Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-20 / 292. szám, szombat
Interjú Dunaszerdahely polgármesterével Megmaradásunk záloga az önkormányzatiság A Magyar Közösség Pártja 2014. december 1-én tette közzé régóta várt stratégiai dokumentumát. „A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlo- vákia gazdasági felzárkózásának intézményi feltételei“ nevet viselő anyag 70 oldalon vázolja a magyarlakta régiók felzárkóztatásának intézményi feltétetelit. KIINDULÁSI ALAP A 2011-es népszámlálási adatok a Szlovákiában élő magyarok számának jelentős csökkenését tárták elénk. Húsz év alatt 110 ezerrel csökkent a számunk. Míg 1961-ben a magyarok Szlovákia lakosságának 12,4 százalékát tették ki, addig mára ez 8,5 százalékra csökkent. Emellett a magyarok által is lakott dél-szlovákiai régió gazdasági lemaradása jelentős. Az állami támogatáspolitika, a külföldi beruházók száma, a közúti infrastruktúra fejlettsége elmarad az országos átlagtól. A legnagyobb munkanélküliséggel küzdő 10 szlovákiai járásból 6-7 mindig dél-szlovákiai. Mindebből kiindulva véleményünk szerint olyan átfogó, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által elfogadott finanszírozási és intézményi reformra van szükség a kisebbségpolitika, valamint az ország közigazgatása terén, amely lehetővé teszi a Szlovákiában élő magyarság megmaradását és Dél- Szlovákia gazdasági felzárkóztatását. VÁLASZ A MIÉRTRE ÉS A HOGYANRA A Magyar Közösség Pártja elődpártjainak tervezeteiből kiindulva, a civil szervezetek és polgári aktivisták hasonló kezdeményezéseit figyelembe véve, továbbá merítve a Nyugat-Euró- pában működő modellekből, támaszkodva a Baross Gábor Tervre, ezúton közvitára bocsátja „A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei” című dokumentumát. Az előterjesztett anyag két részből áll. Az első rész a „MIÉRT?” kérdésre ad választ. Helyzetünk részletes elemzését, valamint nyugat-európai és nemzetközi hivatkozásokat is tartalmaz. A második részben a „HOGYAN?”kérdésre fogalmazzuk meg válaszainkat. Javasoljuk egy olyan törvény elfogadását a szlovák parlamentben, amely lehetővé tenné a személyi elvű kisebbségi önkormányzat létrehozását Szlovákia azon településeire alapozva, ahol a nemzeti közösség számaránya nem éri el az 50 százalékot. Ezen önkormányzat a kisebbségi oktatás, kultúra és nyelvhasználat területén gyakorolna jogokat. Ezen túl szintén parlamenti törvény által, az 50 százalék fölötti nemzeti közösségi lakossági aránynál létrejönne egy olyan különleges jogállású régió, amely az oktatási, kulturális és nyelvhasználati jogokon túl széles területfejlesztési hatáskörökkel is rendelkezne. ÖNKÉNTES CSATLAKOZÁS ELVE Javaslatunk mindkét intézmény esetében az önkéntes csatlakozás elvét tartalmazza. Feltételezzük ugyanis, hogy ha a szlovák parlament döntésével az említett intézmények létrehozását lehetővé teszi, a csatlakozási folyamat széleskörű mozgalommá válik. Azon települések összlakossága, amelyekben a magyarok 50 százalék fölött élnek, 495 312 fő. Ebből 344 529 a magyar (69,5 százalék), a szlovákok száma 114 512 (23,12 százalék). Ezt figyelembe véve dokumentumunkban olyan döntéshozatali folyamatot javaslunk, mely szerint az adott nemzeti közösségek - sem a szlovák, sem a magyar - az oktatásügy, a kultúra és a nyelvhasználat területén nem lesza- vazhatóak. Határozott célunk ugyanis, hogy a javasolt régió mindenki otthona lehessen. TISZTELETBEN TARTJUK AZ ORSZÁG EGYSÉGÉT Mivel az MKP többször kijelentette már, hogy tiszteletben tartjuk Szlovákia területi egységét, bízunk abban, hogy tervezetünket nem a demagóg és populista vádaskodások, hanem a népszámlálási adatokból és gazdasági mutatókból kiinduló, a megoldást kereső tényszerű vita jellemzi majd. Az MKP Országos Elnöksége november 28-án egyöntetűen (ellenszavazat és tartózkodás nélkül) fogadta el a most vitára bocsátott kb. 70 oldalas javaslatot. Ennek magyar nyelvű változata honlapunkon (www.mkp.sk) megtalálható. Szlovák és angol nyelvű változatát a fordítás elkészítése után szintén közzétesszük.” Berényi József, az MKP elnöke Őry Péter, az MKP önkormányzati alelnöke A javaslatokat, észrevételeket a koncepcio@mkp.sk címre várjuk MAGYARS KÖZÖSSÉG ! § MAĎARSKEJ 1 KOMUNITY — HÁJOS ZOLTÁN (MKP): Vállalásainkat városunk polgárainak igényei és elvárásai alapján fogalmaztuk meg Hogyan értékeli az idei év három választását (megyei, EP, önkormányzati) az Önök régiójában?-Az utóbbi 12 hónapban lezajlott választások eredményei megnyugtatóak az elért eredmények tükrében. Viszont maradéktalanul nem lehetünk elégedettek, bár igaz, hogy a választási kampányban elvégzett munka a választási eredményekben megmutatkozott. Minden befejeződött választás után vannak tapasztalatok, amelyeket a következőkben kamatoztatni szükséges. Dunaszer- dahelyen az MKP és a vegyespárt a választásokon elért eredményei némiképp az MKP javára tolódik el, viszont van még mit tenni, hogy a polgárok bizalmát nagyobb mértékben vissza tudjuk szerezni. Milyen tervekkel vág neki 2015- nek, illetve a következő négy éves ciklusnak?- A tervek az MKP Dunaszerda- helyi Alapszervezete által kidolgozott választási programból adódnak, amelyet a választási kampányban mutattunk be Dunaszerdahely polgárainak. Ezek a vállalások városunk polgárainak igényei és elvárasai alapján kerültek megfogalmazásra. A vállalásaink kivitelezésén már el is kezdtünk dolgozni. Bízom abban, hogy a 25 tagú városi képviselő-testületbe az MKP választási listáján szereplő 16 megválasztott képviselő támogatni fog munkámban, és a négy év folyamán a lehető legtöbbet meg fogunk tudni valósítani a választási programunkból. Hol tölti a karácsonyt és a szilvesztert?-A karácsonyt mindig családi körben töltöm, majd a karácsony másik két napján szüléimét és feleségem szüleit szoktuk meglátogatni. A szilvesztert is családom körében fogom tölteni, majd éjfél előtt családommal kimegyünk a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ előtti térre, ahol éjfél után elmondom a hagyományos polgármesteri jókívánságokat, majd városunk polgáraival együtt megnézzük az önkormányzat által rendezett tűzijátékot. KT