Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-27 / 272. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 27. Iskola utca 19 A diákok végigvezették Teddet az iskolában, megmutatták neki a tantermeket, a tantárgyi laboratóriumokat, az öltözőket, a tornatermet Tedd maci kalandjai a pozsonyi Duna utcán Idén ősszel érkezett iskolánkba, a pozsonyi Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába és Gimnáziumba Tedd, egy aranyos kis plüssmaci, „akit” az írországi Cola- iste Chiarain iskolából küldtek. YOUNG JUDIT Tedd egy nemzetközi projekt keretében jutott el iskolánkba. A projekt célja, hogy tanulóink megismerjék más európai országok iskoláit, hagyományait, nevezetességeit és angol nyelven mutassák be iskolájukat, városukat, beszéljenek és írjanak magukról és mindennapjaikról. Mielőtt Pozsonyba érkezett, Tedd Norvégiában, Franciaországban, Belgiumban és Bulgáriában járt. Azt, hogy ezekben az országokban mit látott és csinált, megnézhettük az e célból nyitott közös weboldalon. Tedd hozott magával öt feladatot, amelyet az ír tanulók küldtek a mi tanulóinknak. A feladatok közé tartozott iskolánk és Pozsony nevezetességeinek bemutatása, beszámoló tanulóink egy jellegzetes napjáról, információ a szlovák hokiról és bármiről, amit fontosnak tartunk. Szerintünk Tedd rendkívül tartalmas, vidám és érdekes három hetet töltött iskolánkban. Az első napon a gimnázium I. A és I. B osztályos tanulói végigvezették a mackót az iskolában, megmutatták neki a tantermeket, a nyelvi, a fizikai, a biológiai és kémiai laboratóriumot, az öltözőket, a tornatermet, és bekukkantottak egy órára a kis harmadikosokhoz. Ők éppen az interaktív táblánál dolgoztak, így Tedd azt is láthatta, hogy milyen ügyesek a mi kis tanulóink. Október 2-án Tedd részt vett az ún. River Action Day nemzetközi környezetvédelmi napon is, amely igazán izgalmasnak és tanulságosnak bizonyult. Október 3-án pedig az iskola tanulóival együtt élvezhette a nemzetközi (Fotók: MTAG) Tedd maci eseménydús napokat töltött Pozsonyban mosolynapot, a légvárakon való ugrálást és csúszdázást, ami biztosan felejthetetlen élményt jelentett neki is. Október 9-én a gimnázium I. A és I. B osztályos tanulói - e sorok írójának kíséretében - elvitték Teddet az óvárosba, és egy nagy sétát tettek fel a pozsonyi várba. Minden nevezetességet megmutattak Tedd- nek, az eseményről fotók is készültek. Pár nappal később az alapiskola kilencedik osztályos tanulói elmesélték Teddnek, milyen egy Duna utcai tanuló jellegzetes napja. Sajnos hokimérkőzésre nem tudtunk jegyet szerezni, de készítettünk az ír diákoknak egy rövid beszámolót a szlovák hokiról, a sikerekről és a híres játékosokról. Október 20-án könnyes búcsút vettünk kicsi barátunktól, aki nagyon a szívünkhöz nőtt, és elküldtük őt a következő iskolába, Németországba. Rendkívül hasznos, szórakoztató és tanulságos volt ez a három hét. Köszönjük, Tedd! A POSTA HOZTA Bonjour Bourgogne! Bonjour Bourgogne! - ezzel a köszöntéssel indult útnak a közelmúltban a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola 34 tanulója és négy tanára, hogy az immár tíz éve tartó partnerkapcsolat keretében megismerkedjenek Burgundia természeti szépségeivel, páraüanul gazdag történelmi emlékeivel, új barátságok köttessenek és nem utolsósorban a II. B idegen- forgalom szakos diákjai szakmai gyakorlatot szerezzenek. A Fontaines-ben levő fogadó iskola rendkívül gazdag és érdekes programot készített számunkra: összehasonlíthattuk Bourbon Lancy és Pöstyén gyógyfürdői szolgáltatásait, megismertük a Burgundiában nagyon elterjedt csatornahajózást. Burgundiának több mint 1000 km hosszú, 120 m tengerszint feletti különbséget leküz- dő csatornahálózata van. A számos burgundiai kastély közül most hármat látogattunk meg: Digoine, Savigny les Beaune és Chäteau du Clos Vougeot kastélyát. A történelmi jelentőségű városok közül Autun, Dole, Chalon, Beaune és Dijon volt úti célunk. Megnézhettük, hogyan készülnek a nálunk is kapható Fallot mou- tarde (mustár) és a Gaugry sajtgyár termékei. Mindkét helyen meg is kóstolhattuk a gyár termékeit. Végezetül egy napot töltöttünk a fény, a divat, a szerelem városában, Párizsban. Felsorolni is sok, mi mindent láttunk: Palais de Justice (igazságügyi palota), Notre Dame, Centre Pompidue, Les Halles, Louvre, La Defense és a várva várt Eiffel-torony. Fáradtan, de élmenyekkel telve búcsúztunk Franciaországtól: Au revoir! Kulcsár Andrea A POSTA HOZTA Ünnep a nagyfödémesi óvodában Meseországunkban, azaz a nagyfödémesi óvodában nagyon fontosak a jó emberi kapcsolatok, az összetartás, az együttműködés, amelyek ápolására kitűnő alkalmat adnak az ünnepek. Ilyen ünnep nálunk a hagyományos Tökfilkó party, amelyet idén október végén szerveztünk meg. A gyermekekkel már napokkal előtte az őszi népszokásokról, az őszi terményekről beszélgettünk. Boszorkányokat, pókokat, pókhálókat, denevéreket és szellemlámpásokat készítettünk. A várva várt délutánon az óvoda udvara feldíszítve állt az óvodások, a szülők és az óvodabarátok előtt. Persze egyetlen ünnepről sem hiányozhatnak a szülőknek köszönhetően megrakott asztalok, melyek roskadoznak a szebbnél szebb és finomabbnál finomabb süteményektől. így volt ez most is. Az ehető pókokat, süniket, szellemeket, virágokat, töklámpásokat a hivatásos cukrászok is megirigyelhették volna. Aki megszomjazott, finom meleg teát vagy forralt bort ihatott. A gyümölcsöt kedvelők pedig szőlővel, banánnal vagy mandarinnal tömhették tele a bendőjüket. Őszanyó mindenkit szívélyesen fogadott, majd elkezdődött a tökfaragás. A kissé hűvös időben a gyerekek örömmel vettek részt a különféle „tökös versenyekben”, mint atökdobá- lás, töktalicskázás vagy tökegyensúlyozás főzőkanállal. Meg is kapták érte megérdemelt jutalmukat, a finom Tökfilkó party tortát. Sötétedéskor meggyújtottuk a szülők által kifaragott töklámpásokat, a gyermekek készítette kis szellemlámpásokat, és felengedtük a levegőbe a barátságléggömböket. Ezután a világító töklámpásokkal elsétáltunk a falu főterére, ahol a Csemadok vezetősége édességgel köszönte meg a gyerekek és a szülők munkáját. Nagyon örültünk, hogy a csodás alkotások még napokig díszítették a falu főterét. Korunk telített mindenféle technikai vívmánnyal. Az összetartást, az egymásra figyelést azonban a technika nem tudja pótolni. Mi büszkék vagyunk arra, hogy jól együttműködő, egymást támogató, példás közösséget tudhatunk a magunkénak! Manó Ivett, a nagyfödémesi óvoda igazgatónője A Tökfilkó partin remekül érezték magukat az ovisok (Fotó: NO) Beaune-ban, a kórházmúzeum előtt