Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-06 / 54. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁRCIUS 6. Vélemény És háttér 7 A transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerségről folytatott tárgyalások mozgatórugói Már megint a pénz beszél... Ha nagy pénzről, a befo­lyásos multinacionális cé­gek érdekeiről van szó, az európai politikusok ma­gasról tesznek a választó­ik véleményére. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a transzatlanti ke­reskedelmi és befektetési partnerségről (TTIP) foly­tatott egyezkedés, ame­lyet sokan az Egyesült Ál­lamok Európa elleni tá­madásának tartanak. MOLNÁR IVÁN A transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerségről (TTIP) folytatott tárgyalások törésvonala nem a két gazda­sági övezet, azaz az USA és az Európai Unió, hanem a nagy multinacionális cégek és a stagnáló bérű lakosság között húzódik. A legújabb fejlemény, hogy Angela Merkel német kancellár szerdán Brüsszelben találkozott az Európai Bizott­ság elnökével, Jean-Claude Junckerrel, akivel egyetértet­tek abban, hogy még idén be kell fejezni a szabadkereske­delmi megállapodásról másfél éve folyó tárgyalásokat. Merkel is elismeri, hogy Ausztria mel­lett Németországban a legna­gyobb az ellenállás a lakosság részéről a transzatlanti part­nerséggel szemben, amely az eddigieknél is szorosabb gaz­dasági és kereskedelmi kapcso­latokat hozna létre Európa és az Egyesült Államok között. A német kancellár ennek ellenére határozott támogatásáról biz­tosította az Európai Bizottsá­got a tárgyalások mihamarabbi sikeres befejezéséhez. A tárgyalási folyamat egyik legellentmondásosabb témájá­nak a befektetők és az államok közötti vitarendezési eljárás számít, amelyet a „témát jól is­merő szakértők” - többnyire a multinacionális cégek által fi­nanszírozott neoliberális ala­pítványok elemzői - igyekeznek elviccelni. Ettől azonban még tény, hogy a vitarendezési me­chanizmus egy egyoldalú és nem demokratikus rendszer, amely a külföldi befektetőknek kedvez. Lehetővé teszi ugyanis a multik számára, hogy ha nem tetszenek nekik a befektetései­ket negatívan érintő, a profitju­kat csökkentő helyi szabályozá­sok, olyan magánbíróságokon pereljék be az államokat, ame­lyekben profitorientált válasz­tott bírók ülnek, vagyis gyakor­latilag privatizálják az igazság­szolgáltatási rendszert. Ez alá­ásná a nemzeti kormányok sza­bályozáshoz való jogát, hiszen a gazdag befektetők hatalmas kártérítéssel fenyegethetik meg őket, megakadályozva a közér­deket szolgáló olyan intézkedé­sek bevezetését, mint például az alkalmazottak hatékonyabb védelme vagy a szigorúbb fo­gyasztóvédelem. A választott bírói eljárás költségei ráadásul aránytalanul magasak, a szám­lát pedig ez esetben is az adófi­zetőknek kell megtéríteniük. Hogy Merkel mindezek elle­nére mégis határozottan támo­gatja a megállapodást, arra jó oka van. A német kancellár e hé­ten elismerte, a német befekte­tők is profitálnak a beruházókat védő záradékokból. Márpedig ha a transzatlanti befektetési partnerségről szóló egyezség az amerikai és német multik szá­mára is előnyös, semmi sem akadályozhatja meg, hogy azt ne fogadják el, hiszen ezek a cé­gek hatalmas nyomást képesek kifejteni országaik politikusai­ra. Ä legnagyobb vesztesek per­sze megint azok a kisebb, az Eu­rópai Unióhoz később csatlako­zott tagországok lennének, amelyekben a külföldi, elsősor­ban a német tőke dominál. A mi érdekeink azonban nem fonto­sak, hiszen nem áll mögöttük annyi pénz, hogy ezeket bárki is figyelembe vegye. Pénz beszél, a kutya ugat.- Amíg kebelbarát kormányunk van, addig az iskolában elég, ha csak bukdácsolok, az életben viszont nagyot domborítok (P. Gossónyi) JEGYZET így lakunk mi LAMPL ZSUZSANNA élünk. A 2011-es népszámlá­lás ezzel is foglalkozott, s bár akkoriban sokan ellenezték, most épp ennek, pontosabban a válaszolóknak köszönhető­en van részletes képünk a ha­zai lakáshelyzetről. Azzal együtt persze, hogy 2011-től némileg változ (hat) ott, de jelzi a fő tendenciákat. Szlo­vákiában 1,071 millió lakó­ház és 1,995 millió lakás van. Sok ez vagy kevés? Az elmúlt tíz évben a házak és a lakások száma is növekedett, ami po­zitív dolog, viszont az ingat­lanpiac szerint még több la­kásra, főleg egy- és kétszobás­ra van igény. Jelenleg a 3 szo­bás lakás a legtipikusabb, a lakott lakások 43,6 százaléka ilyen, 16,7 százalékuk négy­szobás, 15 százalékuk kétszo­bás. A befektetők egyre in­kább próbálnak alkalmaz­kodni a demográfiai trendek­hez és a népesség igényeihez, ezért a közeljövőben valószínű, hogy növekedni fog a fiataloknak szánt kezdő­lakások, a szinglik számára épített kislakások és a szenior­lakások száma is (őszintén szólva, nem tudom, az utóbbi miben tér el más lakásoktól, remélhetőleg nem kriptákról van szó, elnézést). A lakóházak 91 százaléka csa­ládi ház, s ezek 84 százaléka állandóan lakott. A nem lakott családi házak 36 százaléka nyaralóAétvégi ház. 2001-hez képest 31 százalék­kal több az ilyen nyári lak, ami az életszínvonal szempontjá­ból szintén fejlődésként ér­telmezhető. Az is kiderült, hogy az utóbbi tíz évben egyre gyakoribb a hagyományos építőanyagok, a fa és a mór használata, bár egyelőre még a modern anya­gok a tipikusak. Az sem mindegy, milyen minőségű lakásban élünk. A lakott lakások 72,2%-a első kategóriájú, 2001-hez képest nagyjából a felére csökkent a vízvezeték, avízöblítéses vécé és a fürdőszoba/zuhanyozó- fülke nélküli lakások aránya, ami azt jelenti, hogyjelenleg az ilyen lakások aránya 1 és 3 százalék között mozog. A klí­maberendezéssel rendelkező lakások aránya is 2 százalék körüli, az akadálymenteseké nem egészen 10%. A háztar­tások anyagi ellátottsága is egyre kedvezőbb. Csaknem 60 százalékkal nőtt a mobilte­lefonos, 30 százalékkal a földi telefonos háztartások aránya, 40 százalékkal a számítógépet birtoklóké, 50 százalékkal az internetes kapcsolattal ren­delkezőké. Nagyjából minden második háztartásban van au­tó, a korábbi nem egészen 40 százalékhoz képest. A háztartások emberi oldalát tekintve háromféle háztartás létezik, ezek közül most csak a 2,1 millió családi háztartásról legalább néhány adat: 52 %-ukat, azaz 1,1 milliót teljes családok, 16 százalékukat csonka családok, 30%-ukat egyszemélyes háztartások al­kotják. Minden jobb, minden szebb. És egyre többen va­gyunk egyedül. KOMMENTAR Szex és politika CZAJL1K KATALIN —A búcsúzó hét egyik vezető belpolitikai híre - legalábbis olvasottságát tekintve - Robert Fi- co frissítése legszűkebb munkatársi körében. R, * Hogy az új kollegina pontosan milyen beosz- > tásban segíti a miniszterelnök munkáját, arról I a kormányhivatal hallgat. Az viszont gyanít- HwBkJ ható, hogy a korábbi aktmodellt új munkahe­lye megszerzéséhez nagyban hozzásegíthette erős önbizal­ma, amit bevallása szerint a mellnagyobbításnak köszönhet. Hogy mindez olcsó bulvár, amivel egy magára valamit is adó lapnak foglalkoznia sem kellene? Nem egészen. A főhős ugyanis az ország első számú embere, akinek minden moz­dulata köztett. A Robert Fico és a nők című történet egyéb­ként korántsem új keletű. A hazai médiában a miniszterel­nök már több nő társaságában is megjelent meglehetősen kompromittáló helyzetekben, s a fotók közt volt olyan is, amely valóban nem hagyott kétséget a kapcsolat jellegét ille­tően. Ennek alanya egyébként ugyancsak a miniszterelnök kabinetjének munkatársa volt. Különös, hogy az erősen konzervatív és vallásos Szlovákiá­ban mindez nem keltett közfelháborodást. Sőt, Robert Fico azóta választást nyert, minden idők legerősebb mandátu­mával. Úgy tűnik, a szlovák választók egyenesen díjazzák a miniszterelnök macsóságát, azt, hogy nem csak a hivatalá­ban tud férfi lenni. Mert mit üzen egy közszereplő egy hason­ló fotóval? Azt, hogy menő dolog korosodó családapának fia­tal cicával félrelépni, sőt, egy keményen dolgozó férfinak egyenesen joga van ehhez. Pedig legyen az ember hívő vagy ateista, konzervatív vagy li­berális, nemzeti érzelmű vagy kozmopolita, a házasságtörés nem kóser dolog. Legalábbis a házastársak egyikének bizto­san, nem beszélve a gyerekekről. S az is biztos, hogy a part­neri hűtlenség a válási okok között az élvonalban szerepel, így jobban veszélyezteti a családokat, mint az összes homo­szexuális és transzvesztita együttesen. Érdekes, hogy a refe­rendumszervező Chromíkék hangját valahogy nem hallot­tuk, amikor az említett kompromittáló képek napvilágot lát­tak. Pedig a hasonló fotók ezerszer jobban formálják a köz­erkölcsöt, mint az egész alkotmány címerestül, preambulu- mostul. A világ civilizáltabb tájain a politikusok intim élete bőven része annak a szférának, amely a nyilvánosság kont­rollja alá esik, s a kihágásokat szigorúan büntetik. Ne feled­jük, Bili Clintonnak majdnem a posztjába került kalandja Monica Lewinskyvel. Mert a házastársunk megcsalása ugyanolyan csalás, mint bármely más, S aki a magánéleté­ben csal, miért ne tenné meg másutt is? Aki tehát politikus­nak áll, netalántán a miniszterelnökségig viszi, kínosan ügyelnie kell rá, hogy a csalásnak még csak az árnyéka se ve­tülhessen rá. Sem hivatalban, sem a hálószobában. TALLÓZÓ NOVAJA GAZETA Orosz páncélos zászlóalj harcolt a délkelet-ukrajnai Debalcevénél - állította egy sebesült burjátföldi katona a Novaja Gazeta c. orosz új­ságnak. A Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár és Alekszandr Lebegyev orosz milliárdos résztulajdonában lévő lap korábban is közölt cikkeket az ukrajnai fegyve­res összecsapásokban részt vevő orosz katonákról. „Mindannyian tudtuk, hova megyünk és ott mi történhet” - mondta a 20 éves Dorzsi Ba- tomunkujev, akinek az arca és mindkét keze csúnyán megégett, amikor február 19-én a Debalcevébe vezető utat lezáró Lohvinovénél fel­robbant a páncélos, amely­ben tartózkodott. A Burját Köztársaság székhelyén, Ulan-Udében állomásozó 5-ös számú páncélos dandár katonái az Ukrajnával hatá­ros délnyugat-oroszországi rosztovi területre tavaly ok­tóberben érkeztek. Azt mondták nekik, hadgyakor­latra mennek, de mint mond­ta, „erkölcsileg és lelkileg is készen álltam arra, hogy Uk­rajnába kell menni”. A páncé­losokat már Ulan-Udében át­festették, hogy ne látszódjon rajtuk számozás vagy jelzés. Katonai igazolványaikat ott­honi egységeiknél hagyták. A régóta szolgáló szerződéses katonák azt mondták, „a ho- holokat megyünk bombázni” (Oroszországban hoholok- nak csúfolják az ukránokat). A burját katona arról is be­szélt, hogy az orosz Távol-Ke­letről több katonai egység is a rosztovi területre vonult, de Moszkva mellől is érkezett egy dandár. „Tudtuk, hogy átkelünk a határon” - magya­rázta. Összesen 31 tankkal, mintegy 300 emberrel men­tek. A Novaja Gazeta újság­írójának tudomása szerint február 9-én az ún. debal- cevei katlan torkánál, Lohvi- nove településnél a 90%-ban „szervezett orosz önként­esekből” álló donyecki sza- kadár erők egysége lezárta az utat a gyűrűbe fogott ukrán csapatok elől. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents