Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-24 / 269. szám, hétfő
20 Régiósport ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 24. www.ujszo.com Privigyén csapatversenyben immár a felnőtteknél is elsőséget szereztek a somorjai birkózók Beérett a Gladiátorban végzett munka gyümölcse Folytatódott a sorozat, a somorjaiak tizenkettedszer is otthon tartották városuk polgármesterének a kupáját (Horváth István kezében a serleg) A felnőttek országos bajnokságán öt érmet szereztek, csapatversenyben az élen végeztek a somorjaiak (Fotók a Gladiátor birkózóklub albumából) Somorja. Az utóbbi hetekben, elsősorban a felnőttek Privigyén kötöttfogásban zajló országos bajnokságát követő napokban, a somorjai Gladiátor versenyzőinek sikereit elemezték birkózóberkekben. PR-C1KK Az már nem is jelentett akkora meglepetést, hogy a csallóközi klub tehetségei folytatták remekbe szabott győzelmi sorozatukat a XII. Polgármesterkupán. A kötöttfogásban zajló nemzetközi torna idén harmadik alkalommal volt Fodor László Emlékverseny. A felnőttek Privigyén megrendezetf országos bajnokságán produkált bravúros csapatdiadal, a két bajnoki cím, az öt dobogós helyezés viszont meglepetésként hatott. A nagy kiugrást egyébként szakmai körökben az egy évtizeddel ezelőtt színre lépett tettre kész somorjai tisztségviselők és edzők magas színvonalú szakmai munkájának, a versenyzők tehetségének édes gyümölcseként értékelték. Kibérelték a trófeát Ami a Polgármester-kupa tizenkettedik felvonását illeti, erre az előző évekkel ellentétben ezúttal nem a felújítás alatt lévő városi sportcsarnokban, hanem a helybeli Bél Mátyás Alapiskola tornatermében került sor. „Megnyitó beszédében városunk polgármestere, Bárdos Gábor is azt hangsúlyozta, hogy a helyszűke miatt nem éppen ideális versenyzési feltételek ellenére is folytatódik a hagyomány. Csehország, Magyarország és Szlovákia 14 klubja 86 birkózójának teljesítményén azonban a probléma nem tükröződött. Helyenként élményszámba menő szőnyegcsaták szemtanúi voltunk. A tíz elsőségnek, tizenöt dobogós helyezésnek köszönhetően százöt pontot gyűjtöttünk be, s immár tizenkettedszer tartottuk otthon városunk elöljárójának a trófeáját. Néhány versenyzőnk számára a Mindenszentek napján megrendezett erőpróba a felnőttek egy héttel később Privigyén lebonyolított országos bajnokságára való főpróbát is jelentette” - summázta a házigazdák helytállását Horváth István, a somorjai Gladiátor birkózóklub főedzője. Két bajnoki cím, öt érem A felnőttek mindkét fogásnemben november 8-án megrendezett országos bajnokságán kilenc somorjai birkózó lépett szőnyegre, s a végelszámolásnál két bajnoki elsőséggel, további három dobogós helyezéssel kerültek a figyelem fókuszába. „Zömmel még juniorokat küldtünk csatába, akik a felnőttek mezőnyében is remekeltek, így volt ez a két aranyérmesünk, Simon Krisztián és Ahmeti Juszuf esetében. Čech Dávid a döntőben a szabadfogású országos bajnoktól szenvedett vereséget. Ugyancsak ezüstérmes lett író Imre, aki tíz év kihagyás után tért vissza a sportághoz, Csuvara Miloš pedig a dobogó legalsó fokára került súlycsoportjában. Klubunk újkori történelmének legnagyobb sikereként értékelem védenceink pri- vigyei éremtermését, melynek köszönhetően a csapatversenyt is megnyertük. Büszkék vagyunk rá, hogy Szlovákiában immár mindegyik korosztályban sikerült magunk mögé utasítani a teljes mezőnyt” - nyomatékosította a kimagasló eredményeket a somorjai sikerek kovácsa, Horváth István. Az ünnepvárás napjaiban sem pihennek a „gladiátorok”. „Az idősebb diákok madari országos bajnokságát követően decemberben Kaposvárott edzőtáborozunk, ahol kiválóak a feltételek a fogások csiszolására. A 2015- ös esztendő első napjaiban a Magas-Tátrában edzőtáborozunk, majd a jövő év első nagy megmérettetésére, a juniorok egyéni országos bajnokságára összpontosítunk. A január végén hazai környezetben zajló éremcsatákon természetesen szeretnénk igazolni, hogy honi viszonylatban ebben a korosztályban is a legjobbak vagyunk” - nyilatkozta a folytatásról Horváth István, aki egyben az orszá- gosjuniorválogatott edzője, (ái) SZPONZORAINK Somorjai önkormányzat Dukacso Trade s. r.o. ACJ Atlas Copco MS Šport Autoservis - Bartalos Wanted Design Czucz Pekáreň ŠAMBAZA, s. r.o. Köszönet a támogatásért. Versenyzőink eredményei Országos bajnokság, Privigye, kötöttfogás: 75 kg: 1. Ahmeti Juszuf 80 kg: 1. Simon Krisztián, 3. Csuvara Miloš 85 kg: 2. író Imre, 10. Kovács Klaudio 98 kg: 2. Čech Dávid, 4. Czvedler Tamás, 5. Kocsis Dávid 130 kg: 4. Ifj. Szeder Zoltán Csapatverseny: 1. Somorja: 52 pont Sem az Érsekújvári, sem a Lévai járásból nem nyomulnak az V. fociligába Ritkán vállalják az elsők a feljutást Súlyosabb büntetést vártak a vendég zsigárdiak, de nem fellebbeztek Rossz összeállítás a jegyzőkönyvben ÁBEL GÁBOR Érsekújvár/Léva. Az elmúlt időszakban divattá vált néhány egyesületnél, hogy felnőtt labdarúgóik hiába végeznek a területi bajnokság táblázatának élén, nem tartanak igényt az eggyel magasabb osztályban való szereplésre. Ezúttal két járás tényállását vesszük górcső alá. Anyagiak hiányában Az Érsekújvári járást pillanatnyilag hat csapat képviseli a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában. Az elmúlt évadban az ipolyszalkaiak (ők nem kerülhettek fel, mert az őszi idényben az ellenfelek számtalanszor nekik ajándékozták a pontokat, mert nem álltak ki ellenük) nyerték meg a területi bajnokság I. osztályát, ám az akkor még tizennégy tagú mezőnyből senki sem tanúsított érdeklődést a felkerülés iránt. A 2012/2013-as kiírás során a szőgyéniek magabiztosan utasították maguk mögé a többieket, ám megrettentek a lehetőségtől. Kianek Zsolt játékosedző akkor így nyilatkozott lapunknak: ,Anyagiak hiányában nem vághatunk bele az ismeretlenbe. Kizárólagos, számba vehető pártfogónk a községi önkormányzat, amely nem vehet ekkora anyagi terhet a vállára.” Előtte viszont nemcsak a bajnok Podhájska, hanem a dobogó harmadik fokán végzett Dolný Óhaj is benevezett az V. ligába. A 2010/ 2011-es szezonban a bajnok Bánov vállalta az erőpróbát a magasabb osztályban, ugyanúgy, mint az előző két évadban a zsitvabesenyőiek és a Seme- rovo. Az érsekújvári területi bajnokság I. osztályának mostani őszi bajnokai az újonc muzslaiak, akiket kétpontos lemaradással az ipolyszalkaiak követnek... Ha nincs két utánpótláscsapat A feljutás szempontjából még rosszabb a helyzet a szomszédos Lévai járásban, ahol összesen negyvenöt felnőtt csapat verseng a területi bajnokság különböző osztályaiban. Náluk utoljára bajnokként még a 2008/2009-es évadban a zselíziek vállalták az V. ligában való csatározást (később felkerültek a IV. ligába). Azóta a Čajkov és a Podlužany legénysége két-két alkalommal örülhetett a bajnoki címnek, ám mindketten maradtak a már jól megszokott helyükön. Tavaly a nagysallóiak a hatodik helyről, korábban a Kozárovce másodikként került az V. ligába. Igencsak szomorú, hogy három (!) idény végén senld sem volt hajlandó felsőbb osztályba lépni. Nem csoda hát, hogy a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában mindössze három kollektíva, a nagy- sallói, a hontfüzesgyarmati és a kozárovcei képviseli a járást. ,Az V. ligában már két utánpótláscsapattal kellene rendelkeznünk, ami jelenleg számunkra megoldhatatlan feladat. Ráadásul külön zuhanyzó kellene a vendég és a hazai játékosoknak, valamint a játékvezetőknek. Költségvetésünk sajnos ezt nem teszi lehetővé. Mi szívből és teljes odaadással végezzük a foci körüli teendőket, többre azonban nem futja erőnkből” - vélekedett Jaroslav Mérés, a tavalyi győztes Veľký Ďur klubelnöke. Megjegyezzük, hogy a területi bajnokság őszi listavezetője a Starý Tekov, a Veľký Ďur a második, mindössze három pont választja el őket egymástól. A többi együttes lényegesen leszakadt tőlük. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Különös eset történt a nyit- rai-vágsellyei-aranyosmaróti területi bajnokság II. A osztályának tizedik fordulójában. A Nové Sady játékosa a találkozó nyolcadik percében sárga lapos figyelmeztetést kapott Dušan Kukla játékvezetőtől. Amikor a sípmester a szünetben rögzíteni akarta a büntetést az ISSF elektronikus rendszerben, mindenki nagy meglepetésére a vétkes a cserepadon ülve várt a bevetésre. Történt ugyanis, hogy Michal Šmitala, a vendéglátók csapatvezetője egy az egyben bemásolta az előző heti összeállítást az időszerű jegyzőkönyvbe. Azon a mérkőzésen Štefan Kopčan kezdőemberként szerepelt, most viszont Peter Farkas helyettesítette őt. Az utóbb említett labdarúgó neve ezúttal a tartalékok között szerepelt. Ennek köszönhetően az a Kopčan kapta a sárgát, aki végső soron nem is játszott. A meccs lezajlott, a hazaiak 0:2-es vesztes állásból 3:2-re fordítottak. A vendég zsigárdiak megóvták a meccset, az esettel a sporttechnikai bizottság foglalkozott, amely helybenhagyta a pályán elért eredményt, a Nové Sady alakulatát pedig száz eurós pénzbüntetéssel sújtotta. Az elmarasztalt klub vezetői arra hivatkoztak, hogy nem szándékosan sértették meg az alapszabályt, csupán felcserélték a két futballista számát, és mindketten szerepeltek a mérkőzés jegyzőkönyvében. Véleményük szerint ügykezelési hibát vétettek, mivel az elektronikus rendszer mindössze néhány hónapja üzemel. Hozzávetőleg ugyanazon a véleményen voltak a sporttechnikai bizottság illetékesei is. Ezzel szemben a mátyusföl- dieket alaposan megdöbbentette az enyhe ítélet. „Óriási felháborodást váltott ki a testület döntése, az összecsapás három pontját nekünk kellett volna megkapni. Egyértelmű, hogy a szóban forgó labdarúgó jogtalanul lépett pályára. Hasonló hibáért mi jóval súlyosabb árat fizettünk volna - vélekedett Nagy Attila zsigárdi klubalelnök. - Nem élünk a fellebbezés lehetőségével, mivel ötven eurós tárgyalási illetéket is be kellene fizetnünk, amit - ismerve, hogy a döntéshozók hogyan viszonyulnak hozzánk - felesleges pénzkidobásnak tartunk”, (áb) > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal . A Régiósport elérhetőségei: 0 Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 (£> 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com