Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-16 / 38. szám, hétfő

16 Sport ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR 16. www.ujszo.com Női kézilabda Bajnokok Ligája, középdöntő: a címvédő ETO szoros meccsen győzte le a francia Metzet; a következő cél a csoportelsőség megszerzése A győriek már bejutottak a negyeddöntőbe A címvédő Győr már biz­tosította a helyét a női kézilabda BL negyeddön­tőjében, miután a kö­zépdöntő 3. fordulójá­ban hullámzó játékkal 31:27-re legyőzte a fran­cia Metz csapatát. ÖSSZEÁLLÍTÁS A női BL utóbbi két kiírásá­ban nyertes Győr most csak a negyeddöntős szereplését biz­tosíthatta be, de a gárda elsőd­leges célja, hogy az első helyen jusson tovább a csoportjából. Ehhez a Larvik otthonában kell győznie a következő forduló­ban, február 28-án. Sok hibával kezdett mindkét csapat. Azonban ahogy könnyebben került helyzetbe a beállós Löké, azonnal meglé­pett az ETO (6:3, 8:4). Ezután időt kért a Metz, amely átalakí­totta addig gyenge védekezé­sét. Sikerült is felzárkóznia, fő­leg az exgyőri Gros volt elemé­ben. A hazaiak kilencperces gólcsendet törtek meg 8:7 után, s ezzel együtt megint rá- éreztek, miként kell átjátszani a metzieket, így négygólos előnnyel (15:11) mehettek a félidei pihenőre. A második félidő elején Herr folytatta jó sorozatát, ziccere­ket fogott. 19:14-nél azonban rövidzárlat állt be, a franciák sorozatban négyszer betalál­tak, különösen Mendy szipor­kázott emberhátrányban. Az újabb győri időkérés után az ETO újfent megnyugodott. 22:18 után felváltva potyogtak a gólok, szívósan tartotta ma­gát a Metz, amely a hajrában fokozta az iramot, sorozatban dobott három góljával feljött 27:25-re. Az addig halványan teljesítő Müller azonban magá­ra talált, és ennek köszönhető­en az utolsó percekben már nem kellett izgulnia a győri kö­zönségnek, a vége 31:27-es győzelem lett. „Gratulálok a Metznek. Tud­tuk, hogy nem lesz sétagalopp a mai meccs. Ha egyetlen pilla­natra kihagyott a koncentráci­ónk, azonnal megtorolták. A meccs során egyszer fent, egy­szer lent volt a teljesítmé­nyünk, de a küzdőszellemünk elismerésre méltó, soha nem adja fel a csapatunk - értékelt Ambros Martin, a győriek veze­tőedzője. - Számomra az is biz­tató, hogy ha a védelmünk nem fog ki jó napot, akkor támadás­ban tudjuk kompenzálni, ha pedig a támadások nem men­nek túl jól, akkor a védelmünk lesz sokkal szilárdabb. Igazi csapatmunkát mutattunk.” (MTI, gyorietokc.hu) (MTI-felvétel Ana Szén (jobbra) egy gólt dobott a franciáknak HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA, FA-KUPA, 5. forduló {a továbbjutás egy meccsen dőlt el): Crystal Palace-Liverpool 1:2, West Bromwich-West Ham 4:0, fllackbum-Stoke 4:1, Derby-Reading 1:2, Aston Villa-Leicester 2:1, Bradford-Sunderland 2:0, Arsenal-Middiesbrough 2:0. NÉMETORSZÁG, 21. forduló: Dortmund-Mainz 4:2, g.: Subotic (49.), Reus (55.), Aubameyang (71.), N. Sahin (78.), il. Soto (1.), Malii (56.); Bayern München-Hamburg 8:0, g.: T. Müller (21., 11-esből, 55.), Götze (23., 89.), Robben (36, 47.), Lewan- dowski (56.), Ribéry (69.); Bremen-Augsburg 3:2, g.: Lukimya-Mulongoti (16.), Di Santo (23,11-es­ből), Gebre Selassie (45.), ill. Klavan (21.), Werner (79.); Hotlenheim-Stuttgarl 2:1, g.: Firmino (30.), Rudy (90.), ill. Sakai (39.); Leverkusen-Wolfsburg 4:5, g.: Szon Heung-Min (57, 62, 67.), Bellarabi (72.), ill. Dost (6, 29, 63, 90.), Naldo (17.); Mönchengladbach-Köln 1:0. g.: Xhaka (90.); Franfurt-Schalke 1:0, g.: Piazön (64.); Hertha-Frei­burg 0:2, g.: Klaus (14.), Philipp (52.). OLASZORSZÁG. 23. forduló: Sassuolo-Fiorentina 1:3, g.: Berardi (67.), ill. Babacar (32, 62.), Szalah (30.); Palermo-Napoli 3:1, g.: Lazar (14.), Vázquez (36.), Rigoni (65.). ill. Gabbiadini (82 ): AC Milan- Empoli 1:1, g.: Destro (40.), ill. Maccarone (68.); AS Roma-Parma 0:0; Atalanta-Internazionale 1:4, g.: M. Moralez (27.), ill. Shaqiri (2.), Guarin (37, 63.), Palacio (72.): FC Genoa-Hellas Verona 5:2, g.: A. Agostini (10, öngól), M'Baye Niang (12,30.), Berto- lacci (65.), Perotti (86.), ill, Toni (20, 57.); FC Torino-Cagliari 1:1, g.: El Kaddouri (35.), ill. Donsah (34.); Udinese-Lazio 0:1, g.: Candreva (23.). SPANYOLORSZÁG, 23. forduló: Almerfa-San Se­bastián 2:2, g.: Vera (5,11-esből), Hemed (40.), ill. Agirretxe (27.), Canales (48.); FC Sevilla-Cordoba 3:0, g.: Krychowiak (38.), Bacca (44.), Iborra (76.); Real Madrid-La Coruna 2:0, g.: Isco (23.), Benzema (73.); Granada-Athletic Bilbao 0:0, Málaga-Es- panyol 0:2, g.: Gonzales (4L), García (90.); Valencia-Getale 1:0, g.: Negredo (71,11-esből); Barcelona-Levante 5:0, g.: Neymar (17.), Messi (38,59, 65.), Suárez (73.). FRANCIAORSZÁG, 25. forduló: Marseille-Reims 2:2, Paris St. Germain-Caen 2:2, Lens-Evian 0:2, Lille-Nice 0:0, Nantes-Bastia 0:2, Toulouse-Stade Rennes 2:1, Bordeaux-St. Étienne 1:0, Metz-Guin- gamp0:2. A Monaco-Montpellier mérkőzés a rossz időjárás miatt elmaradt. HOLLANDIA. 23. forduló: Alkmaar-Eindhoven 2:4, Heracles-Feyenoord 2:0, Excelsior-Groningen 1:1, Arnhem-Willem II 2:0 Den Haag-Breda 3:2, Utrecht-Dordrecht 6:1, Zwolle-GA Eagles 0:1, Cambuur-Heerenveen 2:1, Ajax-Twente 4:2. BELGIUM. 26. forduló: Westerlo-Genk 1:2 Wa- regem-St. Liége 1:1, Lierse-Cercle Bruges 2:1, Mouscron Peruwelz-Oostende 0:1, Waasland- Beveren-Kortrijk 1:0, Anderiecht-Mechelen 1:1. SKÓCIA: St. Johnstone-Celtic Glasgow 1:2, FC Dundee-Partick 1:0, Kilmamock-Dundee United 3:2, Ross County-Motherwell 3:2, St Mirren-lnvemess 1:2, Hamilton-Aberdeen 0:3. AUSZTRIA, 20. forduló: Rapid Wien-Ried 3:0, Wie­ner Neustadt-Salzburg 0:2, Altach-Admira Mödling 2:0, Woltsberger-Austria Wien 1:0. A Grödig-Sturm Graz mérkőzést elhalasztották. FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK: Ostrava-Myjava 2:0, g.: Kukec, Baroš; Sparta Praha-Banská Bystrica 2:0, g.: Lafata, Dočkal (11-esből); Ferencváros-Podbre- zová 4:1, g.: Ugrai (11-esből), Ramirez (11-esből), Lamah, Batik, ill. Škutka (11-esből); Újpest-Sonan Bellmare (japán) 2:1, újpesti gólszerzők: Nego, Ojo; DVSC-Trnava 0:0; Diósgyör-Otelul Galati 5:1, di­ósgyőri gólszerzők: Gosztonyi (11-esből), Bacsa 2, Krsztics, Marjanovics; MTK-Metaliszt Harkiv 2:2, g.: Bese, Csiki, ill. Kulakov, Prijomov (11-esből); Paks-Banants Jereván 4:2, paksi gólszerzők: Bor (11-esből), Simon A. 2, Bertus: Videoton-Dinamo Kijev 0:0; Lalnitz (oszlrák)-Haladás 3:4, szombat- helyi gólszerzők: Gaál, Alcibiade, Rocchi, L. Martinez; Pápa-Kaposvár 1:2, g.: Csizmadia, ill. Kiss, Rajczi; Kecskemét-Szpartak Szubotica 2:3, g.: Radoja, Szkopljak, ill. Milics, Torbica, Georgijevics; Honvéd- Nitra 1:0, g.: Holender (11-esből); Dunaüjváros-Aj- ka 3:2, g.: Petneházi, Sowunmi (öngól), Godslove, ill. Németh L, Pál D. ■ Jégkorong TIPSP0RT EXTRALIGA, 49. forduló: Košice-Nitra 7:0 (2:0,3:0, 2:0), g.: Spilar (4., 15., 21.), Sojóík (23.), R. Bondra (30.), Spilar (44.), B. Pavúk (58.); Mountfield Martin-Skalica 4:1 (0:0, 2:0, 2:1), g.: Kolba (30.), Dlouhý (32.), Fujerik (46.), Važan (56.), ill. Brendl (44.); Trenčín-Poprad 4:2 (0:0,3:2,1:0). g.: Melichárek (34., 59.), P, Ständen (36.), Šišovský (39.), ill. Paločko (22.), Bartečko (32.); Piešťany- Banská Bystrica 2:1 (1:0,1:0, 0:1), g.: F. Hudec (17., büntetőből), Pašek (37.), ill. Bambúch (54.); Zvolen-Žilina 3:2 (2:1,0:0,0:1 - 0:0,1:0), g.: L. Ju- rik (11.), Puliš (13.), sorsdöntő rávezetés: L. Jurík, ill. R. Krajci (20.), Milan Procházka(58.). KHL: Cserepovec-Slovan Bratislava 4:2 (0:0, 2:0, 2:2), g.: Kagarlickij (26,), Monahov (31.), Csernov (48.), Kovirsln (55.), ill. Nagy (42.), Ticar (50.). NHL - péntek: Columbus-Philadelphia 4:3 - hosszabbítás után, Chicago-New Jersey 3:1, Dallas- Florida 2:0, Arizona-San Jósé 2:4, Vancouver-Bos- ton 5:2. Szombat: Ottawa-Edmonton 7:2, Montreal-Toronto 2:1 - rávezetésekkel, Richard Pánik (T) 0+1, Detroit-Winnipeg 4:5 - rávezetésekkel, Tomáš Tatar (D) 0+2) NY Islanders-Columbus 6:3, Ľubomír Višňovský (NY) 0+1, Jaroslav Hálák (NY) 34 lövést fogott meg, Minnesota-Carolina 6:3, Arizona-NY Rangers 1:5, Colorado-Dallas 4:1, Nashville-New Jersey 3:1, Calgary-Vancouver 3:2, Los Angeles- Washington 3:1, Marián Gáborík (LA) 0+1. ■ Kézilabda NOl BL. középdöntő, 2. csoport, 3. forduló: Győri Audi ETO KC-Metz 31:27 (15:11), a győriek gólszer­zői: Löké 7, Korsós 6/5, Müller 6, Bognár-Bódi 4, Ko- vacsics 3, Szepesi 2, Szén 1, Hornyák 1, Aguilar 1. FÉRFI EHF-KUPA, D csoport, 1. forduló: Balaton- füred-RK Nexe (horvát) 19:31 (8:13). WHIL, 15. forduló: Poruba-Veseli nad Moravou 28:22 (12:11), legjobb góldobók: MarCíková 7, ill. Vargová 7; Šaľa-Prešov 35:20 (18:8), Kertészová 7/3, ill. Babuková 5, Vencuriková 5/3; Písek-Most 22:31 (12:16), N. Sichmanová 4, ill. Súkenníkova 5; Olomouc-Michalovce 29:34 (15:18), Ružičková 8/7, ill. Horňáková 9; ŠKP Bratislava-Partizánske 13:35 (4:15), Heráková és Hlásniková 3-3, Marčeková 3/2, ill. Michnová 9/4. FÉRFI SEHA-LIGA, 15. forduló: Banja Luka-Prešov 37:30 (19:12), legjobb góldobók: Jankovic 13/6, ill. Anti 10/5. NŰI EHF-KUPA, nyolcaddöntö, visszavágó: Duna- újváros-Rosztov Don (orosz) 28:29 (14:16) - to­vábbjutott: a Rosztov Don, kettős győzelemmel. Első mérkőzés: Érd-Gran Canaria (spanyol) 30:22 (14:13), visszavágó: Gran Canaria-Érd 23:31 (12:19)- továbbjutott: Érd. NŰI KEK, nyolcaddöntö, visszavágó: Hypo NÖ-Sió- fok 30:22 (16:7) - az első mérkőzésen: 20:25, to­vábbjutott: Hypo NÖ. FÉRFIEXTRALIGA. az 1-6. helyért, 2. forduló: Safa-Hlohovec 20:23 (11:11), legjobb góldobók: Bočkay 6, ill. Takáč 4, F. Zaťko 4/1. A 7-10. helyért. 1. forduló: Košice-Modra 35:24 (17:12), Hriňák, Fuňakés Schmer 7-7, Hl. Porkert 6; ŠKP Bratislava-Martin 36:19 (17:9), Mikes 9, ill. Bi­ro 6/4. ■ Kosárlabda FÉRFIEXTRALIGA, 33. forduló: Inter Bratislava- Spišská Nová Ves 101:77 (23:19, 26:19, 22:24, 30:15), legeredményesebbek: M. Rančík18, ill. Bula- tovic 18; Svit-Nitra 111:69 (32:19,27:23,31:15, 21:12), L. Jackson 33, ill. Novysedlák és Jánošík 11-11: Levickí Patrioti-Komámo 91:99 (18:21, 28:22,19:30, 26:26), Miljkovics 24, ill. Wisseh és Marchyn 24-24; Prievidza-Handlová 97:84 (24:18, 22:17, 26:20, 25:29), Miljkovics 20,.ill. Drezga 26; Banská Bystrica-Karlovka Bratislava 131:58 (32:15,30:14,31:20,38:9), Rendla 23, ill. Žilík 14. NŐI EXTRALIGA, 19. forduló, az 1-4. helyért: Piešťanské Öajky-Good Angels Košice 50:79 (10:25, 19:23,7:22,14:9), legeredményesebbek: Tatham 12, ill. Žirková 22: Ružomberok-Spišská Nová Ves 83:59 (19:20,27:12,20:10,17:17), Lázá- rová23, ill. Morris 16. Az 5-8. helyért: Banská Bystrica-Cassovia Košice 56:52 (11:11,13:17,14:9,18:15), Striešová 21, ill. Ivančáková 12; Slovan Bralislava-Šamorín 58:54 (14:19, 16:12, 16:11,12:12), Kalafutová 14, ill. Vyňuchalová 18. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, az 1-6. helyért, 7. forduló: Trenčín-Komárno 1:3 (25, -20, -16, -15); Spišská Nová Ves-Prešov 1:3 (-20, -21,21,-17). A7-10. helyért, 9.forduló: Koš Ice-Svídník 0:3 (-20, -23, -13); Stará Lubovňa-Nitra 2:3 (22,-21,-21,18, -11). NŰI EXTRALIGA, az 1-4. helyért, 3. forduló: Slávia EU Bratislava-Spišská Nová Ves 3:0 (22,25.24); Pezinok-UKF Nitra 2:3 (-22, -23,20,16, -11). Az 5-7. helyért, 3. forduló: Paneurópa Bratislava- Bratislavský volejbalový klub 0:3 (-12, -15, -15). A 8-10. helyért, 3. forduló: Senica-COP Nitra 3:1 (22,-20,11,24). ■ Vízilabda VOLVO-KUPA FELKÉSZÜLÉSI TORNA: Horvát- ország-Kanada 11:5; Magyarország-USA 21:11 (7:4,4:2,5:1,5:4), góldobók: Salamon F. 5, Varga Dénes 3, Bedő 2, Madaras 2, Manhercz K. 2, Vámos 2, Bátori 2, Gór-Nagy 1, Német T. 1, Angyal 1, ill. Sa­muels 3, Bonanni 3, Bowen 2, Cupido 2, Mann 1; Magyarország-Horvátország 9:6 (2:0, 3:2, 2:2, 2:2), Salamon 3, Varga Dénes, Német 2-2, Vámos, Szívós 1-1, ill. Jokovic, Sukno 2-2, Loncar, Dobud 1-1; USA-Kanada 11:11; Magyarország-Kanada 9:7 (2:1,2:1, 0:3,5:2), Erdélyi 4, Vámos 3, Man­hercz, Német 1-1, ill. Constantin-Bicari 4, Graham, Taschereau, Conway 1-1; Horvátország-USA 15:8. A végeredmény: 1. Magyarország 9 pont, 2. Horvát­ország 6,3. Kanada 1 (23:31), 4. USA 1 (30:47). ■ Tenisz PATTAYAI NŰI TORNA, elődöntő: Hantuchová (szlovákj-Erakovic (új-zélandi) 4:6,6:3,7:6; Tomlja- novic (horvát)-Puig (Puerto Ricó-i) 7:6,5:7,7:6. Döntő: Hantuchová-Tomljanovic 3:6,6:3,6:4. ANTWERPENI NŰI TORNA, negyeddöntő: Petkovic (német, 3.)-Cibulková (szlovák, 6.) 7:6,6:0. ■ Alpesi sí VB, Vail/Beaver Creek, férfiak, óriás-műlesiklás: 1. Ted Ligety (amerikai) 2:34,16,2. Marcel Hirscher (osztrák) +0,45,3. Alexis Pinturault (francia) +0,88, ... 32. Andreas Žampa +7,30, Adam Žampa (mindket­tő szlovák) nem fejezte be az 1. futamot. Női műlesiklás: 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:38,48 (50,07+48,41), 2. Frida Hansdotter (svéd) +0,34 (50,47+48,35), 3. Sárka Strachová (cseh) +0,77 (50,51+48,74), 4. Veronika Velez-Zuzulová (szlovák) +0,94 (51,25+48,17),... 44. Petra Vlhová (szlovák)+13,47 (53,12+58,83). ■ Biatlon VK, Oslo, férfi 10 km-es sprint: 1. Arnd Pfeiffer (né­met) 24:57,0 (0 büntetőkör), 2. Mariin Fourcade (francia) +3,3 (0), 3. Anton Sipulin (orosz) +15,4 (0), ... 50. Miroslav Matiaško +1:54,2 (1), 58. Tomáš Ha­silla +2:09,5 (0), 65. Michal Kubaliak +2:19,5 (0), 77. Michal Sima (mind szlovák) +2:54,9 (2). A szakági Vk állása: 1. Simon Schempp (német) 329 pont, 2. M. Fourcade 327,3. Sipulin 293,... 47. Matej Kazár 47,61. Martin Otčenáš 20,78. Matiaško 2,79. Hasilla 1. Az összetett Vk állása (18 verseny után, még 7 van hátra): 1.M. Fourcade 777 pont, 2. Schempp 699,3. Sipulin 684,... 51. Kazár 73, 70. Otčenáš 21, 85. Matiaško 2,86. Hasilla 2. Női 7,5 km-es sprint: 1. Darja Domracseva (fehér­orosz) 20:35,7 (0 büntetőkor), 2. Laura Dahlmeier (német) +14,3 (0), 3. Marie Dórin Habért (francia) +29,9 (1),... 10. Jana Gereková +53,3 (1), 44. Marti­na Chrapánová +1:39,1 (0), 53. Terézia Poliaková (mind szlovák) +2:05,4 (0). A szakági Vk állása: 1. Domracseva 352 pont, 2. Kai- sa Mákáráinen (finn) 298,3. Veronika Vítková (cseh) 278,... 23. Gereková 126,68. Paulina Fialková 13,80. Chrapánová 3. Az összetett Vk állása (18 verseny után, még 7 van hátra): 1. Domracseva 837 pont, 2. Mákáráinen 827, 3. Vítková 620,... 20. Gereková 321,68. Fialková 22, 76. Poliaková 13,86. Chrapánová3. Női 4x6 km-es váltó: 1. Csehország (Éva Pus- karčíková, Gabriela Soukalová, Jitka Landová, Vero­nika Vítková) 1:11:10,6 (0 büntetőkör+5 lőhiba), 2. Olaszország +28,3 (0+2), 3. Franciaország 45,9 (0+5), ...10. Szlovákia (P. Fialková, Gereková, T. Poli­aková, M. Chrapánová) 3:16,6 (1+8). A Vk állása: 1. Csehország 282,2. Németország 242, 3. Fehéroroszország 226, ...14. Szlovákia 135. Férfi 4x7,5 km-es váltó: 1. Oroszország (Jevgenyij Garanyicsev, Makszim Cvetkov, Dmitrij Malisko, An­ton Sipulin) 1:16:16,6 (1 büntetőkör+5 lőhiba), 2. Németország +0,2 (0+6), 3. Ausztria +50,9 (0+6) ...15. Szlovákia (Tomáš Hasilla, Miroslav Matiaško, Michal Sima, Michal Kubaliak) +4:40,3 (1+7). A Vk állása: 1. Oroszország 268,2. Norvégia 254,3. Németország 245, ...14. Szlovákia 135. ■ Sífutás VK, űstersund, női sprint: 1. Marit Björgen 2:46,82, 2. Maiken Caspersen Falla (mindkettő norvég) +1,80 s, 3. Stina Nilsson (svéd) +2,03. Női szabadstílusú 10 km: 1. Charlotte Kalla (svéd) 23:26,1,2. Marit Björgen +0:36,4,3. Therese Johaug (mindkettő norvég) +0:53,6 ... 48. Alena Procházko- vá (szlovák)+3:03,05. Az összetett Vk állása: 1. (és már győztes) Björgen 1768 pont, 2. Johaug 1203,3. Heidi Weng (norvég) 1093,... 111. Procházková 2. Férfisprint: 1. Finn Haagen Krogh (norvég) 2:25,28, 2. Alex Harvey (kanadai) +0,47,3. Timo Andre Bak­ken (norvég)+1,41. Férfi szabadstílusú 15 km: 1. Krogh 32:46,0,2. Mau­rice Manificat (francia) +13,5, 3. Marcus Hellner (svéd) +18,9, ... 55. Martin Bajčičák (szlovák) +2:28,4. Az összetett Vk állása: 1. Mariin Johnsrud Sundby (norvég) 1211 pont, 2. Dario Cologna (svájci) 876,3. Petter Northug (norvég) 864. ■ Síugrás VK, Vikersund - szombat: 1. Peter Prevc (szlovén) 438,8 pont (237,5 m/250 m - világcsúcs), 2. Anders Fannemei (norvég) 424,3 (236/238,5), 3. Noriaki Ka­szai üapán) 395,5 (218,5/225). Vasárnap: 1. Severin Freund (német) 436,7 pont (237,5/245,0), 2. Fannemei 394,0 (251,5/202,0); 3. Johann Forfang (norvég) 374,6 (214,0/219,0). A Vk állása: 1. Prevc 1265 pont; 2. Stefan Kraft (oszt­rák) 1208; 3. Freund 1163. ■ Műkorcsolya NÉGYK0NTINENS-BAJN0KSÁG, Szöul, nők: 1. Po­lina Edmunds (amerikai) 184,02 pont, 2. Szatoko Mi- jahara 181,59, 3. Rika Hongo (mindkettő japán) 177,44. Férfiak: 1. Denisz Ten (kazah) 289,46,2. Joshua Far­ris (amerikai) 260,01,3. Han Jan (kínai) 259,47. Páros: 1. Meagan Duhamel, Eric Radford (kanadai) 219.48.2. Cseng Peng, Hao Zsang 201,45,3. Csing Pang, Tyiang Tong (mind kínai) 199,99. Jégtánc: 1. Kaitlyn Weaver, Andrew Poje (kanadai) 177.46.2. Madison Chock, Evan Bates 176,18,3. Maia Shibutani, Alex Shibutani (mind amerikai) 170,79. ■ Szánkó VB, Sigulda, férfiegyüléses: 1. Szemen Pavlicsenko (orosz) 1:36,288,2. Felix Loch (német) 1:36,359,3. Wolfgang Kindl (osztrák) 1:36,472,... 14. Jozef Ninis (szlovák) 1:37,369. Női együléses: 1. Natalie Geisenberger (német) 1:24,142,2. Tatjana Ivanova (orosz) 1:24,458,3. Tat­jana Hüfner (német) 1:24,463, ...23. Viera Gbúrová 43,035,32. Katarína Šimoňáková (mindkettő szlo­vák) 43,606 - csak egy futamot abszolváltak. Férfikétüléses: 1 .Tobias Wendl, Tobias Arit (német) 1:23,900, 2. Peter Pénz, Georg Fischler (osztrák) 1:24,036, 3. Christian Oberstolz, Patrick Gruber (olasz) 1:24,157. ■ Bob VK, Szocsi, négyes bob: 1. Lettország (Oskars Mel- bardis, Daumants Dreiskens, Arvis Vilkaste, Janis Strenga) 1:50,03, 2. Oroszország I (pilóta: Alek- szandr Kaszjanov) 1:50,05 (54,78/55,27), 3. Német­ország I (pilóta: Maximilian Arndt) 1:50,67. A Vk végeredménye: 1. Melbardis 1735 pont, 2. Kaszjanov 1494,3. Arndt 1410. Női kettesbob: 1. Elana Meyers-Taylor, Cherrelle Garrett (amerikai) 1:55,48,2. Kaillie Humphries, Me­lissa Lotholz (kanadai) 1:56,09, 3. Jamie Greubel- Poser, Lauren Gibbs (amerikai) 1:56,10. A Vk végeredménye: 1. Meyers-Taylor 1718 pont, 2, Humphries 1522 , 3. Jázminé Fenlator (amerikai) 1474. ■ Gyorskorcsolya TÁVONKÉNTI VB. Heerenveen, férfiak -1000 m: 1. Shani Davis (amerikai) 1:08,57,2. Pavel Kulizsnyikov (orosz) 1:08,61,3. Kjeid (holland) 1:08,71. 5000 m: 1. Sven Kramer 6:09,65,2. Jorrit Bergsma 6:11,53,3. Douwe de Vries (holland) 6:18,24. 1500 m: 1. Gyenisz Juszkov (orosz) 1:43,36, 2. Denny Morrison (kanadai) 1:45,08,3. Koen Verweij (holland) 1:45,15. Üldözéses verseny: 1. Hollandia (Sven Kramer, Koen Verweij, Douwe deVries) 3:41,40,2. Kanada 3:44,09, 3. Koreai Köztársaság 3:44,96. Tömegrajtos verseny: 1. Arján Stroetinga (holland), 2. Fabio Francolini (olasz), 3. Alexis Contin (francia). Nők - 500 m: 1. Heather Richardson 75,33,2. Brit­tany Bowe (mindkettő amerikai) +0,46,3. Nao Kodai- ro (japán) +0,57. Üldözéses verseny: 1. Japán 3:01,53, 2. Hollandia 3:01,55,3. Oroszország 3:03,19. 5000 m: 1. Martina Sábllková (cseh) 6:52,73 min, 2. Carlijn Achtereekte (holland) 6:54,49, 3. Claudia Pechsiein (német) 6:56,53. 1000 m: 1. Brittany Bowe (amerikai) 1:13,90 min, 2. Heather Richardson (amerikai) 1:14,49,3. Karolina Erbanová (cseh) 1:15,26 Tömegrajtos verseny: 1. Irene Schouten (holland), 2. Ivanie Blondin (kanadai), 3. Mariska Huisman (hol­land). ■ Rövidpályás gyorskorcsolya VK, Erzurum, férfi 500 m: 1. Knoch Viktor (magyar) 41,124. ■ Téli Universiade ALPESI Sl, lértiműlesiklás: 1. Ramon Zenhäuser (svájci) 1:35,86,2. Matej Falat (szlovák) +3,68,3. Fi­lip Mlinsek (szlovén)+3,73, ■ Sportfogadás ÜTÜSL0TTÖ: 18,31,46,49,85. Nyeremények: Teli- találatos szelvény nem volt, a négyesekre 2 327 085, a hármasokra 26 605, a kettesekre 1685 forintot fi- zetnek. HATOSLOTTÓ: 6,24,29,30,32,40. Nyeremények: Telitalálatos szelvény nem volt; az ötösök 679 985, a négyesek 8510, a hármasok 1520 forintot érnek. KENŐ - szombat: 1.2,8,14,17,29,33,37,39,49, 53,58,60,63,65,67,68,71,72,80. KENŐ Plusz­szám: 63. Vasárnap: 1,2,12,14,15,23,27,29,33,37,39,41, 44,55,57,62,65,68,71,77. KENŐ Plusz-szám: 39. KENŐ JOKER -szombat: 668866. Nyeremények-1., 2. díj: nincs nyertes; 3, díj: 150 euró (1); 4. dij: 30 euró (13), 5. díj: 2,50 euró (129), 6. díj: 0,50 euró (1278). Vasárnap: 677948. Nyeremények - L, 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (15), 5. díj: 2,50 euró (115), 6. díj: 0,50 euró (1226). L0T0,7. játékhét (vasárnap), I. húzás: 3,4,5,20, 34,36; pótszám: 48. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1405,40 euró (10); 4. díj: 25,80 euró (785); 5. díj: 3,90 euró (15 816). JACKPOT: 505 520,21 euró. II. húzás: 1,14,18,23,39,46; pótszám: 5. NYERE­MÉNYEK: 1. és 2. dij: nincs nyertes; 3. díj: 2007,70 euró (7); 4. dij: 31,90 euró (635), 5. díj: 4,60 euró (13 454). JACKPOT: 325 961,81 euró. JOKER-szám: 977817. NYEREMÉNYEK: 1. dij: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (19); 4. dij: 33 euró (169); 5. díj: 3,30 euró (1650). L0T0 5 a 35-ből: 6,14,17,24,25. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 164,20 euró (57), 3. díj: 3,30 euró (1894).

Next

/
Thumbnails
Contents