Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-10 / 57. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. AAÁRCIUS 10. Sport 21 VINKLI Egy bizarr bajnokság BŐDT1TAN1LLA Már ősszel is sejtettük, hogy a második labdarúgóliga átszervezése nem jó ötlet. A létszám megduplázását és a bajnokság kettéosztását főleg azok a klubok üdvözölték, amelyek előtt ezáltal megnyílt a lehetőség, hogy a második vonalban szerepeljenek. AII. liga „hagyományos” csapatai maradtak volna a korábbi modellnél, vagy annak egy módosított, de továbbra is országos szintű változatánál. AII. labdarúgóligában jelenleg 24 csapat szerepel, 12 a keleti, 12 a nyugati csoportban. Sokan attól féltek a legjobban, hogy a sok új együttes felhígítja a mezőnyt, de nem ez a fő baj az új lebonyolítási rendszerrel, mert az újoncok között tényleg vannak olyanok, akik új színt hoztak a bajnokságba (persze olyanok is, akik nem). Még afölött is szemet hunynánk, hogy a szintén a szétválás/bővítés mellett hangoztatott spórolós érv csak a nyugati csoport alsóházi csapataira igaz - a felsőházba jutó együtteseknek ugyanúgy kell az ország másik felébe utazni, mint eddig, a keleti csoportban pedig eleve sokkal nagyobbak a távolságok (a rimaszombati gárdának nagyjából mindegy, hogy Bánfára vagy Vágsellyére bu- szozik-e, a zólyomiaknak pedig Vágsellye konkrétan közelebb volna). Az új második ligával az a gond, hogy rengeteg benne a tét nélküli meccs. Már most is, az alapszakasz utolsó négy körében - a felsőházba ugyanis csak az egymás elleni pontokat viszik magukkal az együttesek, így az éllovas nyugodtan kikaphat a sereghajtótól, a második helyezett a kiesőjelölttől... Az egyik semmit nem veszít, a másik sokat nyer - a józan paraszti ész azt mondja, egy bajnokság kiírásának olyannak kellene lennie, hogy az ilyen helyzeteket kizárja, vagy legalább minimalizálja. Ehelyett a II. liga szinte tálcán kínálja a lehetőségeket a furcsa eredményekre. Az is enyhén szólva aránytalan, ami az alapszakasz után vár a csapatokra. A két csoport első hat-hat helyezettje a közös felsőházba jut, ahol így 12 együttes csatázik az 1 (egy, jeden, agyin, one, ein) feljutó helyért. Nyilván a 12 felsőházi csapatból maximum négyet (de inkább csak kettőt) fog ténylegesen érdekelni a feljutás lehetősége, a többiek élvezni fogják a langyos vizet meg a napsütést. Bízzunk benne, hogy a nyugodt időszakot például a saját nevelésű játékosok csapatba építésére fordítják, nem pedig másra. A két alsóházban ezzel szemben életre-halálra fognak küzdeni a csapatok a kiesés ellen. A harmadik ligák eredményeitől és az élvonal kiesőjének földrajzi elhelyezkedésétől függően az is előfordulhat, hogy az egyik csoportból négy, a másikból viszont csak egy csapat fog kiesni. (A közép-szlovákiai harmadik liga győztesének „geográfiai hovatartozása” ugyanis nem egyértelmű.) Tehát megtörténhet, hogy hat gárdából négy ldesik a harmadik vonalba, miközben a felsőházban 12-ből egy jut fel a Fortuna Ligába. A zűrzavaros II. liga egyetlen pozitívuma, hogy az illetékesek is kezdenek ráébredni, nem volt túl jó ötlet a jelenlegi lebonyolítás. Azt beszélik,.a 2016/17-es szezontól ismét országos jellegű lesz a második liga, 16 csapattal, s egyúttal az élvonal résztvevőinek száma tízre csökkenne. Tízcsapatos bajnokság volt már egyszer, és nem aratott nagy sikert. Talán egyszer visszajutunk a kilencvenes évek közepének azóta is visszasírt modelljéhez -16 csapatos élvonal, 16 csapatos második liga -, de úgy sejtjük, ez nem lesz egyhamar, s addig még lesz néhány furcsa kísérlet. Marcelo (balról) lőtte a Real Madrid második gólját Gelsenkirchenben (SITA/AP-felvétel) Labdarúgó Bajnokok Ligája: sporttörténelmi bravúrra készül az FC Basel Rekordra hajt a Real A spanyol bajnokságban megtorpant, de a labdarúgó Bajnokok Ligájában javíthat a címvédő Real Madrid, amely2:0-s előnyről várhatja a Schalke elleni mai nyol- caddöntős visszavágót. A svájci 1:1 után nagy csata várható a Porto-Basel összecsapáson. ÖSSZEÁLLÍTÁS A madridiak hullámvölgybe kerültek az utóbbi időben, sztárjaik közül Cristiano Ronaldo és Gareth Bale sincs igazán jó formában, a portugál támadó mindössze öt gólt szerzett idén, míg a walesi játékos a legutóbbi nyolc meccsen nem talált a kapuba. Az Athletic Bil- baótól elszenvedett hétvégi l:0-s vereséget követően a fővárosiak visszacsúsztak a második helyre a Primera Divisi- ónban. „Nem megfelelő a kapcsolat a játékosok között, túl sok az egyénieskedés. Más módon kell támadnunk a jövőben” - adott magyarázatot a váradan gyengélkedésre Carlo Ancelotti vezetőedző. A Reálnak épp a legjobbkor jön a német csapat elleni meccs, a Schalke ugyanis három hete hazai pályán sem tudott igazán komoly ellenállást kifejteni, Madridban pedig még nagyobb bajba kerülhet, míg a madridiak felszabadultan játszhatnak. Ha a Real győz, akkor zsinórban 11. BL-mérkőzését nyerné, s ezzel megjavítaná a Bayem München 2013-as tízmeccses rekordját. A nap másik találkozóján lényegesen kiélezettebb csata várható, mivel az első meccsen a Porto l:l-es döntetlent ért el a Paulo Sousa irányította Basel vendégeként. A továbbjutás mindkét csapat számára nagy fegyvertény lenne. A portugál együttes 2004-es BL-győzelme óta mindössze egyszer verekedte be magát a legjobb nyolc közé, míg a bázeliek - akik a BEK-ben csupán egyszer, 41 éve léptek túl a nyolcaddöntőn - sporttörténelmi bravúrt hajtanának végre, mivel a Bajnokok Ligájában még nem voltak negyeddöntősök. A dönteden és az idegenben lőtt gól miatt a Porto kedvezőbb helyzetben van, ráadásul az is a portugál csapat mellett szól, hogy nyolc meccse nem kapott ki saját pályáján a nemzetközi porondon. (MTI, TASR) Zsolna. l:l-gyel zárult a listavezető zsolnai együttes és a második helyen álló trencséni AS összecsapása a labdarúgó Fortuna Ligában. Színvonalas focit hozott a rangadó, amelyet a televíziós közvetítés ellenére 6397 szurkoló tekintett meg a helyszínen. így a zsolnaiak továbbra is 3 pontos előnnyel vezetnek a trencséniek előtt, (ú) Csaknem 6400 néző volt kíváncsi az éllovas és a második összecsapására Döntetlen Zsolnán Igazságos eredmény született a rangadón (SITA-felvétel Az első szettet meglepetésre elveszítette a Spartak VKP, de végül 3:1-re hozta a negyeddöntőt Nehezen talált magára, de nyert a komáromi csapat JÓBA MIHÁLY A hétvégén megkezdődtek a férfi-röplabdaextraliga negyeddöntőinek mérkőzései, azaz a playoff. Nagy meglepetés nem született ugyan, de az alapszakaszban a két első helyen végzett csapat, a VK Mirad PU Prešov és a Spartak VKP Komárno szettet vesztett otthonában a Nitra, illetve a VK Slávia Svidník ellen. A komáromi szurkolók enyhe meglepetésére a Duna-parti csapat bizonytalanul kezdett északkelet-szlovákiai ellenfele ellen. Az első szettben egyszer vezetett a hazai csapat 8:7-re, előtte és utána is mindig a keletiek vezettek 2-5 ponttal. A ve- dégek szettlabdája 24:21-nél következett, amelyet értékesítettek, s így biztosan nyerték a szettet 25:21-re. Támadásaik erőteljesek voltak, szinte hibátlanul szerváltak. A második szett kezdetétől tudatosította a komáromi gárda, hogy félgőzzel nem lesz sima győzelem, és minden pontért meg kell dolgozni. A fiúk időben váltottak szemléletet, s a nagyobb akarat és a jobb összpontosítás azt eredményezte, hogy nem engedték vezetéshez jutni a vendégcsapatot. Bár nem túl színes játékkal, de a hazaiak biztosan nyerték a második szettet 25:20-ra. A harmadik volt a legrövidebb szett, amelyben a keletiek játéka elhalványult, a komáromiaké pedig némileg javult, így a hazaiak fölényesen nyertek 25:9-re. A negyedik szett az elsőre emlékeztetett, bár a komáromiak nem engedtek akkora teret a vendégeknek, mint a meccs elején. Néhányszor egyenlő volt az állás, de érződött, hogy a hazai csapat győzelme nincs veszélyben. A végén azért volt egy kis izgalom, mert a szett végén a svidníkiek 23:22-re feljöttek. A következő labdamenetben a hazaiak szett- és meccslabdához jutottak 24:22-nél, amelyet nem értékesítettek. Következett a második meccslabda. A komáromi szerva és annak fogadása után a játékvezető a komáromiaknak ítélte a pontot, mert hibás volt a vendégcsapat felállása. A szett 25:23-mal, a mérkőzés pedig 3:l-es hazai győzelemmel végződött. A playoff első meccse nem hozott sok örömöt Komáromban játékosnak, edzőnek, nézőnek, de vannak ilyen mérkőzések is. Ezekre szokták azt mondani, hogy gyorsan el kell felejteni, és készülni a következőre. A Duna-parti csapat az egyik fél három győzelméig tartó sorozatot szerdán folytatja Svidníken. ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 21. forduló: Žilina-Trenčín 1:1, g.: Mihalík (13.), ill.Holúbek (81.). Játékvezető: Pavlík, 6397 néző. Sárga lap: Káčer, Králik, ill. Rundic. ŽILINA: Volešák-Mabouka, Piaček, Králik, Letic-Pečov- ský, Káčer-Čmelík, Lupčo (84. Škvarka), Mihalík- William. TRENČÍN: Šemrinec-Rundic, Da Silva, Čôg- ley, Lawrence-Holúbek, Rabiu (65. Guba), Bero, Lo- botka-Edmond (46. Jairo), Van Kessel (87. Mondek). 1. Žilina 21 12 8 1 45:15 44 2. Trenčín 21 12 5 4 41:23 41 3. Senica 21 8 9 4 28:27 33 4. Slovan 20 10 1 9 26:29 31 5. Trnava 20 8 6 6 32:20 30 6. Myjava 21 7. DAC 21 8. MFK Košice 21 9. Podbrezová 21 10. Ružomberok 21 11. Zl. Moravce 21 12. B. Bystrica 21 9 2 10 24:29 29 5 10 6 6 5 10 7 9 7 9 6 10 8 10 24:27 25 26:35 23 20:24 22 26:32 22 16:33 21 21:35 17 NB 1,19. forduló: Debrecen-Újpest 0:0. Játékvezető: Erdős, 5014 néző. DEBRECEN: Novakovics-(46. Verpecz)-Brkovics, Mészáros, Máté P„ Korhut- Jovanovics-Mihelic (60. Bódi), Szakály P, Kulcsárt (84. Balogh N.)-Tisza. ÚJPEST: Balajcza-Nego, Lita- uszki, Hudák, Forró-Vasziljevics (79. Addo), Sztaniszavljevics-Balogh B, Bardhi (90. Vadász), Szuljics-Ojo (78. Kabát). 1. Videoton 19 15 3 1 45:8 48 2.MTK 19 14 0 5 30:18 42 3. Ferencváros 19 11 4 4 30:15 37 4. Debrecen 19 10 5 4 27:12 35 5. Diósgyőr 19 9 6 4 29:22 33 6. Paks 19 8 7 4 29:18 31 7. Újpest 19 7 8 4 16:14 29 8. Kecskemét 19 8 4 7 23:24 28 9. Puskás Ak. 19 7 3 9 20:23 24 10. Győr 19 6 6 7 27:26 24 11. Nyíregyháza 19 5 3 11 20:30 18 12. Pápa 19 4 5 10 11:32 17 13. Pécs 19 4 4 11 20:35 16 14. Honvéd 19 3 4 12 12:26 13 15. Dunaújváros 19 3 5 11 15:34 13 16. Haladás 19 3 3 13 10:27 12 A Dunaújvárostól 1 pontot levontak. ■ Jégkorong NHL: Boston-Detroit 5:3 - Tatar (D) 0+2, Carolina- Edmonton 7:4, New Jersey-Philadelphia 5:2, Minnesota-Colorado 2:3, Ottawa-Calgary 5:4, Chicago- New York Rangers 0:1 . TIPSPORT EXTRALIGA, SLOVNAFT PLAYOFF, negyeddöntő, 5. meccsek: Nilra-Mounlfield Mariin 5:0 (2:0,1:0,2:0), g.: R. Mráz (4„ 51), Pupák (10), Stümpel (32), Lelkes (41.) - 4:1-es összesítéssel a nyitraiak jutottak az elődöntőbe; Košice-Piešťany 7:0 (2:0,2:0,3:0), g.: M. Chovan (13), Štrbák (18), P. Bartoš (24., 41., 43), Bicék (39), Jánošík (50.) -a négy győztes meccsig tartó sorozat állása: 3:2. ■ Kézilabda NŰIBL, középdöntő, 2. csoport, 5. forduló: Győri ETO-Baia Mare 29:23 (12:10), legeredményesebb győriek: Müller 8, Kovacsics 6, Löké 4, Hornyák 3. ■ Kosárlabda NBA: San Antonio-Chicago 116:105, Golden State- LA Clippers 106:98, Brooklyn-Utah 88:95, Detroit- Charlotte 101:108, Orlando-Boston 103:98, Okla- oma-Toronto 108:104, LA Lakers-Dallas 93:100. KÜZÉP-EURÚPAI LIGA, Nymburk - a 3. helyért: Piešťanské Čajky-Nymburk 71:64 (33:34). ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, playofl-negyeddöntő, első mérkőzés: Komárno-Svidník 3:1 (-21,20,9,23). ■ Tenisz MONTERREY-I NŰI TORNA, döntő: Bacsinszky (svájci, 4)-Garcia (francia, 3.) 4:6,6:2,6:4. NŰI VILÁGRANGLISTA (zárójelben az előző heti helyezés): 1. (1.) Serena Williams (amerikai) 9592 pont; 2. (2.) Marija Sarapova (orosz) 8215; 3. (3.) Simona Halep (román) 6571;... 23. (23.) Dominika Cibulková 1957; 45. (47.) Magdaléna Rybáriková 1105, 47. (46.) Daniela Hantuchová (szlovákok) 1065,... 86. (90.) Babos Tímea (magyar) 663. FÉRFI-VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 13 205 pont; 2. (2.) Roger Federer (svájci) 9205; 3. (3.) Rafael Nadal (spanyol) 5675; ... 42. (42.) Martin Kližan 1060; 95. (93.) Lukáš Lacko (szlovákok) 564; 117. (117.) Gombos Norbert (szlovákiai) 475. ■ Gyorskorcsolya ÖSSZETETT vb, Calgary, férfiak: 1. Kramer (holland) 146,509 pont; 21. Nagy Konrád (magyar). Nők: 1. Sáblíková (cseh) 157,717. ■ Sportfogadás KEND: 3,5,11,12,21,23,25,37,42,49,52,53,58, 59,64,67,68,69,72,80. Kenő Plusz-szám: 72. KENŐ JOKER: 787194. Nyeremények-1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (13); 5. díj: 2,50 euró (123); 6. díj: 0,50 euró (1109). A magyar T0TÚ10. heti második fordulójának helyes tipposzlopa: 2,1, X, 1,2, X, 1,2, X, X, 1, X, 1 -X. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt. A12 találatosok 314 430, a 11 találatosok 22 870, a 10 találatosok 6260 forintot érnek GÖLT0TÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatosokra 20 800 forintotfizetnek.