Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-05 / 254. szám, szerda
20 Sport ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 5. www.ujszo.com Szauder Gábor rendkívül tudatos döntésnek köszönhetően lett szinkronúszóedző, most a szlovák párossal szeretne kijutni az olimpiára „A nevein már számít egy-két tizedet” Élsportolói álmait fel kellett adnia, az olimpiai álmaihoz azonban ragaszkodott. Egy korábban számára teljesen ismeretlen sportágban kezdte képezni magát, s mára nemzetközi szinten is megbecsült edző. A magyar lányokkal már csodát tett, most a szlovákokkal szeretne. Szauder Gáborral, a szlovák szinkronúszóválogatott szövetségi kapitányával beszélgettünk. BŐDT1TAN1LLA Magyarországiként hogyan került a szlovák válogatotthoz? A feleségem révén. Nora már kilenc éve a szlovák szinkron- úszás egyik főszereplője, a kínai junior-világbajnokságon ismerkedtünk meg. 2012-ben a magyar lányokkal kijutottunk a londoni olimpiára, de utána szétment a páros, mert egyiküknek elintéztem három hónap amerikai edzéslehetőséget, ami közben lemondta a válogatottságot. Ekkor kerestek meg a szlovákok, és tavaly szeptember 3-a óta itt dolgozom. Milyen nyelven beszélget a lányokkal? Angolul, ahogy a feleségemmel is. Megértem már a szlovákot, tehát már nem tudnak úgy beszélni előttem, hogy ne értsem, miről van szó. Az összes tanítványom nagyon jól tud angolul, s ez egyfajta plusz nekik: az edzés mellett angol nyelvleckét is kapnak. Mik a fő különbségek a szlovák és a magyar rendszer között? Magyarországon a sport stratégiai ágazat, vagyis sokkal több pénz áramlik a sportba. A képzési rendszer Magyarországon sokkal fejlettebb, talán egyedülálló Európában. A TF- hez talán csak a kölni egyetem hasonló a kontinensen. A következő nagy különbség pedig a sporttörténelem, nézzük meg, hány olimpiai aranyérme van Magyarországnak, és mennyi Szlovákiának. Ez nem azt jelenti, hogy a szlovákiai versenyzők ne tudnák felvenni a versenyt a magyarokkal, ám nagy volumenekben más az egész szerkezet. S meg kell említeni még a mentalitást. Az a benyomásom, hogy a magyar sportolók harcolni tudása, küzdőszelleme jóval a szlovákoké felett van. Itt, Szlovákiában nagyon-nagyon jó emberek vannak, nyugodtak, kedvesek, de nincs meg bennük az a tűz, ami kell az igazán nagy sikerekhez. Ezen nagyon sokat dolgozunk, most már pszichológussal is. A szövetség hogyan reagált erre a felvetésre? Minden támogatást megadtak. Tényleg kíváncsi voltam, hogy mi lehet az oka a harcosság hiányának. Persze most, hogy már egy éve itt vagyok, látom, hogy egész Pozsony, egész Szlovákia nagyon nyugodt. Itt nincsenek nagy viták, nem dudálnak az autók egymásra, nem mennek kétszázzal az autópályán. Ha otthon egy órán át ülnék egy kocsmában, biztosan tanúja lennék egy szóváltásnak vagy valamilyen feszültségnek. Itt, Pozsonyban az egész életemet eltölthetném egy kocsmában, és semmi nem történne, mindenki elvan nyugodtan. Dolgoztam 14 évet Görögországban, ahhoz képest ez itt egy szanatórium. Amilyen egy nép a mindennapokban, olyan a sportban is. Dolgoztam például szerb versenyzőkkel, eszméletlen, hogy ők hogyan állnak hozzá. A szlovákoknál meg van ez a szerénység, ez a túlzott jóság, ami fakadhat a történelem hiányából, a hősök hiányából, de a sportban nem szerencsés, mert ott keményen, karakánul meg kell mutatni, mire képes az ember. Egy üyen kis sportág, mint a szinkronúszás, milyen helyzetben van Közép-Euró- pában? Magyarország legnagyobb eredménye az volt, hogy 2012-ben Kiss Szofival és Czé- kus Eszterrel kijutottunk az olimpiára. Sajnos otthon egy nagyon rossz közeg működik, szinte már önmaguk ellenségei, mint általában a női sportágakban. Ahol 99%-ban nők vannak, ott rengeteg a feszültség. Szerénytelenül fog hangzani, de amíg otthon voltam, egy lépéssel a szlovák szinkronúszás előtt voltunk, most, hogy itt vagyok, egy lépéssel a magyar szinkronúszás előtt vagyunk. De lehet, hogy pont ezen múlik az olimpiai részvétel. S ön hogyan került be ebbe a női sportágba? Tízpróbáztam, de 1992-ben egy kullancscsípést követően agyvelő- és agyhártyagyulladásom lett, tehát fel kellett adnom minden élsportolói álmomat. De magyar emberként mindenképpen olimpiában gondolkoztam, ezért megnéztem, mely olimpiai sportágnak nincs Magyarországon szak- szövetsége. A szinkronúszás mellett még a gyeplabda volt ilyen, de az túl nagy ahhoz, hogy ott komolyan versenyben lehessen Magyarország, ezért esett a választásom a műúszásra. Úgy gondolkoztam, hogy ha ebben a számomra teljesen új sportágban elkezdem képezni magam, akkor ez előbb-utóbb megadja számomra a lehetőséget, hogy edzőként részt vehessek egy olimpián. Ez rendkívül tudatosan hangzik. Az 1992-es barcelonai olimpián Kanada nyert aranyérmet szinkronúszásban, ezért rögtön utána ki is mentem Kanadába. Szerencsém is volt, mert a kanadai szövetség elnöknőjének a férje ötvenhatos magyar menekült, úgyhogy ők vendégül láttak. Fél évig kint voltam, és a legjobbaktól tanultam. 1993-tól pedig folyamatosan elmentem a világversenyekre, így most már 21 éves tapasztalattal várhatom a következő szezont. Hogyan kezdődött ez a tanulás? Az elemeket is kipróbálta a vízben? Bár jól úsztam, én nem voltam vízben, a medenceparton tanultam a kollégáktól, leginkább látvány alapján. Ez nagy hiányossága az olyan típusú edzőknek, mint én, akik soha nem voltak a vízben, de ezt igyekszünk olyan kollégákkal pótolni, akik már voltak vízben, de esedeg más területeken nem olyan képzettek és tapasztaltak. Nálunk a feleségem ez a személy, ő volt válogatott sportoló, részt vett Eb-n és vb-n, el tudja mondani a vízben szerzett élményeit. Melyek azok a területek, ahol képezni tudta magát? A fizikális felkészítés, a tudományos háttér, illetve a tapasztalat. Ha az ember több nhnt húsz éve versenyekre jár, akkor a sportág összes befolyásos emberét ismeri, s ez olyan kapcsolatrendszer, ami egy pontozásos sportágban nagyon fontos. A szinkronúszásban menynyi múlik a sportdiplomácián? Nagyon sok. Három bírói panel van, a nehézségi, a művészi és a technikai, és mindenki tudja, hogy beszámít a pontja. Sajnos, a legtöbben még mindig országok szerint rangsorolnak. A nagy országok könnyen megkapják a pontokat, függetlenül attól, milyen a teljesítményük. A valós teljesítmény olyan 60%-a a pontszámnak, a maradék 40 abból áll össze, milyen a megítélése az adott országnak. Milyen adottságok kellenek ahhoz, hogy valaki eredményes legyen a szinkronúszásban? Először is nagyon erősnek kell lenni. A felkészülés része a súlyemelés is, mert erő nélkül nem lehet elindítani, megállítani a mozgást, nem lehet a társat kiemelni stb. Emellett kell az állóképesség: futás, lépcsőzés, úszás. Rengeteget kell úszni levegővétel nélkül. Ez nem víz alatti úszást jelent, az nagyon veszélyes, hanem gyorsúszást vagy pillangóúszást levegővétel nélkül. Az edzések majdnem 30%-a úszásra megy el. Aztán vannak a speciális edzések, ahol az alaptechnikát sajátítják el, valamint a kűrgyakorlás. S vannak balettfoglalkozások, táncórák, fejleszteni kell a ritmusképességet, mozgáskoordinációt. Ez egy nagyon komplex sport, ami napi 4-6 óra edzést jelent annak, aki profi szinten szeretné űzni. Mennyi időt bírnak ki a lányok levegővétel nélkül? Mindenképpen egy perc fölött, de nem ez a lényeges. A kűrben egyszer fönt vannak, egyszer lent, s pont azért nehéz a szervezetnek, mert hol oxigénes, hol oxigénhiányos állapotban dolgoznak. 30 másodperc levegő nélkül, 20 másodperc levegővel, 15 másodperc levegő nélkül, 20 másodperc levegővel, egy perc levegő nélkül... Ezek a ritmusváltások adják a sportág nehézségét. Szlovákiában hány egyesület működik, s hányán űzik ezt a sportot? Négy klub van. Három Pozsonyban, egy pedig Cseklé- szen működik, s minden korosztályt egybevéve kb. százötvenen űzik ezt a sportot. S ha valaki Kassán vagy Rimaszombatban szeretne szinkronúszással foglalkozni? Megvan erre a lehetőség. A szakszövetség mindenre nyitott. Ha valahol szeretnének szinkronúszással foglalkozni, másnap odautazom, és foglalkozom az edzővel. Tartok egy nyílt edzést, odaviszek egy versenyzőt, megmutatjuk, milyen ez a sportág. Vannak hétvégi tanfolyamaink is az edzőknek. A szövetség mindent megtesz azért, hogy népszerűsítse a sportágat. De problémát jelent az is, hogy Szlovákiában kevés az uszoda. Ahogy a szlovák szövetségről beszél, abból az tűnik ki, hogy mindenben ön mellett állnak. Maximálisan. Az egy év alatt még nem nagyon ütköztem akadályba. Fantasztikus emberek, Jana Labudová az elnök, magas szinten képzett, kedves és okos asszony. Ivana Soly- mosyová dolgozik az irodában, szintén rendkívül képzett, volt válogatott szinkronúszó, három gyerek mellett segít nekünk, és még egyesületet is üzemeltet. Itt a feleségem, akit csak az udvariasság miatt nem az első helyen mondtam, aki gyakorlatilag a motorja és a szíve az egész szlovák szinkronúszásnak. Megdöbbentő az energiája és a fanatizmusa. A gyerekünk most már 15 hónapos, de Nora még egy edzésről sem hiányzott. Ezek nélkül az emberek nélkül nekem nem lenne itt helyem, nem érhetnék el semmit. Csodálatos edzőkollégáim is vannak, Petra Hoť- ková és Zuzana Lobpreisová személyében. Meg lehet élni Szlovákiában abból, ha valaki szinkronúszóedző? Sajnos, rajtam kívül a többieknek ez csak jövedelem-kiegészítés, én mint szövetségi kapitány meg tudok élni belőle. A magyarországi viszonyokkal összevetve milyen a díjazása? Picit gyengébb, de Magyar- országon nem volt ilyen segítőkész a közeg. Itt a fantasztikus embereknek köszönhetően élvezhetőbb a munka. Próbálom jó ötletekkel, kemény munkával, jó szervezéssel meghálálni a szövetség támogatását, s a legnagyobb ajándék, amit vissza tudnék adni, az volna, ha a Jana Labáthová, Nad’a Daabousová páros kiharcolná az olimpiai szereplést. Megvan erre a reális esély? Nagyon izgalmas lesz. Az öt kontinens legjobbja már 2015-ben megszerzi a kvótát, marad 19 hely, amit a 2016-os riói kvalifikációs versenyen osztanak ki. Úgy gondolom, mi a 19. helyért leszünk nagyon nagy harcban Kolumbiával. Eléggé kiszámítható a sportág, az első öt helyezettet már most meg tudnám mondani. A mezőny végének történései mindig sokkal izgalmasabbak, mert ott még kevésbé ismert országok vannak, a bírók még nem döntötték el, hogy mi ott a rangsor, és ott még lehetnek apróbb meglepetések. Van olyan látványos hiba a szinkronúszásban, ami esetleg változtathat az előre leosztott sorrenden? Az Eb-k, vb-k mezőnyében már nem nagyon szoktak hibázni. Csapatban előfordulhat, hogy egy kidobás nem sikerül, párosban az minősül durva hibának, ha nincsenek a versenyzők szinkronban, de ezen a szinten ez már nem jellemző. A műkorcsolyában és a ritmikus gimnasztikában egy nagy botrány kellett ahhoz, hogy változás történjen a pontozásban. Nálunk, úgy gondolom, nem lesz nagy botrány, hanem elege lesz mindenkinek abból, hogy mindig ugyanaz az eredmény. A meglepetés és a változás ugyanis nincs jelen a sportágban, így pedig elég nehéz sportnak nevezni. Mit lehet tenni ez ellen? A pontozás átalakítása segíthetne a helyzeten? Nem a pontozást kellene megreformálni, hanem a bírókat. A bírók minősítése jelen pillanatban azon múlik, hogy eltalálják-e a végeredményt. A bíró pedig ott akar lenni a következő versenyen, nem nagyon mer kockáztatni. Ha egy orosz a rövidprogramban hibázik, nem meri hátrasorolni, mert tart a következményektől. Pedig azokat a bírókat kellene elővenni, akik öt éve birkaként lehozzák ugyanazt az eredményt. Önnek hogyan sikerült a magyar lányokkal ezt a rangsort kicsit megbontani, és kijutni az olimpiára? Talán ez volt az egyik legnagyobb meglepetés minden idők szinkronúszásában. Én is meglepődtem. Három dolog kellett hozzá: kőkemény munka, két nagyon ügyes gyerek, és mialatt Görögországban dolgoztam, sikerült olyan nevet szereznem magamnak nemzetközi szinten, ami egykét tizedet számít. Most a szlovákoknál is érzem ezt. Amíg a németeket korábban nem tudtuk megverni, most az Európa-bajnokságon már sikerült. Nagyon boldog lennék, ha az olimpiai részvételt is kiharcolnánk. Szauder Gábor tavaly szeptemberben lett a szlovák szinkronúszóválogatott szövetségi kapitánya (Somogyi Tibor felvétele)
