Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-19 / 14. szám, hétfő

6 Külföld ■nai Izrael lobbizik Jeruzsálem. Benjámin Netanjahu izraeli minisz­terelnök ismét abszurdnak nevezte, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Bün­tetőbíróság (ICC) ügyésze előzetes vizsgálatot indított a palesztin területeken tör­tént esetleges háborús bűnök ügyében. Izrael vála­szul a bíróság költségveté­sének megnyirbálásáért lobbizik - értesült az izraeli média. Avigdor Liberman külügyminiszter vasárnap a közszolgálati rádióban kije­lentette: „egyszerűen arra fogjuk kérni barátainkat Kanadában, Ausztráliában és Németországban, hogy állítsák le a bíróság pén­zelését”. (MTI) Csádi katonák Kamerunban Kousséri. Nagyjából négyszáz csádi katonai jármű lépte át szombat délután a kameruni határt, hogy felvegyék a harcot az országban véres mészárlá­sokat elkövető Boko Ha­ram szélsőséges iszlamista csoport ellen. Helyi beszá­molók szerint Kousséri észak-kameruni határvá­rosban a helyi lakosság él­jenezve fogadta a bevonuló erőket. Katonai források szerint a konvoj a határtól mintegy 80 kilométernyire délre található Máltám vá­rosa felé haladt. A hadosz­lopban harckocsik, páncé­losok és csapatszállító jár­művek is vannak. (MTI) Harcok a repülőtérért Kijev. Legalább öt ember vesztette életét szombaton a Kelet-Ukrajnában zajló harcokban, a kormányerők három halottról és több se­besültről, az oroszbarát szeparatisták pedig két pol­gári áldozatról számoltak be. Tegnap nagyszabású el­lentámadást indítottak az ukrán fegyveres erők a do- nyecki nemzetközi repülő­teret ostromló oroszbarát szakadárok ellen, amely­nek révén a légi kikötő csaknem egész területét si­került újra ellenőrzésük alá vonniuk - közölte Andrij Li- szenko, a kelet-ukrajnai hadművelet parancsnok- ságánakszóvivője. (MTI) Újra az iráni atomprogramról Genf. A novemberi ku­darc után ismét megkez­dődtek az iráni atomprog­ramról szóló nagyhatalmi tárgyalások Genfben, me­lyek célja, hogy márciusra tető alá hozzanak egy keret­egyezményt Teherán nuk­leáris tevékenységénekkor- látozásáról. (MTI) ÚJ SZÓ 2015. JANUÁR 19. www.ujszo.com Közel hétmillió katolikus hívő előtt, nem szűnő esőben mutatott be misét tegnap a Fülöp-szigetek fővárosának központi parkjában Ferenc pá­pa, ázsiai látogatásának utolsó napján, s arra kérte hallgatóit, hogy legyenek „misszionáriusok" a földrészen, ahol a katolikusok aránya csu­pán 5,2 százalék. Az egyházfő ugyanolyan olcsó sárga átlátszó műanyag esőköpenyt viselt a trópusi esőben, mint amilyet előző nap a 2015-as Jolanda tájfun sújtotta Taclobanban bemutatott mise idején osztogattak a tömegnek. A Srí Lankát és a Fülöp-szigeteket érintő látogatásának utolsó miséjében az egyházfő ostorozta a korrupciót, a konformizmust, a pazarlást, a környezetet érő fenyegetéseket és a család elleni „alatto­mostámadásokat". (SITA/AP)) Kihallgatják őket Elengedtek 200 jazidi foglyot Bagdad. Öt hónapi fogva tar­tás után elengedte legalább 200, a jazidi kisebbséghez tartozó foglyát az Észak-Irak egy részét ellenőrzése alatt tartó Iszlám Ál­lam (IÁ) dzsihádista szervezet - közölték tegnap kurd katonai il­letékesek. A tisztségviselők tájé­koztatása szerint többnyire idős, beteg foglyokról van szó, akik hátráltathatták a szélsőséges csapatok mozgását. Sirko Fatih pesmerga tábornok, az északi Kirkuk város kurd erőinek pa­rancsnoka az AP hírügynökség­nek elmondta, csaknem mind­egyik kiszabadult rossz egészsé­gi állapotban van. Vannak köz­tük kisgyerekek is - tette hozzá. A dzsihádisták Tell-Áfár váro­sában tartották fogva a jazidia- kat, miután tavaly nyáron elfog­lalták az észak-iraki várost. Most szombaton a kurd regionális székhely, Erbíl közelében lévő Hazer-hídnál hagyták magukra a foglyokat, és azóta a kurd ható­ságok hallgatják ki őket - mond­ta Fatih. „Valószínűleg sokba került az etetésük és a gondos­kodás róluk” - vélekedett a tá­bornok. (MTI) Szélsőséges iszlamisták terrortámadásaitól tartanak a német hatóságok, a célpontok pályaudvarok lehetnek Gépfegyveres katonák védik Brüsszelt Brüsszel/Párizs/ Berlin. Belgiumban katonák százait vezényelték a terrorveszélynek külö­nösen kitett intézmé­nyek védelmére, miután néhány nappal ezelőtt több, terrorcselekmény­re készülő személyt őri­zetbe vettek. ÖSSZEFOGLALÓ A mintegy 300 fegyveres egye­bek mellett az Egyesült Államok és Izrael brüsszeli nagykövetsé­gét, valamint az Európai Unió és a NATO épületeit védi, de katoná­kat vezényeltek a brüsszeli zsidó múzeumhoz is. Helyi beszámo­lók szerint Brüsszelben és Ant­werpenben is gépfegyveres kato­nák posztóinak a zsidó iskolák előtt. A katonák legalább csütör­tökig az utcákon maradnak. A terrorkészültséget azután emel­ték a második legmagasabb szintre az országban, hogy a rendőrség csütörtökön terrorel­lenes akciót hajtott végre a kelet­belgiumi Verviers-ben. A mű- veletbenkét ember életétvesztet- te, egy személy megsebesült. A belga államügyészség szerint az érintettek jelentős terrorcselek­ményt készültek elkövetni Belgi­umban. Nincs kapcsolat Tegnap az illetékes belga ügyészség cáfolta, hogy kapcso­lat volna az előző nap Athénban őrizetbe vett terroristagyanús emberek és a néhány nappal ez­előtt feloszlatott belgiumi dzsi- hadistaterroristasejtközött. Egy görög rendőrségi forrás szombaton azt közölte: elképzel­hető, hogy a belgiumi terrorista­sejt vezetőjét és három társátvet­ték őrizetbe. Az őrizetbe vettek egyike a belga állampolgárságú Abdelhamid Abaaoud lehet, aki állítólag a kelet-belgiumi Vervi- ers-ben működő csoport szellemi irányítója volt. A belga sajtó pe­dig arról számolt be, hogy Abaa­oud Görögországban vagy Tö­rökországban tartózkodhat, né­hány héttel korábban ugyanis onnan telefonált Belgiumba. A görög rendőrség eljuttatta a belga hatóságoknak az őrizetbe vettek DNS-mintáját és ujjle­nyomatát, de ezek vizsgálata alapján „úgy tűnik, nincs kap­csolat e személyek és a belgiu­mi nyomozás között” - mondta Eric Van Der Sypt, a belga szö­vetségi ügyészség szóvivője. A marokkói származású és belga állampolgárságú, 27 éves Abaaoud harcolt Szíriában az Isz­lám Állam (IÁ) dzsihadista szer­vezet soraiban - jelentette ko­rábban a belga média. A férfi lát­ható volt egy videofelvételen, amelyen az IÁ különböző táma- dásokelkövetésévelkérkedik. Névtelen sírban Névtelen sírba temették a Charlie Hebdo francia szatiri­kus hetilap elleni iszlamista ter­rortámadást végrehajtó test­vérpár idősebbik tagját, Said Kouachit. A France TV szombati jelentése szerint a férfit előző éj­jel hántolták el Reimsben. A rendőri felügyelet mellett tar­tott búcsúztatáson a család né­hány tagja vett részt, a férfi fele­sége azonban távol maradt. A testvérpár fiatalabb tagját, Ché- rif Kouachit szintén egy névte­len sírba temették - közölte teg­nap a francia főváros Gennevil- liers nevű elővárosának pol­gármestere. Aférfi ezen a telepü­lésen lakott. A harmadik dzsi­hadista, Amedy Coulibaly csa­ládja még nem döntött a férfi temetéséről. Coulibaly a Charlie Hebdo elleni támadás másnap­ján lelőtt egy rendőrt, majd egy kóserboltban ejtett és ölt meg túszokat. A három terrorista pá­rizsi akcióinak 17 halálos áldo­zata volt. Hollandé a szólásszabadságot védelmezi Francois Hollandé francia el­nök a szólásszabadságot védel­mezte szombaton, nem sokkal azután, hogy az iszlám világ több országában is tüntetések robban­takkiaterrortámadás áldozatává vált Charlie Hebdo francia szati­rikus hetilap legújabb számában szereplő Mohamed-karikatúrák miatt. „Franciaországnak van­nak elvei, értékei, közülük is ki­emelkedik a szólásszabadság” - fogalmazott újságíróknak a Bor- deaux-hoz közeli Tulle-ben. Hangsúlyozta, hogy hazája síkra- száll a az alapvető szabadságjo­gokért. Megjegyezte, hogy Fran­ciaország azokat az országokat is támogatta a terrorizmus elleni harcban, amelyekben az újabb Mohamed-karikatúrák elleni til- takozásokzajlanak. Keresztény templomok égtek Nigerben újabb keresztény templomokat gyújtottak fel szombaton a Charlie Hebdo ellen tüntetők. A zavargásokban öt ember életét vesztette, mind­annyian civilek. Az AFP francia hírügynökség tájékoztatása sze­rint legalább hét templomot gyúj - tottak fel szombaton az afrikai or­szág fővárosában, Niamey-ben. A hírszolgálat helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a de- monstrálókkorábban a várost ke­resztülszelő Niger folyó bal part­ján randalíroztak, délután azon­ban a másik partot is célba vették, ahol szintén számos templom ta­lálható. A tüntetők kövekkel do­bálták meg a kivezényelt rend- fenntartókat, legalább két rend­őrautót pedig felgyújtottak. A biztonsági erők könnygázt vetet- tekbeatömegfeloszlatására. ÍOO terrorsejt Németországban Szélsőséges iszlamisták ter­rortámadásaitól tartanak a né­met hatóságok, a célpontok pá­lyaudvarok lehetnek, és akár az iszlamofób Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom felvo­nulásain is merénylet történhet - írták szombaton a német la­pok. A Der Spiegel szerint a né­met nemzetbiztonsági szolgá­latokat több külföldi partner- szervezet arra figyelmeztette, hogy merénylet készülhet a berlini és a drezdai főpályaud­var ellen. Németországban mintegy 100 terrorsejt mű­ködik, ám ezeket megfigyelés alatt tartják a hatóságok. A Welt am Sonntag szerint az egyes sejteknek 10-80 tagja lehet, többen nemrég tértek vissza Szíriából. (MTI, TASR) Az IÁ megsemmisítése érdekében London. John Kerry amerikai és Philip Hammond brit külügy­miniszter csütörtökön Londonban megrendezi az Iszlám Állam (LA.) dzsihádista szervezet elleni harcra szerveződött koalíció tagállamainak találkozóját. A londoni találkozón döntést hoz­nak arról, hogy mit kell még tenni az LÁ teljes megsemmisítése érdekében - mondta a brit külügyminiszter. A találkozó napi­rendjén öt kérdés szerepel: szó lesz az IÁ soraiban harcoló kül­földi zsoldosokról, a szervezet elleni katonai kampányról, a szervezet pénzforrásairól és kommunikációjáról, illetve a tér­ségbe irányuló humanitárius segélyekről. (MTI) Több százan vonultak utcára a pakisztáni Karacsiban, hogy a Charlie Hebdo ellen tüntessenek. Sokan megsebesültek, köztük az AFP francia hírügynökség fotósa, akit meglőttek. (TASR/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents