Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-15 / 11. szám, csütörtök
1101 Horsász 2015. január • www.ujszo.com ÚJ SZÓ HOBBI I Téli harcsalesőben A harcsára sokan elérhetetlen vágyálomként tekintenek. Pedig a megrögzött harcsázók egybehangzó véleménye szerint nem nehéz harcsát fogni. Igaz, nem kapitálisát, hanem néhány kilósat, amolyan „termeteset". De hát rekordlistás pontyot, csukát, amurt se fog minden nap az ember. Sok-sok türelemre, kitartásra, megfigyelésre van szükség a felkutatásukra, mert ha a véletlenre hagyatkozik az ember, akkor kevés az esélye. Sokakat éppen az idő hiánya tart vissza a harcsázástól. A lényeg éppen ezen van a leső- vagy szürkeharcsa esetében is: a megfigyelésen és a felkutatáson. A horgászat ugyanis nem az etetőanyag bekeverésével kezdődik, hanem a halak szokásainak ismeretével. Tavaly decemberben elugrottam néhány órára pergetni az egyik kedvenc halastavamhoz, ahol egész évben pontyoztam. Nem is a fogás kedvéért, inkább levegőzni. Egy idő után azon kaptam magam, hogy nem is a rejtőzködő csukák, süllők és Már több éve, szinte minden szezon elején megfogadom, hogy végre intenzíven és célzottan próbálok meg a harcsák nyomába eredni. Mert mindeddig csak úgy „mellékesen'' fogtam egy-egy bajszit. Aki akasztott már termetes harcsát, tudja, mekkora élményt jelent vizeink legnagyobbra növő ragadozójával megküzdeni. balinok keresgélésével foglalkozom, hanem a vizet, a halak vélt búvóhelyeit vizslatom. EGY ÓRIÁSI FŰZFA ALATT dobáltam éppen, amikor apró pörsenésekre lettem figyelmes a parttól alig párcen- timétemyire. Leguggoltam, s amilyen közel csak lehetett, behajoltam az alámosott part alá, mit sem törődve az esetleges téli fürdés lehetőségével. A vén fűzfa szövevényes, ágasbogas gyökérzetét láttam a víz alatt elősejleni, vagyis rábukkantam egy helyre, amely vélhetően harcsát bújtatott! Visszaemlékeztem, hány meg hány horgászt láttam itt egész évben pontyozni. Legtöbben fene- keztek, a tó közepébe hajigálva a súlyos önetetős szereléket. A legtöbbjüknek sejtelme sem volt róla, hogy szinte a lábuk alatt kellene megpróbálni nadály- vagy gilisztacsokorral, fürge kárásszal horogra csalni az ott tanyázó harcsát. A szokatlanul magas vízállás miatt nem láttam tisztán, de talán nem tévedtem nagyot. Erre jók a téli megfigyelések, amikor a vizek leapadnak, kitisztulnak, és szárazra kerülnek a halak legjobb búvóhelyei. Persze, ez is csak általánosságban igaz, mert az ilyen bő csapadékot hozó időszakban, mint a mostani, ez nem mindig sikerül. A megfigyelések lehetnek véletlenek és céltudatosak. Sokszor láttam harcsaforgást halastavon és folyón egyaránt. Ezeknek szinte kivétel nélküli közös nevezőjük az volt, hogy valamilyen akadó, bedőlt fa, partközeli csökös, tuskós terepen vagy annak közelében fordultak elő. Amikor megpillantunk egy-egy felbuzduló buboréksort, amely általában halad valamerre, biztosak lehetünk benne, hogy vagy bajszi, vagy nagyobb süllő fenék közeli rablásának, vadászatának lettünk szemtanúi. Ám amit csak a harcsa produkál, az a víz tükrösödése, „lötyögése", amikor szinte felpúposodik a víz, vagy még jellegzetesebb a dupla örvény, amelyet fordulás közben hoz létre a harcsa. A két (általában tenyérnyi, vagy nagyobb) örvény egyszerre jelenik meg a felszínen, s minél nagyobb távolságban vannak egymástól, annál nagyobb hal mozgását láttuk. Az ilyen helyeket jól jegyezzük meg, mert ha eljön a nyári szezon, itt, vagy ennek közelében kell keresnünk a bajuszost. Szinte minden halastónak van egy-egy zuga, öble, ahol bokorsor lóg ä vízbe, vagy öreg fűzfák állnak a parton. Ezek a legjobb búvóhelyei a harcsának. Nyári rek- kenőben pedig a meder mélyedései, ahol egy-egy fatörzs, nagyobb tárgy szolgál lakásául. Ezeket természetesen nehezebb megtalálni, a fenék megismeréséhez sokan a búvárkodástól sem riadnak Sok-sok türelemre, kitartásra, megfigyelésre van szükség a felkutatásukra, mert ha a véletlenre hagyatkozik az ember, akkor kevés az esélye. vissza. Folyóvízen könyebb a dolgunk, az öblök, partszakadások, mélyvizű langók a nyerő helyek. A harcsa esetében nem is mindig a mélység a meghatározó, hanem az akadó, a búvóhely, ahol ez a rejtőzködő éltmódú ragadozó nyugalmat talál. Onnan jár fel éjszakánként a felszínre a víztetőn tobzódó kishalak közül csemegézni. A HARCSA RABLÁSA éjjel a legfelismerhetőbb, amikor a sötétségben felhangzik a jellegzettes buffanás, olykor csattanástól kísérve. Minél mélyebb, öblösebb a hang, annál nagyobb hal rablásának vagyunk fültanúi. A pergetőhorgászok ilyenkor nem sokat teketóriáznak, megdobják a helyet egy-egy testesebb rapalával, támolygó kanállal. Az éjszaka rabló harcsa állandó mozgásban van, ezért igyekezni kell a dobással. Ha a pukkanás egy eléggé behatárolható helyen többször is megismétlődik, és nincs nálunk pergető készség, sikeresen próbálkozhatunk a helyen stupekos módszerrel, élő csalival, mert a harcsa a „revírje" közelében vadászik, így van rá esély, hogy megtalálja a horgunkat. Ugyancsak sikerrel kecsegtet a nyáron, nyár elején ívó, bandázó kishalak közelében próbálkozni. Ahol a takarmányhal ezerszám tobzódik, ott biztosan megjelennek a ragadozók is (s nem csak a harcsa). Visszatérve a télre. Ne sajnáljuk rá az időt, járjuk a vízpartot, és figyeljük meg, hol keresődhetünk majd nyáron, amikor a törvény már nem védi a bajuszos ragadozót. Mert bármily titokzatos életmódot folytat, azért csak kinyomozható, hol van a búvóhelye, fészke, hol szeret rabolni. Ha csak úgy dobálunk a semmibe, kevés az esélyünk, de ha sikerül kifigyelnünk szürke koma szokásait, kedvenc helyeit, szinte biztos, hogy elóbb-utóbb sikerül horogra kerítenünk. Kövesdi Károly Görbüljön a bot! Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik - tartja a közmondás. Tavaly november 29-én,azÓtátrafüredenmeg- -v tartott tisztújító kongresszuson V húsz évnyi garázdálkodás után *<r' végre sikerült leváltani a Szlo- * : 3»r jÁ'Ssr^ vák Horgász Szövetség addigi titkárát, Ferdinand Balážt, aki szentül megvolt győződve róla, hogy funkciója egy életre szól. Hiábavaló volt a kétségbeesett próbálkozás, hogy a sajtót kizárják a kongresszusról, és - mint már annyiszor - elszabotálják a horgászok akaratát. A küldöttek ugyancsak menesztették Magdaléna Janoušová elnököt. Dicstelen ténykedésükről tavaly a Horgász mellékletben mi is beszámoltunk. Az új elnök a nagykürtösi Rudolf Boroš lett, az új titkár a szeredi Ľuboš Javor. Bár ez a rovat a horgászat nemes hobbiját űző embereknek szól, azért fontosnak tartjuk, hogy kifejezzük reményünket, talán végre új fejezet kezdődik a szövetség életében. Örömünk persze akkor lesz teljes, ha az új vezetés megejti az évek óta elszabotált könyvvizsgálatot, és számon kéri a régi vezetésen, hová tűnt az a rengeteg pént, ami a szövetség zsolnai vezetéséhez került a tagsági díjainkból. Hogy aztán lesznek-e érdemi változások, azt majd akkor tapasztaljuk meg, ha az ország legnagyobb, több mint százezres taglétszámot meghaladó civil szervezetének javaslatai nem kerülnek a fiók mélyére és beleszólása lesz az esztelen törvények megváltoztatásába, ha végre a haltelepítések transzparens módon történnek, ha az új vezetés nem miniszteri fizetésért fog dolgozni, hanem a horgászok érdekében. Ha nem politikai és haveri játszmák szeparéja lesz a szövetség. Az új év tehát a reményteli várakozásé. Addig is, míg ez valóra válik, görbüljön a bot, legyen több hal a vizeinkben, és ne kelljen füllenteni, hanem valóban fogjunk nagy halakat. És ne cipeljük őket haza, mert a horgászat nem a húsról szól, hanem a természet szeretetéről. Kövesdi
