Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-13 / 9. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JANUÁR 13. Régió 5 Az önkormányzatok képtelenek önerőből gondozókat foglalkoztatni, pedig nagy szükség van rájuk, mert a kistelepülések lassan elöregednek Segítenek az idős embereknek Sok idős ember képtelen egyedül orvoshoz és gyógyszertárba men­ni, a gondozók ebben is segítenek (A szerző felvétele) lpolykér (Kiarov)/Csalár (Čeláre)/Óvár (Olováry). Támogatásnak köszön­hetően októberben több nagykürtösi járásbeli községben megoldódik az idősgondozás. A prog­ramnak köszönhetően új munkahelyek is létrejöttek. 1B0S EMESE Fokozatosan elöregedik a kisközségek lakossága, számos idős embernek van szüksége segítségre a mindennapi teen­dők elvégzéséhez. Nemcsak az egyedül élők, hanem idős há­zaspárok, illetve olyan lakosok is kaphatnak segítséget, akinek hozzátartozói munkahelyük miatt egész nap távol vannak. A kezdeményezés Beszterce­bánya megye, a munka-, szoci­ális és családügyi minisztéri­um, valamint az IA ZaSI (Implementačná agentúra pre Operačný program Zamestna­nosť a sociálna inklúzia) támo­gatásával valósulhat meg. Első lépésben az önkormányzatok felmérték, mely lakosoknak van szükségük gondozóra. Ezt követően a hivatal szociális munkása az orvosi leletek, a körülmények alapján elbírálta, hogy a lakosok milyen rászoru­lósági osztályba sorolhatók be. Ennek alapján dől el, kinél mennyi időt tölt a gondozó, és miben segít az idős embernek. Gondozó csak az lehet, aki részt vett a hivatal által előírt képzésen. A képzéssel járó költségeket megtérítették a je­lentkezőnek. Csalár községben négy gon­dozó négy nyugdíjassal foglal­kozik. Ádám Béla polgármester lapunknak elmondta, a gondo­zók napi nyolc órát töltenek a rászoruló idős embernél. Közü­lük egy mozgásképtelen, egy pedig mozgássérült. „Segíte­nek a tisztálkodásban, a gyógy­szerek adagolásában, az étke­zésnél, és elkísérik az időseket az orvoshoz is” - magyarázta a polgármester. „Ipolykéren nyolc emberrel három gondozó foglalkozik. Egy ágyban fekvő beteg is van közöttük” - mond­ta Suchánsky Pál polgármester. Óvárban két gondozó törődik hat idős lakossal. Vízi József polgármester tapasztalatai sze­rint pusztán a mindennapi lá­togatás óriási változást hoz az egyedülálló idős emberek éle­tében. Visszanyerik életkedvü­ket, javul a közérzetük, ráadá­sul nő a biztonságérzetük is. A hatályos jogszabályok ér­telmében a gondozottaknak jelképes összeget kell fizetniük a szolgáltatásért. A gondozók teljes bérét a tárca fedezi. Su­chánsky Pál hozzátette, utófi­nanszírozású a rendszer, eddig azonban elégedettek, időben megkapták a pénzt. „A közsé­gek dokumentációt vezetnek a gondozókról és a programba bekapcsolt lakosokról. A hiva­tal havonta szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végez, hogy a gondozók valóban elvégzik-e munkájukat” - mondta Ádám Béla. Egy évre kötöttek szerző­dést a községekkel, a polgár- mesterek viszont abban bíz­nak, később is folytatódik a program. Elkészültek a tervek a fűtésrendszer és a külső burkolat felújítására Százéves gázkályhákkal fűtenek a vágsellyei Pázmány Péter Alapiskolában SZÁZ ILDIKÓ Vágsellye. Megszépült a já­rási székhely sétánya, új teret nyitottak a reneszánsz kastély közelében, az egyetlen épület, amelyet a mai napig nem sike­rült felújítani, a Pázmány Péter Alapiskola. A magyar iskola épülete az egyetlen a városban, amelyben százéves gázkály­hákkal fűtenek. Mára elkészültek a tervek, és az intézet vezetése úgy dön­tött, pályázati pénzből újítják fel az iskolát. Képviselői javas­latra tavaly elkülönítettek né­mi pénzt a városi büdzséből ar­ra, hogy folytassák az iskola- épület felújítását, ám erre vé­gül nem került sor. Dohányos Katalin, a Pázmány Péter Ala­piskola és Óvoda igazgatója elmondta, egy tervezőiroda ké­szítette el a fűtésrendszer át­építési tervét, és egy vállalkozó gondoskodott arról, hogy elké­szüljön a külső burkolat felújí­tási terve is az energiatakaré­kos iskola projekt keretében. ,A százéves gázkályhák hasz­nálata eddig hatékony és gaz­A régió több településéről is ide járnak a magyar gyerekek (A szerző felvétele) A többi iskolára jutott pénz Eddig több mint egymillió euróba került a városi fenntartású iskolák és óvodák épületének és berendezéseinek felújítása. Az iskolák és az étkezdék korszerűsítésével járó kiadásokat a járási székhely önkormányzata részben saját, részben pedig uniós forrásból fedezte. Áz Európai Unió Strukturális Alap­jából 300 ezer euró, a város költségvetéséből 800 ezer euró jutott a tanintézményeknek, (száz) daságos megoldásnak bizo­nyult. Az átépítési munkálatok folytatása előtt azonban kor­szerűsíteni kell a fűtés­rendszert, és el kell tüntetni az ablakok alól a kivezetéseket” ­mondta Dohányos Katalin. Az intézmény vezetése nem tartja gazdaságos megoldásnak, hogy a városi hőszolgáltató cégtől rendeljék meg az ener­giát, mert drágák a szolgáltatá­saik. Saját kazánra van szüksé­gük. Nincsenek eredeti felvéte­lek arról, milyen volt az iskola épületének eredeti külső bur­kolata, ezért szakemberekkel szeretnének konzultálni, és olyan céget találni, amelynek megvan a kellő tapasztalata. Az egyeztetéseket az épület felújí­tásáról, melyet egyelőre nem nyilvánítottak műemlékké, még Martin Alföldivel, Vág­sellye korábbi polgármesteré­vel kezdte meg az iskola veze­tése, néhány évvel ezelőtt ju­tott pénz a városi büdzséből az ablak- és a tetőcserére. Év végén ellátogatott az is­kolába Jozef Belický, a város új polgármestere. Á pályáza­tot ezúttal nem az intézet fenntartója nyújtja be, hanem az iskola. A fenntartó hozzáál­lásán és jóindulatán múlik, hogy a város segít-e az önrész fedezésében. RENDŐRSÉGI NAPLO 210-zel száguldott Malacka. 210 km/h-s sebességgel közlekedett egy 35 éves férfi Škoda Superb típusú autójával a D2 autópályán. A „versenyződ’ az autópálya-rendőrség állította meg. Mivel 80 km/h-val túllépte a megengedett sebességet, jogosítvá­nyát a helyszínen bevonták. Szabálysértési eljárásban há­rom évre eltilthatják a gépjárművezetéstől, és 800 euróig terjedő bírságra számíthat, (ú) Tökrészegen ült autóba Újtölgyes (Nová Dubnica). Újtölgyesen állított meg a rendőrjárőr egy 37 éves férfit. Az alkoholszondás vizsgálat után kiderült, hogy a sofőr 3,5 ezrelékes véralkoholszinttel vezetett. Miután kijózanodott, tudatmódosító szer befolyása alatt elkövetett veszélyeztetés gyanújával indult ellene eljá­rás. (TASR) Kidöntötte a helységnévtáblát Kalász/Bábindal. Közlekedési balesetet okozott vasárnap Kalász és Bábindal között egy 33 éves ittas sofőr. Volkswa­gen Passat típusú személygépkocsijával kidöntötte a hely­ségnévtáblát, majd egy fának ütközött. 2,77 ezrelékes alko­holszintet mértek a vérében. Eljárás indult ellene. (TASR) Holtan találták az eltűnt férfit Nyitranovák. Holtan találták a 25 éves, nyitranováki Ivan Uchytilt. A fiatalembert kereste a rendőrség, a szü­lei jelentették be az eltűnését. Tetemét tegnap délután találták meg a Nyitra folyó medrében. A fiatalember de­cember 8-án távozott otthonról. Szüleinek azt mondta, önálló életet akar kezdeni. A rendőrség vizsgálja az ese­tet. (TASR) A Digitális múzeum nemzeti projektbe 30 szlovákiai múzeum kapcsolódott be, több mint 174 000 tárgy feldolgozását foglalja magában Négyezer tárgyat digitalizálnak a kassai Kelet-szlovákiai Múzeumban NÉMETI RÓBERT Kassa. Január elején kez­dődött meg a digitalizálás a Kelet-szlovákiai Múzeumban, az archiválás az európai támo­gatásokból finanszírozott Digi­tális múzeum nemzeti projekt része. A munkát az új év első nap­jaiban kezdték el, tárgyak ez­reit fotózzák és archiválják. A digitalizálás a három évvel ez­előtt indult projekt lezárása. Az archívum legnehezebb da­rabja egy 250 kilós ametiszt. Besorolták digtalizálásra az Utolsó vacsora című festményt is, de archiválják Giuseppe Bottani 1754-ben készült Szent Ignác című olajfestmé­nyét is. A digitalizálás első fá­zisa a lapos tárgyak vizualizá­ciója, mely egy speciális, 2D szkennerrel készül. Az első fá­zis befejezését február végére tervezik, március elejétől a há­romdimenziós tárgyakat szkennelik. A munka befejezé­sét május végére tervezik a kassai múzeumban, a látoga­tók utána megtekinthetik a di­gitális gyűjteményeket a Kelet­szlovákiai Múzeum Hviezdo­slav utcai épületében. A Digi­tális múzeum nemzeti pro­jektbe 30 szlovákiai múzeum kapcsolódott be, több mint 174 000 tárgy digitalizálását foglalja magában. Az archiválás idejére bezárt a Hviezdoslav utcai múzeum (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents