Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-20 / 42. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR 20. Nagyítás 9 Akit nálunk a családok gondjai komolyan aggasztanak, az a szegénység, az alkoholizmus, az erőszak helyett miért a homoszexuálisokat veszi célba? Ördögűzés vagy ördögi kör? A népszavazás után minden érintett fél nyertesnek mondta magát, Andrej Kiska államfő pedig a referendumot megelőző váltóháború miatt csalódottságának adott hangot. E kissé bizarr helyzet társadalmi tapasztalatait a pszichológussal, Bordás Sándor egyetemi docenssel elemezzük. MIKLÓSI PÉTER A plebiszcitum másnapján az eléggé vehemens kezdeményezők, az általuk feltett kérdésekben érintett LGBT- közösség, a három igennel szavazók és a távolmaradók is sikerről beszéltek. Tanár úr, a pszichológus szemével érthető, ha egy népszavazásnak négy győztese van meg egy lehangolt államfője? A népszavazás körüli káosz valóban elgondolkodtató. És az államfő csalódottsága is megérthető, bár egy idejében tett önmérsékletre intő nyüatkozat- tal talán fékezhette volna az egyre szertelenebb indulatokat. Ettől függetlenül a valós helyzet viszont az, hogy ennek a népszavazásnak nincs győztese. Csupán vesztese van, éspedig a kisebbségeivel szemben intoleráns Szlovákia, s ez az intolerancia ezúttal a homoszexuálisok elleni referendumban nyilvánult meg. Ugyanis a népszavazást megelőző időszak egy olyan kisebbségi közösséggel szemben gerjesztett indulatokat, amelynek hosszú évszázadokon át először a megbélyeg- zettség, majd a beteggé nyilvánítás volt a sorsa. Viszont a 20. századi kutatások alapján kiderült, hogy a homoszexualitás egy állapot, a populáció bizonyos százalékának a természet adta magatartási formája. És míg a nyugati világ fejlett demokráciái mindjobban nyitni igyekeznek az azonos nemű párok társadalmi és közéleti elfogadásának irányában, addig Szlovákia - több közép-kelet- európai országhoz hasonlóan - egyelőre erősen tartózkodó ebben a kérdésben. Ennek tükre volt mindaz, ami az országban a referendum kapcsán lejátszódott. A szóban forgó kérdésekben régen esedékes társadalmi dialógus helyett heteken-hó- napokon át a haragszomrád, a szemmel verés, a katolikus egyház felemelt ujja révén a megosztás uralta a közbeszédet. Az ilyen felfokozott közhangulatból senki sem szeret vesztesként kijönni, lélektanilag ezért tartotta hát minden érintett fél fontosnak sikeresnek láttatni a saját pozícióit. A referendumot a Szövetség a Családért kezdeményezte - ám higgadt hátrapillan- tással tényleg a családról szólt? Vagy a lakosság bizonyos szűk rétegének szexuális orientációja került terítékre? Nyilvánvalóan sokkal inkább az utóbbi. Mert az elmúlt időszak hangzatos szócsatáira gondolva érdemes tisztázni, mit is értünk a család fogalmán: a férj-feleség kapcsolata ugyanis még nem mondható családnak, ók házastársak, manapság az is gyakori, hogy „csak” élettársak. Családról csupán akkor beszélhetünk, ha már gyerek/gyere- kek is élnek velük; ám hogy ez szülés vagy örökbefogadás útján történt, az független a család szakmai definíciójától. Ez azért is fontos, mert a mai időkben sok a gyermekotthonban nevelkedő gyermek, akinek józan ésszel mérlegelve jobb lenne természetes családi környezetben felnőni. Általában azonban jóval több a nevelőotthonokba kerülő gyermek, mint a nő-férfi házasságból vagy élettársi kapcsolatból mutatkozó örökbefogadási igény. Hollandiában, Angliában és más országokban is éppen ezért engedélyezik, hogy azonos nemű pároknak is joguk legyen az örök- befogadásra. Ilyen esetben is már családról beszélhetünk, és egyúttal annak esélye szintén százszorosán kisebb, hogy a nevelőotthonokban felserdülő gyerekek - a személyzet minden igyekezete ellenére - előbb- utóbb esetleg antiszociális irányba sodródjanak. Ebben a családfelfogásban egy özvegy vagy elvált anya két-három gyerekkel nem család? Az minősített nevén, csonka család. A népszavazást megelőző hosszas kampány jócskán hí- resztelt előítéleteket, babonákat. Eszményképként viszont előtérbe került a kizárólag férfi-nő házasságában gyerekekkel teljessé váló családmodell. Ön mindezek után lát esélyt minimum arra, hogy legalább a hagyományos családok helyzetéről induljon értelmes társadalmi vita? Hiszen ha ez a referendum sikeres is, az nem segít a családok többségének mindennapi gondjain - csak a homoszexuálisok életminőségén, közéleti tekintélyén, jövőbeni pozícióin rontott volna. Tényleg fontos lenne, hogy negyedszázaddal a rendszer- váltás után, európai uniós tagországként, az egyre nyitottabb világban nálunk is elkezdődjön egy épkézláb dialógus a családról. Viszont ha a február eleji referendum kérdéseiből indulunk ki, sajnos akkor nagyon csekély az esélye az ésszerű társadalmi vita kialakulásának. Szlovákiában ugyanis ennek talán leginkább fékező ereje a szinte végletesen konzervatív katolikus egyház, amely például ötven esztendő alatt sem tudta a híveivel érdemben kommunikálni a II. vatikáni zsinatnak a férfi-nő házasságára vonatkozó új szemléletmódját. E látásmód értelmében már nem bűn, ha kettejük nemi kapcsolata az örömszerzésért és nem kizárólag a gyermeknemzés szándékával történik. Még a zsinat előtti idők dogmáinak továbbélése így komoly gátakat emelt, lelkileg befolyásolta Szlovákiában a katolikus egyház gyakorló híveinek és konzervatív támogatóinak széles körét. Ebben a helyzetben még Ferenc pápának a mai világgal szembeni nyitottsága sem találhat, vagy csak ritkán talál itt értő fülekre. Feltehetően a népszavazást sürgető aláírásgyűjtési kezdeményezés szándéka is a minden újítással szembeni elutasítás volt a referendum szorgalmaDr. Bordás Sándor zói, illetve az akciót nemegyszer indulatosan támogató katolikus egyház részéről. És a decemberi, majd január végén a második püspöki pásztorlevél? Inkább elriasztott, mintsem mozgósított? Annyi bizonyos, hogy végül is nem tett jót a referendum ügyének. Nyilván a katolikus- ság köreiben is a konfrontációt kerülők - az ország lakosságának közömbös többségével együtt - több toleranciát tanúsítottak, mint az egyházi vezetők. A szavazni jogosultak nyolcvan százaléka az otthon maradással bizonyította, hogy senkinek sem érdeke kirekesztő módon viselkedni Szlovákia pár százalékos homoszexuális kisebbségével szemben. Az emberek zöme helyesen érezte úgy, hogy a társadalomra nézve az azonos neműek iránt vonzódok nem jelentenek semmilyen veszélyt. Persze - és ezt pszichológusként a saját tapasztalataimból kell hozzáfűznöm -, környezetünkben továbbra is akadnak olyanok, akik ma is égetnék a homoszexuálisokat. Amikor például napi szakmai praxisomban huzamosabb ideig hetilapjaink egyikében a Szexposta című tanácsadói rovatot vezettem, jómagam is kaptam engem a pokol tüzébe küldő leveleket; mert szakpszichológusként védelmembe vettem a homoszexuálisokat, akik nem tehetnek a velük született nemi irányultságukról. Később, amikor még a Selye Egyetem oktatójaként az ottani mentálhigiénés központot vezettem, újra azt tapasztaltam, hogy sem a diákok körében, sem általában nincsenek nálunk olyan közéleti fórumok, ahol ezekről az érzékeny dolgokról az esetleges megbélyegzés veszélye nélkül őszintébben tárgyalni lehetne. A szavazatukkal kifejezett véleményüket természetesen tiszteletben tartva, de azért mégiscsak hadd feszegessem: pszichológusként mi a vélekedése a három igennel szavazókról? Mindenkinek szíve joga, hogy belátása szerint adja le voksát. Persze, az így szavazók valószínűleg az idősebb generáció soraiból verbuválódtak. Ők nemcsak választópolgári kötelességből, hanem azért is mentek el szavazni, hogy há- romigenes meggyőződésük szerint cselekedjenek. Ugyanakkor nyilván kevésbé gondoltak bele abba, hogy ez a referendum a lakosság elenyésző hányadának szexuális orientációjára, tehát az egyfajta mássággal szembeni kirekesztésre volt kihegyezve. De hasonló szándékú kezdeményezések a jövőben akár a más nemzetiségűek, a testi fogyatékkal élők, a nyugdíjasok, a romák vagy egyéb lakossági csoportok ellen irányulhatnak. A kérdést élére állítva, illetve éppen a most mondottak tudatában - az emberi lélek titkainak tudoraként - arról mi a véleménye, hogy a hazai magyar politikusok tekintélyes hányada, egy adott kisebbségi közösség ellen készülő néphatározat előtt, a háromigenes részvételre buzdított? Őszintén szólva, utólag is bajos megfejteni hozzáállásuk valós okát. Hacsak nem a politikai öncél vezérelte őket, ám akkor nagyon rossz végén fogták meg a dolgokat. Talán populista szűklátókörűségnek mondhatnám; bár akkor sem enyhítő körülmény, hogy tudvalévő, a homoszexualitás továbbra is kibeszéletlen téma a szlovákiai társadalomban. Az iménti dilemmára az sem ad legalább némi elfogadható magyarázatot, hogy a közbeszédben távolról sem csak a homoszexuálisok helyzetét övezi mifelénk ódzkodó csönd? Szerintem a szóban forgó, a referendumot támogató ajánlások magyarázatát nem ebben kell keresni. Ráadásul pont a szlovákiai magyar választó cáfolt rá alaposan jó néhány politikusának mozgósító tanácsára, hiszen országosan éppen a Csallóköztől a Bodrogközig volt a legalacsonyabb a választói hajlandóság. Viszont az általános következtetéseket keresve, sokkal inkább arra érdemes felfigyelni, hogy a szlovákiai társadalom hagyományos konzervativizmusának hátterében azért lassacskán nálunk is átalakulóban van mind a család intézménye, mind az élettársi kapcsolatok rendszere, illetve az Én szerepének felértékelődése. Például egyre jobban kitolódik a nők első szülésének időpontja. Többnyire a harmincadik életévükre vagy annál is későbbi életkorra, ami erősen befolyásolja a családtagok számszerű létszámát. Emellett az utóbbi másfél-két évtizedben megjelent a tudatosan vállalt szingli életforma, ahogy egyre szaporodnak az úgynevezett „mamahotelek” is, amikor a 30-35 éves felnőtt gyerek sem akar elköltözni a szülőktől, mert számára ez a kényelmes. Erősödőben az individualizmus: az én vagyok a fontos, az én éljek jól akarata. Az ötvenszázalékos válási arány mögött szintén egy önmegvalósítási folyamat húzódik. A régi értelemben vett nagycsaládok atomizálódtak, ami a bölcsődék meg az óvodák iránti fokozott keresletben, illetve az idős kori szociális ellátó rendszerek növekvő számában és a hoszpicek megjelenésében érhető tetten. A közéletet befolyásoló gyakorlati politikának, emóciók nélkül, ezzel kellene kiemelten foglalkoznia; és nem a homoszexuálisok társadalmi-jogi kirekesztését célzó álproblémákat meglovagolnia. Ezzel a referendummal nem azt szándékozták elfedni, hogy Szlovákia - a nyugati világ országainak többségével ellentétben - egyelőre bevallottan tanácstalan azokkal szemben, akik nyíltan beszélni kezdtek a hozzájuk legközelebb állókhoz fűződő viszonyukról? Ha ezt a kérdést lélektani szemszögből közelítem meg, akkor esetleg reménykedhetem abban, hogyezanépszavazás, ü- letve minden, ami jóban-rossz- ban körülötte zajlott, talán elindító mozzanata lehet egy, a korszerű társadalom számára fontos felismerésnek. Jelesül, hogy a homoszexualitásról a mindennapok valóságaként, a köznapok tagadhatatlan jelenségeként lehet, mi több, kell is beszélni. És hogy a közvélemény hamarosan tudatosítja: ebben a nálunk szinte mind a mai napig tabuként kezelt kérdéskörben szintén szükség van a folyamatos párbeszédre, a nyílt és higgadt vitafórumokra. Ha ez lesz a jövő útja, akkor Szlovákia is előre lépett egyet. Ön bízik ebben? Őszintén szólva, egyelőre több bennem a kétely, mint a bizakodás. Pedig a párbeszéd elindításának mikéntjét keresve elegendő lenne kipillantani Európa azon országaira, amelyek ebben a kérdéskörben is előttünk járnak, igaz, őket nem sújtja négy évtized diktatúrájának öröksége. Látni kell ugyanis, hogy a 21. század nyitott Európájának vüágában, a kultúrák keveredésének korszakában aligha engedhető meg a társadalmi bezárkózás. Befejezésül: valószínű, hogy a pszichológust és így személyében az egyszerű polgárt is foglalkoztathatja a dilemma, vajon a 2015. február 7-ei referendum miért volt már az ország hetedik érvénytelen népszavazása. Mert a népszavazás a közvetlen demokrácia legmagasabb fokú eszköze ugyan, de Szlovákiában sem a politikai elit, sem a társadalom szemében nincs meg a kellő súlya és tekintélye. De hát az emberek mitől is éreznék döntésük fontosságát, ha itt már 1992-ben sem kérdezte meg senki, hogy a lakosság két külön országban vagy közös államban kíván-e élni?... (Somogyi Tibor felvétele)
