Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-06 / 280. szám, szombat
Rövidebb-hosszabb pántokra erősítjük a megszámozott vászonzsákokat Hét dal, hét parázs 17. oldal 2014. december 6., szombat, 8. évfolyam, 48. szám » Adventi ez-az ► A liturgiában az advent színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt használni. ► A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. ► Kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a VII. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben számukat, és 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az adventi időszakot a katolikus egyházban. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, szigorú böjtöt tartottak, hajnali misére (roráte) jártak. ► Adventhez több népi hagyomány kapcsolódik. Az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amelyet aztán a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. ► December 13-án, Luca napján a lányok 13 papírdarabra fiúneveket írtak, és mindennap tűzbe dobtak egyet: karácsonykor a megmaradt papír megmondta, hogy ki lesz férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat, (mti) PRÉS \ ‘ tjjJŔ Csöndes advent ünnepére I % / I valószínűI v I H leg nem JL T JLvV az adventi naptárban található kis csoki köti le a gyermekek figyelmét, hanem azok az ajándékok és finomságok, amelyeket a Mikulás tett a gondosan kitisztított kis csizmákba. Nagy boldogság ez a csöppségek számára, de talán még nagyobb a szülőknek, ha látják, kipirul gyermekük arca az izgalomtól, és hihetetlen gyorsasággal dobálja ki az ajándékokat a piros zacskókból. Holnap reggel azonban már megint érdekes lesz az adventi naptár, amelynek 7. ablakából vagy a 7. adventi tarisznyából kilopják a kis csokoládét. Advent jelképe a koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A szokás a 19. században jött divatba, de gyökerei még a pogány korba nyúlnak visz- sza. Az első, kocsikerék nagyságú adventi koszorún még 24 gyertya Az adventi díszítésbe vonjuk be a állt, és minden hétköznap egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg. A koszorú mellett azonban ma már sok helyen van a lakásokban adventi naptár is. Ennek feltalálója egy bizonyos Gerhard Lang volt, s eredetileg ez a naptár a karácsonyi ünnepek vallási előkészítését szolgálta, jelentősége az volt, hogy elvezesse a felnőtteket és a gyermekeket Prémmel díszített téli tasakok a karácsonyhoz, hiszen minden egyes kinyitott ablakában egy-egy karácsonnyal kapcsolatos gondolat volt olvasható. Idővel azonban ez a vallási jelleg a háttérbe szorult, s - a gyermekek nagy örömére - decemberi ajándéknaptárrá változott, amelyben december 24-ig a napokat csokoládé édesíti meg. A legegyszerűbb megvenni a csokis naptárt az üzletben, a leleményes „alkotók” azonban textil- vagy papírzsákokat készítenek, s ezekbe rejtik az apró játékokat, amelyek a csokoládét, illetve a karácsonynyal kapcsolatos gondolatot helyettesítik Ma már szinte minden nagyobb lakberendezési áruházban vehetünk ilyen-olyan adventi naptárat, de - bár már a második adventvasárnapra várunk - még mi magunk is készíthetünk ilyet. Ha nem vagyunk túl lusták, elszösz- mötölhetünk ma vele. Remek elfoglaltság lesz a gyerekeknek és a felnőtteknek is, akiket bizonyára szintén magával ragad a csöndes, békés advent hangulata, (ug, MTI) Vegyünk vagy készítsünk kis papírzacskókat, fessünk rá karácsonyi mo- tívumú képet, esetleg szalvétatechnikával díszítsük. A kis zsákokba apró ajándékokat rejtünk, és sorban kifüggesztjük a kiszemelt helyre. (Fotók: ikea, tchibo, westwing, SľTA)