Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-03 / 27. szám, kedd
Tíz lépés, ami megváltoztatta a futballt európai topbajnokságok közül az angol Premier League-ben vezették be először hivatalosan is a gólvonal-technológiát a 2014/15- ös szezonra. A rendszer már az első bajnoki meccsen bemutatkozott: a történelmivé váló Arsenal-Crystal Palace (1-3) összecsapáson hívta segítségül Anthony Taylor játékvezető, hogy megállapítsa, benn volt-e Fabian Delph lövése. Nem volt. Bár a futball egyik legfontosabb erénye, hogy szabály- és keretrendszere szinte állandó volt az évtizedek során, mindig megvoltak azok az áttörési pontok, amelyeken keresztül a játék elnyerte a ma ismert formáját. A kapufa A földre dobható mackó- 9 felsők kora előtt botokat szúrtak a földbe a játékosok, vagy kisebb facsemetéket jelöltek ki, hogy meghatározzák, melyik labda tart gólba. A botoknak, fáknak egy másik funkciója is volt: ezekre vésték rá a gólokat, hogy nyomon tudják követni a mérkőzés alakulását. Innen ered a kifejezés, hogy „feliratkozik a gólszerzők közé”. Manapság a kapufa félköríves - nem pedig szögletes, ahogy korábban volt -, hogy a labda becsapódási szöge ne befolyásolja a pattanás irányát. Színük fehér, habár erről semmilyen írásos szabály nem rendelkezik, elméletileg pompázhatna a klubszínekben, vagy megjeleníthetné a főszponzor színeit is. A bírói síp A játékvezetők eleinte 9 egy fehér kendő lobog- tatásával jelezték, ha valamilyen szabálytalanságot láttak a pályán, és meg akarták állítani a játékot. A Nottingham Forest 1872-es klubfeljegyzései örökítették meg az első esetet, amikor a bírósporttársnak a klub beszerzett egy sípot. Az ötletet az adta, hogy a 19. század végén a rendőrök már gyakran éltek ezzel az eszközzel, ha valamilyen szabályszegést láttak az utcán. Az első erre a célra használt sípokat az ACME Whistle Company kezdte gyártani. Ugyanakkor 1936-ig kellett várni, hogy a játék ezen aspektusa is akkurátusán szabályozásra kerüljön a Labdarúgás Szabálykönyve által. A felső léc A kapufákat összekö- • tő felső lécet 1875-ben vezették be. A Sheffield FC és a Queens Park is magának követeli az elsőséget, így az úttörő csapat kiléte vitatott, az viszont már nem, hogy a felső léc használata 1882- ben vált kötelezővé. Ezt megelőzően a csapatok egy szalagot húztak ki a kapufák közé, a szalagot megelőzően pedig nem volt felső határa a gólszerzés lehetőségének. A szalagos rendszer 1866-ban tűnt fel a pályákon, miután a Reigate Főiskola egyik meccsén a csapat harminc méter magas lövéssel szerzett gólt, és ennek érvényességét az ellenfél vitatni kezdte. Kandeláberek Villanyfényes meccsek- • re már 1878-ban sor került, a Sheffield United kezdte használni az újítást próbaképpen és kísérleti jelleggel. Az ötlet más csapatoknak is megtetszett, így azt hamarosan át is vette a londoni Thames Ironworks csapata - a West Ham United elődje. A köztudatba azonban csak akkor épült be igazán, amikor az Arsenal élén álló Herbert Chapman, a játék első modern gondolkodású menedzsere is világítást szerelt a Highbury Stadion nyugati lelátójára az 1930-as években. Ezután újabb két évtizednek kellett eltelnie, hogy az Angol Labdarúgó-szövetség hivatalosan is szentesítse az eszközt. A már szabályozott keretek között az első villanyfényes mérkőzést a Southampton és a Tottenham Hotspur tartalékcsapata vívta. A háló Az angol mérnökember, 9 John Alexander Brodie volt az első, aki hálóval szerelte fel a futballkaput 1890-ben, mégpedig a Crosby Cricket Groundon álló Liverpool AFC pályáján, illetve ezzel párhuzamosan a Nottingham Forest Town Groundján. Egy évvel később már az FA-kupa döntőjében is alkalmazták az újítást - a Blackburn Rovers és a Notts County csapott össze a fináléban. Ennek ellenére még jó ideig eltartott, mire általánossá váltak a hálók. (A festett képen a Sunderland és az Aston Villa összecsapás látható 1895-ből.) A mezszámok A csapatok először 1928. 9 augusztus 25-én viseltek számozott mezeket a Sheffield Wednesday-Arsenal és a Chelsea- Swansea összecsapásokon. Az újításnak nagy sikere volt, az angol lapok - például a Daily Mirror - a címlapon lelkendeztek a nagy ötletről. A mezszámok bevezetése elsősorban a nézők kényelmét szolgálta, így tudták beazonosítani a játékosokat, az csak járulékos előnynek bizonyult, hogy megkönnyítette a játékvezető munkáját is. A számokat a 2-3-5-ös felállás szerint osztották ki a különböző posztokra. Amikor az 1920-as évek végén a Chelsea dél-amerikai túrára indult, a helyi lapok „Los Numerados”-ként emlegették a csapatot. Az angol szövetség aztán 1939-ben tette kötelezővé a mezszámok viselését. A színes zászlók 1946-ban Anglia a 9 Wembley-ben lépett pályára a belga válogatott ellen. A partjelzők ekkor használtak először sárga-piros zászlót. A jelzések az Angol Királyi Légierőből kerültek át a futballpályákra - a hadsereg már régóta használta az élénk színű zászlókat jeladásra, hiszen így rossz látási viszonyok között, ködben is tudtak jelezni egymásnak. A partjelzők történetéhez tartozik, hogy 1891-ig lengetésükkel ők maguk is megszakíthatták a játékot, ám ezt a jogukat a szövetség elvette tőlük, és egyedül a játékvezető gyakorolta a hatalmat. Ekkoriban honosodott meg a futballban a „Sípszóig játssz!” kifejezés, hiszen a partjelző lengetésére nem kellett automatikusan megállni. A cserejátékos A közhiedelemmel ellen- 9 tétben a cserelehetőség már a futball hajnalán megjelent a játékban - a csapatok ad hoc módon egyeztek meg egymással a mérkőzések előtt a lehetséges cserék számát illetően. A cserelehetőség intézménye azonban csak 1965-ben vált hivatalossá az angol futballban. Azt is tudni lehet, hogy elsőként a Charlton Athletic játékosa, Keith Peacock lépett pályára ebbéli minőségében 1965. augusztus 21-én. Sárga és piros lapok A sárga és piros lapokat 9 először az 1970-es mexikói labdarúgó-világbajnokságon használták. A kártyák ötlete Ken Aston angol játékvezető fejéből pattant ki, a legenda szerint akkor, amikor az 1966-os angliai világ- bajnokság hírhedt angol-argentin negyeddöntője után hajtott hazafelé. Aston volt a torna játkvezetői bizottságának elnöke, és a meccsen neki kellett lemennie a pályára, hogy a dél-amerikaiak kiállított csapatkapitánya, Antonio Rattín végre elhagyja a játékteret. Az autójában is az eseményekről gondolkodva jutott Aston eszébe az ötlet, mikor egy közlekedési lámpánál állt a Kensington High Streeten: „Sárga - vigyázz magadra!, piros - Állj, nincs helyed a pályán!” - emlékezett vissza az esetre később Aston. A lapoknak aztán nagy sikerük lett, habár az angol bajnokságban az 1980-as években átmenetileg felfüggesztették az alkalmazásukat, mert hatékonyabbnak tartották, ha a játékvezető egy kis noteszben felvezeti a szabálytalanságokat, és elmagyarázza a játékosoknak is, mi miért történik, ahelyett, hogy csak színes lapokat mutogatna. A negyedik játékvezető 9 A negyedik játékvezetőt 1991-ben vezették be a játékba - habár Ken Aston már 1966-ban gondoskodott tartalék játékvezetőkről. Feladatuk a nézők számára nem igazán látványos, pedig esetenként a mérkőzések legfontosabb szereplőivé léphetnek elő. így történt például a 2006-os világbajnoki döntőn is, ahol Luis Medina Catalejo, a negyedik játékvezető jelezte, hogy Zinedine Zidane lefejelte Marco Materazzit. Hegedűs Henrik Szerkesztette: Hegedűs Henrik (az Origó munkatársa) ■ E-mail: henrik.hegedus@ujszo.com ■ Tördelés: Toronyi Xénia ■ Megjelenik minden kedden.
