Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-21 / 16. szám, szerda
6 Kultúra ÚJ SZÓ 201 5. JANUÁR 21. www.ujszo.com RÖVIDEN Simon Attila a Könyvkuckóban Rozsnyó. Holnap, a magyar kultúra napján 16.30-tól Simon Attila történész lesz a rozsnyói Könyvkuckó vendége, akivel Magyar idők a Felvidéken 1938-1945 című tanulmánykötetéről beszélget Ambrus Ferenc. Helyszín a 100P kávézó, (k) Ingyenes e-könyvek listája Budapest. Több mint 1200 ingyenesen, legálisan letölthető magyar nyelvű elektronikus könyv elérhetőségét gyűjött ék össze egy internetes honlapon, a következő címen: http://blog.papirontul.hu/e-konyv-adatbazis/. A listán szerepelnek magyar klasszikusok, Jókai-, Mikszáth-, Kosztolányi-, Krúdy- és Rejtő-regények, illetve Petőfi, Arany, Ady, József Attila és mások versei. A világirodalom nagyjai közül Goethe, Shakespeare, Hugo, Orwell, Oscar Wilde, Jack London, Dickens vagy Alexander Dumas művei, illetve néhány kortárs író kötete is letölthető (Konrád György, Koppány Zsolt, Bartis Attila, Körösi Zoltán, Lőrincz L. László). Számos ifjúsági regény, köztük az Egri csillagok és az Alice Csodaországban is szerepel az adatbázisban. A legtöbb könyv a Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról került a listára, ezek letöltési linkjét közvetlenül is megtalálják a táblázatban, (juk) A Coen testvérek vezetik a cannes-i zsűrit Egy filmfesztivál, két zsűrielnök MTl-HÍR Párizs. Történetében először két elnöke lesz a következő cannes-i filmfesztiválnak Joel és Ethan Coen amerikai rendezők személyében, akik Jane Campion új-zélandi rendezőnőt követik a zsűri élén a május 13. és 24. között megrendezendő seregszemlén. Joel és Ethan Coen, akikjelen- leg következő játékfilmjüket, a Hail Caesart forgatják George Clooney-val és Scarlett Johans- sonnal, örömmel fogadták el a felkérést. „Már csak azért is megtiszteltetés lesz idénCannes-ban a zsűrit elnökölni, mert soha semminek nem voltunk eddig az elnökei” - idézi a testvéreket a fesztivál közleménye. A 60 éves Joel és az 57 éves Ethan Coen rendezőként, producerként, forgatókönyvíróként és vágóként is visszatérő vendégnek számítanak Can- nes-ban. A Hollywoodi lidércnyomás című filmjükért 1991-ben átvehették az Aranypálmát és a legjobb rendezés díját is, ugyanezt az elismerést kapták meg 1996-ban a Fargó- ért és 2001-ben Az ember, aki ott se volt című filmjükért, a Llewyn Davis világa című zenés alkotásukkal pedig 2013-ban a Nagydíjat vihették haza. A Com fivérek (Képarchívum) Nem a kritikusok döntik el, melyik film jelentős Sokat idézett képsorok MTl-HÍR New York. Az Oscar-díjak- nál, a kritikáknál és a kasszasi- kemél is pontosabban mutatja egy film jelentőségét, hogy más művek milyen gyakran idéznek belőle - derült ki a Northwestern Egyetem kutatásából. Az elemzés az IMDb.com online filmadatbázisban felsorolt 15 425 amerikai filmet vette alapul. Itt azt is jelzik, ha egy filmet egy másik alkotás inspirált, vagy más filmek idézték. A keresztapa című klasszikust például 1323 film vagy tévéepizód idézte. A kutatók figyelembe vették, hogy szerepel-e az adott film a Nemzeti Filmregiszterben. A Kongresszusi Könyvtár ezen listája jelenleg 625 jelentős amerikai filmet tartalmaz. A tanulmány szerint a más művek által legtöbbet idézett filmeknél volt a legvalószínűbb, hogy a regiszterbe is bekerültek. Ezek közé tartozott az Óz, a csodák csodája, a Csillagokháborúja, a Casablanca, az Elfújta a szél vagy a Psycho. Sok filmet egyetlen jelenet is emlékezetessé tesz. Marilyn Monroe fehér szoknyáját a metró szellőzője fújja föl a derekáig: ez a képsor az 1955-ben készült Hétévi várakozásban látható. A művet idéző filmek 55 százaléka erre a jelenetre utalvissza. A regiszterbe 25 évesnél régebbi produkciók kerülhetnek be a közönség jelölése és a szakértők választása nyomán. „A szakértőknek lehetnek olyan előítéleteik, amelyek befolyásolják őket a dolgok megítélésében. Az automatizált, objektív módszereknek nincs ilyen hátránya. Talán sérti a büszkeségünket, de képesek legalább olyan jól vagy még jobban teljesíteni, mint a szakértők” - véli a kutatás vezetője, Luis Amaral. A Borostyán együttes zömmel nagy magyar költők ismert verseit zenésítette meg új lemezén Zenés középiskolai tananyag Üllői úti fák címmel jelent meg a tavalyi év végén az énekeltvers-műfaj egyik jeles hazai képviselője, a komáromi Borostyán együttes albuma. Nomen est omen - ha egy zenekar motorját Nagy Lászlónak hívják, meg sem lepődünk, hogy érdeklődése homlokterében a líra áll. JUHÁSZ KATALIN A vers rétegműfaj, talán mindig az volt. De zenével együtt előadva mindig nagyobb eséllyel célozta meg a „tömegeket”. A líra eredetileg az antik görög világban fellelhető pengetős hangszerek gyűjtőneve volt: az ókori dalköltők ezzel kísérték énekelt verseiket. A mai magyar dalnokok pedig nagy előszeretettel nyúlnak vissza irodalmunk örökbecsű darabjaihoz. De valószínűleg számukra is az a legfontosabb, ami elődeik számára volt: hogy művészi feszültséget teremtsenek a zene és a vers kölcsönhatása által. Egy énekelt verset akkor érzünk jónak, ha a költői szöveg harmonikusan illeszkedik a melódiához, a kompozícióval és a hangszereléssel kifejezett hangulatba. És vannak versek, amelyek szinte vonzzák magukhoz a zenét, ezért többen is megzenésítik őket. A Borostyán együttes lemeze is egy ilyennel kezdődik, Nagy László (a költő!) Adjon az Isten című versével. Ezt a szekérderéknyi jókívánságot tartalmazó költeményt Sebő Ferenc annak idején reneszánsz hangulatot idézve zenésítette meg, a Kor- morán-féle verzió lüktető, szinte reggae-beütésű, de a legjobban talán a Kalákának sikerült elkapnia ama bizonyos vershangulatot. A Borostyán feldolgozása nem tartalmaz forradalmian új megoldásokat, amiért érdemes lett volna ismét elővenni ezt a verset, de nem is kullog a műfaj legjobbjai mögött - egy kellemes, korrekt, hallgatható verzió született Nagy Lászlóék keze alatt. Ezután a két legismertebb Balassi-vers következik, a Borivóknak való és a Hogy Júliára talála. Az ütemhangsúlyos versről tudjuk, hogy szomjazza a zenét, hiszen ez a magyar népdalok verselési formája. A Borivóknak valóhoz szintén Sebő Ferenc nyúlt rendkívül bátran - egy lassú székely dallamot rendelt hozzá, így ismerik legtöbben. Szarka Gyula is megzenésítette borral foglalkozó szólólemezén, az a verzió gyorsabb, vidámabb. A Borostyánféle változatot Nagy Hollósy Zsuzsanna hegedűszólama, illetve az ütőhangszerek teszik izgalmassá. A Júliát, Balassi múzsáját istenítő vers ugyancsak a Borostyán hegedűs-voka- listájának köszönhetően kap gellert, remekül illik bele a női énekszólam. Egy Ady-verssel, a Föl-földobott kővel folytatódik a lemez. Ezt pár éve a dunaszerda- helyi Kicsi Hang dolgozta fel rendkívül finom, minimalista módon. És már meg sem lepődünk, amikor ennek is megtaláljuk a Sebő-féle változatát, amely közelebb áll Balassi korának zenéjéhez. Persze ne feledjük, amit a suliban tanultunk, hogy mindkét vershez maga a költő is hozzárendelt (ad nótám) egy-egy dallamot, ám ezek nem befolyásolták korunk megzenésítőit. Borostyánék például gazdagon és érdekesen hangszerelték - a lassú, nagy ívű dallamot gyors cajun- ritmusok fűszerezik. Kosztolányi Dezső verse, az Üllői úti fák szintén több zenészt megihletett már, ezen a lemezen Kántor Krisztina fuvolajátékának köszönhetően válik izgalmassá. És amikor a hegedű és a fuvola felelget egymásnak, hát az maga a nosztalgikus romantika. A Messze... messze.... című Babits-vers szintén tananyag, ehhez képest kevesen zenésí- tették meg. Itt szinte country- rockos gitárokkal és hegedűvel, középtempós dallammal hallhatjuk, szerintem ez a lemez egyik csúcspontja. Újabb két kötelező vers, a Két karodban és a Nem tudhatom Radnóti Miklóstól. Előbbi metálverzióban is szép sikert aratott az interneten (a Blind Myself előadásában), utóbbit hallhattuk a Kicsi Hangtól és MC Pita Ramostól is, teljesen másképp. Nagy Lászlóék igényesen, érzéssel és szeretettel viszonyulnak Radnótihoz. A lemezen szereplő három József Attila-vers közül kettő - nagy örömömre - szinte ismeretlen. A szemed című egy szép szerelmes dal lett, éteri fuvolaszólóval, a Várlak alatt pedig végig olyan a hegedű, mintha csellót hallanánk, és ismét megszólal a cajon, ez a dobozszerű ütőhangszer, amelyet a Rackajam forradalmasított mifelénk. Mikor az uccán átment a kedves. Ezt is sokféle dallammal dudorászhatjuk (Szélkiáltó, Kicsi Hang, Kávészünet), mostantól egy újabbal is, mindjárt két szólamban, női és férfi hangra. Az albumzáró Adjon Isten mindenkinek című Ady-vers - szívből jövő jókívánságaival - jól „rímel” a nyitó dalra, keretbe foglalva ezt az anyagot, amely iskolai segédeszköznek is használható, hiszen zömmel középiskolai tananyagot tartalmaz. Szívem szerint minden hazai magyar oktatási intézménybe elküldeném. Aki a merészebb versválogatást kérné számon a zenekaron, annak jusson eszébe ez a fontos pedagógiai aspektus. A magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja volt, élete során több mint húszezer dalt írt Elhunyt S. Nagy István, a legendás szövegíró ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Hosszan tartó, súlyos betegség után tegnapra virradóra, 81. születésnapján elhunyt S. Nagy István. A Blikk információi szerint a legendás magyar dalszövegíró novemberben szívinfarktust kapott, és az utóbbi napokban gépek tartották életben. S. Nagy István a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja, talán nincs is olyan magyar ember, aki ne ismerné valamelyik dalát. Az 1950-es évek második felétől számos sláger szövegét írta, mások mellett Kovács Katinak, Koncz Zsuzsának, az Omegának, Szécsi Pálnak és Máté Péternek. Az ő nevéhez fűződik például a Csavard fel a szőnyeget!, az Okosabban kéne élni, a Nem vagyok én apáca, az Azért vannak a jóbarátok, a Szóljon hangosan az ének vagy a Kell, hogy várj szövege. Pályája kezdetén volt énekes, dobos, konferanszié, 1957-ben írta első dalszövegét. A Merre jártál este Németh Lehel előadásában azonnal sláger lett. 1963-tól sokáig Payer András volt a szerzőtársa, együttműködésük egyik látványos eredménye a Kár a benzinért című játékfilm zenéje. Pályája során több színházi előadáshoz is írt dalszövegeket. Jelen volt a táncdalfesztiválok kezdeténél (Egy fiú a házból, Fák, virágok, fény) és a magyar beat születésénél is (Azt mondta az anyukám, Kiabálj, énekelj). Ő fedezte fel Máté Péter tehetségét és ő írta neki az Elmegyek, a Zene nélkül mit érek én? és a Hull az elsárgult levél című dalok szövegét. Máté Péter halála után S. Nagy könyvet írt a fiatalon eltávozott előadóművészről. Szörényi Leventével közösen jegyzi az első külföldön is sikert aratott magyar nyelvű beatslágert, a Rohan az időt, amelyet Koncz Zsuzsa adott Feleségével, Csongrádi Kata énekesnővel (Képarchívum) elő. De az ő nevéhez fűződik az Edda együttes Álom című slágerének szövege, és a Zorán által sikerre vitt Fehér sziklák is. S. Nagy István élete során több mint húszezer dalhoz írt szöveget. (MTI, Dal+Szerző, origo.hu, juk)