Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-04 / 28. szám, szerda

20 Sport ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR4. www.ujszo.com A francia Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron jégtánckettős tavaly nyáron Kanadába költözött, s a váltásnak Eb-győzelem lett az eredménye „Szeretnénk elmesélni valamit a táncunkkal” Gabriella Papadakis és Guillaume Cizeron nagyon fiatalon nyert Eb-t Tavaly tizenötödikek vol­tak, idén megnyerték az Eb-t. Gabriella Papadakis és Guillaume Cizeron ér­zéki kűrjével lenyűgözte a közönséget Stockholm­ban, s megérdemelten nyerte meg az aranyérmet. A francia jégtáncosokkal életük legnagyobb sikere után beszélgettünk. BŐDT1TAN1LLA Titkos álmaikban megfor­dult a lehetőség, hogy Euró- pa-bajnokok lehetnek, vagy ez a diadal teljesen felülmúl­ta az elvárásaikat? Guillaume: Az elmúlt hóna­pok sikerei, a két Grand Prix- győzelem után tudtuk, hogy lehet esélyünk. De a sportban nem lehetsz biztos semmiben, amíg meg nem történik. Gabriella: Reméltük, hogy bekerülünk az első háromba, titkon azt is, hogy megnyerhet­jük az Eb-t. Nagy eredmény ez számunkra, de nem akkora meglepetés. Már a rövidtáncban meg­szerezték a vezetést. Ezt ho­gyan élték meg? Guillaume: Nagyobb nyo­más lett volna rajtunk, ha a rö­vid után csak másodikok vagy harmadikok vagyunk. De mivel két ponttal vezettünk, ez egy­fajta biztonságot adott. Tud­tuk, hogy erős a kűrünk, és hogy van esélyünk megnyerni a versenyt. Gabriella: Az egész szezon­ban a rövidprogramunk volt a gyengébb, mindig a kűr volt a jobb. így önbizalmat adott ne­künk, hogy már a rövidprog­ram után az élre álltunk. Tavaly a 15. helyen végez­tek az Eb-n, most nyertek. Ez óriási előrelépés. Guillaume: Magam sem tu­dom felfogni, mit is jelent ez. Tudom, hogy sokat fejlődtünk, sokat változtattunk a felkészü­lésünkön, de ez a nagy ugrás akkor is váratlan volt. Ha ta­valy valaki azt mondja nekem, egy év múlva megnyerem az Eb-t, nem hittem volna neki. Négy éven belül lehet, de egy év alatt? Franciaországnak mindig remek jégtáncosai voltak. Tavaly még csak a harmadik számú francia kettősnek számítottak, most viszont már az elsők. Egy ilyen ko­moly hagyományokkal ren­delkező országban nagyob­bak az elvárások? Guillaume: Büszkék va­gyunk arra, hogy Franciaor­szágot képviseljük, és mi is fel­kerültünk a sikeres francia pá­rok sorába. Nem túl gyakori, hogy egy jó kettőst ilyen gyor­san kövessen egy másik. Ne­künk valami újat kell alkot­nunk, és ott kell hagynunk a lábnyomunkat a jégtánc törté­netében. Természetesen ez még csak a kezdet, az út elején járunk, én 20 éves vagyok, Gabriella 19. De mindig jobb első számú párnak lenni, mert több figyelmet kapunk. Persze nagyobb is így a nyomás. Jégtáncban nem túl gyako­ri, hogy valaki ilyen fiatalon Európa-bajnokságot nyeljen. A Delobel, Schoenfelder és a Pechalat, Bourzat pár is hosszú éveket várt az első vi­lágversenyen szerzett érmé­re. Guillaume: Tényleg fiatalok vagyunk, de már tizenegy éve együtt korcsolyázunk. Párként már elértünk egyfajta érettsé­get. Azért sikerült ez viszony­lag korán, mert már nagyon régóta együtt korcsolyázunk. Nyáron úgy döntöttek, Ka­nadába teszik át a székhelyü­ket, mivel edzőjük, Romain Haguenauer ott folytatta pá­lyafutását. Az edzői csapa­tukba bekerült a korábbi két­szeres vb-ezüstérmes Marie- France Dubreuil, Patrice La- uzon kettős is. Ez a váltás mennyiben játszott közre a sikerükben? Gabriella: Úgy döntöttünk, követjük Romaint, és nagyon sokat fejlődtünk ennek kö­szönhetően. Guillaume: Gyakorlatilag minden megváltozott. Az or­szág, ahol élünk, az edzőink, a csapattársaink. Többet korcso­lyázunk, táncórákat veszünk, sokkal profibban állunk az egészhez. Amikor úgy döntöt­tünk, hogy Kanadába költö­zünk, abbahagytuk az iskolát. A jégtánc nem olyan, mint egy munkahely, de most ez a leg­fontosabb elfoglaltságunk. Nehéz volt meghozni a döntést a váltásról? Mennyi ideig gondolkodtak rajta? Gabriella: Nem sokáig. Guillaume: Egyesién át. Gabriella: Nem kellett na­gyon gondolkodni, egyértelmű volt, hogy ez a jó döntés. Ha a karrierünkre akarunk fóku­szálni, akkor ez volt a helyes lépés. Meglepte vagy sokkolta önöket valami Kanadában? Gabriella: Kanada nyilván más, mint Franciaország, és ez az első alkalom, hogy külföl­dön élünk. Montreal nagyszerű város, még akkor is, ha akad néhány kultúrsokk, például az étel vagy a hó... Guillaume: De mindenki nagyon kedves volt hozzánk az első naptól, igyekeztek, hogy jól érezzük magunkat. Gabriella egy interjúban korábban azt nyilatkozta, gyerekkorában utálta a hideg jégpályákat, és arról álmo­dott, hogy egy szubtrópusi or­szágba költözik. Hogyan tud megbirkózni a kanadai téllel? Gabriella: Pozitívan állok hozzá. Néhány, Kanadában el­töltött év után szerintem már soha nem fogok panaszkodni a hidegre. Soha! Guillaume: Itt Stockholm­ban most meleg van. (Az Eb alatt -2 és +2°C között mozgott a hőmérséklet a svéd főváros­ban - a szerk. megj.) Gabriella: Mindenki pa­naszkodik, hogy milyen rossz az idő, én meg élvezem, hogy tavasz van! Az idei szezonban a paso doble a rövidtáncba illesz­tendő kötelező tánc, emellé a flamencót választották. Ked­velik ezt a műfajt? Guillaume: A rövidtáncunk összeállítása előtt egy hétre Madridba utaztunk, hogy meg­ismerjük a flamencót és a kul­túrát. Nem ott csináltuk meg a koreográfiát, csak igyekeztünk minél többet magunkba szívni a kultúrából. Eljártunk bárok­ba, hogy megfigyeljük, hogyan táncolnak az emberek. Nagyon inspiráló volt. Nem igazán va­gyunk flamencotáncosok, de mindent megtettünk azért, hogy minél közelebb kerüljünk ehhez a tánchoz. A kűrjüket Mozart zenéjére futják, de egy kortárs balett- előadás, az Angelin Preljocaj által koreografált Le Pare inspirálta. Hogyan jött az öt­let? Gabriella: Mást akartunk csinálni, mint tavaly, amikor kortárs zenére futottunk. Most valami lágyabbat akartunk al­kotni. Romain azt javasolta, nézzük meg a Le Parcot videón. Meg is néztük, s azt gondoltam, ez gyönyörű, de a zene nem biztos, hogy jó választás. Végül mégis ezt a zenét választottuk. A kűr tele van érzelmekkel és szexualitással. Hogyan tudják mindezt megjeleníte­ni a jégen? Guillaume: Ez egy szerelmi történet, sok érzelemmel, szenvedéllyel. Nem könnyű egyszerre gyengédnek és szen­vedélyesnek lenni, de meg kell birkóznunk ezekkel a különbö­ző érzelmekkel. Nem akartunk egy unalmas kűrt, éppen ezért minden mozdulatnak jelentése van. Nemcsak az a célunk, hogy különböző alakzatokat mutassunk be a jégen, tényleg szeretnénk elmesélni valamit a táncunkkal. Milyen hosszan dolgoztak a kűrön? Gabriella: Ez a folyamat so­sem ér véget. A koreográfiát egy hét alatt raktuk össze Ma- rie-France-szal, emellett na­ponta három-négy órát dol­goztunk színházi szakembe­rekkel, hogy minél jobban át tudjuk adni az érzéseket. A ve­lük tanultakat is igyekeztünk beépíteni a kűrbe. (Johanna Welnicki felvétele Melyik kűr áll közelebb a személyiségükhöz, a tavalyi lendületesebb, vagy az idei lágy, légies? Guillaume: Most már sokkal inkább beletesszük saját ma­gunkat is a kűrbe. Nagyon sokat kellett dolgoznunk azon, hogy ilyen intenzitással legyünk ké­pesek előadni. Az idei program ezért közelebb áll hozzánk, sokkal inkább átéljük. Gabriella: Tavaly nem fog­lalkoztunk ennyit azzal, hogy belevigyük az érzéseinket a táncba. Hogyan tudnak arra kon­centrálni, hogy érzelmeket fejezzenek ki, amikor oda kell figyelniük az elemek ne­hézségi fokára, az emelések hosszára, a tökéletes techni­kai végrehajtásra? Gabriella: Nagyon sokat gyakoroljuk az egyes elemeket, hogy a versenyen már az ér­zelmekre tudjunk figyelni. Guillaume: És próbáljuk az elemeket is a koreográfia ré­szévé tenni, hogy ne különálló akrobatikus részekként állja­nak a programban, hanem il­leszkedjenek a történetbe. Melyik a kedvenc stílusuk? Gabriella: Olyan sok min­dent nem próbáltunk még, hogy ezt nem lehet megmon­dani. Idővel kiderül. Mik a fő előnyei annak, hogy több mint tíz éve együtt korcsolyáznak? Guillaume: Együtt nőttünk fel, szóval jól ismerjük a másik reakcióit. Jól és eredményesen dolgozunk együtt, igyekszünk kihasználni a jégidőt. Ritkán veszekszünk, nem akarunk ez­zel időt veszíteni. A közös munka mintha magától men­ne. Mindketten nyitottak va­gyunk az új dolgokra, például a színházra, szeretünk kísérle­tezni, és megegyezik a víziónk. Tudjuk, mit akarunk elérni, és ezt meg is tudjuk beszélni egymással. Gyerekként mindjárt együtt kezdtek korcsolyázni, vagy voltakmás partnereik is? Gabriella: Rögtön együtt kezdtük. És rögtön meg is kedvelték egymást? Guillaume: Igen, hamar ba­rátok lettünk. Gabriella: De akkor még nem igazán vettük komolyan a korcsolyázást. Guillaume: Viszont az anyukáink erről többet tudná­nak mondani, én már nem iga­zán emlékszem. Mit tartanak a legjobb do­lognak a partnerükben, és mi a leginkább idegesítő? Gabriella: Guillaume-ban az a legjobb, hogy nagyon szorgalmas, és képes a célra összpontosítani. Perfekcionis- ta, ami jó dolog a munkában. Nem tudom, van-e rossz oldala... A legzavaróbb talán az, hogy nagyon keményfejű. Tényleg. Nagyon. Guillaume: És nem a szó jó értelmében. Gabriella: Néha türelme­sebbnek kellene lennie. Guillaume: De ő is keményfe­jű, csak talán nem annyira mint én. A legjobb dolog pedig... Gabriella, élvezd ki ezt a pillana­tot! Azt gondolom, nagyon sze- rencsésekvagyunk, hogy megta­láltuk egymást. El sem bírom képzelni, hogy másvalakivel korcsolyázzak. Ő egyszerűen tökéletes számomra. Gabriella: Remekül kiegé­szítjük egymást, erősítjük a másik erősségeit, és ennek kö­szönhetően tudunk javítani a gyenge pontjainkon. Például gyerekkorunkban én nagyon mereven korcsolyáztam, Guil­laume pedig nagyon lazán, szinte már elasztikusán. Ami­kor párba tettek minket, én ki­csit lazább lettem, ő pedig nem volt annyira széteső. Mik a hosszú távú céljaik? Guillaume: Természetesen az olimpia. De nem igazán sze­retünk célokról beszélni. Az a célunk, hogy folytassuk, amit elkezdtünk, és minden napot élvezzünk a jégen, még ha ez néha nem is egyszerű. Ezért korcsolyázunk - mert szeret­jük, és ennek így is kell marad­nia.

Next

/
Thumbnails
Contents