Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)

2014-11-29 / 274. szám, szombat

www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2014. NOVEMBER 29. ÉRDEKESSÉG 17 Karaktere a Jóban Rosszban sorozatban nem volt szimpatikus (Fotó: TV2) Ha a nézők utálják Gyakori, hogy a nézők a filmek és a sorozatok negatív figuráit alakító színészeket annyira azonosítják a szerepeikkel, hogy a való életben is meggyűlölik őket. Bodor Géza még a TV2 Jóban Rosszban című soro­zatában szerepelt, amikor szembe­sült egy ilyen helyzettel.- Egyszer vonaljegyet akartam venni, de egyszerűen nem akartak kiszolgálni. Persze értem, nem én voltam a közönség kedvence a so­rozatban, de bevallom, akkor ezen meglepődtem kissé - mesélte. Egy színész számára az a legna­gyobb kihívás, ha egy-egy szerep­ben minél több, finom, apró színt mutathat meg a közönségnek.- Egyáltalán nem ijedek meg, ha gonosz figurát osztanak rám. Sőt, kifejezetten élvezem! A Jóban Rosszban című sorozatban a pol­gármester, Budai Krisztián éppen egy ilyen lehetőség volt számomra. Két és fél évig játszottam, és a sze­repben megmutathattam, hogyan lesz egy ádagos polgármesterből elvadult gengszter - árulta el. Attól nem fél, hogy beskatulyázzák, hiszen eddigi pályája során számta­lan figurát formált már meg, így ci­pészt, filmkritikust, jóságos apukát, elvetemült polgármestert, rendőrt és gonosz mágust is. Azt sem bánja, hogy legutóbbi film­jében ismét egy negatív szerep talált rá. A Drága Elza! című látványos moziban a második világháború elevenedik meg, és Bodor Géza egy szovjet komisszár bőrébe bújt.- A csütörtöktől látható Drága Elza! című moziban Kozov őrna­gyot alakítom, aki lelkiismeret-fur- dalás nélkül küldi az embereket az aknamezőre. Ez a szerep nemcsak a karakter megformálása miatt volt különösen izgalmas számom­ra, hanem men életemben először olyan akciójelenetekben vettem részt, hogy őszintén mondhatom, halálfélelmem volt. Például a film végén az egyik jelenetnél konkré­tan alattam robbantak a töltetek, és nekem egy motorral kellett áthajtanom rajtuk. Mivel előtte megtanultam a teljes forgatóköny­vet, tudtam, egy bizonyos ponton a járművel együtt repülök a leve­gőbe. Azt, hogy milyen állapotban fogunk majd talajt, senki nem tudta előre... Szerencsém volt, túléltem! - mondta a szerepéről és a veszélyes jelenetről, (femina.hu) Fegyvergyűjteményét is elárverezi (Fotó: SITA/AP) egválik fegy­vergyűjte­ménye egy részétől Alain Delon. A hétfői árverésen 80 tételt kínálnak eladásra, köztük egy Steve McQueentől ajándékba kapott Win­chester puskát. Az 1894-es modellt a Wanted: Dead or Alive című, 1958-61-es westernsorozatban használta az amerikai színész. A töltény­dobozzal és puskatokkal együtt kínált fegyverért 2—3000 eurót remélnek. Elárvereznek egy Colt Frontier 1873 revolvert is, ame­lyet maga Alain Delon használt a Terence Young rendezte Vörös napban, 1971-ben - közölte a Comette de Saint-Cyr aukciósház. Az ismert műgyűjtőnek számító Delon már korábban elárverezte bor-, óra- és kortárs műgyűjtemé­nyét. A festmények, rajzok vásár­lásánál egyedüli mérce a színész egyéni ízlése volt ,A kép olyan, mint a nő. Meglátom, megsze­retem, megszerzőn” — mondta egykor Delon. Volt olyan időszak, amikor minden pénzét festmé­nyekre, rajzokra költötte. Delon a Le Monde című francia napilapnak egyszer bevallotta, utálja a posztumusz árveréseket, azért szánta el magát erre a lé­pésre, hogy halála után gyerekei, unokái ne vesszenek össze miat­ta. (MTI, ú) Tucatnyi nő vádolja Amerika kedvencét központúság, hosszú pályafutása során 4 Emmy- és 9 Grammy- díjat kapott. 2002-ben George W. Bush Elnöki Szabadságérem­mel tüntette ki. A számos egyetemen díszdoktorrá avatott sztár életviteli előadásokat tartott afroamerikai fiataloknak. 1988-ban 20 millió dollárt ado­mányozott az adantai Spelman College-nek, amivel ő lett egy ha­gyományosan feketéket képző fel­sőoktatási intézmény minden idők legjelentősebb fekete támogatója. Vádat hivatalosan sohasem emeltek ellene. Igaz, Andrea Constand, a T ucatnyinál is több nő vádolja nemi erőszakkal vagy an­nak kísérletével Bili Cosby amerikai ko­mikust, aki azonban nem válaszol a „rágalmakra” - írta a címlapon induló anyagként közölt riportjá­ban a The Washington Post című napilap. A lap szerint 16 nő jelentette ki nyilvánosan, hogy a jelenleg 77 éves Cosby, az amerikai szó­rakoztatóipar egyik legjelentő­sebb alakja, szexuálisan zaklatta. Közülük \2 azt állítja, hogy a tévésorozatok sztárja előzetesen partidroggal elkábította, egy pe­dig azt, hogy kísérletet tett erre. Az állítólagos, a sztár ügyvédjei szerint „korábban sosem hallott esetek” zöme két-három évtized­re, sőt, van, amelyik csaknem egy fél évszázadra nyúlik vissza. Cosby az amerikai televíziós soro­zatok első fekete sztárja volt, aki­nek tündöklése kisebb-nagyobb megszakításokkal 1965-től a 2000-es évek első évtizedének kö­zepéig tartott. A nős, valamikor ötgyerekes (egyik fiát 1997-ben egy rabló agyonlőtte) színész-író- producer-zenész-aktivista, akinek imidzsében kulcselem a család­Az 1984-től 1992-ig futó, rendkívül népszerű Cosby Show televíziós szit­kom szereplői 2011-ben. Balról: Keshia Knight Pulliam, Phylicia Rashad, Malcolm-Jamal Warner, Bill Cosby, Raven-Symoné és Sabrina Le Beauf. Feleségével, Camille-lel (Fotók: SITA/AP) philadelphiai Temple Egyetem női kosárlabda-igazgatója 2005-ben feljelentést tett ellene nemi erőszak miatt, amit fizikai bizonyíték híján ejtettek, de a nő ugyanabban az év­ben polgári peres eljárást is indított a sztár ellen, keresetében azt állítva, hogy 13 olyan nőt gyűjtött össze az országból, aki hajlandó tanús­kodni ellene. Constand és Cosby végül peren kívüli megállapodást kötött, amelynek részletei nem is­meretesek. A lap egyebek mellett azzal ma­gyarázza a csaknem egy évtizedig szunnyadó vádak újbóli felszínre törését, hogy a közösségi médiát ma már szinte lehetetlen elfojtani. A több évtizedes késlekedésre a ma­gukat áldozatnak valló nők válasza többnyire az, hogy nagyot fordult a világ a szexuális szabadosság és a jelenkor megváltozott társadalmi hozzáállása között. Emellett attól is tartottak, hogy velük szemben a hatóságok inkább az ünnepelt sztárnak hisznek majd. Cosby ügyvédjei cáfolják ezeket az állításokat. A vádlók szavahihetősé­gét a múltban igyekeztek a bíróság mellett a médiában is kérdésessé tenni. A jogi képviselők most is arról beszélnek, hogy több nő tör­ténete kitaláció csupán. (MTI) Cigányvajdát avattak K özelről ritkán lehet látni cigányvajda- avatási ünnepséget, az MTI fotósa azon­ban bevezet minket is a kulisszák mögé. A magyarorszá­gi Győr-Moson-Sopron megyében ugyanis a múlt hétvégén választot­ták meg Lakatos Istvánt cigányvaj­dának, a nemrég elhunyt Sárközy Antal utódjául. Erre az avatásra ment el a távirati iroda fotóripor­tere. Kállai Csaba, Magyarország cigány fővajdája egyszer elmagya­rázta, kiből lehet vajda: „Vajda nem lehet akárkiből. Cs^k azok közül a cigány férfiak közül kerülhetnek ki, akiknek már az ősei is vajdák voltak, és egy adott cigány közösségen belül tekintélynek örvendenek, hallgat­nak a szavukra. Elengedheteden a vagyoni háttér, de a lényeg, hogy a cigány hagyományok szellemében, a cigány törvény, a Romani Kris alapján éljenek. Beszélni kell a lovári nyelvet, és kiválasztottságuknak sok­szor születési jelei is vannak, például foggal születnek.” (ú, wikipedia) A Csaba László levezető elnök (b3) beszél Lakatos István meg­választott Győr-Moson-Sopron megyei cigányvajda (b7) avatásán Győrben. Megadták a módját az ünnepnek, talán a képzeletünket is felülmúlta. ► Lakatos István a hagyományok­nak megfelelően kalapot viselt a vajdaavatás után (Fotók: Krizsán Csaba, MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents