt méternél kisebb távolságra sem juthat Jánost a bíróságra hozzák hozzájuk. Megtiltották neki, hogy külföldre utazzon, s meg­határozott időpontokban kell jelentkeznie a rendőrségen, az ügyészségen és a bíróságon. Az ügyész a döntés ellen panaszt nyújtott be, amelyről a Tren- cséni Kerületi Bíróság fog dön­teni. Katrinec tegnap emlékezte­tett, hogy Jánošfelesége egy­szer már feljelentette agresszív férjét. A tíz évvel ezelőtti be­adványt viszont lesöpörték az asztalról, a hatóságok csak az­után vették komolyan a dol­got, hogy az esettel múlt héten- foglalkozni kezdett a sajtó. „2005. május 30-án tett Iveta J. feljelentést, de mivel más­nap ldegészítette vallomását, a nyomozó úgy döntött, leállítja az ügyben indított eljárást” - mondta tegnap Elena Antalo- vá trencséni kerületi rendőr­szóvivő. Azt, hogy mi alapján döntött így a nyomozó, a szóvivő nem akarta pontosítani. Lapértesü­lések szerint visszavonta a be­adványt. A családon belüli erő­szak áldozatai viszont gyakran tesznek így, miután az ag- resszor rákényszeríti őket. Épp ezért módosították 2002-ben a vonatkozó törvényeket úgy, hogy a családon belüli erő­szakként kvalifikált eseteknél ne lehessen visszavonni a felje­lentést. Katarína Farkašová, a Nők Szövetségének vezetője szerint viszont a rendőrök megtanulták kikerülni ezt a jo­gi normát, egyszerűen más bűntettként kvalifikálják, így ha az illető úgy dönt, vissza­vonja a feljelentést, lehetősé­get adnak neki erre. János 2005-ben még nem volt képvi­selő, csak a 2006-os választá­sok után került a parlamentbe, (dem, SITA) Tipikus Smer-mameluk: bejárt és szavazott (TASR-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents