Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-18 / 40. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR 18. Sport 21 BL: újra Gelsenkirchenben kezd a Real Madrid Ancelotti optimista MTI-ELŐZETES A címvédő Real Madrid, aho­gyan egy évvel ezelőtt, úgy idén is a Schalke 04 otthoná­ban lép pályára a labdarúgó BL nyolcaddöntős párharcának ma esti (20.45) első meccsén. Tavaly Carlo Ancelotti együttese már az odavágón el­döntötte a továbbjutás kérdé­sét azzal, hogy 6:l-re győzött Gelsenkirchenben. A Real Madrid története során 27 íz­ben lépett pályára Németor­szágban, de mindössze három­szor győzött, igaz, ezek közül kettőt éppen a legutóbbi idényben gyűjtött be, a Schalke otthonában aratott diadal mel­lett az elődöntőben a Bayern München vendégeként is gála­előadást (0:4) tartott. A spanyol csapat az utóbbi kilenc meccsét megnyerte a legrangosabb kupasorozatban. A Real Madrid szeptember 16. és december 20. között 22 mérkőzésből álló győzelmi szé­riát produkált, az új évet azon­ban nem kezdte annyira jól, a spanyol Király-kupából címvé­dőként búcsúzott, valamint a Primera Divisiónban súlyos, 4:0-s vereséget szenvedett az Atlético Madrid otthonában. „Még mindig vezetjük a baj­nokságot, a Bajnokok Ligájá­ban pedig címvédők vagyunk. Valóban nem indult jól 2015, de remélem, hogy a BL-folyta- tás kihozza belőlünk a legjobbat” - mondta Ancelotti. Az olasz szakembernek fő­ként a védelem összeállítása okoz fejtörést, ugyanis nem számíthat Sergio Ramosra, va­lamint Pepe sincsen még száz- százalékos állapotban. A túlol­dalon honfitársának, Roberto di Matteónak - aki a Chelsea- vel már nyert BL-t - ezt kellene majd kihasználnia. A másik mai mérkőzésen a korábbi Videoton-tréner, a por­tugál Paulo Sousa hazája csa­pata, a Porto ellen vezeti csatá­ba bázeli tanítványait. A svájci együttes története során má­sodszor szerepel a BL egyenes kieséses szakaszában, az első alkalomra ugyanakkor nem szívesen emlékszik vissza, ugyanis 2012-ben 7:0-s vere­séget szenvedett a Bayern München otthonában. A 19. BL-szezonját taposó Porto hetedszer szerepel a ta­vaszi folytatásban, 2004-ben nagy meglepetésre még Jósé Mourinho irányításával elhódí­totta a trófeát. A fennmaradó hat próbálkozásából azonban ötször azonnal elbukott. Edzőcsere az újonc podbrezovái csapatnál Menesztették Kentošt S1TA-JELENTÉS Podbrezová. Tizenegy nap­pal a tavaszi ligarajt előtt a podbrezovái futballklub ve­zérkara menesztette Jaroslav Kentoš vezetőedzőt. Helyette két eddigi segítője, Branislav Benko és Mário Auxt, valamint Jozef Mores irányítja a bajnok­ság végéig a Fortuna Ligában nyolcadik helyen telelő újon­cot. „Rosszul zártuk az őszi idényt, hiszen az utolsó hét bajnoki meccsünkön nyeretle­nek maradtunk. Már akkor fon­tolgattuk az edzőcserét, de még bizalmat szavaztunk Kentošnak - nyilatkozta Július Kriváň klubelnök. - Mivel az előkészületi meccseken sem ér­tünk el jó eredményeket, a vál­tás mellett döntöttünk. Jaro négy évig sikeresen vezette a csapatot, Vele jutottunk fel az élvonalba, ezért hálásak va­gyunk neki.” LÉGIÓS FOCIHETVEGE NÉMETORSZÁG, 21. fordu­ló: Hertha Berlin-Freiburg 0:2, Peter Pekarík (H) - 90 perc, Karim Guédé (F) - 90 perc; Bayem München- Hamburger SV 8:0, Stieber Zoltán (H) - 90 perc. OLASZORSZÁG, 23. fordu­ló: Palermo-Napoli 3:1, Ma­rek Hamšík (N) - az 54. per­cig; FC Genoa-Verona 5:2, Juraj Kucka (G) - 90 perc. HOLLANDIA, 23. forduló: Excelsior-Groningen 1:1, Albert Rusnák (G) - 90 perc + gól; Cambuur-Heerenve- en 2:1, Otigba Kenneth (H) - 90 perc. LENGYELORSZÁG, 20. for­duló: Bydgoszcz-Leczna 0:0, Lukáš Bielák (L) - 90 perc, Patrik Mráz (L) - 90 perc, Miroslav Božok (L) - a 80. percig; Cracovia Kra- ków-Wroclaw 1:1, Erik Jendrišek (C) - 90 perc, Pe­ter Grajciar (W) - a 61. per­cig + gól, Róbert Pich (W) - a 81. percig; Belchatów-Bi- elsko-Biala 1:2, Michal Peškovič (BB) - 90 pere, Kris- tián Kolčák (BB) - 90 pere, Pavol Staňo (BB) - 90 pere, Róbert Demjan (BB) - a 23. perctől; Chorzów-Gliwice 2:0, Matúš Putnocký (Ch) - 90 pere; Pogon Szczecin- Lech Poznan 1:1, Lovren- csics Gergő (LP) - a 46. perc­től, Holman Dávid (LP) - a 71. perctől; Lechia Gdansk- Wisla Kraków 1:0, Guzmics Richárd (WK) - 90 pere; Górnik Zabrze-Korona Kiel- ce 1:1, Roman Gergel (GZ) - 90 pere, Erik Grendel (GZ) - 90 pere. BELGIUM, 26. forduló: Westerlo-Genk 1:2, Köteles László (G) - 90 perc. SKÓCIA, 26. forduló: Ross County-Motherwell 3:2, Fi­lip Kiss (RC) - a 83. perctől. Marit Björgen kä éve négy aranyérmet nyert, most sem akarja alább adni (SITA/AP-fe 1 véteI) A svédországi Falunban ma kezdődik az 52. északisí-világbajnokság Norvég fölény várható Falun. Ma délután a női sífutók 5 km-es selejtező­ivel Falunban megkez­dődik az 52. északisí-vi- lágbajnokság. A svéd sí­központ 22 év után ad otthont a vb-nek, két ve­terán síugró, a 42 esz­tendősjapán Noriaki Ka­szai és a 37 éves finn Janne Ahonen 1993-ban is ott volt az indulók kö­zött. ÖSSZEÁLLÍTÁS Falunban 21 éremkollekciót osztanak ki, a sífutóknak tizen­kettőt, a síugróknak ötöt, az északi összetettben pedig né­gyet. Nagy norvég fölény várható a sífutók mezőnyében, akik két éve Val di Fiemmében 8 arany-, 5 ezüst- és 6 bronzérmet nyer­tek. Marit Björgen egymaga négy elsőséget szerzett. A Vi­lágkupajelenlegi állása alapján ismét norvég dominancia vár­ható, elsősorban a 34 éves Björgen - már megnyerte a Vikágkupát -, valamint a 30 esztendős Martin Johnsrud Sundby számít favoritnak. Sundbyék dolgát a svájci Dario Cologna, a svéd Calle Halfvars- son, az orosz Jevgenyij Belov, a sprinterek között pedig az olasz Federico Pellegrino igyekszik megnehezíteni. A hölgyeknél még nagyobb Björgenék fölénye, a svéd Charlotte Kalla, a sprinterek között pedig honfitársa, Stina Nilsson számít mellettük ére­mesélyesnek, de a tapasztalt lengyel Justyna Kowalczykot sem lehet leírni. Szlovákiát hét sífutó, Martin Bajčičák, Peter Mlynár, Andrej Segeč, Erik Urgela, Martin Kapšo, Alena Procházková és Barbora Klementová képviseli. A szakvezetés a 38 éves Martin Bajčičáktól és a 30 esztendős Alena Procházkovától várja a legjobb eredményt, ám reáli­san nincs esélyük az éremszer­zésre. ,A skiatlon mellett 15 és 50 km-en állok rajthoz, szép lenne, ha a maratoni távon megismételném a szocsi olim­pián elért 14. helyezésemet” - nyilatkozta Bajčičák. Procház­ková erőssége a sprint, ám az idei szezonban gyengén szere­pel, a múlt héten került először a legjobb harmincba, Öster- sundban 28. lett. Északi összetettben a Világ­kupát fölényesen vezető német Eric Frenzel az esélyes. A síugrók között kiegyenlí­tett verseny várható a Vk-t ve­zető szlovén Peter Prevc, a né­met Severin Freund és az oszt­rák Stefan Kraft között. Termé­szetesen a vasárnap 251,5 mé­teres sírepülési világcsúcsot él­érő norvég Anders Fannemellel is számolni kell. A nők között a japán Szara Takanasi és az osztrák Daniela Iraschko-Stolz kimagaslik a mezőnyből. (SITA, sz. z.) Kolostorban laknak a szlovákok Alaposan meglepődött a Falunba elsőként érkező Martin Bajčičák és Peter Mlynár, amikor kiderült, hogy szálloda he­lyett egy kolostorban fognak lakni a vb alatt. Ä szlovák kül­döttség vezetői olcsó szállást kértek a svéd rendezőktől, akik eleget is tettek a kérésüknek. „Megörültünk, hogy szemé­lyenként naponta 170 euró helyett csak 70 eurót kell fizet­nünk, nem néztünk utána, hogy hol is leszünk elszállásolva. Aztán recepciós helyett apáca fogadott bennünket” - nyilat­kozta a SITA hírügynökségnek Michal Malák, a szlovák sífu­tók edzője. (sz. z.) Egy texasi bíróság elmarasztalta a doppingoló Lance Armstrongot Tízmillió dollárt kell visszafizetnie MTI-JELENTÉS Austin. A doppingolás miatt örökre eltiltott Lance Arm- strongnak tízmillió dollárt kell visszafizetnie egy sportbiztosí­tásokkal foglalkozó cégnek, amelytől korábban 12 millió dollárt kapott a Tour de France kerékpáros-körverseny több­szöri megnyeréséért. Egy texasi bíróság első fokú ítélete szerint Armstrong nem­csak azzal vétett a törvény el­len, hogy tiltott szerek haszná­latával nyerte meg hétszer a Tourt 1999 és 2005 között, ha­nem azzal is, hogy korábban eskü alatt vallotta: nem dop­pingolt. A dallasi székhelyű SCA Promotions három Tour-sike­rért fizetett összesen 12 millió dollárt a bringásnak, majd amikor kiderült a csalás, visszakövetelte a pénzt. Armstrong aktív pályafutása alatt, majd 2010-es visszavo­nulását követően is tagadta, hogy. tiltott szereket használt volna. Később megtört, 2013- ban pedig bevallotta: dopping­gal érte el sikereit. ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, nyolcaddöntő, első meccsek - 20.45: Schalke 04-Real Madrid, FC Basel-FC Porto. ■ Jégkorong KHL-19.00: Slovan Bratislava-Dinamo Riga. ■ Kosárlabda EUROVIA SBL (lérfiextrallga), 34. forduló-18.00: Komámo-lnter Bratislava, Spišská Nová Ves-Svit, Nitra-Prievidza, Handlová-Banská Bystrica; 18.30: Karlovka Bratislava-Levickí Patrioti. ■ Kézilabda NŐI WHIL. 14. forduló -17.30: Michalovce-Veself nad Moravou. FÉRFIEXTRALIGA, A csoport (az 1-6. helyért), 3. forduló -18.00: Topoľčany-Nové Zámky. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, az 1-6. helyért, 7. forduló - 18.00: Prievidza-Myjava. NŐI EXTRALIGA, az 1-4. helyért, 4. forduló - 18.00: UKF Nitra-Spišská Nová Ves. Az 5-7. helyért, 4. forduló - 18.00: Kežmarok- Bratislavský volejbalový klub. ■ Északi sí VILÁGBAJNOKSÁG, Falun-13.30: női 5 km-es sífu­tás (szabad stílus), selejtező; 15.00: férfi 10 km (sza­bad stilus), selejtező. I Labdarúgás SPANYOLORSZÁG, 23. forduló: Eibar-Elche 0:1, g.: Jonathas (50.). FA-KUPA, nyolcaddöntő: Preston (III. Iigás)-Man- chester United 1:3. A negyeddöntőben: Liverpool- Blackburn, Bradford-Reading, Manchester Utd-Ar­senal, Aston Villa- West Bromwich. ■ Jégkorong NHL: New York Islanders-New York Rangers 5:6 - Halak (NYI) 36 lövést védett, Detroit-Montreal 0:2, Ottawa-Carolina 3:6 - Sekera (C) 0+1, Winnipeg- Edmonton 5:4 - rávezetésekkel, Calgary-Boston 4:3 - Chára (B) 1 +0, Colorado-Arizona 5:2, Vancouver- Minnesota 3:2, Los Angeles-Tampa Bay 3:2. ■ Tenisz DELRAY BEACH-I FÉRFITORNA, 1. forduló: Kudla (amerikai)-Lacko (szlovák) 6:3,6:4. ■ Kerékpár 0MÁNI KÖRVERSENY, 1. szakasz (AI Namana-Wutayyaha), 161 km: 1. Andrea Guardini (olasz, Asztana) 3:45:38;.... 7. Peter Sagan (szlovák, Tinkotf-Saxo) a. i ...27. Peter Velits (szlovák, BMC) a. i. ■ Sportfogadás EUR0MILLIÚK. 8. játékhét (kedd): 1,2,4.12,13, 31, 33; pótszám: 4. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 2871,30 euró (1 nyertes); 4. díj: 257,60 euró (13); 5. díj: 83,20 euró (46); 6. díj: 16 eu­ró (238); 7. díj: 9,90 euró (625); 8. díj: 5,70 euró (2935); 9. di): 3,50 euró (3688) 10. díj: 2,50 euró (9429). KENŐ: 4,5,8,10,18,20,23,31,35,36,49,56,60, 63,66,69,70,75,76,79.. Kenő Plusz-szám: 56. KENŐ JOKER: 365660. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1200 euró (1); 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (10), 5. díj: 2,50 euró (124); 6. díj: 0,50 euró (1289). Könnyen nyert a Lazio Bundázhattak a románok Bukarest. Bundagyanú miatt vizsgálja a román korrupcióel­lenes ügyészség a 2007-ben le­játszott Dinamo Bucuresti-La- zio foci BL-selejtezőt. A 2007. augusztus 28-án Bukarestben le­játszott mérkőzést az olasz csa­pat nyerte 3:l-re. Az első talál­kozó 1:1 -gyei zárult, a bukaresti meccs félidejében pedig még a Dinamo vezetett l:0-ra. Vladi­mir Cohn, a Dinamo egyik akko­ri részvényese azt nyilatkozta, a megegyezés lényege az volt, hogy a románok szándékosan elveszítik a meccset, hogy az olasz csapat kerüljön a BL-főtáb- lára. Cserébe a Lazio 2008-ban 4,5 millió euróért megvásárolta Radu Stefant. Cohn szerint a já­tékos - aki azóta is a Lazio védő­je- akkor nem ért ennyit. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents