Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-25 / 46. szám, szerda

6 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR25. www.ujszo.com RÖVIDEN Harmadszor is fölszáll a páva Budapest. Összesen 550 produkció jelentkezett az MTVA és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségku­tató vetélkedője, a Fölszállott a páva című műsor harmadik évadára. A legtöbben az énekes szólista kategóriában re­gisztráltak, de szép számmal jelentkeztek néptáncegyütte­sek, táncospárok és táncos szólisták is, összesen több mint 2400 gyerek. A szóló hangszeresek között a legtöbben cite- rával és hegedűvel indulnának a válogatón. A jelentkezések háromnegyede Magyarországról érkezett, a határon túlról pedig legtöbben Erdélyből adták le nevezésüket. A Fölszál­lott a páva harmadik évadában 6 és 14 év közötti gyerekek szerepelnek majd, a műsor szeptembertől decemberig fut majd a magyar közmédiában. A szakmai zsűri ma ül össze, hogy megnézze a beérkezett videókat és eldöntse, mely pro- dukciókjutnak tovább a területi selejtezőkre. (MTI) Újrakevert Led Zeppelin-dalok London. Jimmy Page, a legendás Led Zeppelin egy­kori gitárosa nem tudott be­lenyugodni, hogy a zenekar régi számai rosszul hangza­nak MP3 formátumban. Több évet töltött azzal, hogy újrakeverje a 40 évvel ezelőtt megjelent Physical Graffiti című dupla lemez dalait, a végeredményt pedig tegnap, a kerek évforduló napján tet­te elérhetővé. Számos eddig kiadatlan stúdió- és koncert­felvételt is mellékelt a „csomaghoz”, köztük ismert számok alternatív változatait. A 71 éves Jimmy Page több száz órát töltött az eredeti szalagok hallgatásával és válogatásával. Az újrakevert dalok hanglemezen, CD-n és digitális formá­tumban is beszerezhetőek. (MTI, juk) Változás a repertoárban Komárom. A Komáromi Jókai Színház idei évadjának utolsó bemutatóként meghirdetett Az Őrült Nők Ketrece című pro­dukció helyett gazdaság-technikai okokból Dés László, Gesz­ti Péter, Békés Pál A dzsungel könyve című népszerű musi­calje kerül színre Méhes László rendezésében. A bemutató időpontja 2015. június 12. A dzsungel könyve Hegedűs D. Géza rendezésében Budapesten színháztörténetet írt: 1996 januárja óta szerepel a Vígszínház repertoárján, mostanáig több, mint ezer előadást ért meg. Méhes László, a komáromi teátrum jelenlegi művészeti vezetője a kezdetektől, azaz ti­zenkilenc éve játszik a legendás előadásban. Az Őrült Nők Ketrecét a komáromi színház a további évadok egyikében tervezi bemutatni, (juk) Thiele-Csekei Enikő kötetében a lefojtottság, kiszolgáltatottság és a lét korlátozottsága jelenik meg Versek organikus egysége A zselízi születésű Thiele- Csekei Enikő eredeti szakmájára nézve vegyész, tizennégy évig élt Német­országban, jelenleg az egészségügyben dolgozik Burgerlandban. Oroszból, szlovákból, németből for­dít, és nem mellékesen verseket ír. Ma este mutat­ják be a dunaszerdahelyi Arthe Caféban második verskötetét, amely az AB­ART kiadónál jelent meg Filmkockák visszafelé címmel. JUHÁSZ KATALIN A kötet legrövidebb versei háromsorosak. Nem hagyomá­nyos értelembe vett haikuk, az olvasónak nincs olyan érzése, hogy a szerző valamiféle szigo­rúan konkretizált mondaniva­lót zanzásít bennük. Inkább több kaput hagy nyitva, az ol­vasóra bízva a munka dandár­ját. Ne szirupra gondoljanak tehát, hanem inkább koktélra, ne kifestőre, hanem inkább ki- rakóra. Nézzük mindjárt a kötet el­ső, Érintés című háromsorosát: „beszélj érintve/ujjaiddal ol- vass/világtalanul.” Egyszerre van benne a szerelem, a tapasz­talás, a megismerés iránti vágy, a némaság, a vakság dacára történő információszerzés le­hetősége, illetve a világ teljes birtokba vételének lehetetlen­sége. Sőt, annak is igaza van, aki esetleg nem férfi-nő vi­szonyt érez bele, hanem egzisz­tencialista versként olvassa. Az ilyen (lehetséges) telita­lálatok ellenére kevesen pró­bálkoznak meg néhány szóból verset kreálni, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez rendkívül nehéz és kockázatos. A sokszor használt, mára elkoptatott szó­fordulatokat, kifejezéseket például nehezen viseli el a rö­vid műfaj. Nem szerencsés vá­lasztás egy háromsoros vers egyik soraként az „éj leple alatt”, vagy az „eső permetez”. És a már említett tartalomhal­mozás könnyen képzavarba csúszhat, műit a Koldus című vers esetében: „üres lelkünk- ben/parázna világunk/marka koldul.” Az öt ciklusba rendezett ver­sek egymásutánisága rendkí­vül érdekes: egy háromsoros után egy hosszabb (acska) kö­vetkezik, majd ismét egy há­romsoros, és így tovább. Ez a szerkesztési mód, - bár szintén eléggé kockázatos - egyfajta sajátos lüktetést ad a kötetnek. Az egyes darabok persze önál­lóan is érvényesek, teljes értékű miniatűrök váltakoznak méretesebb versekkel, de sor­rendben olvasva ugyanazt a je­lenséget gyakran más-más as­pektusból világítják meg. A versekből hiányzik a közpon­tozás, ez is segítheti tovább­gondolásukat. A hosszabb darabok legtöbb­je egy konkrét tárgyi környe­zetből indul ki, a szerző ezzel szemléltet különböző lelkiálla­potokat, belső drámákat. A kö­tet legsikerültebb darabjaiban a konkrét megnevezés és a refle­xió közötti feszültség már az el­ső sorokban megjelenik, és a tudatosan végigvitt motívumok újabb és újabb jelentéstartal­makkal töltik meg a felvázolt alapszituációt, „a futócipőmben szeretek bálba járni/tudhattad volna/a plafonról angyalszár- nyakon/lógni csak úgy a semmibe/ lezuhanni/képeidből eszkábált/házi oltár előtt gyón- ni/bűneimet” (Extrém helyze­tek), vagy: „elárvult játszó- terek/bólogatnak a halált ho- zó/széllel kacérkodva/haran- gok tompa/kondulása siratja a jövőt/elszenesedett hinta- ló/egyszemű porcelánbaba/ke- servét nyüszítő kutya/boros- tyánnal benőtt falvak sugárzó borzalma” (Tiltott zóna). Lefoj­tottság, kiszolgáltatottság, a lét korlátozottsága jelenik meg ezekben a sorokban, gyakran szinte vakmerő egyszerűséggel. A költemények létrejöttével kapcsolatban általában fennkölt hasonlatok használatosak. T. S. Eliot egy helyütt úgy fogalmaz, hogy a költő célja versírás köz­ben nem más, mint „hogy sza­baduljon heves kényelmetlen­ség-érzetétől” - de aztán ő is in­kább a vajúdás, szülés metafo­rákkal jellemzi a folyamatot: a költőt tehát nyomasztja a vers terhe, „s meg nem könnyebbül­het, amíg meg nem szüli” (A köl­tészet három hangja). Eliotnak igaza van, hiszen szerencsés esetben az eredmény nem holmi salakanyag, hanem élő, lélegző, organikus egység. Ezt a vajúdást és ezt az egy­séget érzem ebben a kötetben. És azt is, hogy a szerző alapo­san, türelmesen „kihordta” az elénk tárt érzéseket, gondola­tokat. És még valamit érzek: a vegyészi hozzáállást. Thiele- Csekei Enikő, aki a moszkvai Lomonoszov Egyetem kémia szakán szerzett diplomát, pon­tosan tudja, milyen „kémiai reakciók” játszódnak le az egy­más mellé rendelt szavak, szó- szerkezetek között, és mi csa­pódik ki belőlük. 1 megvásárolható NORA i ROBERTS j A Nora Roberts: A gyűjtő Lila Emerson meg van győződve arról hogy az élete tököetes. és nincs szüksége senkire a boldogságtxa. Uta hivatásos hánigyá», ami élig szokatlan munka, deő rwgyonéhrezthogyrnásoklakásáravigyázhatamiga tulajdonosok nyaralnak. Az élete állandó utazás, ás két DOfonQDe Dem minőén noimija. Kozoen siKetes no, aw éppen a kővetkező regényén dolgozik Egy este kinéz az aWakopésegygyilko^szemtanOjalesiTetTnésze«- sett azonnal kihívja a rendőrséget Később taötozítaz egyik áldozat bátyjával és akkor még nem sejti, hogy az élete váratlan fordulatot vesz. Oliver Bowden: Assasin's Creed-Egység Megvertek és elárultak megölték az apámat. Bosszút állok-bármi áron. 1789. Párizs varázslatos városában Mvirrad a Francia forradalom hamburgered hajnala. Az utcakövek vértől vörösének ahogyanép fellázad az elnyomó arisz­tokrácia ellen. Dea forradalmi Igazság- szolgáltatásért komoly árat kell fizetnie minden embernek AssassinS| Raul Gayter: Hamburgerek Az elismert séí PaulGayter innovatív bur- getreceppelvel friss, nemzetközi megközelítésből tekint az egész világon népszerű témára, Megszo- kott kedvencek és szokatlan, rafinált verziók recepljei egyaránt megtatáSiatók a könyvben: a finoman fűszerezett thai hafcugettól a klassztkus,,full extráťbuigeng, Danielle Steel: Egy tökéletes élet Az okos, enetgikus és egzotikus szépségű Blaise mwjnfiya leves niimusofOK viwgszene ismén, ikonikus alakja. Szakmájának szerelmese: a közön­ség szemében ó a tökéletes tévésztár, akinek az élete Is maga a tökély. Pedig ez koránt sincs Így. Btaise tizenéves lánya. Salima, cukorbetegsége miatt kisgyerekként megvakult és azóta egy bentlakásos iskolában él ahol megkap meiden se­gítséget Am az iskolát egy tragikus haláleset miatt átmenetileg be kell zárni ezért ülaise kénytelen hazavinni a lányát NewYork-l otthonukba. Robtrt Ludlum: A Janus-megtoriis Dr.Jon$mimezredes,aCo*ert-One ügynöke Hollandi- ában részt vesz egy fettózó betegségekkel foglakozó tudományos konferencián. Egy* éjei a száBod^St támadás ért a terroristák vérfürdőt rendeznek, és elrabolnak néhány külänte- jt»- gesé5veszdycsvtemmtát. - Smithaszewcséjének ésegyCIA-űgynöknek köszönhetően megússza a merényletet de tudomására jut hogy néhány más szó méllyel együtt «terült egy bérgyilkos haláfctájára. Ront« lh«i körryvtibok SR AVION, fvansko «stu ti. | Aupark Shopping Center. Einstunovó IS Rouony | Udmorová ul. 30, S«ne< I Polys City Contur, Vajrwrskd IOC | No Pohovej. Rouwiy | Goidssor 1W, Somorjs | Braiurdohtly, Jrumky utca ! A9AÜI0 SHOPPING CENTER, Nifnmiko rute III, ímkájvir | hnem. Hacor iára V) Galérie Mlyny Nitro, Mnüova trade ál iKautocoitaM'Uavdriuibui%«i^ Pan» Rnei oo Taylor Swift amerikai énekesnő adta el a legtöbb albumot 2014-ben A világ legnépszerűbb előadója MT1-HÍR New York. A Hanglemezki­adók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) szerint Taylor Swift adta el a legtöbb albumot 2014-ben. Az amerikai énekesnő tavaly megjelent, 1989 című lemezé­ből 8,6 millió példány fogyott el világszerte. Az eladási listák alapján a 25 éves Taylor Swiftnek ítélte oda az IFPI a világ legnépszerűbb előadójának járó díját, amelyet a fizikai formátumú eladások, a letöltések és az online meg­hallgatások száma alapján ítél oda a nemzetközi szövetség. Taylor Swift ötödik albumá­ból a megjelenése utáni első héten 1,2 millió példányt adtak el, és 11 egymást követő héten át vezette a Billboard 200 top­listát. Az album Németország­ban, Japánban és az Egyesült Királyságban is az öt legnép­szerűbb között volt. Vezető Taylor Swift (Képarchívum) slágere, a Shake It Off című több mint 20 országban került az öt legnépszerűbb dal közé, és több mint 350 millióan lát­ták videóját a YouTube-on az IFPI adatai szerint. A tavalyi év második leg­népszerűbb előadója a One Di­rection brit-ír fiúcsapat volt, amely 2013-ban kapta az IFPI legnépszerűbb előadója díját. A harmadik helyre Ed Sheeran brit énekes-dalszerző került, akinek tavaly júniusban megje­lent x című stúdióalbuma 12 országban vezette a zenei top­listákat és 11 piacon az első öt között volt. A Spotify közölte, hogy ezt az albumot hallgatták meg legtöbben az interneten világszerte 2014-ben. Az IFPI tizes listáján van to­vábbá a Coldplay, az AC/DC, Michael Jackson, a Pink Floyd, Sam Smith, Kate Perry és Beyoncé. A szövetség bejelen­tette, hogy 2014 egyik legsike­resebbje a Jégvarázs című me­sefilm betétdalait tartalmazó album volt. Ha egyetlen előadó készítette volna, felkerült volna a listavezetők közé. Csak az Egyesült Államokban 3,9 millió példány kelt el belőle. MP150055

Next

/
Thumbnails
Contents