Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-29 / 23. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JANUÁR29. Vélemény És háttér 7 A kormány azt hazudhat a milliárdos sztrádaépítésekről, amit csak akar A hamisítás itt nem bűn Két veszélyes dolog találkozását produkálta a véletlen. Utolsó évében a Fico- kormány ráveti magát a PPP-projektekre, és nagy hangonfogjabizonygatni annak előnyeit. Csak a kabineten és hivatalnokain múlik, hogy a nagy ámítás közben itt-ott egy vaskosát is hazudnak-e, mert félniük egyáltalán nem kell emiatt. MARIÁN LEŠKO A Legfőbb Ügyészség ugyanis nemrég arra jutott, hogy ha PPP-projektről van szó, akkor még a hamisítás sem bűncselekmény. Tavaly októberben felháborodást váltott ki, amikor a Speciális Ügyészség úgy döntött, hogy leállítja az eljárást a közlekedési tárca tanulmányának meghamisítása miatt. Mint mindig, a főügyész bejelentette, hogy megvizsgálja a döntést. Aztán három hónap múlva bejelentette, hogy minden rendben - mint mindig. Holott a rendőrség kiderítette, hogy a minisztérium osztályvezetője 76 módosítást hajtott végre a tanulmányban, hogy mindenkit félrevezessen. Az eredeti tanulmányban az állt, hogy az állam 546 millió euróval kevesebbért építhetné meg a szóban forgó autópályaszakaszt. A meghamisított elemzés szerint viszont ez PPP- projekt keretében csak 29 millió euróval lenne drágább. Ennek alapján bizonygatta az első Fi- co-kormány, hogy a PPP-pro- jekt előnyös. Azt csak az Európai Bizottságnak köszönhetjük, hogy az útszakaszt végül nem magánbefektetők építik meg 9 «■milliárd euróért, hanem 2,5 milliárdért az állam, részben uniós támogatásokból. Az Európai Bizottság jóváhagyása nélkül ugyanis nem kaphattak hitelt a PPP-projektben részt vevők az Európai Befektetési Banktól. Az ügyész erről állapította meg, hogy az a hamisítás, amely oly sok milliárdunkba került volna, nem bűncselekmény, mert végül nem valósult meg és nincsenek következmények. Nos, hát csupán azért nem valósult meg, mert szerencsénk volt. Viszont a bűncselekmény elkövetésére tett kísérlet az megvalósult, amely jogrendünk szerint ugyanúgy büntetendő, mint a bűncselekmény elkövetése. Mindebből az következik, hogy ha egy magas rangú állami hivatalnok nem követ el csalást, amikor azért hamisít meg iratokat, hogy mindenkit becsapjon, akkor PPP-projekt esetében bármit lehet hamisítani vagy hazudni, az nem bűncselekmény. Ennél jobb hírt nem is kaphattak volna azok, akik a kormány nevében most kezdik győzködni a népet, hogy mennyire kifizetődő nekünk egy újabb sztrádaszelet 4,5 milliárd euróért, PPP-projektben - holott egy hasonló szakaszért Ausztria PPP-projekt keretében csak 2 milliárdot fizetett. Ha a második Fico-kor- mánynak is sikerül olyan jól nyélbe ütnie a PPP-projektet, mint az elsőnek, akkor három évtizeden át évente 280 millió eurót fogunk törleszteni - két útszakaszért. „Harminc év alatt ezt képesek vagyunk teljesíteni” - mondta Robert Fico. Talán igen, de miért kellene ennyire drága utakat kifizetnünk? Azért, hogy 2045-ben a lakosság csak a Fico-törlesztőrészletek miatt emlékezzen a mostani kormányfőre? A szerző az Állítsuk Meg a Kor- rupciótAlapítványmunkatársa A szivárogtatás is kockázatot jelent, mint ahogy az állami szervezetek önkontrolljának elvesztése is Egy ítélet, amely sokak sorsát érintheti FELEDY BOTOND Egy amerikai titkos ügynök bizalmas információkat adott át egy újságírónak az iráni atomprogram elleni titkos műveletről. Az ügynököt beperelték, és hosszú évek után a héten a bíróság bűnösnek mondta ki Jeffrey A. Sterlinget, a CIA egykori munkatársát. A vád újságíróknak való szivárogtatás volt. A civilek viszont Sterlingnek adnának igazat, mondván, felesleges kockázatokat vállalt a Központi Hírszerző Ügynökség. Az ügy az évek során egyre bonyolódott. Obama nagy hévvel vetette bele magát már első ciklusában a szivárogtató közalkalmazottak üldözésébe, sokkal több pert indított, mint a Fehér Házban lakó összes elődje. Az amerikai közéletben a „sípfújók- nak” - akik a szervezeten, munkahelyen belül vélt vagy valós visszaélést jelentenek, sajtó elé visznek -, e rebellis bátraknak nagy kultusza és hagyománya van. Ebben a hangulatban jelent meg 2006-ban James Risen újságíró könyve, amelyben CIÄ- forrásokra támaszkodva leírta, hogy Iránnal szemben milyen titkosszolgálati akció folyt. Az amerikai szolgálat egy orosz kutatón keresztül nukleáris fegyverekre vonatkozó hamis számítási információkat adott el az iráni atomprogramhoz. Azt várták ettől, hogy évekig tartó felesleges, költséges fejlesztéseket indít el Teherán. Sterling vádja az volt ezzel kapcsolatban, hogy csupán nagyon triviális hibákat csempésztek az anyagba, s azokat kiküszöbölve nagyot léphet előre Irán - tehát a művelet épp ellentétes hatást érhet el. Az ügynek több érdekes fordulata volt. Sterling már 2003- ban a szenátus CIA-t felügyelő bizottságához fordult aggályával. A szolgálatok ellenőrzéséért kampányoló civil szervezetek felkarolták, mint olyan embert, aki az iraki háború előkészítését övező hangulatban is volt elég bátor felemelni a szavát. Ezzel szemben a CIA azt állítja, hogy a szivárogtató afroamerikai egykori titkosszolga egy sértett ember, s egy vélt diszkrimináció miatt igyekszik a vizes lepedőt ráhúzni a CIA-ra. A bírósági tárgyaláson Condoleezza Rice volt külügyminiszter és több CLA- tiszt is tanúskodott, paraván mögött. Ugyanakkor a fő tanú az újságíró, a könyv szerzője lett volna. Itt is érdekes precedens alakult: évekig arra próbálták kényszeríteni, hogy fedje fel forrását. Ezt kitartóan megtagadta, míg végül az ügyészség elengedte ezt a szálat, az újságírói forrásvédelemre való tekintettel, így az egykori ügynököt kizárólag közvetett bizonyítékok - telefonbeszélgetések, találkozókalapján mondták ki bűnösnek. Súlyos következményekkel járhat az ügy: egyfelől egyre kevesebben mernek már az újság- íróknakbármit is mondani a köz- igazgatásról, s közben már nyolc embert ítéltek el szivárogtatás miatt Obama elnöksége alatt, köztük Chelsea Manninget, aki a WikiLeaksnek küldött át számtalan dokumentumot. 35 évet tölthet börtönben. Hogy jártunk volna el Sterling helyében? A sípfújók a törvény- sértést is kockáztatva hívj ák fel a figyelmet a kétes döntésekre. Az iráni műveletről azóta se tudunk többet. Nyilván a szivárogtatás is sok kockázatot jelent, mint ahogy az állami szervezetek önkontrolljának elvesztése is... Az esküdtszék három nap alatt mégis bűnösnek mondta ki Sterlinget. Még fellebbezhet, persze. KOMMENTÁR Megbélyegző kampány MÓZES SZABOLCS Milyen ember az, aki részt vesz a népszavazáson? És milyen az, aki otthon marad? A kampány és főként az ellenkampány keltette hisztéria ellenében mondjuk ki: mindkét csoportba sok tisztességes ésjóakaratú állampolgár és nem kevés balga is tartozik. A legnagyobb balgaság pedig a megbélyegzés. Pörög a kampány, sokak szerint förtelmes, hogy ilyen témákon kell vitázni. Nem, nem az. Az a szörnyű, ha celebek mellbősége vagy pitiáner filléres dolgok szabják meg a közbeszédet, üdítő, ha társadalmi ügyekről folyik a diskurzus. A vita hangneme és a demagóg érvek - na, azok nem üdítőek. Hogyan döntsünk jövő szombaton? Mielőtt megválaszolnák a kérdést - ez mindenkinek a magánügye -, nézzük a tényeket. A referendummal kapcsolatos vita két részre osztható: egyrészt lehet-e ilyen kérdésekről népszavazást tartani - illik-e szavazni-, másrészt mit gondolunk magukról a kérdésekről. Először is szögezzük le, hogy a népszavazás miatt Szlovákia nem lesz fekete lyuk Európa térképén. A házasság definíciójáról 2013-ban a már uniós Horvátországban tartottak népszavazást, idén májusban pedig Írországban lesz - mellesleg az elmúlt évekbe az USA több tagállamában is megkérdezték a témában az embereket. A családdal összefüggő ügyekről a korábbi évtizedekben is volt népszavazás: Olaszországban és Írországban például a válás bevezetéséről, valamint az abortuszról (utóbbinál emberi jogot komolyabban érintő kérdést nehezen találnánk, hiszen emberéletről szól). A felsoroltak mind civilizált államok, jogrendjük ugyanazokat az emberi jogi standardokat tartalmazza, mint a szlovákiai. Nem Burundi vagy Banglades. Ami a kérdéseket illeti: ha sikeres lesz a népszavazás, az első két kérdést érintő területen gyakorlatilag semmi sem változik. Senkinek a jogait nem fogják megkurtítani, pontosan a jelenleg érvényes, évtizedekkel ezelőtt kodifikált, évszázadok óta érvényes szabályok maradnak hatályosak. Azoknak, akik szerint az igenek súlyosan diszkriminálnák egyes csoportok alapvető jogait, egy ellentmondást kell feloldaniuk: hogyhogy erről egyetlen alkotmánybírósági, strasbourgi emberjogi bírósági, EBESZ- vagy más döntés, határozat sincs? Hogyhogy eddig a vonatkozó törvényeket senki sem akarta megváltoztatni? Még a liberális pártok és szervezetek sem (az SaS például bojkottra szólít fel, ám egyben nemet mond a házasság átkeretezésére). Ha sikeres lesz a népszavazás, a gyakorlatban annyi változik, hogy 2018-ig ezt a két, már élő rendelkezést nem lehet megváltoztatni - egyébként a jelen szabályok szerint is há- romötödös többség kellene ehhez a parlamentben. Van ember, aki elhiszi, hogy a következő három évben létezhet olyan kormányzati konstelláció Szlovákiában, amely szerezne 90 szavazatot ennek az átírására? Sci-fi. Ezért lényegtelen, hogy most, vagy csak 2018-tól változtatható meg. Arról nem is beszélve, hogy létezik egy, a népszuverenitás szempontjából necces „kiskapu”: ha a parlament megszavazza a regisztrált partnerséget, a házassághoz közeli jogokkal, akkor az emberi jogi bíróság - az utóbbi évtizedekben elburjánzó bírósági aktivizmusnak köszönhetően - nagy eséllyel arra kötelezné Szlovákiát, hogy a gyerekek örökbefogadási jogát terjessze ki a meleg párokra is - referendum ide vagy oda. A harmadik kérdés az egyetlen, amely a liberális és a konzervatív elvek metszéspontjában áll, és közmegegyezés tárgyát képezhetné az igen - ha mindenki konzekvens lenne. A liberális lélek szárnyal, ha nő a polgárok szabadsága az állammal szemben, a konzervatívok pedig fontosnak tartják a vétó lehetőségét a lelkiismereti kérdésekben (a szexuális nevelés távolról sem csak „technikai” jellegű tárgy, számos értékrendbeli vetülete van, ezért demagógia összevetni például a matematikával) . A harmadik kérdés semmit sem tilt, csupán egy lehetőséget ad: ha a szülő például úgy véli, nem kóser, ha hétéves gyerekének óvszerfelhúzási technikákat mutogatnak az iskolában („felvilágosultabb” országokban abuzáltak már kisgyerekeket hasonlókkal, nálunk még nem), akkor letiltja számára ezt a „programot”. Aki meg helyesli, az járatja rá a lurkót. Ha pedig nem lesz ilyen- reméljük-, akkor tárgytalan az egész. A népszavazás során a választópolgárok közvetlenül befolyásolhatják a közügyeket. Azok túlnyomó többsége, aki részt vesz, nem fasiszta, nem maradi, nem homofób, nem tiporja lábbal a demokratikus elveket. És mivel szavazni lábbal is lehet, aki otthon marad, jórészt nem felforgató elem, de még csak nem is „homolobfiista”, kommunista vagy keresztényüldöző. Csak egyszerűen nem tartja fontosnak a referendumot, vagy nemmel szavazna (vagy tesz a közügyekre és semmilyen választáson nem vesz részt - a távolmaradók többsége belőlük verbuválódik). Mindkét embertípus ugyanolyan értékes. A legnagyobb hibát akkor követjük el, ha az embereket szabad és legitim módon meghozott döntéseik miatt súlyosan megbélyegezzük - akár így, akár úgy.- És kikérem magamnak, hogy még az iskolai szexuális nevelésembe is beleszóljatok! (Peter Gossányi rajza)
