Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)

2014-11-26 / 271. szám, szerda

4 Külföld ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 26. www.ujszo.com ■km Hongkongi összecsapások Hongkong. Újabb terü­letek feladására kénysze­rültek tegnap a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszerve­zetek által szervezett tün­tetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a belvárosi negyedben, Mongkokban felállított sátrak és barikádok fel­számolását, a közlekedési utak szabaddá tételét. A rendőrség 80 tüntetőt, köztük egy törvényhozót őrizetbe vett, miután egy csoport megpróbálta megakadályozni a végre­hajtók munkáját és dula­kodás tört ki. A diákok a választási reform kiszéle­sítését követelik. (MTI) Ebola: áldozat Pakisztánban Iszlámábád. Gyanítha­tóan az Ebola vírusával fertőzött beteg halt meg tegnap a pakisztáni Faizá- lábádban. A 40 éves Zulfi- kar Ahmad Pandzsáb tar­tományban élt, de egy ide­ig a nyugat-afrikai Lógó­ban tartózkodott, ahon­nan november 16-án tért vissza hazájába. Ha a ható­ságok megerősítik, az Ebo­la vezetett halálához, ő lesz az első ember Pakisz­tánban, aki e betegségben halt meg. Az Ebolának már mintegy 5500 halottja van a nyugat-afrikai Sierra Le­onéban, Libériában és Guineában. (MTI) Csapás a jemeni al-Kaidára Szanaa. Hét jemeni és egy amerikai állampolgárt szabadítottak ki tegnap a jemeni biztonsági erők az al-Kaida terrorszervezet fogságából. Az al-Kaida hétfő éjjel ejtette foglyul a 8 katonát egy dél-jemeni támaszponton. A kom­mandósok tegnap sikerrel rajtuk ütöttek, az akcióban mind a hét emberrabló meghalt. Jemenben a túszejtők gyakran kifeje­zetten nyugati polgárokra „vadásznak”. (MTI) Iszlamisták Bulgáriában Pazardzsik. Házkuta­tásokat tartottak egy me­csetben és 40 további helyszínen tegnap a ható­ságok Bulgáriában radiká­lis iszlamistákat keresve. Az akciók célja elfogni egy terrorizmussal és háború­ra uszítással gyanúsított muzulmán vezetőt. A rendőrség öt embert őri­zetbe vett és kihallgatott, köztük a dél-bulgáriai Pa­zardzsik imámját. Bulgá­riában a lakosság 13%-a muzulmán. (MTI) Hétfő este óta forronganak. Lángoló autók, betört kirakatok, rendbontások kísérték az országossá vált tiltakozó megmozdulásokat az Egyesült Államokban. (TASR/AP-felv.) Az USA több városában tiltakozások voltak, mivel a nagyesküdtszék felmentett egy fekete tizenévest agyonlövő fehér rendőrt Zavargások sora New Yorktól Seattle-ig Ferguson. Az USA több vá­rosában tiltakozások rob­bantak ki hétfő este, Fer- gusonban lövöldözések, gyújtogatások voltak, egy rendőrt meglőttek. A za­vargások oka, hogy a nagyesküdtszék felmen­tette azt a fehér rendőrt, aki augusztusban a Mis­souri állambeli Ferguson- ban agyonlőtt egy fegyver­telen fekete tizenévest. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ A 9 fehér és 3 afroamerikai tagból álló nagyesküdtszék több mint három hónapon át hallgatott meg tanúkat és mér­legelt bizonyítékokat a történ­tek rekonstruálása érdekében. Igyekeztek feltárni, hogy mi történt augusztus 9-én, amikor a járőrkocsival közlekedő Dar­ren Wilson rendőr az utcán megállította Michael Brownt és egy társát. Abban mindkét fél egyetértett, hogy a rendőrau­tónál dulakodás tört ki a rendőr és a fiatalember között, amely­nek végén Wilson fegyverhasz­nálathoz folyamodott. Brown ezt követően eltávolodott a járműtől. Az ezután történtek­kel kapcsolatban azonban a két fél egymásnak ellentmondó verziók mellett állt ki. A Brown család azt állította, hogy a fiú megadásból felemelte a kezét, a rendőrök és a patológusok sze­rint viszont valószínűleg táma­dólag közeledett a rendőr felé. A nagyesküdtszék a három ha- lottkémi vizsgálat és a tárgyi bi­zonyítékok alapján az utóbbi változatnak adott hitelt. A tes­tület eljárásának több eleme is vitatott volt. Eric Holder igaz­ságügyi miniszter emlékezte­tett arra, hogy az ügyben az igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) független vizsgálatot folytat annak megállapítására, vajon az incidens során nem sértették-e meg Brown jogait. A még hetekig tartó eljárás nyo­mán akkor emelhetnek vádat Wilson ellen, ha bizonyítást nyer, hogy a rendőr szándéko­san megsértette a fiatalember polgári jogait. Ettől függetlenül az igazságügyi tárca azt is igyekszik megállapítani, hogy a fergusoni rendőrségnél bevett gyakorlat volt-e a jogsértés, a túlzott erő alkalmazása. Vizs­gálják az igazoltatásra, moto­zásra és előállításra vonatkozó statisztikákat, illetve azt, ho­gyan bánnak a foglyokkal. Az 53 fős rendőrség túlnyomó- részt fehérekből áll a fekete többségű városrészben. Az esküdtszék döntését kö­vetően Barack Obama elnök a tiltakozókat televíziós beszéd­ben békés reagálásra, a rend­őröket pedig önmérsékletre szólította fel. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok jog- államiságra épülő ország, ezért el kell fogadni a határozatot. A nagyesküdtszék döntése miatt hétfőn Fergusonban he­ves tiltakozások kezdődtek. A tüntetők kövekkel és üvegekkel dobálták a bíróság épületét vé­dő rendfenntartókat. Másutt fosztogatások kezdődtek, több üzletet kiraboltak és felgyújtot­tak. A tiltakozók, akik nem kí­mélték a boltok előtt parkoló autókat sem, másutt rendőrau­tókat állítottak fejtetőre és lob- bantottak lángra, egy rendőrt a karján meglőttek. A rendőrség könnygázgránátokkal igyeke­zett megfékezni a tiltakozó tö­meget. Legkevesebb 29 embert őrizetbe vettek. Jay Nixon, Mis­souri állam kormányzója moz­gósította a Nemzeti Gárdát. Több ezren tüntettek Seattle-től New Yorkig, Chicagótól Los An- gelesig, még a washingtoni Fe­hér Ház előtt is „igazságot követeltek” Michael Brownnak. A tüntetők utakat zártak le a ka­liforniai Oaklandban, autópá­lyát San Franciscóban, St. Louisban pedig több százan jel­szavakat skandálva meneteltek. Sok helyütt azt kiabálták: „Ke­zeket fel! Ne lőjön!” A felszólí­tás a tiltakozók jelmondatává vált az országban. Kijev szerint több mint ezer orosz katona vonult ki Kelet-Ukrajnából Moszkva Mistral hadihajó nélkül Továbbra is a francia Saint Nazare kikötőjében vesztegel a Vlagyi­vosztok helikopterhordozó. Az oroszoknak szánt francia hadihajó szállítása októberben lett volna esedékes. A 199 m hosszú és 32 m széles Mistral típus rendkívül jó manőverezési képességű, alkalmas helikopterek, harckocsik hordozására, nagyon halk működésű, és műanyag alapú teste védi a mágneses vízi aknáktól. (TASR/AP) Egy afgán asszony kéttucatnyi tálibbal végzett Öngyilkos muszlim lányok MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Kijev/Párizs. Az orosz kato­nák számának csökkenése ész­lelhető a Moszkva-barát szaka- dárok ellenőrzése alatti kelet­ukrajnai térségben - közölte tegnap a Kijev által terrorelle­nesnek elnevezett hadművelet parancsnoksága, hozzátéve, az orosz fegyveres erők több mint ezer tagja hagyta el Ukrajnát, ám Kijev tudomása szerint még így is az orosz reguláris hadse­reg mintegy 7500 katonája tar­tózkodik Kelet-Ukrajnában. A parancsokság szerint a szepara- tisták Donyeckben megalakítot­ták az általuk önhatalmúlag ki­kiáltott „Donyecki Népköz- társaság” első belügyi ezredét. Hétfőn az Azovi-tenger partján fekvő dél-donyecki Mariupol fö­lött lőttek le a várost védő ukrán erők két felderítő drónt, azaz pi­lóta nélküli repülőgépet. A do­nyecki állami vezetés egyik al­kalmazottja arról számolt be, hogy tüzérségi találat ért teg­nap egy autóbuszt a városban, ennek következtében két ember meghalt és 8-an megsebesültek. Franciaország tegnap beje­lentette, hogy újabb rendelke­zésig elhalasztja az első, Mistral osztályú helikopterhordozó hadihajó leszállítását Oroszor­szágnak. Az eredetileg október­re tervezett átadást az ukrán válság miatt szeptember elején függesztette fel a francia kor­mány. Francois Hollandé állam­fő szerint „a jelenlegi kelet-uk­rajnai helyzet még mindig nem teszi lehetővé” a leszállítást. Oroszország perre megy Fran­ciaországgal, ha az nem szállítja le a Mistral osztályú hadihajót - reagált Jurij Boriszov orosz vé­delmi miniszterhelyettes. Moszkva még 2011-ben írt alá megállapodást Párizssal két Mistral típusú francia hadihajó megrendeléséről. Az 1,2 milli­árd eurós ügyletről két év előké­szület után állapodtak meg. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Kabul/Abuja. Egy afgán asszony legkevesebb 25 tálibbal végzett, miután szeme láttára megölték a fiát - jelentette a Khaama Press afgán hírügynök­ség. Az eset az ország nyugati részén fekvő Faráh tartomány­ban történt. Az asszony fia rendőr volt, és szeme láttára öl­ték meg egy ellenőrző pontnál. Az anya ezután a lányával és megölt fia feleségével össze­gyűjtötte az ellenőrző ponton lévő fegyvereket, és harcba bo­csátkozott a támadókkal. A hír- ügynökségi jelentés szerint hét órán át tartott a tűzharc, leg­alább 25 tálib lázadó meghalt és még öten megsebesültek. Sze­dik Szedikki, az afgán belügy­minisztérium szóvivője azt mondta, hogy Afganisztánban a nők által szervezett tálibellenes fegyveres kampány az ellenál­lás szimbólumává vált. Tizenéves lányok robbantot­ták fel magukat tegnap a Nigé­ria északkeleti részében fekvő Maiduguri városban, a merény­letben legkevesebb 50 ember életét vesztette. A kettős ön­gyilkos merényletet egy zsúfolt piactéren hajtották végre az el­követők, akik hajukat és nyaku­kat eltakaró hidzsábot viseltek. A robbanószerkezetek néhány perces különbséggel léptek működésbe. „Az első robbantás délelőtt 11 órakor történt, és amikor az emberek odagyűltek a helyszínre, hogy segítsenek az áldozatokon, egy második po­kolgép is működésbe lépett” - mondta egy szemtanú. A rob­banások az egész belvárosban hallatszottak, messziről is látni lehetett a hatalmas füstoszlo­pot, amely a magasba emelke­dett. A hatóságok attól tarta­nak, hogy az áldozatok száma tovább nő, sokan ugyanis válsá­gos állapotban vannak. A táma­dást egy csoport sem vállalta magára, megfigyelők szerint azonban a Boko Haram nigériai iszlamista milícia állhat a me­rénylet mögött. Maiduguri a szervezet bölcsőjének és egy­ben fellegvárának számító Bor- no szövetségi állam székhelye. Asaría (iszlám jog) radikális ér­telmezésén alapuló állam létre­hozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres har­cot Nigéria északi részén. A Bo­ko Haram áprilisban azzal ke­rült a figyelem középpontjába, hogy elrabolt 276 iskolás lányt.

Next

/
Thumbnails
Contents