Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-30 / 297. szám, kedd
16 SERIE A FOCITIPP ■ 2014. DECEMBER 30. www.ujszo.com Városi legendák nyomában I. A olasz néplélek /l _ szangvinikus. Az Lj f W itáliaiak imád- f \ M nak beszélni és JL. JLmJLmJ imádják a városi legendákat - az arrafelé rajongásig szeretett, bár mostanában kissé elhanyagolt olasz foci (a reá használt terminus technikusszal élve: calcio) is tobzódik a félrecsúszott mesebeszédekben. Akadnak, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, és persze olyanok is, amelyek valamiféle torz következtetést vonnak le egy egyébként létező tényből. Most sorra veszünk néhányat a „leggende metropolitane” köréből, így talán az olvasók - ha később találkoznak ezekkel a példákkal - kritikusabban állnak majd a mendemondákhoz. Torinóban többen szeretik a Torinót, mint a Juventust Örök kedvencnek nevezhető városi legenda, amely valós, számszerű tényekből konkludál helytelenül. A helyzet az, hogy a kilencszázezres Torinóban valóban többen szeretik a Torinót, mint Olaszország egyéb vidékein! A „Bikák” mintegy ötszázezer drukkerének nyolcvan százaléka él a városban, döntő többségük soksok generáció óta. A maradék húsz százalék Piemonte egyéb településén és Liguriában lakik. Ehhez képest a Juventus-szurkolóknak csak egy töredéke, kevesebb, mint tíz százaléka torinói lakos: de mivel a Juve-drukkerek száma Olaszországban nagyjából tizenkét millió főre tehető, ezért - az alacsony részaránya ellenére - ez a szám sem elhanyagolható. A legenda ellenzői leginkább egy 2012-es eseményt hoznak fel példaként, amikor is mindkét csapat bajnok lett: ajuve a Serie A-ban, a Torino pedig a Serie B-ben. A hagyományos, buszos felvonuláson a Juvét négyszázezer, a Torinót nagyjából százezer szurkoló ünnepelte a menetben. Igaz, erre mondhatnák sokan, hogy az egyik egy első-, a másik csak egy másodosztályú cím, de ha tényleg fölényben volna Torinóban a Toro, akkor ez a négyszeres differencia aligha alakulhatott volna ki. Az azonban valóban létező jelenség, hogy a Toro-drukkerek sokkal jobban kötődnek a városhoz, és ez jobban megmutatkozik a klubhoz fűződő viszonyukban: itt jön el a jelentősége annak, hogy a Torino szurkolói őslakosok. A Juventüsnál más a helyzet, az ő torinói drukkereik az iparosodás (különösen a FIAT-gyár fellendülése) során Pugliából, Szicíliából, Calabriából és Campaniából északra költözők leszármazottai r közül kerültek ki. Ezért a torinói derbiken, a két csapat egymás elleni találkozóin a Toro szimpatizánsai a városukért folytatott harcként is értelmezik az összecsapásokat, a Juventus szurkolóinak viszont érzelmileg többet jelent egy Milan, Inter vagy Roma elleni rangadó. «■ Sommázva a városi legendát: egyes kalkulációk szerint sokkal több juvés van a városban, de ha ezt nem fogadjuk is el teljesen (mert szinte matematikailag kizárt), a döntetlen körüli, enyhe Juventus- fblény biztosra mondható. A szurkolók számáról legutóbb (2014 szeptemberében) a La Repubblica olasz napilap készített felmérést, az arányok ebből a kutatásból eredez- tethetők. Mussolini Lazio-drukker volt Induljunk ki abból, hogy a „Duce” nem volt különösebben oda a labdarúgásért, Protokoll- megfon- tolások- ból persze részt vett a nagyobb meccseken, a stadionavatókon, de nem törte magát össze a fociért: jobban szerette az ökölvívást vagy az akkor még gyerekcipőben járó autóversenyzést. Az egységes olasz bajnokság 1929-ben indult útjára, Mussolini ekkoriban már pontosan látta, hogy a calcio roppant népszerű: nem véletlenül rendezték 1934- ben Olaszországban az egyébként a házigazdák győzelmével végződött vb-t. A fasizmus hatásaként értelmezhető az is, hogy a válogatottnál 1935-ben bevezették a fekete színű mezt, amely egyértelmű utalás volt Mussolini feketeingeseire. A fenti városi legendával az a helyzet, hogy megcáfolni és megerősíteni sem lehet: Mussolini valóban mutatott némi érdeklődést a Lazio iránt (hivatalos támogatója volt a klubnak), de az első fővárosi derbi (1929. december 8.: Roma-Lazio 1-0) után már inkább az 1927- ben alakult AS Romával kezdett szimpatizálni. Állítólag, mert természetesen erre sincs bizonyíték. Viszont sokak szerint az AS Roma az első bajnoki címét (1942) nagyban köszönheti annak a politikai szándéknak, amely a fővárost a futballban is Olaszország központjaként szerette volna látni (a Torino lett ebben az évben a második, a Lazio csak ötödik helyen zárt). Egy harmadik verzió szerint Mussolini igazából Bologna-drukker volt: ha csak az Emilia-Romagna-i klub ebben Mussolinit a Bolognával hozzák összefüggésbe. A Calciopoli bundabotrány volt, fix végeredményekkel A Calciopoli az olasz labdarúgás eddigi legnagyobb skandaluma, amely 2006 májusában robbant ki. Kiszivárgott telefonbeszélgetések azt a gyanút keltették, hogy a Juventus általános igazgatója, Luciano Moggi egy úgynevezett „kupolát” működtet, amely a bíróküldés manipulálásával igyekszik 75 oldalas jelentésben írta le, hogy az újabb bizonyítékok alapján nem a Juventust, hanem az Intert kellett volna kizárni. a korszakban elért eredményeit (négy bajnoki elsőség) nézzük, és hozzágondoljuk, hogy többnyire mindenhol (így a sport területén is) a „Duce” akarata érvényesült, akkor ez a verzió sem elvetendő. Az dokumentált tény, hogy Mussolini 1929 nyarán kilátogatott a Rómában rendezett Bologna- Torino bajnoki döntőre, amelyet a Bologna nyert 1-0-ra. Kering egy, a hírességek klubszimpátiáját feltüntető lista az interneten: ezen befolyásolni a meccsek eredményét. Több tucat találkozót vizsgáltak, míg végül - mások mellett - igazi nagyágyúk, a Juventus, a Milan, a Lazio és a Fiorentina is hatalmas bajba kerültek. Több klub- és játékvezetőt is eltiltottak, a legnagyobb nevek (Luciano Moggi mellett például Antonio Giraudo, a Juventus klubmenedzsere) ellen büntetőeljárás indult. Ez a bonyolult és néha áttekinthetetlen, az érdekek kusza hálózatát torzan feltáró vizsgálat több legendának is megágyazott - nem kis mértékben az újságírók egy bizonyos körének a témával kapcsolatos felkészületlenségének köszönhetően. Először is: a Calciopoli nem bundabalhé volt. Azaz nem úgy történtek a dolgok, hogy a klubvezető vagy játékos leegyezte a végeredményt vagy a gólszerzőket. Fontos ezt hangsúlyozni, mert az ügy kipattanása után az írott és elektronikus sportsajtó is gyakran ezt a látszatot keltette. Az ügy fő szálát a bíróküldés befolyásolása jelentette. A Calciopoli következményei leginkább a Juventust sújtották: a gyorsan lebonyolított sportbírósági eljárás kis híján a földdel tette egyenlővé a torinóiakat. Az érintettek sorsáról a Guido Rossi által elnökölt testület döntött. Ő a 90- es években az Internazionale felügyelőbizottsági tagjaként is dolgozott - lelkes Inter-drukker. Maga mellé vette Paolo Nicolettit, a milánói egyesület tulajdonosának, a Moratti-családnak a jobbkezét; a háromfokú jogorvoslati rendszert kétfokúra redukálta, a szövetség fellebbviteli fórumának fejévé pedig régi barátját, Cesare Rupertót tette meg. Az ukáz szerint kőkemény büntetéseket kellett kiosztani. A másodfokjelentősen enyhített az elsőfokú döntésen, kivéve a Juventus esetét. Ott a fő büntetés — a másodosztályba sorolás - nem változott. A 2006-os döntést követő 2-3 évben számos olyan tény került felszínre, amely megkérdőjelezte az akkori döntés jogosságát: először is kiderült, hogy a Telecom Italia végezte lehallgatásokért Giovanni Axcangioli és Attilio Auricchio volt a felelős. Nem makulátlan előéle- tűek: mindkettőjük ellen folyt már vizsgálat, utóbbi ellen lehallgatott telefonbeszélgetések manipulálása miatt. A lehallgatónak közül többen - köztük azok is, akiket nem vontak eljárás alá - úgy gondolják, hogy a beszélgetéseket kiszűrték, és csak azok kerültek napvilágra, amelyek a vádat erősítik. Sokan és sokáig csak legyintettek ezekre a feltételezésekre, ám 2011 -ben előkerültek až Inter időközben elhunyt elnöke, Giacinto Facchetti és a bíróküldésért felelős Paolo Bergamo telefonbeszélgetései, amelyek során a felek egyértelműen leegyezték, mely játékvezetőket kellene küldeni az Inter aktuális találkozóira. Ez erősítette a felvételek szelektálásának korábbi gyanúját. Aztán 2011-ben Stefano Palazzi, aki a sportbírósági eljárásban a vádat képviselő ügyészként vett részt, 75 oldalas jelentésben írta le, hogy az újabb bizonyítékok alapján nem a Juventust, hanem az Intert kellett volna kizárni a Serie B-be. Ez a bőséges olvasmány gyomorszájon vágta a Juventus-szur- kolókat, de sokat már nem lehet tenni: sportjogi szempontból az ügy elévült. A Juve most csak any- nyit kíván elérni, hogy polgári peres úton követel 444 millió eurót a klubot ért vagyoni és nem vagyoni károkért. A keresetet évekkel ezelőtt beadták, de állítólag csak 2015 elején kezdődhet meg az ügy érdemi tárgyalása: ekkor fejeződik be ugyanis harmadfokon Luciano Moggi és Antonio Giraduo 2006- os eseményekre visszavezethető büntetőügye. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy Christian Vieri - 1996- 1997-ben a Juventus, 1999 és 2005 között pedig az Inter játékosa - szerint a Calciopoli-ügy Morattiék műve, akik ezzel akarták megtörni a Juventus és a Milan olaszországi egyeduralmát. A bál (zsinórban öt, ebből egy pályán kívül nyert Inter-elsőséggel) 2010- ig tartott, aztán a Juventus három, egymást követő aranyéremmel újra felépítette magát, és azóta már a Milan is szerzett bajnoki címet 2011-ben. Ráadásul sikerült cáfolni a botrány egyik leghírhed- tebb városi legendáját, melyszerint Moggi egy 2-1-es hazai győzelemmel zárult Reggina-Juventus meccs után az öltözőbe zárta a szerinte elégtelenül bíráskodó Gianluca Paparesta játékvezetőt. Az „áldozat” maga ismerte el a történet valótlanságát 2009-ben. Dr. Sarkadi Zoltán ■ Szerkesztette: Hegedűs Henrik (az Origó munkatársa) ■ E-mail: henrik.hegedus@ujszo.com ■ Tördelés: Toronyi Xénia ■ Megjelenik minden kedden.
