Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-05 / 3. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JANUÁR 5. Autó-motor 7 Nem mindegyik sofőr hajlandó beismerni, hogy közúti kihágást követett el, némelyik kifogás viszont még a tapasztalt rendőröket is meglepi A nagy mell sem kifogás, a biztonsági övét minden sofőrnek be kell kapcsolnia A biztosítókat tán már meg sem lepné, ha egy kliens azt állítaná, autóját nőknek öltözött férfiak rongálták meg. Bár tény, hogy erre a legnagyobb esély Ecuadorban van, ahol Szilveszter napján transzvesztiták koldulnak pénzt a sofőröktől, s az adományok fejében boldog új évet kívánnak. (SITA-felvétel) Pozsony. A sofőrök leleményessége nem ismer határokat; a rendőrök és biztosítók is közzétették, tavaly mivel magyarázta néhány gépjárművezető a közúti kihágások megszegését, illetve milyen indoklással követeltek kártérítést a biztosítóktól. ÖSSZEFOGLALÓ Káresetet okozhat egy agresszív madár, illetve egy rendkívül ideges feleség is - ez derül ki a Kommunális Biztosító által tavaly oldott káresetekből. Az egyik legérdekesebb magyarázatot egy káreset körülményére egy nő jelentette a biztosítónak. Motorkerékpárját, míg üzletben volt, az út szélén, egy személyautó előtt parkolta le. „A biztosított kliensünk azt állította, hogy a motorkerékpárra egy agresszív madár ült, s mikor elrepült, lábával lelökte a motort, amely a személygépkocsira dőlt és megrongálta azt. Az autón keletkezett kárt a motor tulajdonosának kötelező biztosításából fizették ki” - ecsetelte Daniela Šulcová, a biztosító képviselője. A másik érdekes káreset akkor történt, amikor a biztosított személy fiával szállt be saját autójába. Felesége, akivel válófélben volt, felbőszült, s próbálta megakadályozni, hogy elhajtson az autóval. A biztosító szerint a nő „ugrált és hentergett” az autó motorházán, amivel kárt okozott a gépkocsin. „Igen, ilyen eset is közúti balesetnek minősül, így a kliensnek kifizettük a 439,70 euróbán meghatározott kártérítést” - pontosított Šulcová. A rendőrök is gyakran hallanak furcsa magyarázatot a közúti szabályokat megszegő sofőröktől, többen ugyanis ahelyett, hogy beismernék hibájukat, inkább kifogásokhoz folyamodnak. A Trencséni Kerületi Rendőrkapitányság beszámolójából kiderül, hogy egy sofőr például azzal magyarázta gyorshajtását, hogy hazasiet, mert azt gyanítja, felesége megcsalja, s ő rajta akarja kapni. Egy másik sofőr, miután leállították a rendőrök, mert az előírt 90 km/órás sebesség helyett 175 kilométerrel hajtott, azt állította, hogy tudja, megsértette a szabályokat, de siet, ezért nem lát rajta kivetnivalót. Egy másik ámok- futó pedig azt állította, hogy majonézes salátát evett, s mivel megülte a gyomrát, vécére siet, s ha a rendőrök nem engedik el, kénytelen lesz az autóban vagy a járdán elvégezni a dolgát. A legérdekesebb kifogás viszont egy negyven év körüli nőtől hallották a rendőrök. Azért akarták megbüntetni, mert nem volt bekapcsolva a biztonsági öve. „Miután megkérdezték tőle, miért, azt válaszolta, hogy túl nagyok a mellei, az öv pedig, ha bekapcsolja, olyan helyen szorítja a mellét, hogy beizgul tőle, s izgalmi állapotban nem tud az útra koncentrálni” - mondta Elena Antalová kerületi rendőrszóvivő. Egy másik, mint később kiderült, ittas sofőr például megállt a közúti ellenőrzést végző rendőröknél, viszont miután behúzta a kéziféket, átült az autó hátsó ülésére. ,A rendőrök ismételt kérdésére, hogy ki vezette az autót, a sofőr szintén részeg utastársa azt mondta, Kit válaszolj a rendőrnek” - mondta Antalová. Olyan esetre is volt példa, hogy a sofőr egy T alakú kereszteződésen ahelyett, hogy letért volna, egyenesen hajtott, s autójával nekiment egy családi háznak. Mindezt azzal magyarázta, hogy a navigáció az autóban nem jelezte neki, hogy le kellene térnie, (dem) Az okossisak jelzi, ha a kerékpáros közelít az autóhoz, a technológia megmentheti a bringás életét Kommunikál az autóval az új bukósisak A kerékpáros sisak a legmodernebb technológiával kommunikál az autó sofőrjével (Volvo cars felvétele) Nem ez lenne az első extrém hosszú autóbusz Duplacsuklós elektromos buszt akarnak a lengyelek ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Sisakba épített aktív balesetvédelmi technológiát fejlesztett ki a kerékpáros gázolások megelőzésére az Ericsson, a Volvo Cars és a POC védőfelszerelés gyártó vállalat. A cégek együttműködésében kifejlesztett aktív védelmi technológia adatkapcsolatot létesít az alkalmazással ellátott Volvo gépkocsi és a kerékpáros sisak között és mindkét felet riasztja, ha túl közel kerülnek egymáshoz. A technológia olyan széles körben alkalmazott kerékpáros okostelefon-alkalmazás, mint például a Strava, vagy valamely más hasonló alkalmazás pozícióadatait osztja meg a Volvo saját felhőrendszerének közvetítésével a jármű elektronikájával. Ha a pozícióadatok alapján ütközésveszélyes helyzet alakul ki, a rendszer mindkét felet figyelmezteti. A járművet pedig le is fékezi amellett, hogy a vezetőt a szélvédőre kivetített kijelző, a head-up display (HŰD) révén tájékoztatja a kerékpáros helyzetéről. A rendszer előnye, hogy olyan esetben is láthatóvá teszi a kerékpárost a vezető számára, amikor az az út- és fényviszonyok, az időjárás, illetve a jármű holttere miatt nem lenne lehetséges. A sisak ráadásul ütközéskor is védelmet nyújt, légzsák fújódik fel belőle, amely megvédi a fejet a sérüléstől. (MTI) ÖSSZEFOGLALÓ Varsó. Alacsonypadlós, duplacsuklós, elektromos hajtású városi busz prototípusának a megalkotásán dolgozik a lengyel Solaris autóbuszgyártó a Varsói, valamint a Poznani Műszaki Egyetemmel együttműködve. A projektre jelenleg 3 millió euró áll rendelkezésre, melynek felét a lengyel Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Intézet állja. A Solaris és az egyetemek együttműködése meglehetősen széles területet fed le, hiszen együtt tervezik meg a 24 méter hosszú autóbuszt, de a hallgatók a jármű megépítésében is részt vehetnek majd. A környezetbarát hajtással rendelkező jármű páratlan lesz a maga nemében, hiszen jelenleg a gyártóknak még a szimpla csuklós elektromos buszok megépítése is kihívást jelent. Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2015 novemberére készülhet el a különleges jármű. A Solaris szerint a modellre már most van érdeklődés Skandináviából és Németországból. Bár önmagában újdonságnak hangzik, de a duplacsuklós buszok egyáltalán nem ritkák, hiszen Európa több nagyvárosában is közlekednek ilyenek. Az extrém hosszú buszok gyártásának gondolata a 80-as években még az Ikarusnál is felröppent, sőt a terveket csakhamar a megvalósítás követte. 1988-ban mutatták be. A típus azonban nem vált be és eltűnt a süllyesztőben, viszont a dupla- csuldós buszok létjogosultsága megmaradt. Ezen járművek leginkább gyorsforgalmi, zártpályás rendszerekben (BRT) használhatók a forgalomtól elkülönítve, de ennek ellenére például Göteborgban több duplacsuklós Volvo 7500 közlekedik a normális városi forgalomban. (vezess.hu)