Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-07 / 31. szám, szombat

2015. február 7., szombat SZALON 9. évfolyam, 6. szám Politikusaink átálltak hebegő-dadogó üzemmódba, nehogy később valaki a képükbe vágja a homoszexualitással kapcsolatos véleményüket Népszavazás A Magyar nagylexikon „a nép közvetlen hatalom- gyakorlásának egyik in­tézményes formájaként” határozza meg a népsza­vazást. A továbbiakban viszont az is olvasható, hogy a népszavazás a képviseleti demokrácia intézményrendszerében már csak kivételes vagy kiegészítő jellegűnek te­kinthető. HUNČÍK PÉTER Nos, a népakarat kifejezésé­nek eme formája valóban nem a modem kor gyermeke. Már a régi rómaiak is alkalmazták ezt a plebiscitnek nevezett válasz­tási formát. A dolog lényege az volt, hogy fontos társadalmi kérdésekben ne mindig az arisz­tokrácia képviselői döntsenek, hanem az egyszerű római pol­gárok (a plebs tagjai) is véle­ményt nyilváníthassanak. A nép szava a földi paradicsomban Hogy nem valami elavult ha­talomgyakorlási módszerről van szó, azt Svájc példája bizo­nyítja. A sokak által földi para­dicsomnak tekintett alpesi or­szágban a mai napig használa­tos a közvetlen demokrácia eme módszere. 1989-ben a lakosság népszavazással vetette el a had­sereg leszerelését, 1992-ben a nép döntött az Európai Gazda­sági Térséghez való csatlako­zásról, 1999-ben népszavazás­sal döntöttek az ENSZ-tagság- ról. Lássunk hát néhány „apró­ságot” a svájci népszavazások­ról. Népszavazást akkor kell kiír­ni, ha ezt legalább 100 ezer svájci állampolgár kérelmezi. Az alkotmánnyal ellentétes ja­vaslatokról, valamint emberjo­gi kérdésekről nem szabad nép­szavazást tartani. A szabályok között szerepel az a kitétel is, hogy egyszerre csak egy kérdés­ről lehet szavazni. A szavazásra kerülő kérdés felvetése és a népszavazás le­bonyolítása között általában egy év eltolódás van. A svájciak ugyanis azt állítják, bonyolult, nehezen áttekinthető kérdé­sekben a nép csak úgy tud kiér­lelt döntést hozni, ha az egyszerű polgárok minden le­hetséges információt megkap­nak az adott problémáról. És a felkészülési időszak épp erre szolgál. Széleskörű társadalmi vita bontakozik ki, melybe be­kapcsolódnak a politikai pár­tok, a szakszervezetek, a külön­böző alapítványok, a jogvédő szervezetek, a parlament és a kormány is. A sajtó és az elekt­ronikus média napi rendszeres­séggel közli a szakemberek vé­leményét, közvetíti a nyilvános vitákat, melyek során minden fél világossá teszi álláspontját és „megteszi” ajánlatát az adott kérdéssel kapcsolatban. Ilyen „előkészítés” után az egyszerű polgárok egymás kö­zött is alaposan megvitatják a dolgot, és csak ez után mennek el szavazni. Igen, a többség el­megy, mert úgy érzi, hogy ha van saját véleménye a dologról, akkor azt a társadalom érdeké­ben érvényre is kell juttatnia. Egy kisebbségi csoporttal szemben És most tekintsük át a mi népszavazásunk fontosabb jel­lemzőit. Nem vagyok jogász, laikus­ként viszont úgy érzem, hogy ma igenis emberjogi kérdésről kellene véleményt mondanunk. És én ellenzem, hogy ilyen kér­désekről népszavazással dönt­sünk. Azt sem tudom elfogadni, hogy az emberjogi problémák mellett még egy iskolaüggyel kapcsolatos kérdés is bekerült a „csomagba”. Kétségeim vannak afelől is, hogy a polgárokat megfelelően tájékoztatták-e a kérdések lényegéről. Zavar az a légkör is, mely a népszavazással kapcsolatban kialakult a szlo­vák társadalomban. Nálunk nem józan emberek bölcs vitái folytak a három kérdésről, ha­nem ellenséges, sőt gyűlölködő összecsapások. A vitázók meg sem hallgatták a másik fél érve­it. Miközben vitapartnerük a vé­leményét fejtegette, ők már a válaszon törték a fejüket. Egyet­len céljuk az volt, hogy kigú­nyolják és földbe döngöljék a másikat. Nem hogy megegyezni nem akartak egymással, még azt is elutasították, hogy véle­ményük egy kicsit közelítsen a másik álláspontjához. Az is megdöbbentett, hogy a politikai pártok vezetői gyáván, fülüket- farkukat behúzva próbálták át­vészelni ezt az időszakot. Poli­tikusaink a mindentudó, nagy- dumás üzemmódból hirtelen átálltak hebegő-dadogó üzem­módba, nehogy később valaki a képükbe vágja a homoszexuali­tással kapcsolatos véleményü­ket. Pedig valójában nem a mele­gekről van szó, hanem arról, hogy a társadalom többségét alkotó polgárok képesek-e tole­ranciát gyakorolni egy kisebb­ségi csoporttal szemben. És ar­ról is szó van, hogy Szlovákia valóban Európához tartozik-e. És arról-is, hogy az ország már tényleg a 21. században él, vagy most kászálódik ki a 19. szá­zadból. „Megértőbb” polgártársaink A melegekkel kapcsolatban meg kell említeni egy gyakran hangoztatott érvet. Az emberek nagy része azt mondja: nekik Stephen LaCattuta The Seeker (Kereső) című alkotása a Krasl Art Center Szobrászati Biennálén (Michigan, USA) (SITA/AP-feIvétel) személy szerint semmi bajuk sincs a melegekkel, ámde az na­gyon felingerli őket, hogy a me­legek évről évre kivonulnak az utcára, hogy szexuális irányult­ságukkal tüntessenek. A nemi irányultság magánügy, mond­ják ezek a „megértőbb” polgár­társaink. Otthon azt csinálnak, amit akarnak, de a nyilvános he­lyeken nincs keresnivalójuk. A válaszom egyszerű: adjuk meg nekik mindazokat a jogo­kat, amelyekkel mi is rendelke­zünk, és akkor nem lesz miért tüntetniük. Csakhogy a dolog úgy áll, hogy a többség „ön­magától” nem osztogat jogokat a kisebbségieknek. Jó száz év­vel ezelőtt épp ezért kellett az utcára vonulniuk a szüfrazset­teknek. Ha ugyanis ráhagyják a dolgot a férfiakra, akkor a nők­nek még ma sincs szavazati jo­guk! A bátor angol vagy amerikai nők tetteit ma már mindenki méltányolja és természetesnek tartja. Rosszallóan csóváljuk a fejünket, hogy a fent említett Svájc milyen későn adta meg a szavazati jogot a hölgyeknek. A 20. század elején viszont ponto­san úgy tekintettek a szüfra­zsettekre, mint manapság a tün­tető melegekre. Ahol vége az érzékenységünknek És épp az ilyen többségi reak­ciók miatt szeretném a toleran­cia gyakorlására felhívni a ki­sebbségi magyarok figyelmét. Hölgyeim és uraim, ne felejtsük el az ismert képletet: ma mi sza­vazunk róluk, holnap meg ró­lunk döntenek. Jól ismerjük azt az érzést, ami akkor fog el bennünket, ha a többség a mi sorsunkról akar dönteni. Ha viszont mi is a több­séghez tartozunk, akkor vége az érzékenységünknek, és azonnal mi akarjuk megmondani, hogy mi a normális és mi nem? Ne hivatkozzunk a Bibliára, hogy abban minden pontosan meg van írva. Egyrészt sok min­den nem pontos ezekben az ira­tokban, másrészt sok mindent amúgy sem tartunk be a bibliai előírásokból. Ünnepek alkal­mával már régen nem áldozunk állatokat, nem kövezzük meg a bűnösöket, nem tartunk negy­vennapos böjtöt stb. Sőt még a tízparancsolatot sem tartjuk meg! Különösen elkeserít az, hogy ezzel a népszavazással nem jobbítani akarjuk a társadalom életviszonyait, hanem egy adott embercsoportot akarunk meg­büntetni. Jogokat akarunk el­vonni tőlük azért, mert másként éreznek és viselkednek, mint mi, és bizonyos dolgokról más a véleményük, mint nekünk. Ha ártatlan gyerekekről beszélünk... Persze, ezt így nem mondjuk ki. Ehelyett védelemre szoruló, ártatlan gyermekekről beszé­lünk. Ám azt elfelejtjük, hogy „igen” szavazatunkkal épp ezeknek a gyermekeknek fo­gunk ártani. Ot és fél ezer elha­gyott apróság él a szlovákiai gyermekotthonokban. Ezek­nek a gyerekeknek elsősorban szeretetre van szükségük. Tar­tozni akarnak valakihez, aki dajkálja őket, akinek elsírhat­ják bánatukat és eldicseked­hetnek a sikereikkel. Valódi otthont akarnak, egy kis sarkot, pár játékot, ami az övék. Nem a „szülők” szexuális irányultsá­ga érdekli őket, hanem az, hogy van-e valaki, aki értük él, -« aki megérti és megvédi őket. Ha valakinek gondot jelent, hogy ezek az árvák esetleg ho­moszexuálisok „karmai közé kerülhetnek”, akkor nem nép­szavazást kell kiírni, hanem örökbe kell fogadni ezeket a gyerekeket. Hogy egy se marad­jon a melegeknek! Ami pedig e gyerekek szexuá­lis irányultságát illeti: egyetlen komoly felmérés sem állítja, hogy automatikusan homosze­xuálisokká fognak válni. Gon­dolják csak el: a homoszexuáli­sok száz százaléka heterosze­xuális szülőktől származik. Mégis melegekké lettek. Akkor a dolog fordítottja miért nem érvényes? 1989 óta minden választáson és népszavazáson részt vettem. Most nem megyek el szavazni. Én ezzel fejezem ki a vélemé­nyemet erről a hercehurcáról.

Next

/
Thumbnails
Contents