Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-14 / 37. szám, szombat
112 URALKODÓHÁZAK PRESSZÓ 2015. FEBRUAR 14. www.ujszo.com VI. Fiilöp csökkentette fizetését A gazdasági válság hatására VI. Fiilöp spanyol király 20 százalékkal csökkentette saját járandóságát. A 47 éves uralkodó évente 58 ezer euróval kap majd kevesebbet, államfőként összesen 234 ezer 204 eurót költhet személyes kiadásokra. Leticia királyné 128 ezer 808 eurót, János Károly, a 2014 júniusában a trónról fia javára lemondott volt uralkodó pedig 187 ezer eurót kap évente. A királyi család teljes 2015-ös költségvetése az előző évhez képest gyakorlatilag változatlan marad, 7,8 millió eurót tesz ki. Mértékéről a kormány dönt, a pénz felhasználásáról viszont a király maga rendelkezhet. 2009-ben még 8,9 millió euró állt a család rendelkezésére. A 2008-ban kitört gazdasági válság hatására először 2010-ben befagyasztották a járulékokat, majd azóta összesen 12 százalékkal csökkentették. A sajtó információi szerint a spanyoloknak fejenként 17 centbe kerül a királyi ház fenntartása, ezzel ez a legolcsóbb uralkodóház Európában. (MTI) VI. Fülöp spanyol király és felesége, Leticia királyné a madridi királyi palotában (Fotó: sita/ap) András herceg családi fotót posztok a Facebookra E lső alkalommal jelent meg családi fotó a brit uralkodócsalád hivatalos Facebook- oldalán, a képet a nemrég botrányba keveredett András yorki herceg, II. Erzsébet egyik fia készítette és tette közzé - írta a brit Telegraph internetes kiadása. A brit uralkodócsalád Facebook-oldalán eddig kizárólag hivatalos közlemények jelentek meg. Az 55 éves yorki herceg által a Buckingham-palota egyik magántermében készített képen II. Erzsébet brit királynő, legkisebb fia, Eduárd wessexi gróf és felesége, Zsófia társaságában látható, mielőtt a család részt vett volna egy jótékonysági eseményen. A kép az első olyan ismert alkalommal készült, ahol a királynő személyesen találkozott Andrással, mióta a herceget egy 17 éves lánnyal folytatott szexuális kapcsolattal gyanúsították meg a sajtóban. A királyi sarj januárban tagadta a vádakat. Nem ez az első képe András hercegnek, amely a közösségi médiára kikerült: tavaly áprilisban - elsőként a királyi családból - egy saját magáról készült képet is feltöltött a Twitter közösségi oldalra. (MTI) SEJTREJTVÉNY A rejtvényhez a meghatározásokat ábécérendben adjuk meg. TÖBB IRÁNYBAN Rejtvényünkben az ábécérendben felsorolt szavakat vízszintesen, függőlegesen vagy kanyarban kell beírnia az ábrába. ALSÓHÁZ, ESŐ, FOSZLÓS, FŐHAJÓ, KELE, KELETI, LAP, LES, LÓGAT, ODA, OKOZATI, SÓZÓ, TEA, ' TRAPP, TUBA, VÉRT, VÉS, ZSELLÉR. A MEGOLDÁST LÁSD A 18. OLDALON! ÖSSZEKEVERT ÁLLATOK Milyen állatok keveredéséből jött létre az alábbi furcsa lény? András herceg - két felvétel egy fogadásról (Fotók: SITA/AP)