Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-11 / 284. szám, csütörtök
Ikert és udvar 2014. december • www.ujszo.com A természet patikájából - hirdetés 1131 Tömjén és mirha: a karácsonyi misztérium része mindenség felé irányítja, tiszteletet ébreszt az élet csodája iránt, felemelkedésre késztet, és feltesszük magunknak a kérdést: vajon jó úton járok-e? Ha a szeretet törvénye szerint cselekedtem, akkor senkinek nem ártottam, senkit nem bántottam meg. Ezt sugallja a gyógyító erejű tömjén. Már 5 ezer évvel ezelőtt is ismerték, használták, s a pogány felfogás szerint azt tartották, hogy kiűzi az emberből a gonoszt. Abban az időben, amikor Jézus született, a tömjén értékesebb volt, mint az arany. Arábiából származik ez a kis fácska sok-sok levéllel és rózsaszínű virágokkal. Ha bevágják a kérgét, a következő hetekben tejszerű folyadék, gyanta szivárog belőle, ami a levegőn megkeményedik. Füstjét ősidők óta gyógyításra használták főleg fogfájás ellen, a belőle készült pirulákkal pedig a gyomorégést, a rossz emésztést kezelték. Kellemesen édes illata miatt borban áztatták, úgy itták. Ezenkívül nyugtatóként ismerték, és a női meddőséget, a felső légutak betegségeit, a köhögést, valamint a reumát gyógyították vele. Külsőleg orrdugulásra és rosszul gyógyuló sebekre ajánlották. A mirha az elmúlás szimbóluma, hiszen olajával balzsamozták be egykor a holtakat. Cserjéről van szó, melynek kérgéből sárga folyadék szivárog, mely ha megszárad, barnáspirosra változik. Afrikában terem, apró fehér virágai vannak. A mirha ugyan az elmúlást jelenti, de a keleti bölcsek mégis ajándékként vitték Jézusnak, mert megérezték korai halálát. A mirha a szellemi-lelki világ iránti érdeklődésre készteti a túlságosan materiálisán gondolkodókat. Illata ünnepi hangulatot áraszt, mely az isteni igazság befogadására késztet és azt sugallja, hogy „Szárnyaljon a lelked!" A mirha melegít, szárít, megakadályozza a rothadást, és nagyon hatásos a méh betegségeinek gyógyításában. Elősegíti a tisztulást, meggyorsítja a szülést, gyógyítja a köhögést és nagyon jó szolgálatot tesz a szülés utáni tisztulásnál. Külsőleg gyógyítja a sebeket, a keléseket. Ha beszívjuk az illatát, enyhíti a kimerültséget, javítja a tüdő és a felső légutak működését, enyhíti a szélgörcsöket és az étvágytalanságot. Fékezi az ínysorvadást, enyhíti a külső és belső aranyerek okozta panaszokat, megszünteti a kellemetlen leheletet. A két bibliai növény tehát jó szolgálatot tehet mind a testi, mind a lelki egészség megőrzésében. Dr. Nagy Géza természetgyógyász ... a pogány felfogás szerint azt tartották, hogy kiűzi az emberből a gonoszt. Kevesen tudják, hogy a napkeleti bölcsek, amikor megtalálták Jézust, miért vittek neki aranyat, tömjént és mirhát. Az arany a királyi méltóságot jelképezte, a tömjént és a mirhát pedig titokzatos tulajdonságai miatt ajándékozták a kisdednek. Mi is az igazság? \' 1 A tömjén azt jelképezi, hogy az ember hálát ad Istennek, mert elküldte fiát a Földre. Nem véletlen, hogy a katolikus templomokban tömjén füstölög, a füst felfelé száll, mintegy elősegítve, hogy gondolatban elszakadjunk az anyagi világtól. A tömjén elvezet bennünket a szellem világába, lelki szemünket a világVERSENY A komáromi Diderot könyvesbolt három könyvet ajánlott fel a Kert és udvar olvasóinak. Önöknek mindössze annyi a feladatuk, hogy postai levelezőlapra ragasszák fel a mellékelt szelvényt és küldjék el szerkesztőségünk címére. A,P karácsonyi olvasmány’ _____________________________________________j www.deuterium.sk , Óvja az egészségét Deutérium megvonással Preventa 105 és 85 fogyasztásával tartalmú ívóvíz Gyártja á HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. Budapest W' ' ' V ľ r rn PEUTÉRiyM-r , k Q* * x ) Tm Vásároljon náíunk: Platanová aléj 2435, 945 01 Komárno- ,x Rendelés és orvösrtanácslídás: 035/7730 634 vagy 0903 400 658 »'* y* ' ^ - Nletve e-mail címen: info<g)deuterium.sk MP140895 Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt ki